1. A templomok tervezése a szimmetrián alapul, amelynek elvéhez az építészeknek a legszigorúbban kell ragaszkodniuk. Ez pedig az arányosságból jön létre, amit görögül analógiának mondanak. Az arányosság minden műben a tagok mértékegységének és az egésznek egymáshoz mérése, amelyből a szimmetriák rendje jön létre. Mert hiszen szimmetria és arányosság híján egyetlen templomot sem lehet ésszerűen tervezni, csak ha pontosan oly arányos, akár a jó testalkatú ember tagjainak szabatos rendje.

2. A természet pedig úgy alkotta meg az ember testét, hogy a koponya az állcsúcstól a homlok tetejéig és a haj eredetének aljáig egy tizedrész legyen, a tenyér a csuklótól a középső ujj hegyéig ugyanannyi. A fej az álltól a koponya tetejéig egy nyolcadrész, a nyak alsó részével együtt a haj eredetének aljáig a mellkas tetejétől egy hatodrész, a mellkas közepétől a koponya tetejéig egy negyedrész.
Az arc magasságának egy harmada az áll aljától az orrlyukak aljáig tart, az orr az orrlyuk aljától a szemöldökök vonalának közepéig ugyanennyi, s innentől a haj eredetének aljáig a homlok szintén egyharmad résznyi. A lábfej pedig a test magasságának egy hatoda, az alkar meg egy negyede, a mellkas is egy negyed. A többi tagoknak szintén megvan az általános mérték szerinti saját arányosságuk és azokat használva a régi neves festők és szobrászok is nagy és végtelen dicsőséget szereztek.

3. Hasonlóan pedig a templomok tagjai a legillendőbben, az egyes részekből vett közös mérték révén meg kell, hogy feleljenek az egész, teljes nagyságnak. Továbbá a testnek természetes középpontja a köldök. Mert ha az embert kitárt karokkal és lábakkal hanyatt fektetjük, s a körző középpontját a köldökébe helyezzük, köré kört húzva, a vonalat mind a kéz, mind a láb ujjai érinteni fogják.
Ugyanúgy, ahogyan a testen kör alakzat jön létre, négyzet idom is található benne. Mert ha a talpaktól a koponya tetejéig terjedő távolságot lemérjük, s ezt a mértéket átvisszük a kitárt karokra, úgy találjuk, hogy szélessége ugyanakkora, mint a magassága, mint az olyan négyzeté, amelyeket zsinórmértékkel szerkesztettek.

4. Ha tehát a természet úgy alkotta meg az emberi testet, hogy tagjai arányukkal egész alakjának feleljenek meg, úgy látszik, a régiek jó okkal döntöttek úgy, hogy az épületek felépítése során az egyes tagok szintén pontosan megfeleljenek mértékükkel az egész mű megjelenésének. Tehát amikor minden építkezésben rendeket és szabályokat hagytak hátra, különösen az istenek templomainál tették ezt, mivel az ilyen alkotások dicséretes tulajdonságai is, hibái is örökké szoktak fennmaradni.

5. Ugyanígy a mértékegységeket, amelyek minden munkában szükségesnek bizonyulnak, a test tagjai közül választották, mint például a hüvelyket, tenyeret, lábat, könyököt, s ezeket tökéletes szám31 szerint osztották fel, amit a görögök teleonnak neveznek.
A régiek pedig tökéletesnek azt a számot tartották, amit tíznek mondanak, mert a kezekről az ujjak száma nyomán találták meg (a tenyérből kiindulva pedig a lábat). Ha tehát a két kézen az ujjakból természettől fogva a tíz teljesedik be, Platón is úgy vélte, hogy ez a szám azért tökéletes, mert tíz egységből lesz teljes, amelyeket a görögök monaszoknak neveznek. Mihelyt pedig ezek tizenegyet, vagy tizenkettőt tesznek ki, minthogy túllépték, már nem lehetnek tökéletesek, míg a másik tízeshez nem érnek, az egyesek ugyanis ennek a számnak a részei.

6. A matematikusok azonban ennek ellentmondottak, és azt állították, hogy a hatnak nevezett szám a tökéletes, mivel annak a számnak az ő számolási rendszerük szerint hat egysége van, s ezek így felelnek meg egymásnak: az egy hatod egy, az egy harmad kettő, a fél három, a két harmad, amit dimoironnak neveznek, négy, az öthatod rész, amit pentemoironnak mondanak, öt, s a hat a tökéletes. Amikor a kétszerese felé növekszik, ha a hathoz egyet adunk, efekton lesz; amikor nyolc lesz, vagyis egy harmadot adunk hozzá, a második harmadot kapjuk, amit epitritosznak mondanak.
Ha felet adunk hozzá, kilenc, másfél lesz, amit hemioliosznak neveznek. Két részt hozzáadva, tíz, a második két harmad lesz, ezt epidimoirosznak hívják. A tizenegyes számot, mivel ötöt adnak hozzá, quintariusnak, másképp epipemptosznak nevezik. A tizenkettőt pedig, mivel két egyszerű számból keletkezett, diplaszionának nevezik.

7. Nem kevésbé amiatt, mivel a láb az ember magasságának egyhatod része, ez a szám is tökéletes lesz, mert végigmérvén a testet, a láb hatszorosa a test magasságát adja - hát ezt határozták meg tökéletes számnak, és megfigyelték, hogy a könyök 6 tenyérből és 24 hüvelykből áll. Úgy látszik, a görög városok is ezért tették, hogy amint a rőf is 6 tenyér, a drachmán belül, amit pénznek használnak, ugyanígy 6 bronz pénzt vernek, az as-hoz hasonlóan, s ezeket obolosznak hívják, és a hüvelykeknek megfelelően drachmánként 24 negyed oboloszt is bevezettek, melyeket egyesek dikhalkának, mások trikhalkának mondanak.

8. Nálunk először a régi alapszámot használták és a denariust tíz as-ra osztották fel, s ezért a névadás mindmáig őrzi a denariust. A negyedrészt pedig, ami két as-ból és egy harmadik félből állt, sestertiusnak nevezték el. Aztán pedig, mivel rájöttek, hogy mindkét szám, a 6 is és a 10 is tökéletes, a kettőt egyesítették, s a legtökéletesebb számnak a tizenhatot tették meg. Ehhez viszont a lábat találták bizonyítéknak. Ha ugyanis a könyökből elveszünk kéttenyérnyit, egy, négytenyérnyi láb marad, a tenyérben viszont négy hüvelyk van. Ezért, ahogyan a lábban tizenhat hüvelyk van, ugyanennyi as van a réz denárban is.

9. Ha tehát igaz az, hogy a számokat az ember ujjaiból fedezték fel és hogy az egyes tagoktól a test egész alkatáig részarányos közös mérték felel meg, számunkra nem marad más hátra, mint hogy csodáljuk azokat, akik, mikor a halhatatlan istenek templomait tervezték, az épületek tagjait is úgy rendezték el, hogy distributiójuk az arányok és szimmetriák tekintetében egyenként és együttesen egyaránt összeillő legyen.