XXV.


1. Ha itt valaki megkérdezi tőlem: „Akkor ezeknek a pályáját miért nem figyelték meg, ahogy az öt bolygónak?” - annak ezt válaszolom: Sok minden van, aminek a létét elfogadjuk, de nem tudjuk, milyen.

2. Hogy van lelkünk, amelynek parancsa ösztönöz és visszatart minket, azt bizonyára mindenki elismeri. De hogy mi ez a lélek, a mi urunk és parancsolónk, senki nem fogja elmagyarázni neked, ahogy azt sem, hogy hol van: az egyik azt mondja majd, a lélek pneuma, a másik, hogy egyfajta összhang, a harmadik, hogy isteni erő és az istenség része, a negyedik, hogy az életerő legfinomabb része, az ötödik, hogy testetlen hatalom; olyan is lesz, aki a vérrel vagy a hővel azonosítja. Annyira nem lehet világos a lélek számára a többi dolog, hogy még önmagát is csak keresgéli.

3. Miért csodáljuk tehát, hogy az üstökösöket, a világegyetem oly ritka látványosságait még nem írták le meghatározott szabályszerűségekkel, nem ismertük meg kezdetüket és végüket, hiszen végtelen távolságokból térnek vissza?
Nincs még ezerötszáz éve, hogy Görögországban csillagokat nevez el kalmár, és számba kerülnek, ma is sok olyan nép él, akik az eget csak látásból ismerik, akik még nem tudják, miért fogyatkozik a Hold, miért borul árnyékba a Nap. Ezekre nálunk is csak nemrég adott biztos magyarázatot az értelem.

4. Eljön még az idő, amikor mindezekre, amik ma még rejtve vannak, fényt derít egy nap, no meg a hosszabb idő alapos kutatásai. Ilyen nagy dolgok felderítésére kevés egy emberélet, akkor is, ha teljes egészében az égnek szenteljük. De még azt a pár évet sem egyenlő arányban osztjuk meg a tudomány és a züllés között. Így hát ezeket majd nemzedékek hosszú sora fogja feltárni.

5. Eljön még az az idő, amikor utódaink csodálkoznak, hogy mi ennyire kézenfekvő dolgokat nem tudtunk. Hogy ennek az öt bolygónak - amelyek szinte ránk tukmálják magukat, amelyek mindig másutt felbukkanva fölkorbácsolják a kíváncsiságunkat - milyen hajnali és esti felkelései, milyen stacionárius állapotai vannak, mikor haladnak egyenesen, miért mozognak hátrafelé, azt is csak mostanában tudtuk meg. Hogy fölkel-e a Jupiter vagy lenyugszik, vagy éppen regresszióban van - mert így nevezték el azt, amikor visszafelé halad -, néhány éve tanultuk meg.

6. Akadtak olyanok, akik azt mondták nekünk: „Tévedtek, ha úgy gondoljátok, hogy egy csillag megfékezi futását vagy megfordul. Az égitestek nem állhatnak meg és nem fordulhatnak el. Mind előrefelé mennek; úgy haladnak, ahogy valaha útnak bocsátották őket. Futásuk vége egyúttal a sajátjuk is lesz. Ennek az örök műnek a mozgásai visszafordíthatatlanok; ha egyszer megállnak, egymásnak ütköznek, míg most egyenletes mozgásuk tartja meg őket.”

7. Miért tűnik hát úgy, mintha egyesek visszafordulnának? A Nap szembejövetele kelti azt a látszatot, hogy lelassulnak, valamint útjaik és körpályáik természete, amelyek úgy helyezkednek el, hogy egy bizonyos időben megtévesztik a szemlélőt - a hajók is, bár dagadó vitorlákkal haladnak, úgy tűnik, mintha állnának.
Lesz majd, aki kimutatja, mely térségekben futják pályájukat az üstökösök, miért bolyonganak annyira eltávolodva a többiektől, mekkorák és milyenek. Elégedjünk meg azzal, amit már fölfedeztek; valamivel az utókor is hadd járuljon hozzá az igazsághoz.



XXVI.

1. „A csillagokon át - mondja ellenfelünk - nem látjuk, mi van túl rajtuk, de az üstökösökön áthatol a látásunk.” Először is, ha ez előfordul, az üstökösnek nem azon a részén fordul elő, ahol maga a sűrű és tömör tűzből álló (692) égitest van, hanem ahol a ritka ragyogás kiárad belőle és pászmákká szóródik szét; a tüzek közti tereken látsz át, nem magukon a tüzeken.

2. „Minden csillag kerek - hangzik az ellenérv -, az üstökösök elnyúlóak, ebből pedig nyilvánvaló, hogy nem csillagok.” Ki fogadja el azt az állításodat, hogy az üstökösök hosszúkásak? Ezeknek a természetes alakja gömbölyű, akárcsak a többi égitestnek, csak a fényjelenség az, ami kiterjed.
Ahogy a Nap széltében-hosszában szétküldi sugarait, de neki magának és a belőle kiáradó fénynek más és más az alakja, úgy az üstökösöknek is lekerekített a teste, a fényük azonban hosszabbnak látszik, mint a többi égitestnek.



XXVII.

1. „Miért?” - kérded. Előbb te mondd meg, miért van az, hogy a Hold fénye még csak nem is hasonlít a Napéhoz, holott a Naptól kapja; miért van, hogy hol vörös, hol sápadt; miért színeződik kékesre és sötétre, amikor el van zárva a Nap látásától.

2. Mondd meg, miért van, hogy minden csillag külseje bizonyos mértékben különbözik egymástól, a Naptól pedig teljesen eltér. Ahogy semmi akadálya, hogy ezek mind égitestek legyenek, jóllehet nem hasonlóak egymáshoz, úgy annak sincs semmi akadálya, hogy az üstökösök örökéletűek legyenek, és ugyanaz legyen az osztályrészük, mint a többinek, még ha külsőre nem hasonlítanak is azokra.

3. Mi kell még? Ha magát a világegyetemet tekinted, nem különböző dolgokból tevődik össze? Mi az oka, hogy az Oroszlán jegyében mindig tűz a Nap, és hőséggel perzseli a Földet, a Vízöntőben dermesztő hideget kelt, fagyba zárja a folyókat? Mégis mindkét csillagkép ugyanolyan jellegű, bár hatásuk és természetük különböző.
A Kos egykettőre fölkel, a Mérleg igen lassan bújik elő. Mégis mindkét csillagkép ugyanolyan természetű, bár ez rövid idő alatt felkapaszkodik az égre, az meg sokáig emelkedik.

4. Nem látod, mennyire ellentétesek egymással az elemek? Súlyosak és könnyűek, hidegek és melegek, nedvesek és szárazak; a világegyetem összhangja teljes egészében összeférhetetlen dolgokból áll. Azt mondod, hogy az üstökös nem csillag, csak mert az alakja nem felel meg a mintának, és nem hasonlít a többihez? Hisz látod, mennyire hasonló az a csillag, amely harmincévenként tér vissza eredeti helyére, ahhoz, amely már egy éven belül újra hazalátogat!

5. Nem egy formára alkotja művét a természet, hanem éppen a változatossággal büszkélkedik: ezt nagyobbnak, azt gyorsabbnak alkotta meg, mint másokat, ezt erősebbnek, azt visszafogottabbnak, volt, amit kiemelt a tömegből, hogy egymagukban, látványosan lépjenek elő, volt, amit a nyáj közé küldött. Aki úgy gondolja, hogy a természet nem csinálhat néha mást, mint amit már sokszor csinált, az nem ismeri a természet hatalmát.

5. Az üstökösöket ritkán mutatja meg; ezeknek más helyet jelölt ki, más időt, a többiekétől eltérő mozgást; ezekkel is nagy művét akarta ékesíteni. Hiszen szebb a külsejük, semhogy véletlenszerűnek gondolhatnád, akár nagyságukat tekinted, akár fényüket, amely nagyobb és izzóbb, mint a többieké. De van a külsejükben valami különleges és egyedülálló: nem összeszorult és korlátozott, hanem szabadabban szétterjed és sok csillagnak elegendő területet fog át.



XXVIII.

1. Aristoteles szerint az üstökösök vihar, féktelen szelek és esőzések előjelei. Nos hát? Nem gondolod, hogy ami megmutatja a jövőt, az egy égitest? Ez ugyanis nem úgy jelzi előre a vihart, ahogy a várható esőt az, hogy szikrát hány az olaj, s a kanócon nő hamu-gomba, vagy ahogy a tengeren készülő ítéletidőre figyelmeztet, ha a szárcsák játszanak ár terein, míg jólismert mocsarából felkel a gém, hogy a fellengős felhők fele szálljon - hanem úgy, ahogy a napéjegyenlőség jelzi, hogy melegre vagy hidegre fordul az idő, ahogy a káldeusok jövendölései jelzik, hogy egy csillag miféle bajt vagy jót szab ki a megszülető gyermekekre.

2. Hogy megtudd, hogy ez valóban így van: az üstökös, mint Aristoteles mondja, nem mindjárt felkelése után fenyeget széllel és esővel, hanem az egész évet gyanússá teszi - ebből nyilvánvaló, hogy nem a körülményekből vette a jeleket, amelyeket a közeljövőre ad, hanem ezek a jelek benne rejtőznek, és bele vannak foglalva a világegyetem törvényeibe.

3. Az az üstökös, amely Paterculus és Vopiscus consulságának évében tűnt fel, beteljesítette Aristoteles és Theophrastus szavait: mindenfelé egymást érték a szörnyű viharok, sőt Achaiában és Macedoniában egész városokat döntöttek romba a földrengések .



XXIX.

1. „Lassúságuk azt bizonyítja - mondja ellenfelünk -, hogy súlyosabbak, és sok bennük a földszerű, valamint már a pályájukból is erre lehet következtetni: általában ugyanis a sarkok felé kényszerülnek.” Mindkét állítás hamis.
Először az elsőről beszélek. Szóval ami egy kicsit lassan halad, az nehéz? Hát a Szaturnusz bolygó, amely mind közül a legkomótosabban teszi meg az útját, nehéz? Hiszen az, hogy a többi fölött van, a könnyűségét bizonyítja.

2. „De nagyobb kerülővel jár körbe - mondod és nem lassabban jár, mint a többi, csak hosszabb az útja.” Jusson eszedbe, hogy ugyanezt mondhatom az üstökösökről is, még ha futásuk lomhább is. De hazugság, hogy lassabban járnak, hiszen a legutóbbi hat hónapon belül átfutott a fél égbolton, a megelőző pedig még kevesebb hónap alatt vonult el.

3. „De azért süllyednek lejjebb, mert súlyosak.” Először is, ami körben halad, az nem lesüllyed. Másodszor, a legutóbbi mozgása észak felől indult, és a nyugati eget átszelve jutott el délre, és pályáján felfelé emelkedve sötétült cl; a másik, a Claudius-féle, amelyet szintén északon észleltek először, mindvégig meredeken hágott egyre magasabbra, amíg el nem tűnt.
Az üstökösökkel kapcsolatban ezek azok, amik hatással voltak vagy másokra, vagy énrám - hogy igaz-e mindez, az istenek tudják, akiknek birtokában van az igazság tudása. Mi csak fürkészhetjük ezeket, következtetés által kereshetjük az elrejtett dolgokat, nem bízva túlságosan abban, hogy találunk valamit, de nem is reménytelenül.



XXX.

1. Nagyszerű mondása Aristotelesnek , hogy sohasem kell tiszteletteljesebbnek lennünk, mint amikor az istenekről van szó. Ha rendezett külsővel lépünk a templomokba, ha lesütjük a szemünket, összehúzzuk a togánkat, amikor áldozaton készülünk részt venni, ha úgy alakítjuk magunkat, hogy egész külsőnk szerénységet sugározzon; mennyivel inkább így kell tennünk, amikor az égitestekről, a csillagokról, az istenek természetéről értekezünk, nehogy valamit hebehurgyán, oktalanul állítsunk, noha nem tudjuk az igazságot, vagy hazudjunk, noha tudjuk!

2. És ne csodáljuk, hogy ilyen lassan lehet kiásni, ami olyan mélyen fekszik. Panaetiusnak meg a többieknek, akik el akarják hitetni, hogy az üstökös nem valódi égitest, csak egy égitest csalóka látszata, alaposan a végére kell járniuk annak, hogy az év minden szaka egyaránt alkalmas-e rá, hogy üstököst teremjen, az ég minden tája megfelelő-e, hogy ott üstökös keletkezzék - ezeket a kérdéseket mind kiküszöbölhetem azáltal, hogy azt mondom: ezek nem véletlenszerű, hanem a világegyetembe beleszőtt tüzek, amelyeket az nem sűrűn hoz elő, hanem rejtekeiben mozgatja őket.

3. Ezeken kívül mennyi minden jár még titkos utakon, ami sohasem kel föl úgy, hogy az emberek lássák! Az istenség ugyanis nem az ember számára alkotott mindent. Mekkora töredékében részesülünk csupán ennek a nagy műnek! Ő, aki mindezt kézben tartja, aki megteremtette, aki ennek az egésznek az alapját megvetette és körülvette magát vele, úgy, hogy művének nagyobbik és jobbik része ő maga, kijátssza látásunkat: a gondolkodás révén kell őt szemlélnünk.

4. Ráadásul sok minden, ami a legnagyobb isteni hatalommal rokon, és hozzá közel álló hatalmat kapott osztályrészül, homályban marad, vagy talán - amin még inkább elcsodálkozhatsz - látásunkat egyszerre betölti és kijátssza, akár mert olyan kifinomult, hogy ahhoz már nem ér fel az emberi szem, akár mert végtelen fensége szent visszavonultságba rejtőzött, eltakarja birodalmát, vagyis önmagát, és nem enged maga elé senkit, csak a lelket. Hogy mi ez, ami nélkül semmi nincs, nem tudhatjuk - és csodálkozunk, ha egy-két tüzecskét nem ismerünk eléggé, holott az istenség, a világegyetem legnagyobb része, rejtve van előttünk!

5. Mennyi állat van, amelyeket csak ebben a században ismertünk meg, és mennyi, amelyeket még most sem! Az eljövendő kor népe sok mindent tudni fog, ami számunkra ismeretlen, sok minden az utókor századainak van fenntartva, amikor a mi emlékünk régen megfakult már. Csöpp dolog a világegyetem, ha nem akad benne kutatnivaló minden kor számára.

6. Bizonyos beavatásokban nem egyszerre részesül az ember: Eleusisnak van mit mutatnia a másodszor visszatérőknek is ; a természet sem egyszerre részesít beavatásaiban. Beavatottnak hisszük magunkat? Még csak az előszobában toporgunk. Azok a titkok nem ömlesztve, nem is mindenkinek tárulnak fel: mélyen vannak, a belső szentélybe zárva, és valamit a mi időnk pillant meg belőlük, valamit az, amely majd a helyünkbe lép.



XXXI.

1. Mikor jut hát mindez a mi tudomásunkra? A nagy dolgok lassan kerülnek napvilágra, főleg ha hiányzik az erőfeszítés. Még nem valósítottuk meg teljesen azt az egy dolgot, amin teljes lelkünkkel munkálkodunk: hogy a leghitványabbak legyünk. Hibáink még fejlődésben vannak. Talál még valami újat a fényűzés, amiben kitombolhatja magát, talál még magának új gyalázatot a szemérmetlenség, talál még az élvezetekben való feloldódás és szétesés valami még kényesebbet és puhábbat, amibe beleveszhet.

2. Még nem vetettük le eléggé minden tartásunkat, még fojtogatjuk magunkban a jó erkölcs maradványait: sima, ápolt bőrünkkel lefőztük a női kozmetikát, férfi létünkre utcanőkhöz illő színeket viselünk, amelyeket egy tisztességes asszony sem venne föl, kényes és puha léptekkel, lábujjhegyen pipiskedünk, nem is járunk, hanem vonulunk, gyűrűkkel rakjuk meg az ujjainkat, minden ízületünkön gondosan elhelyezünk egy-egy drágakövet.

3. Mindennap kisütünk valamit, hogy belerúghassunk férfiasságunkba, hogy köznevetség tárgyává tegyük, ha már levetni nem tudjuk: az egyik ivartalanítja magát, a másik a gladiátorkaszárnya ocsmányabbik részlegébe veszi be magát, és miután bérbe adta magát a halálra, szégyenletes fegyvernemet választ, hogy abban még pusztulásra szántan is kiélhesse beteges hajlamait.



XXXII.

1. Csodálod, ha a bölcsesség még nem teljesítette be művét? Még nem bontakozott ki teljes egészében a hitványság: még születőben van, és mind ennek szenteljük fáradozásunkat, szemünk, kezünk ennek szolgál. Ki járul a bölcsességhez? Ki az, aki futó ismeretségnél többre méltónak ítéli? Kinek jut eszébe egy filozófus vagy bármelyik szabad emberhez méltó tudomány, hacsak nem függesztik fel a játékokat, ha nem jön egy esős nap, amelyet el kell ütni valahogy?

2. Így hát a filozófusok oly sok iskolája lehanyatlik utánpótlás híján. Sem a régi, sem az újakadémikusok nem hagytak őrt a szentélyükben. Ki adja tovább Pyrrhon tanításait? A közismerten tömegiszonyban szenvedő pythagoreus iskola nem talál tanítót; a Sextius-féle új, római törzsből sarjadt irányzat, noha nagy lendülettel indult, már a kezdet kezdetén hamvába holt.

3. De mekkora gondot fordítanak arra, hogy egy pantomimszínész neve se merüljön feledésbe! Pylades és Bathyllus háza áll, hála követőiknek; ezeknek a művészeteknek sok a tanulója és sok a tanítója. A magánszínpadok az egész városban dübörögnek: táncol rajtuk férfi és nő, férj és feleség egymással verseng, hogy melyik tekereg puhábban. Aztán, amikor már minden bőrt leszedett a képükről az álarc, lecserélik egy gladiátorsisakra. A filozófiával senki nem törődik.

4. Így hát annyira nem találnak ezek közt semmi olyat, amit a régiek nem egészen tisztázottan hagytak hátra, hogy sok minden, amire egyszer már rájött valaki, feledésbe merül. Pedig, Herculesre, ha egész testünkkel ennek feszülnénk neki, ha az ifjúság józan fejjel erre adná magát, ezt tanítanák az idősebbek, ezt tanulnák a fiatalabbak, akkor is alig lehetne eljutni addig a mélységig, ahol az igazság nyugszik - mi meg úgy keressük, hogy a föld felszínét söprögetjük a kezünkkel.