1. Először is a téglákról fogok szólni, arról, hogy milyen földből kell vetni őket. Nem szabad ugyanis sem homokos, sem kavicsos agyagból, sem laza homokból vetni a téglát, s ha mégis ilyesmiből vetnénk, először is nehezek lesznek, aztán ha eső veri őket, a falban elmállanak és szétesnek, mivel a darabosság miatt a pelyva nem tartja őket össze. Fehér agyagos földből kell tehát csinálni, vagy vörösesből, vagy akár kötött homokból; e fajták könnyűségük miatt szilárdak és a munkában nem súlyosak, könnyűszerrel rakhatók.

2. Tavasz idején, vagy ősszel kell téglát vetni, hogy egyenletesen száradjon ki, mert amit a nyári napforduló táján csinálnak, azért lesznek hibásak, mivel amíg külső kérgüket a nap hevesen kiszárítja, száraznak látszanak - holott belsejük nem száraz, így aztán, amikor száradni kezdenek, zsugorodnak és összetöredezik az is, ami száraz volt. És így repedezve meggyengülnek.
De a leghasználhatóbbak akkor lesznek, ha két évvel előbb vetik őket, mert ennél előbb nem tudnak teljesen kiszáradni. Ha tehát még friss, nem száraz téglával falazunk és rá vakolatot hordunk fel, az pedig keményen megszilárdul, a téglák zsugorodásuk miatt. nem képesek tartani ugyanazt a magasságot mint a vakolat, s az összezsugorodástól megmozgatva nem tapadnak hozzá, hanem elválnak tője. A falazattól elvált vakolatok tehát vékonyságuk miatt nem tudnak megállni, hanem összetöredeznek, s maguk a véletlenszerűen ülepedő falak is károsodnak.

3. Háromfajta téglát készítenek; az elsőt a görögök lüdiainak nevezik, nálunk is használják. A másik kettővel a görögök építkeznek, egyiküket pentadoronnak a másikat tetrarinonnak nevezik. Doronnak pedig a görögök a tenyeret nevezik, mivel az ajándékosztást a görögök doronnak hívják, s ezt mindig a kéz tenyere végzi. Így ami mindenfelől tenyérnszéles, azt pentadoronnak, ami pedig négy tenyérnyi, azt tetradoronnak mondják.