XI.

1. Hagyjuk ott Epigenest, és eredjünk mások vélekedéseit. Mielőtt azonban elkezdem kifejteni ezeket, fontos tudatosítanunk magunkban, hogy üstököst nemcsak az ég egy bizonyos táján pillanthatunk meg, nem is csak az állatövben, hanem keleten éppúgy, mint nyugaton, de a leggyakrabban észak tájt.

2. Az alakjuk nem egységes. Ugyanis, jóllehet a görögök külön csoportba sorolták azokat, amelyekről szakáll módjára csüng le a láng, azokat, amelyek minden irányban szétszórják maguk körül, mint valami üstököt, és azokat, amelyek tüze szétterjed ugyan, de egy csúcsban fut össze, ezek mégis mind ugyanolyan jellegűek, és helyénvaló üstökösnek nevezni őket.

3. Mivel a különféle alakú üstökösök csak nagy időközönként tűnnek fel, nehéz őket összehasonlítani egymással. Még megjelenésük pillanatában sem egyezik a szemtanúk véleménye a külsejükről, hanem kinek mennyire éles vagy tompa a látása, aszerint mondja őket inkább fényesnek vagy vörhenyesnek, vagy hogy a fénypászmák beljebb húzódnak vagy oldalvást szétsugároznak.
De akár vannak az üstökösök között bizonyos különbségek, akár nincsenek, keletkezésük elve mindenképpen azonos kell hogy legyen. Ez az egy nem kérdőjelezhető meg: hogy egy ismeretlen külsejű égitest tűnik fel szokatlan módon, amely szétszóródott tüzet húz maga körül.


XII.

1. Egyesek a régiek közül ezt az okot fogadják el: Amikor a bolygócsillagok egyike egy másikhoz csatlakozik, a kettő egybeolvadt fénye egy hosszabb égitest látványát nyújtja. Ez nemcsak olyankor fordul elő, ha az egyik csillag a másikhoz ér, hanem olyankor is, ha csak megközelíti; a kettő közötti teret ugyanis mindkettő megvilágítja, lángba borítja, és így egy hosszú tüzet képez.

2. Ezeknek azt válaszoljuk, hogy a mozgó csillagok száma meghatározott, sokszor megesik azonban, hogy egy időben ezek is láthatók és egy üstökös is - ami kézzelfoghatóan bizonyítja, hogy nem ezeknek a találkozásából keletkezik az üstökös, hanem külön, önálló jelenség.

3. Ezenkívül egy-egy bolygó gyakran egy magasabb pályán futó bolygó nyomába szegődik: a Szaturnusz nemegyszer a Jupiter fölött áll, a Mars pedig függőlegesen néz le a Vénuszra vagy a Merkúrra, mégsem keletkezik üstökös e miatt az együttállásuk miatt, amikor az egyik alulról megközelíti a másikat. Máskülönben minden évben keletkeznék, hiszen minden évben előfordul, hogy néhány bolygó egyszerre tartózkodik ugyanabban a csillagképben.

4. Ha az üstököst egy bolygó képezné, amely utolér egy másikat, egy pillanat alatt megszűnnék létezni. A bolygók tovahaladásának sebessége ugyanis igen nagy; és azért rövid minden nap- és holdfogyatkozás, mert ugyanaz a mozgás, amely odavitte őket, gyorsan tovább is sodorja.
Láthatjuk, hogy a Nap és a Hold, miután elkezdett homályba borulni, nemsokára már fel is szabadul - mennyivel gyorsabbnak kell lennie az eltávolodásnak ennyivel kisebb bolygók esetében? Márpedig az üstökösök hat hónapig is megmaradnak, ami nem fordulna elő, ha két bolygó találkozásából születnének. Azok ugyanis nem képesek sokáig egymáshoz tapadni, és szükségszerűen szétválasztja őket saját gyorsaságuk törvénye.

5. Ráadásul ezeket csak mi látjuk egymáshoz közelinek, valójában hatalmas távolságok választják el őket. Hogy tudja tehát az egyik bolygó egészen a másikig sugározni a tüzét, hogy úgy lássék, mintha összekapcsolódnék a kettő, ha egyszer hatalmas térség áll közöttük?

6. „Két bolygó fénye keveredik - hangzik a válasz -, és nyújtja egyetlen égitest látványát: nyilván ugyanúgy, mint amikor egy felhő vörhenyes színt ölt, ha a Nap süti, mint amikor reggel vagy este szürkül az ég, mint amikor szivárvány vagy egy második Nap tűnik fel.”

7. Először is, mindezt egy nagy erő hozza létre, hiszen nem más gyújtja lángra őket, mint a Nap; a bolygóknak nincs meg ugyanez a képességük. Másodszor, ezek mind a Hold alatt, földközelben keletkezik; a felsőbb régiók tiszták és vegyületlenek, és a színük sohasem változik.

8. Ezenkívül ha valami ilyesféle történnék, az nem tartana sokáig, hanem gyorsan kialudnék, ahogy a Napot vagy a Holdat övező koronák is igen rövid idő alatt felbomlanak. Még a szivárvány sem hosszú életű.
Ha ilyesmi volna, ami egybemossa a két bolygó közti távolságot, éppilyen gyorsan elenyésznék; legalábbis nem maradna meg olyan sokáig, ameddig az üstökösök szoktak. A bolygók pályája az állatövön belül vezet, ezt a kört járják - üstököst azonban mindenütt lehet látni. Megjelenésük ideje éppoly kevéssé meghatározott, mint bármiféle végpont, amelyen nem lépnek túl.


XIII.

1. Ezzel szemben Artemidorus a következőket hozza fel: Nemcsak ez az öt bolygó futkos szerteszét; ezek csak azok, amelyeket eddig megfigyeltek, de számtalan ilyen jár rejtve, amelyeket vagy fényük homályossága miatt nem ismerünk, vagy mert körpályájuk úgy helyezkedik el, hogy csak akkor látjuk meg őket, amikor a legszélső pontjára értek. „Így hát néha ismeretlen bolygók kerülnek elénk - mondja -, amelyek elvegyítik fényüket az állandóakkal, és a tüzet jobban elnyújtják, mint a bolygóknál szokásos.”

2. Ez a legértéktelenebb minden közül, amit összehazudik. A világegyetemről adott leírása úgy, ahogy van, szemérmetlen hazugság. Ha ugyanis hiszünk neki, az ég legfelső széle teljesen szilárd, „tető módjára megkeményedett, vastag és sűrű testű, ami az atomok összegyűlésének és felhalmozódásának köszönhető.

3. Közvetlenül ezután egy tüzes felület található, olyan tömör, hogy semmi nem tudja megbontani és kárt tenni benne; vannak azonban rajta bizonyos légzőnyílások, mintegy ablakok, amelyeken át a világegyetem külső részéből tüzek áramlanak be, nem olyan nagyok, hogy háborgatnák, ami beljebb van; ezek aztán újra (683) kisiklanak a világegyetemből a külső térbe. Így hát ezek, amelyek feltűnése eltér a szokásostól, a világegyetemen túl fekvő anyagból áramlottak be.”


XIV.

1. Ilyesmiket megválaszolni mi egyéb, mint árnyékbokszolás és szélkergetés? De igazán megmondhatná nekem az, aki ilyen szilárd mennyezetet rakott a világegyetem fölé, hogy miért hinnénk el neki, hogy ennyire sűrű az ég. Mi volt az, ami ilyen tömör testeket vitt oda és tartott meg ott?

2. Aztán meg, ami ilyen sűrű, annak szükségszerűen a tömege is nagy - hogy marad tehát a magasban, ami súlyos? Hogyhogy nem süllyed le az a nagy tömb és törik össze saját súlya alatt? Lehetetlen ugyanis, hogy egy ekkora teher, amekkorát ő helyezett oda, lebegjen és valami könnyűre támaszkodjék.

3. Még azt sem lehet mondani, hogy kívülről vannak valamiféle tartókötelei, amelyek nem hagyják leesni, de azt sem, hogy középen feszül neki valami, ami a fölé hajoló testet felfogja és alátámasztja. Azt pedig már senki ne merészelje mondani, hogy a világ a végtelen űrön át halad, és zuhan, de nem állapítható meg, hogy zuhan-e, mert hullása örök, nem lévén semmi végső határ, amibe beleütköznék.

4. Ezt mondták egyesek a Földről, mert semmi magyarázatot nem találtak arra, hogy egy súly állva maradhat a levegőben. „Mindig halad - mondják -, de nem állapítható meg, hogy zuhan-e, mert végtelenbe esik.”
Aztán meg, mivel tudod bizonyítani, hogy nemcsak öt csillag mozog, hanem sok ilyen van, a világegyetem sok-sok térségében? Vagy ha ebben minden elfogadható bizonyítás nélkül meg lehet egyezni, miért nem mondja valaki vagy azt, hogy minden csillag mozog, vagy azt, hogy egyik sem? Ráadásul mit sem segít rajtad az összevissza mászkáló csillagaid serege, mert minél többen lesznek, annál gyakrabban futnak össze egy másikkal; márpedig az üstökös ritka, és éppen ezért csodálatos.


XV.

1. No és úgy, ahogy van, ellened tanúskodik az a kor, amely az ilyen csillagok felkelését feljegyezte és az utókorra hagyományozta. Demetriusnak, Szíria királyának, Demetrius és Antiochus apjának halála után, nem sokkal az achaiai háború előtt felragyogott egy üstökös, nem kisebb a Napnál.
Először tüzes, vörhenyes korong volt, amely olyan tiszta fényt sugárzott, hogy legyőzte az éjszakát, majd a nagysága lassanként összezsugorodott, a fénye elhalt, végül az egész elenyészett. Nos hát, hány csillagnak kell találkoznia, hogy ekkora testet hozzanak létre? Akár ezret is egybegyűjthetsz, akkor sem érnek fel soha ezzel a napszem jelenséggel.

2. Attalus uralkodása idején is megjelent egy üstökös: eleinte közepes méretű, aztán felemelkedett, szétterült, eljutott egészen az égi egyenlítőig, úgyhogy végtelen nagyságúvá terebélyesedve az ég Tejútnak nevezett részével vetekedett. Hány bolygó csődülhetett hát össze, hogy az égnek ilyen hosszú sávját foglalják el egyetlen folytonos tűzzel?