I.

1. Nincs olyan lomha, eltompult és földhözragadt ember, aki ne egyenesednék föl az isteni láttán, és ne emelkednék föl teljes lelkével, legalábbis ha valami új csoda ragyog fel az égen. Hiszen amíg a jól ismert égitestek futják le pályájukat, a nagyszerűséget meglopja a megszokás. Úgy vagyunk ugyanis hangolva, hogy a hétköznapi átfut rajtunk, ha mégoly bámulatra méltó is, ezzel szemben, ha újonnan kerülnek elénk, a legapróbb dolgokra is örömmel csodálkozunk rá.

2. Így hát a csillagok gyülekezete kedvéért, amely ezt a mérhetetlen, csodaszép testet ékesíti, nem csődül egybe a nép - de mihelyt változik valami a szokásoshoz képest, minden tekintet az égre tapad. A Napnak nem akad nézője, csak ha fogyatkozik, senki nem figyeli a Holdat, csak ha kínlódik. Akkor aztán városok kiáltanak fel kórusban, akkor mindenki zajong az üres babonaságok miatt.

3. Pedig mennyivel nagyobb dolog, hogy a Nap - hogy úgy mondjam - ugyanannyi fokot jár be, amennyi a nappalok száma, és körforgásával határolja az évet, hogy a nyári napfordulótól kezdve rövidíti a nappalokat, hogy a napéjegyenlőségtől rögtön átbillen, és az éjszakáknak ad teret, hogy elrejti az égitesteket, hogy nem perzseli fel a földet, bár annyival nagyobb nála, hanem forróságát szabályozva, hol fokozva, hol enyhítve melegíti, hogy a Holdat csak akkor dagasztja teliholddá, amikor szemben áll vele, és csak akkor borítja homályba, amikor az elébe kerül!

4. Mindezt azonban észre sem vesszük, amíg fennáll a rend. Ha valami megzavarodik vagy szokatlan módon felszikrázik, akkor bámulunk, kérdezgetünk, mutogatunk. Ennyire a természetünkhöz tartozik, hogy jobban csodáljuk az újat, mint a nagyot.

5. Így van ez az üstökösökkel is: ha ritka és szokatlan alakú tűz jelenik meg, mindenki tudni szeretné, mi az, és megfeledkezve a többiről, az új jövevény után érdeklődik, nem tudván, csodálnia kell-e vagy félnie tőle - hiszen akadnak szép számmal, akik ijesztgetik a többieket, akik súlyos jövendöléseket olvasnak ki belőle. Kérdezősködnek hát, és meg akarják tudni, hogy ez egy csodajel vagy egy égitest.

6. De, Herculesre, nem is kérdezhetne valaki nagyszerűbb, nem is tanulhatna hasznosabb dolgokat, mint a csillagok és égitestek természetéről: hogy ezek lángból állnak-e össze - az is emellett szól, hogy milyennek látjuk őket, de maga a belőlük áramló fény és az onnan alászálló hő is -, vagy pedig nem lánggömbök, hanem szilárd és földszerű anyagból álló testek, amelyek a tüzes régiókon végighaladva onnan veszik ragyogásukat és melegüket, és nem a maguk erejéből fényesek.

7. Nagy emberek gondolták így, akik úgy hitték, az égitestek kemény anyagból sűrűsödtek össze, és idegenből jött tüzet táplálnak. „A magára hagyott láng ugyanis megszöknék - mondják -, ha nem volna valami, amiben megkapaszkodik és ami ő belé kapaszkodik; ha pedig csak úgy összegomolyodnék, és nem egy állandó testet venne körül, a világegyetem már biztosan szétszórta volna örvénylésével.”


II.

1. Ezeknek a kiderítéséhez hasznos lesz feltenni a kérdést, hogy az üstökösök jellege olyan-e, mint a följebb lévő égitesteké. Úgy tűnik ugyanis, van néhány közös vonásuk velük: hogy kelnek és nyugszanak, sőt már a megjelenésük is, mert - bármennyire is szétszóródik és hosszabban nyúlik el a tüzük - ugyanolyan tüzesek és ragyogóak.

2. Így hát, ha minden égitest földszerű, akkor ezekkel sem lehet másképp. Ha viszont az üstökös nem egyéb, mint tiszta tűz, és akár hat hónapig is megmarad, nem oszlatja szét a világegyetem sebes forgása, akkor lehetséges, hogy amazok is finom anyagból állnak, mégsem zilálja szét őket az ég szüntelen körbejárása.

3. Ha majd ezt kivizsgáltuk, az arra is jó lesz, hogy megtudjuk, vajon a világegyetem jár-e körbe, míg a Föld egy helyben áll, vagy pedig a Föld forog és a világegyetem áll egy helyben. Voltak ugyanis, akik azt mondták: a természet minket sodor magával tudtunkon kívül, és nem az ég mozgása miatt kelnek-nyugszanak az égitestek, hanem mi magunk kelünk és nyugszunk.
Méltó tárgya ez a szemlélődésnek, hogy megtudjuk, miféle helyzetben vagyunk, a leglomhább vagy a legsebesebb lakóhelyet kaptuk-e osztályrészül, körülöttünk mozgat-e mindent az istenség, vagy pedig csak minket.


III.

1. Arra is szükség van azonban, hogy legyen a kezünkben egy összefoglalás az üstökösök régi felkeléseiről. Ritkaságuk miatt ugyanis pályájuk egyelőre nem azonosítható, és nem lehet kideríteni, hogy valami szabályszerűséget követnek-e, és meghatározott rend szerint bukkan-e föl mindegyik a számára kijelölt napon. Az égi jelenségeknek effajta megfigyelése újdonság, és csak nemrég honosodott meg Görögországban.

2. Democritus, a legkifinomultabb elme a régiek közül, szintén azt mondta: gyanítja, hogy több olyan csillag van, amely egy bizonyos pályán fut; de sem a számukat, sem a nevüket nem rögzítette, mert még nem sikerült azonosítani az öt égitest pályáját. Eudoxus volt az első, aki ezeknek a mozgásoknak az ismeretét átvitte Egyiptomból Görögországba, ő azonban nem mond semmit az üstökösökről. Ebből nyilvánvaló, hogy ezt a tudományterületet még az egyiptomiak sem dolgozták ki alaposan, pedig ők többet foglalkoztak az éggel.

3. Később Conon , egy másik alapos kutató összegyűjtötte ugyan az egyiptomiak által megörökített napfogyatkozásokat, az üstökösöket azonban meg sem említette - márpedig ha tudomást szerzett volna róla, hogy felfedeztek valamit, biztosan nem siklott volna el fölötte.


IV.

1. Bizonyos, hogy azok ketten, akik azt állítják, hogy káldeusoknál tanultak, Epigenes és a myndusi Apollonius , a horoszkópkutatás legavatottabb szakértője, nem értenek egyet egymással. Az utóbbi szerint ugyanis a káldeusok a bolygók közé sorolják az üstökösöket, és leírták a pályájukat.
Epigenes ezzel szemben azt mondja: a káldeusoknak semmi biztos tudásuk nincs az üstökösökről, de valószínűleg a felgyorsult és körbeforduló levegőnek egyfajta forgószele lobbantja lángra őket. Először, ha jónak látod, az ő vélekedését írjuk le és cáfoljuk meg.

2. Szerinte a magasban lévők minden mozgására a Szaturnusz bolygó van a legnagyobb hatással: „Ez, amikor a Mars szomszédságában lévő csillagképeket súrolja, vagy a Hold közelében halad el, vagy pedig belekerül a Nap sugaraiba, minthogy természeténél fogva szeles és hideg, több helyütt összehúzza és összegomolyítja a levegőt; aztán, ha fölveszi a Nap sugarait, akkor dörög az ég és villámfények tűnnek fel, ha pedig a Mars is egyetértésben van vele, villámok csapkodnak.

3. Ráadásul - mondja - más az alapanyaga a villámnak és más a villámfénynek: a vizek és mindenféle nedvesség kipárolgása ugyanis csak fenyegető, de beütni nem képes égi felragyogásokat keltenek, a föld melegebb és szárazabb kigőzölgése azonban villámokat csihol. A gerendák és fáklyák pedig, amelyeket csupán a tüzek nagysága különböztet meg egymástól, így keletkeznek:

4. ha nedves és földszerű részecskéket zár magába egy levegőgomoly, amelyet forgószélnek nevezünk, akkor amerre csak jár, kiterjedt tűz látványát nyújtja, és ez addig tart, ameddig megmarad ez a levegőburok, amely sok nedveset és földszerűt hordoz magában.”


V.

1. Hogy a hazugságok legvégével kezdjem: nem igaz, hogy a gerendákat és fáklyákat forgószél sajtolja ki. A forgószél ugyanis földközelben keletkezik és halad, ezért tép ki fákat gyökerestül és csupaszítja le a talajt, amerre nekilódul, néha erdőket és házakat ragadva el - általában a felhőknél lejjebb, de legalábbis sohasem fölöttük. Ezzel szemben a gerendák az ég magasabb részében mutatkoznak, így hát soha nem kerülnek felhők útjába.

2. Ráadásul a forgószél minden felhőnél sebesebben sodródik és forog körbe, ezenkívül gyorsan meg is szűnik, és erejével önmagát szakítja szét. A gerendák azonban nem csupán átfutnak az égen és nem szállnak tova, mint a fáklyák, hanem megmaradnak, és sokáig fénylenek az ég egy bizonyos részén.

3. Charmander legalábbis azt mondja az üstökösökről írott könyvében, hogy Anaxagoras egy hatalmas, szokatlan fényt látott az égen, amely olyan nagy volt, mint egy jókora gerenda, és ott ragyogott napokig. Callisthenes feljegyzi, hogy egy ilyen hosszú tűzképződmény ragyogott fel az égen, mielőtt Burát és Helicét elnyelte a tenger.

4. Aristoteles szerint ez nem gerenda volt, hanem üstökös, csak tüzének szétszóródása nem volt látható a heves izzástól, de egy idő múlva, amikor már kevésbé lángolt, visszanyerte megszokott üstökösformáját. Erről a tűzről sok mindent érdemes volt feljegyezni, de leginkább azt, hogy mihelyt felragyogott az égen, máris víz alá került Bura és Helice.

5. Lehet, hogy Aristoteles nemcsak ezt, hanem az összes gerendát üstökösnek hitte, amelyek csak annyiban különböznek a többitől, hogy míg ezeknek a tüze összefüggő, a többinek szétszóródó? A gerendák lángja ugyanis egyenletes, sehol sem szakad meg vagy bágyad el, a végükön pedig összetömörül, ahogy Callisthenes fel is jegyzi a fent említett gerendáról.