VI.

1. „Kétféle üstökös van - mondja Epigenes. Egyesek mindenfelé kiárasztják izzásukat, és nem változtatják helyüket, mások üstök módjára egy irányba nyújtják el kósza tüzüket, és elhaladnak a csillagok mellett.” Az utóbbi fajtából a mi időnkben kettő is megjelent . „Az előbbiek, amelyek mozdulatlanok és minden oldalról kócosak, általában alacsonyan állnak, és ugyanazok az okok szítják őket, mint a gerendákat és fáklyákat: az örvénylő levegő rendellenes összetétele, ez ugyanis sok, a földből kipárolgó szárazat és nedveset forgat magában.

2. A pneuma ugyanis, ha szűk helyen át sajtolódik ki, képes meggyújtani a fölötte elhelyezkedő levegőt, amely tele van gyúlékony anyagokkal, aztán pedig följebb terelni az alacsony régiókból, míg valami okból megint vissza nem áramlik és el nem gyengül; aztán másnap és a következő napokon képes újra feltámadni és lángra lobbantani ugyanazt a helyet. Látjuk ugyanis, hogy a szelek több napon át megszabott időben támadnak fel újra, és az eső meg a vihar többi fajtája is egy előírt időpontban tér vissza.”

3. Egyszóval, hogy röviden összefoglaljam, mit akar: úgy véli, ezek az üstökösök ugyanolyan módon keletkeznek, mint a forgószél által kilökött tüzek; csak annyi a különbség, hogy azokat a forgószél a felsőbb régiókból szorítja le a földre, ezek pedig földközelből küzdik feljebb magukat.


VII.

1. Ezzel szemben sok érvet fel szokás hozni. Először is, ha a szél volna a felelős, akkor szél nélkül soha nem tűnnék fel üstökös - de a valóságban olyankor is feltűnik, ha a levegő meg sem rezdül. Másodszor, ha a széltől támadna, el is ülne a széllel együtt, és ha a szél miatt alakulna ki, a széltől növekednék, és annál jobban izzanék, minél élénkebb a szél.
Ezekhez járul még az is, hogy a szél a levegő sok részét meglöki, az üstökös azonban egy helyütt tűnik fel; és az is, hogy a szél nem ér fel a magasba, az üstökösök azonban magasabban láthatóak, mint ameddig a szélnek fel szabad jutnia.

2. Ezután áttér azokra, amelyek - mint mondja - határozottabban csillagkülsejűek, mivel haladnak, és maguk mögött hagyják a csillagképeket. Szerinte ezek is ugyanolyan okokból keletkeznek, mint amelyeket alacsonyabbaknak mondott, csak az a különbség, hogy a föld kipárolgásai, amelyek sok szárazat visznek magukkal, a magasabb régió felé igyekeznek, és az északi szél az ég felsőbb tájai felé tereli őket.

3. De ha az északi szél terelné őket maga előtt, akkor mindig dél felé tartanának, amerre ez a szél törekszik. Márpedig a legkülönfélébb irányokba futnak, az egyik keletnek, a másik nyugatnak, de mindegyik ívben, holott ilyen útvonalat a szél nem engedne nekik. Aztán, ha az északi szél rohama emelné őket a földről a magasba, akkor nem támadnának üstökösök, ha más szél fúj - márpedig támadnak.


VIII.

1. Cáfoljuk most meg a másik érvét - hiszen mindkettőt használja: „Amikor egybegyűlik mindaz a nedves és száraz, amit a föld kibocsátott, éppen a részecskék összeférhetetlensége miatt kezd a pneuma forgószélként örvényleni. Ilyenkor ez a körbejáró széltömeg mindazt, amit önmagába zárt, futásával meggyújtja és a magasba emeli, és a kiszorított tűz ragyogása addig marad meg, amíg elegendő tápanyaga van, és ha az elfogy, maga is összeroskad.”

2. Aki ezt mondja, az nem tartja számon, milyen a forgószelek futása és milyen az üstökösöké: az előbbieké sodró és erőszakos, még a szeleknél is gyorsabb, az üstökösöké olyan szelíd, hogy észre sem venni, mennyit haladtak egy nap és egy éjszaka alatt. Ezenkívül a forgószelek mozgása kósza, rendszertelen és - Sallustius szavával élve - „örvényes” , míg az üstökösöké összefogott, és meghatározott útvonalat követ.

3. Elhinné valamelyikünk, hogy a Holdat vagy az öt égitestet szél sodorja vagy forgószél pörgeti? Gondolom, nem. Hogy miért? Mert futásuk nem zaklatott és féktelen. Vonatkoztassuk ugyanezt az üstökösökre: nem összevissza és fegyelmezetlenül haladnak, hogy azt hihetné valaki, zavaros és állandótlan okok ösztökélik őket.

4. Aztán, még ha ezek a légörvények magukba tudnának is zárni földszerű és nedves részecskéket, és lentről a magasba tudnák őket szorítani, akkor sem juttathatnák a Holdnál följebb: minden erejük a felhőzetig terjed; látjuk azonban, hogy az üstökösök a csillagok közé keveredve siklanak a felsőbb régiókon át. Nem valószínű tehát, hogy egy ilyen nagy teret átfogó forgószél tartós volna, hiszen minél nagyobb egy forgószél, annál hamarabb szétesik.


IX.

1. Választhatja tehát bármelyiket: az erő vagy jelentéktelen, és akkor nem hatolhat ilyen magasra, vagy nagy és sebes, és annál gyorsabban tönkreteszi magát. Ezenkívül - mint gondolja - az előbbi, alacsonyabb üstökösök azért nem jutnak magasabbra, mert több bennük a földszerű: saját súlyuk tartja őket földközelben. Márpedig szükségszerű, hogy az utóbbi, hosszabb életű és magasabban járó üstökösökben legyen telítettebb anyag: nem is lehetnének hosszabb időn át láthatóak, ha nem tartaná fenn őket nagyobb táplálék.

2. Az imént többször is elmondtam, hogy egy légörvény nem maradhat meg sokáig, és nem is nőhet a Hold fölé vagy egészen a csillagok lakhelyéig. Tudniillik a forgószél azáltal jön létre, hogy több szél birkózik egymással. Ez nem tarthat sokáig, mert amikor a kósza és bizonytalan pneuma körbefordul, végül mindegyik ereje enged annak az egynek.

3. Nincs olyan nagy égiháború, amely sokáig folytatódnék: a viharoknak minél több az ereje, annál kevesebb az ideje; a szelek, amikor hevesebben már nem fújhatnak, megenyhülnek. Minden, ami erőszakos, szükségszerűen éppen felgyorsulása által rohan a saját vesztébe. Így senki nem látott még egész napos forgószelet, még egyórásat sem. Csodálatos a sebessége, és csodálatos a rövidsége. Aztán meg, a földön és a föld közelében forog hevesebben és gyorsabban. Minél magasabb részét tekintjük, annál petyhüdtebb és lazább, ezért terül szét.

4. Vedd hozzá, hogy még ha fel is hatolna a legmagasabb régiókig, ahol az égitestek útja vezet, ott mindenképpen feloszlatná az a mozgás, amely a világmindenséget viszi magával. Hisz van-e gyorsabb a világ forgásánál? Ez aztán szétszórná az összes szél együvé összpontosított erejét, sőt még a föld szilárd és biztos szerkezetét is, hát még a körbetekeredett levegő részecskéit!


X.

1. Ezenkívül a forgószélben az égbe vitt tűz nem képes megmaradni a magasban, csak ha maga a forgószél is megmarad. No de van-e még olyan hihetetlen dolog, mint hosszú élettartam egy forgószél esetében, főleg ahol a mozgását legyőzi egy ellentétes mozgás? Megvan ugyanis annak a helynek is a maga örvénylése, amely magával sodorja az eget, s csillagokat hordoz csavaros gyors forgatagával. És még ha adsz is neki valami haladékot, ami egyébként teljes képtelenség, hogyan számoljunk el azokkal az üstökösökkel, amelyek hat hónapon át láthatóak voltak?

2. Aztán meg kétféle mozgásnak kell lennie egy helyen: az egyik a szüntelen isteni mozgás, amely szakadatlanul végzi feladatát, a másik új és friss, amelyet a forgószél vitt magával oda. Szükségszerű tehát, hogy az egyik akadályozza a másikat. Márpedig a Hold keringése és a többi, a Hold fölött járó égitest mozgása visszafordíthatatlan, sehol nem akad meg, nem áll le, és semmi okot nem ad rá, hogy azt gyanítsuk, valami feltartja. Semmi valószínűsége nincs annak, hogy a forgószél, a vihar leghevesebb és legzaklatottabb fajtája az égitestek sorai közé férkőzik, és ebben a rendezett és nyugodt világban kavarog.

3. Higgyük el, hogy a tüzet a körbefutó forgószél gyújtja, és ebből a magasba kiszorulva azt a vélekedést kelti bennünk, hogy egy hosszú égitestet látunk. Gondolom, a tűznek olyannak kell lennie, amilyen az, ami létrehozza. A forgószél alakja azonban lekerekített - hiszen egy helyben köröz, és körbepörgő oszlop módjára forog -, tehát a belezárt tűznek is ehhez hasonlónak kellene lennie. Márpedig az hosszú és eloszló, a legkevésbé sem úgy fest, mint ami kör alakba kényszerült.