1. Most lássuk, hogyan keletkezik az a ragyogás, amely körülveszi az égitesteket. Feljegyezték, hogy aznap, amikor az isteni Augustus Apolloniából hazatérve bevonult Rómába, a Nap körül színpompás gyűrű volt látható, amilyen a szivárvány szokott lenni. Ezt a görögök halásznak hívják, mi nagyon helyesen illethetjük a „korona” névvel. Elmondom, hogyan magyarázzák ennek a létrejöttét.

2. Ha egy medencébe követ dobunk, láthatjuk, hogy a víz sok-sok gyűrűre oszlik: először egy egészen kicsi kör keletkezik, aztán tágabb, aztán újabbak, még nagyobbak támadnak, míg végül elfogy a lendület, és az egész beleolvad a mozdulatlan víztömeg síkjába. Gondoljuk el, hogy ilyesmi történik a levegőben is.
Amikor jobban összesűrűsödik, megérzi az ütést, és ha a Nap, a Hold vagy bármelyik égitest fénye beleáramlik, arra kényszeríti, hogy gyűrűkbe húzódjék vissza. Ugyanis a nedvesség, a levegő és minden, ami alakot nyer az ütéstől, a külső hatástól olyan formát ölt, amilyen a rá ható test formája. Márpedig minden fény kerek; ezért a levegő is ilyen módon terjed ki, ha fény ütközik bele.

3. Ezért nevezték a görögök ezt a fényjelenséget „udvarnak”, mert a gabonacséplésre szánt helyek is kör alakúak szoktak lenni. Nincs okunk azonban azt gondolni, hogy ez - akár udvar, akár korona - az égitestek környezetében alakul ki.
Hatalmas távolságra van ugyanis tőlük, bármennyire is úgy tűnik, hogy körülveszi és megkoronázza őket. Földközelben jön létre ez a fajta képződmény, amelyet azonban látásunk, szokásos gyengeségétől félrevezetve, közvetlenül az égitest köré képzel.

4. Márpedig a csillagok és a Nap környezetében semmi ilyesmi nem jöhet létre, mert ott ritka az aithér. Formák ugyanis csak vaskos és sűrű testekbe nyomódhatnak bele, a finomakban nincs hol megállapodniuk vagy rögzülniük. Fürdőkben is sokszor észlelhető ilyesmi a lámpa körül a sűrű levegő homályossága miatt, leggyakrabban akkor, ha déli szél fúj, amikor a legnehezebb és legtömöttebb a légkör.

5. A korona sokszor apránként oszlik el és szűnik meg; sokszor valamelyik oldala felől kezd bomlani, és a tengerjárók arról várják a szelet, amerről a korona folytonossága megszakad: ha észak felől vált szét, északi szél jön, ha nyugatról, nyugati szél. Ez is azt bizonyítja, hogy ezek a koronák az égnek abban a részében jönnek létre, amelyen belül a szelek is lenni szoktak: följebb nincs korona, mert szelek sincsenek.

6. Ezekhez az érvekhez vedd hozzá azt is, hogy korona csak akkor gyűlik fel, ha áll a levegő és lomha a szél; más körülmények között nem szokták észlelni. Csak az álló levegőre lehet ugyanis hatni, szétválasztani, valamilyen formára alakítani; az áramló levegőt a fény még csak meg sem üti, hiszen az nem áll meg, nem vesz föl alakot, mert az eleje mindig szétszóródik.

7. Tehát egy égitest sem veszi körül magát ilyen képződménnyel, csak amikor a levegő sűrű és mozdulatlan, éppen ezért megőrzi a beleeső fény kerek körvonalát. Ennek megvan az oka. Idézd csak fel a példát, amelyet az imént felhoztam: a medencébe vagy tóba, egyszóval állóvízbe dobott kavics számtalan gyűrűt vet, de ha folyóba dobjuk, akkor nem. Miért? Mert a tovafutó víz minden alakot szétoszlat. Így történik tehát a levegővel is: ami egy helyben marad, az alakítható, de ami elfut és tovasodródik, az nem hagyja magát, és minden ütést és ütésből eredő formát eloszlat.

8. Amikor ez a korona egyenletesen foszlik szét és önmagába enyészik el, az a levegő lecsillapodását, csendjét és nyugalmát jelzi. Ha egyik oldalán kezd csökkenni, arról jön a szél, amerről a korona meghasad. Ha több helyen szakad meg, vihar lesz.

9. Hogy mindez miért történik, érthető abból, amit már elmondtam. Ha ugyanis a jelenség teljes egészében elapad, nyilvánvaló, hogy a levegő kiegyensúlyozott és ezért nyugodt. Ha egyik oldalon válik el, nyilvánvaló, hogy arról zúdul neki a levegő, így tehát abból az irányból fúj majd a szél. Amikor azonban mindenfelől szétrongyolódik és kicsipkéződik, napnál világosabb, hogy több irányból éri támadás, és innen is, onnan is nekimegy a nyugtalan levegő; így abból, hogy a légkör ennyire változékony, sok mindennel próbálkozik és mindenütt feszültségekkel terhes, nyilvánvaló, hogy többféle szél fog vihart kavarni.

10. Ezek a koronák általában éjszaka figyelhetők meg, a Hold és egyéb csillagok körül, nappal olyan ritkán, hogy bizonyos görög szerzők szerint nappal egyáltalán nem képződnek - őket azonban megcáfolják a történetírás adatai. Ritka előfordulásuknak az az oka, hogy a Nap fényi erősebb, és az általa mozgásba hozott és felmelegített levegő is lazább. A Hold ereje kisebb, ezért a környező levegő könnyebben megbírja.

11. A többi égitest ugyanilyen gyenge, és saját erejükből nem tudják átszakítani a levegőt. Így ha az ő képüket felfogja a szilárdabb és rugalmatlanabb anyag és az megőrződik benne. A levegő ugyanis nem lehet sem annyira tömött, hogy kizárja és eltaszítsa magától a beleáramló fényt, sem olyan finom vagy laza, hogy egyáltalán ne álljon ellen az érkező sugaraknak.
Ez az egyensúly éjszakánként jöhet létre, amikor az égitestek szelíd fényükkel nem erőszakosan és durván sütik a környező levegőt, és mivel az tömöttebb, mint nappal szokott lenni, megszínezik.