1. Miután a homokkészletet beszereztük, akkor még a mészről kell gondoskodnunk, hogy fehér kőből vagy silexből legyen égetve. És amelyik tömött és keményebb kőből lesz, a falazásban lesz hasznos, míg a likacsos kőből való a vakolásnál. Ha a mész már oltott, akkor a habarcsot úgy keverjük, hogy bányahomok esetében három rész homokhoz egy rész meszet öntünk; ha viszont folyami vagy tengeri, két rész homokot egy rész mésszel keverünk. Mert így lesz helyes a keverés aránya. Ha pedig a folyami és tengeri homokhoz még egy harmad tört és szitált cserepet adunk hozzá, így még jobban használhatóvá tesszük a habarcs keverékét.

2. Hogy pedig a mész, amikor vizet és homokot vesz fel, miért szilárdítja meg a falazatot, annak az oka, úgy látszik az, hogy mint a többi testek, a kövek is elemekből állnak. És amelyikben több levegő van, az lágy, amelyikben víz, a nedvességtől hajlékony, amelyikben föld, kemény, amelyikben tűz, az törékenyebb. Ezért ha a köveket égetés előtt apróra törve és kövekkel keverve vetnék a falazatba, nem szilárdulnak meg és nem is képesek azt összetartani.
Midőn pedig kemencébe vettetvén a tűz hevétől támadva elvesztik korábbi szilárdságuk erejét, akkor, miután erejük kiégett és kimerült, csak tátongó és üres likacs ok maradnak vissza rajtuk. (Ezért pedig a mészkövek, mikor kiveszik őket a kemencéből, súlyukban nem felelnek meg annak, amivel bevetik őket, hanem amikor megmérjük őket, úgy találjuk, hogy bár nagyságuk megmaradt, a folyadék kiégése után súlyuk körülbelül harmadrészével csökkent.)

3. Tehát amikor az ennek a kőnek a testében lévő nedvességet és levegőt kiégették és száműzték, a lappangó meleg maradékát hordja magában. Vízbe mártva pedig, mielőtt a tűzből visszanyerné erejét, az üregek nyílásain át behatoló nedvesség következtében felforrósodik és így kihűlve visszaadja a hőt a mész testéből. Mivel tehát a likacs ok és a ritka helyek nyitottak, magukba ragadják a hozzá kevert homokot, ekképp összeállnak, és megszáradva megkötnek a kövekkel és létrehozzák a falazat szilárdságát.