XI

1. A vesszők egy másik fajtája olyankor jelenik meg, ha a felhők szűk nyílásain keresztül egymástól különálló, finom, de erős napsugarak irányulnak lefelé. Ez is esőt jelez.

2. Mit kezdjek a következő jelenséggel? Minek nevezzem? A Nap képmásának? A történetírók Napnak nevezik, és megörökítik, hogy kettő-három jelent meg belőle. A görögök parhélionnak hívják, mert általában a Nap közvetlen közelében figyelhető meg, vagy mert a
Naphoz meglehetősen (524) hasonló külsőt ölt. Nem teljesen képezi le ugyanis a Napot, csak a nagyságát és az alakját. Egyébként semmi izzás nincs benne, tompa és bágyadt. Milyen névvel illethetjük ezt? Tegyek úgy, mint Vergilius, akinek kétségei voltak egy névvel kapcsolatban, aztán csak leírta azt a kétséges nevet? S téged hogy hívjalak én most, Rhaetia szőleje? (ám a falernusi pince kiválóbb!)

3. Semmi akadálya tehát, hogy parhélionnak nevezzük. A Nap képmása ez egy közeli, sűrű felhőben, akár egy tükörben. Egyesek így határozzák meg a parhéliont: kerek és csillogó, a Naphoz hasonló felhő. A Napot követi ugyanis, és soha nem marad le tőle jobban, mint amikor feltűnt. Csodálkozik-e valaki, ha meglátja a Nap tükörképét egy forrásban vagy csendes tóban? Nem hinném, Márpedig a Nap képe a magasban ugyanúgy tükröződhet, mint nálunk, csak legyen megfelelő anyag, ami visszatükrözi.


XII

1. Valahányszor napfogyatkozást akarunk megfigyelni, medencéket teszünk ki, és megtöltjük őket olajjal vagy kátránnyal, a sűrű folyadék ugyanis nehezebben kavarodik fel, így megőrzi a képmásokat, amelyeket befogad.
Képmások pedig csak folyékony és mozdulatlan anyagban jelenhetnek meg. Így szoktuk megfigyelni, hogyan helyezkedik a Hold a Nap elé, és hogyan rejti el a magánál sokkal nagyobb Napot saját testével - hol részlegesen., ha úgy alakul, hogy az egyik oldala elé tolakszik, hol teljesen. Ez utóbbit hívják teljes napfogyatkozásnak, amely a csillagokat is láthatóvá teszi, és kioltja a fényt - mármint akkor, ha a két korong egy szinten áll.

2. Ahogy tehát mindkét égitest képmása látható a földön, úgy a levegőben is, ha a levegő úgy áll össze, besűrűsödve és áttetszően, hogy a Nap képét fel tudja fogni. Más felhők is felfogják, de ha mozgásban vannak, ritkák vagy szennyezettek, áteresztik magukon. A mozgásban levők ugyanis szétfoszlatják, a ritkák kiengedik magukból, a szennyezettek és tisztátalanok nem érzékelik, ahogy nálunk sem tükröz, ami foltos.


XIII

1. Két vagy több parhélion is keletkezhet egyszerre, ugyanilyen módon. Hisz mi akadálya, hogy annyian legyenek, ahány felhő alkalmas rá, hogy a Nap tükörképét mutassa? Egyesek azon a véleményen vannak, hogy valahányszor két ilyen képmás keletkezik, az egyik a Nap képe, a másik a képé. Hiszen nálunk is, ha több tükröt úgy rendezünk el, hogy az egyikben látszik a másik, mind megtelik, és a valós tárgyról csak egy kép keletkezik, a többi már a képek tükörképe. Mit sem számít ugyanis, mi az, amit a tükör mutat: bármit lát, visszatükrözi. Így van ez ott a magasban is: ha a véletlen úgy rendezi el a felhőket, hogy az egyikben látszik a másik, akkor az egyik felhő a Nap képét, a másik a kép képét adja vissza.

2. Azoknak a felhőknek, amelyek erre képesek, sűrűnek kell lenniük, simának, csillogónak, egyenletesnek, a Naphoz közelinek. Ezért minden ilyen tükörkép fényes, és hasonló a Hold gyűrűihez, mivel a ferdén felfogott napfényt verve vissza, ettől ragyognak.
Ha ugyanis a felhő a Napnál lejjebb és annak közvetlen közelében van, a Nap szétoszlatja; ha viszont messze áll tőle, nem bocsátja vissza a sugarakat, és képmást sem hoz létre, mert a tükör, ha távol kerül tőlünk, nálunk sem tükrözi vissza az arcot, mivel látásunk nem ér vissza hozzánk.

3. Ezek a „napok” is (most a történetírók nyelvét használom) esőt jeleznek, legalábbis ha dél felől támadnak, amerről a legviselősebb felhők szoktak gyülekezni; amikor mindkét oldalról ilyen képződmény veszi körül a Napot, vihar támad, ha hihetünk Aratusnak.


XIV

1. Ideje, hogy más tüzeket is érintsünk, amelyek alakja különféle. Időnként felragyog egy csillag, időnként felizzások láthatóak, amelyek néha helyhez kötöttek és mozdulatlanok, néha forognak. Ezeknek több válfaja figyelhető meg: léteznek „aknák”, vagyis az égnek egy-egy hatalmas, kerekre mélyített barlanghoz hasonló behúzódása, amelyet koronaszerűség vesz körül; „hordók”, vagyis egy-egy óriási, körkörös, hordóhoz hasonló tűzjelenség, amely vagy halad, vagy egy helyben lángol; „szakadékok”, amikor az ég bizonyos területe besüpped, és mintegy megnyílva mutogatja mélyében a lángot.

2. Mindezeknek a színük is igen sokféle lehet: vannak köztük élénkvörösek, kihunyó és könnyű tüzűek, ragyogó fényűek, vibrálóak vagy egyenletesen rőtek, fénykitörések és sugarak nélkül. Látjuk tehát, hogy hosszú tűzcsík húzódik sápadtan utánuk.

3. Ezek csillagok gyanánt pattannak elő és repülnek át az égen, és mérhetetlen sebességük miatt úgy tűnik, mintha tüzüket hosszúra nyújtanák, mivel látásunk nem képes tisztán kivenni az útjukat, hanem tüzesnek hiszi egész pályájukat, amelyen elhaladtak. Oly nagy ugyanis mozgásuk gyorsasága, hogy annak részei nem különíthetők el, csak az egész ragadható meg: inkább azt fogjuk fel, merre ment a csillag, mintsem azt, merre megy,

4. Így szinte egyetlen folytonos tűzzel jelöli egész útját, mivel szemünk lomhasága nem tudja követni futásának egyes mozzanatait, hanem egyszerre látja, honnan indult és hová érkezett. Így van ez a villámmal is: mi egyetlen hosszú tűznek látjuk, mert gyorsan futja meg pályáját, és szemeink előtt egész útvonala megjelenik, amelyen át lecsapott; pedig maga a villám nem az egész útvonalra kiterjedő test. Ilyen hosszú és vékony dolgoknak nincs is nagy ütőerejük.

5. Hogyan pattannak hát elő? A levegő súrlódásától gyulladt tüzet a szél a mélybe taszítja. De nem mindig széltől és súrlódástól keletkezik: néha bizonyos kedvező levegőviszonyok közt is megszülethet. A magasban ugyanis sok száraz, meleg, földszerű részecske van, amelyek között keletkezik, és tápláléka nyomán lefolyik, így nagy sebességgel halad.

6. „De miért lehet különféle a színe?” Mert nem mindegy, milyen az, ami meggyullad, és mennyi és milyen heves az, ami meggyújtja. Az ilyen hullások szelet jeleznek, méghozzá abból az irányból, amerről előtörnek.

XV.

1. „Hogyan keletkeznek - kérdezed - azok a fényjelenségek, amelyeket a görögök szelasznak neveznek?” Mint mondják, sokféleképpen. A szelek ereje is életre hívhatja őket, a felsőbb légkör forrongása is - amikor ugyanis a tűz Ilyen szélesen árad el, néha az alsóbb részekbe is belekap, ha azok gyúlékonyak. A mozgó csillagok is csiholhatnak futásukkal tüzet, és az alattuk elterülő részekre is átterjeszthetik. Mi van még? Az nem fordulhat elő, hogy a levegő egy csomó tüzet kiszorít egészen az aithérbe, és ebből lesz fényjelenség, izzás vagy csillaghoz hasonló futás?

2. Ezek közül a fényjelenségek közül egyesek alábuknak, hasonlóan a hullócsillagokhoz, mások egy helyben maradnak, és annyi fényt árasztanak, hogy elűzik a sötétséget, és nappali világosságot teremtenek, mígnem elfogy a táplálékuk, és először elhomályosulnak, majd magába roskadó láng módjára egyre csökkenve semmivé lesznek. Közülük egyesek a felhőkben jelennek meg, mások a felhők fölött, amikor a sűrű levegő egészen a csillagokig szorítja a tüzet, amelyet földközeli része sokáig táplált.

3. Ezek közt vannak, amelyek képtelenek sokáig megmaradni, és átfutnak az égen, vagy azonnal kialusznak ott, ahol felvillantak. Ezeket villámfényeknek nevezzük, mert megjelenésük rövid és mulandó, de lehullásuk nem ártalmatlan: gyakran okoztak már olyan kárt, mint a villámcsapás. Az ezektől megcsapott dolgokat hívják latinul „csillagvertnek” (siderata), görögül aszteropléktának.

4. Amelyek azonban hosszabb életűek, erősebb tüzűek, és az ég mozgását követik, vagy akár saját pályájukat futják, azokat a mieink az üstökösök közé sorolják; ezekről már beszéltünk. Ezek fajtái a szakállasok, ciprus alakúak, lámpások és az összes többi, amelyek tüze a végükön szétszóródik.
Kérdéses, hogy ide kell-e számítani a ritkán megfigyelhető gerendákat és hordókat: sok esetben ugyanis hiányzik náluk a tüzek összegomolyodása, míg ezek hatalmas kereksége még a hajnali napkorong méretét is jóval felülmúlja.

5. Ezek közé számíthatod azt is, amikor izzani látszik az égbolt - történeti művekben gyakran olvasunk erről. Ez az izzás gyakran olyan magasan van, hogy már a csillagok között látjuk, gyakran pedig olyan alacsonyan, hogy távoli tűzvész benyomását kelti. Tiberius Caesar alatt több cohors sietett Ostia colonia segítségére, mert azt hitték, kigyulladt, pedig az égbolt izzott az éjszaka nagy részén át, kevés fénnyel, sűrű és füstös tűzzel.

6. Senki nem vonja kétségbe, hogy ezek nemcsak mutatják a lángot, hanem tényleg bennük van: határozott saját léttel rendelkeznek. Az előbbiekről, mármint a szivárványról és a koronáról, feltehető a kérdés, hogy megtévesztik a látást és hazugságból vannak, vagy pedig a látszat ezeknél nem csal.

7. Mi nem fogadjuk el, hogy a szivárvány vagy a korona alapjául valami határozott testi valóság szolgál, hanem úgy ítéljük, csalóka tükrözés, hazudik csupán egy testet, amely nem a sajátja. A tükörben ugyanis nincs benne az, amit mutat: máskülönben nem tűnnék el belőle, nem venné át rögtön a helyét egy másik kép, nem fogna fel és veszítene el számtalan formát a tükör.

8. Akkor hát? Ezek csak tükörképek, valódi testek hiú másolása, amelyet bizonyos, ezzel a képességgel felruházott tükrök még el is torzítanak. Ugyanis, mint mondtam, vannak tükrök, amelyek a beléjük nézők arcát elferdítik, vannak, amelyek a végtelenségig felnagyítják, úgyhogy az túlnő az emberi mértéken és testünk arányain.