XVI.

1. Az érvek ellen már szóltam, most a szemtanúk ellen kell szólnom. Ephorust nem nagy fáradság megfosztani a tekintélyétől: történetíró. Vannak, akik hihetetlen meséket szednek össze, hogy feltálalják nekünk, és csoda-dolgokkal hozzák izgalomba az olvasót, aki más elfoglaltság után nézne, ha hétköznapi eseményeken vezetnék végig. Egyesek hiszékenyek, mások hanyagok; egyesek művébe úgy lopja be magát a hazugság, mások tudatosan választják; amazok nem kerülik, ezek törekednek rá.

2. Ennyit általában az egész társaságról, akik úgy gondolják, munkájuk nem arathat elismerést és népszerűséget, ha meg nem szórják hazugsággal. Ephorus meg aztán végképp nem aggályos. Gyakran téved, még gyakrabban ő téveszt meg; például amikor erről az üstökösről, amelyet minden halandó tekintete figyelemmel kísért, mert hatalmas fejleményt hozott magával: felkeltével elsüllyesztette Helicét és Burát tehát erről azt állítja, hogy két csillaggá vált szét, márpedig ezt rajta kívül senki nem jegyezte fel.

3. Hiszen ki figyelhette volna meg azt a pillanatot, amikor az üstökös felbomlott és két részre oszlott? És ha van, aki látta, hogy az üstökös kettéhasad, azt hogyhogy nem látta senki, amikor ebből a kettőből létrejött? És miért nem tette hozzá, hogy mely csillagokká osztódott - mert biztosan az öt bolygócsillag közül volt valamelyik?


XVII.

1. A myndusi Apollonius más véleményen van: azt állítja, nem egy üstökös jön létre több bolygóból, hanem sok üstökös valójában bolygó. Ezt mondja: „Az üstökös nem csalóka látszat, nem is két bolygó szomszédsága miatt elnyúló tűz, hanem önálló égitest, akárcsak a Hold és a Nap. Ilyen az alakja: nem lekerekített, hanem nyúlánkabb és hosszan elhúzódó.

2. A pályája pedig szemmel nem követhető: a világegyetem magasabb térségeit szeli, és csak akkor válik láthatóvá, amikor pályája legalsó szakaszába ér. Ezenkívül nincs okunk úgy gondolni, hogy ugyanaz az üstökös jelent meg Claudius idejében, amelyet Augustus idejében láttunk , sem hogy ez a mostani, amely Nero Caesar idejében tűnt fel, és megfosztotta az üstökösöket rossz hírüktől, ahhoz hasonlított, amely az isteni Iulius halála után a Venus Genetrix-játékokon délután öt óra tájban bukkant fel.

3. Sok különféle üstökös van, eltérő nagyságúak, más-más színűek: az egyik vörös és teljesen fénytelen, a másik vakító fehér és tiszta, áttetsző fényű, a harmadik egy lángtömeg, és ez a láng nem tiszta, nem is finom, hanem nagy füstös izzásba burkolódzik; vannak véresek és fenyegetőek, mert a közelgő vérontás előjelét mutatják. Ezek is ugyanúgy csökkentik és növelik fényüket, mint más égitestek, amelyek nagyobbak és tisztább fényűek, amikor alászállnak, mert közelebbről látjuk őket, amikor pedig visszatérnek, kisebbek és homályosabbak, mert távolabb kerülnek tőlünk.”


XVIII.

1. Ezt máris megválaszolhatjuk azzal, hogy az üstökösökkel nem az történik, mint a többivel. Az üstökösök ugyanis első megjelenésük napján a legnagyobbak, pedig ahogy egyre közelebb jönnek, úgy kellene növekedniük - ehhez képest mindaddig megőrzik eredeti külsejüket, amíg nem kezdenek kialudni. Másodszor, az előbbiekkel szembeni ellenvetésünk őneki is szól: ha az üstökös bolygóként vándorolna, és égitest volna, akkor az állatöv határain belül mozogna, amelyeken belülre korlátozza a pályáját minden égitest.

2. Sohasem látható az egyik csillag a másikon keresztül, látásunk nem képes áthatolni egy égitest kellős közepén, hogy azon át megpillantsa a föntebbieket - az üstökösön azonban átlátszik, ami rajta túl van, éppúgy, mint egy felhőn. Ebből nyilvánvaló, hogy nem égitest, hanem könnyű, gomolygó tűz.


XIX.

1. A mi Zenonunk a következő véleményen van: úgy ítéli, bolygók csoportosulnak össze, összeeresztik a sugaraikat, és ebből a fényközösségből jön létre egy hosszabb csillag képe.
Vannak tehát, akik szerint az üstökösök nem is léteznek, csak szomszédos égitestek fényének visszaverődései vagy összeérő égitestek együttese kelti ezt a látszatot;

2. mások szerint léteznek ugyan, de megvan a maguk pályája, és egy meghatározott időtartam leforgása után kerülnek a halandók látókörébe; megint mások szerint léteznek ugyan, de nem lehet őket égitesteknek nevezni, mivel szertefoszlanak, nem hosszú életűek, és rövid idő alatt szétszóródnak.


XX.

1. A mieink többsége ezt a nézetet vallja, és nem gondolják, hogy ez ellentmondásban van az igazsággal. Látjuk ugyanis, hogy a magasban különféle tüzek fogannak, és hol felizzik az égbolt, hol hosszú tűzcsík húzódik sápadtan utánuk, hol fáklyák száguldanak hatalmas tűzjelenség kíséretében. Maguk a villámok is - jóllehet alighogy elvakítják szemünket, csodálatos gyorsasággal már el is tűnnek előle - a súrlódó és nagyobb lendülettel önmagának ütköző levegő tüzei. Ezért van, hogy meg sem állnak, hanem amint kisajtolódnak, lefolynak és már végük is.

2. Más tüzek azonban sokáig megmaradnak, és csak akkor tűnnek el, amikor mind elfogyott az anyag, amiből táplálkoztak. Ide tartoznak a Posidonius által leírt híres csodadolgok, az égő oszlopok, pajzsok és más, új és különleges lángok, amelyek nem vonták volna magukra az emberek figyelmét, ha megszokott és szabályos módon futnának le; mindenki azokra csodálkozik rá, amelyek a magasból hirtelen jött tüzet tárnak elénk, akár felvillan és tovafut valami, akár, mivel a levegő összenyomódik és izzani kényszerül, csodajelként megmarad.

3. Nos hát, nem fordult már elő néhányszor, hogy rés nyílott a visszahúzódó aithéren, és a mélyedésben hatalmas fény ragyogott? Felkiálthattál volna: Mi ez? ”Közepén a magasságot megnyílni előttem s szállni a csillagokat látom?” - amelyek időnként váratlanul felragyognak éjszaka, de fényes nappal is előtörnek.
Ennek azonban más a magyarázata, hogy miért tűnnek fel a levegőben a nem számukra kijelölt időben ezek a csillagok, amelyek bizonyosan léteznek akkor is, amikor rejtőzködnek.

4. Sok üstököst azért nem látunk, mert a Nap sugarai homályba borítják őket; Posidonius tudósítása szerint előfordult, hogy napfogyatkozás idején feltűnt egy üstökös, amelyet addig eltakart a Nap közelsége . Az is gyakran megesik, hogy amikor a Nap lenyugszik, nem messze tőle szétszóródott tüzek figyelhetők meg: nyilván magát a csillagot elönti a napfény, ezért nem látható, az üstöke azonban megszökik a napsugarak elől.


XXI.

1. A mieink tehát úgy tartják, az üstökösöket, akárcsak a fáklyákat, trombitákat, gerendákat és egyéb égi csodajeleket, a sűrű levegő hozza létre. Ezért jelennek meg a leggyakrabban észak felől, mert ott van a legtöbb lomha levegő.

2. De akkor miért halad az üstökös, miért nem egy helyben áll? Megmondom: a tápanyagát követi, mint a tűz, hiszen bármennyire is a magasabb régiók felé igyekszik, mégis, amikor már fogytán az alapanyag, maga is hátrálni kezd és alászáll. A levegőben szintén nem jobb- vagy balfelé tör - nincs ugyanis útja -, hanem arra kúszik, amerre táplálékának ere csábítja, és nem bolygó módjára halad előre, hanem tűz módjára harapódzik.

3. Akkor miért látható hosszú ideig, miért nem alszik ki hamar? Hiszen ez, amelyet mi magunk láttunk Nero boldogságos uralkodása idején, hat hónapig hagyta magát nézegetni, a Claudius-félével ellentétes irányban haladva körbe. Az ugyanis, északról emelkedve a zenit felé, keletnek tartott, és közben egyre inkább elhomályosult, ez a mostani pedig ugyanabból az irányból indult, de nyugat felé haladt, majd délnek fordult, és ott tűnt el a szemünk elől.

4. Amaz nyilván ott talált füstösebb és gyúlékonyabb anyagra, és annak a nyomában járt, emennek viszont ez a másik térség kínált teljesebb bőséget, így hát ide szállt alá, mert a tápanyaga hívta, nem pedig az útja.
A két, általunk megfigyelt üstökös útja szemmel láthatólag különböző volt, mert az egyik jobb felé mozdult el, a másik bal felé. Márpedig minden bolygócsillag pályája ugyanarra tart, mégpedig az égbolttal ellentétes irányba - ez ugyanis keletről nyugat felé forog, azok pedig nyugatról kelet felé haladnak -, és emiatt ezeknek kétféle mozgása van: egyrészt amerre mennek, másrészt amerre elsodródnak.


XXII.

1. Én nem értek egyet a mieinkkel: nem hirtelen támadt tűznek tartom ugyanis az üstököst, hanem a természet egyik örök művének. Először is mindaz, amit a levegő teremt, rövid életű, hiszen illékony és változásoknak kitett közegben születik. Hogy képes valami a levegőben sokáig ugyanolyan maradni, holott maga a levegő sohasem marad sokáig ugyanolyan? Mindig folyik, és rövid a nyugalma.
Egy röpke pillanat alatt másmilyen állapotba csap át, mint amiben volt, hol esős, hol derült, hol a kettő között váltakozik. A felhők, amelyek a legközelebb állnak hozzá, amelyekbe összeáll és amelyekből kibomlik, hol összecsoportosulnak, hol szétszélednek, sohasem henyélnek. Lehetetlen, hogy a tűz egy kósza testben biztosan megüljön, és olyan makacsul belekapaszkodjon, mint amit a természet örökre és kimozdíthatatlanul helyhez kötött.

2. Aztán meg, ha a táplálékába kapaszkodna, mindig lefelé tartana; a levegő ugyanis annál sűrűbb, minél közelebb van a földhöz. Az üstökös sohasem bocsátkozik egészen mélyre, és nem közelíti meg a talajt.


XXIII.

1. Ráadásul a tűz vagy arra megy, amerre a természete viszi, azaz fölfelé, vagy pedig amerre a tápanyag vonzza, amibe belekapott és amit emészt. Semmiféle közönséges vagy égi tűznek nem ívelt az útja: az égitestre jellemző, hogy körpályát ír le. Mármost hogy más üstökösök ezt tették-e, nem tudom, de az a kettő igen, amelyek a mi időnkben tűntek fel.

2. Aztán meg minden, ami ideiglenes okból gyullad meg, hamar ki is huny: így van ez a fáklyákkal, amelyek csak addig izzanak, míg áthaladnak az égen, a villámokkal, amelyeknek csak egyetlen ütésre van erejük, az úgynevezett hullócsillagokkal, amelyek estükben szállnak tova és szelik át a levegőt.
Minden tűznek csak a maga helyén lehet maradása - mármint azoknak az isteni tüzeknek, amelyek örökkévalók a világegyetemben, mert annak részei és művei. Ezek pedig tevékenykednek, haladnak, megőrzik a jellegüket és mindig egyformák. Nem lennének napról napra hol nagyobbak, hol kisebbek, ha tüzük felgyülemlett és valami okból hirtelen támadt tűz volna? Aszerint volna ugyanis nagyobb vagy kisebb, hogy bőségesebb vagy szűkösebb táplálékhoz jut-e.

3. Többször is mondtam az imént, hogy semmi nem hosszú életű, ami a levegő hibájából izzott fel. Most még egyszer hozzáteszem: sehogy sem tud megmaradni és megállni - hiszen a fáklya, a villám, a hullócsillag és minden más tűz, amit a levegő szorít ki, szökésben van, és csak estében látható. Az üstökösnek megvan a maga helye, éppen ezért nem kényszerül azt gyorsan elhagyni, hanem ráérősen bejárja a maga útját, és nem alszik ki, hanem elvonul.


XXIV.

1. „Ha bolygócsillag volna - mondja ellenfelünk -, az állatövben volna.” Ki jelöl ki a bolygóknak egyetlen ösvényt? Ki szorítja szűk helyre az istenit? Nyilvánvalóan más és más körpályáik vannak ezeknek az égitesteknek is, amelyekről úgy hiszitek, hogy egyedül ők mozognak. Hát miért ne lehetne néhány, amely saját külön útjára tért, távol amazoktól? Miért ne lehetne az ég valamelyik részén átvezető út?

2. Ha pedig úgy ítéled, minden bolygó csak úgy járhat, ha érinti az állatövet, az üstökösnek is lehet külön körpályája úgy, hogy egy része mégis beleesik az állatövbe - nem szükségszerű, hogy így legyen, de lehetséges. Jól vigyázz, mert talán éppen ez illik jobban a világegyetem nagyságához, hogy sok-sok útra osztódva halad, nem pedig egyetlen ösvényt tapos szüntelenül, míg többi része parlagon hever.

3. És talán azt hiszed, hogy ebben a hatalmas és szépséges testben a számtalan csillag közül, amelyek változatos szépségükkel ékesítik az éjszakát, és nem tűrik, hogy üresen és tétlenül maradjon, mindössze öten járhatnak-kelhetnek szabadon, a többi meg, ez a helyhez kötött és mozdulatlan népség, csak áll egy helyben?