logo

XVII Aprilis AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A tüzekről (Bevezetés)

1. Amilyen sok választja el a filozófiát a többi tudománytól, derék Lucilius, véleményem szerint éppoly sok választja el a filozófián belül az emberivel foglalkozó ágat a másiktól, amelynek tárgya az isteni.
Magasztosabb ez és merészebb, sokat engedett meg magának, nem érte be azzal, amit a szem nyújthat: megsejtette, hogy létezik valami nagyobb és szebb, amit a természet a szem látókörén kívül helyezett el.

2. Egyszóval a két terület közt annyi a távolság, amennyi isten és ember között. Az egyik azt tanítja, milyen életet folytassunk a földön, a másik azt, milyen élet folyik az égben. Az egyik eloszlatja tévedéseinket, és lámpást tart nekünk, hogy tájékozódhassunk az élet útvesztőiben, a másik magasan fölébe emelkedik a sötétségnek, amelyben vergődünk, és kiragadva minket a homályból, oda vezet, ahol ered a fény.

3. Én olyankor mondok köszönetet a természetnek, amikor nem arról az oldaláról látom, amely mindenkié, hanem behatolok titkosabb rejtekeibe, megtudom, milyen a mindenség anyaga, ki az alkotója vagy megtartója, mi az istenség, teljesen önmaga felé fordul-e vagy ránk is tekint időnként, mindennap tevékenykedik-e vagy csak egyszer cselekedett, a világ része-e vagy maga a világ, szabadságában áll-e ma is döntést hozni és a végzet törvényéből eltörölni valamit, vagy fenségén esik csorba, hibáját ismeri be akkor, ha a teremtés műve változtatásra szorul. Szükségszerű, hogy neki mindig ugyanaz tessék, hiszen neki csakis a legjobb tetszhet, ettől azonban még nem kevésbé szabad és hatalmas, ugyanis ő maga a saját szükségszerűsége.

4. Ha ide nem nyertem volna bebocsátást, nem lett volna érdemes megszületnem. Hisz mi okom lett volna örülni, (503) hogy az élők sorában vagyok? Talán hogy ételt-italt eregessek le a torkomon? Hogy tömjem ezt a roggyant és ingatag testet, amely mindjárt elpusztul, ha nem töltöm újra azonnal, és betegápoló legyek egész életemben? Hogy féljek a haláltól, holott egyedül annak születünk? Fossz meg ettől a felbecsülhetetlen jótól - nem ér annyit az élet, hogy izzadjak, szorongjak miatta.

5. Milyen megvetendő dolog az ember, ha nem emelkedik az emberi fölé! Amíg a szenvedélyeinkkel birkózunk, mi nagyszerűt cselekszünk, még ha nyerésre állunk is? Láncra verjük szörnyeinket - de mi okunk van fölnézni magunkra azért, mert nem vagyunk a leghitványabbakhoz hasonlóak? Nem látom be, miért van magával megelégedve, aki viszonylag jól bírja magát a gyengélkedőn.

6. Nagy a távolság az erőnlét és az egészség között. Megmenekültél a lélek hibáitól? Nem öltesz álarcot, nem más kedve szerint alakítod a beszédedet, nem burkolod be a szívedet, nincs benned fösvénység, amely mindazt, amit mindenki mástól elvett, megtagadja önmagától, sem élvhajhászás, amely erkölcstelenül szórja a pénzt, hogy aztán még erkölcstelenebbül szerezzen újra, sem törtetés, amely a méltósághoz csupa méltatlanságon keresztül vezet el? Semmit nem értél még el. Sok mindentől megmenekültél, önmagadtól még nem.
Az a sokat emlegetett erény ugyanis, amelyre törekszünk, nem azért nagyszerű, mert ha mentessé váltunk a rossztól, az önmagában véve boldogító, hanem mert felszabadítja a lelket, előkészíti az égi dolgok megismerésére, méltóvá teszi arra, hogy közösségbe kerüljön az istenséggel.

7. Akkor nyeri el az embernek osztályrészül jutható tökéletes és teljes jót, amikor - lerúgva magáról minden rosszat - a magasba tör, és a természet ölének belsejébe jut. Akkor, miközben ott kószál a csillagok közt, jólesik kinevetnie a gazdagok mozaikpadlóit és az egész földet minden aranyával - mármint nemcsak azzal, amit kiadott magából, hogy a pénzverde ráüsse a vereteit, hanem azzal is, amit rejtve őriz a kapzsi utókornak.

8. Nem képes megvetni az oszlopcsarnokokat, az elefántcsonttól ragyogó lámpatartókat, a formára nyesett erdőket, a házakba terelt folyamokat, mindaddig, amíg körbe nem járta az egész világot, és felülről tekintve le az aprócska földgolyóra, amelyet ráadásul zömében tenger borít, ami meg kiáll belőle, az is nagyrészt kopár, vagy kiégett, vagy befagyott, azt nem mondta magában: „Hát ezen a pöttyön osztozkodnak tűzzel- vassal a nemzetek!”

9. Milyen nevetségesek a halandók határai! A dák nem lépheti át a Histert , a thrákok korlátozzák uralmukat a Haemuson belülre, a parthusoknak állja útját az Euphrates, a Duna válassza el a szarmata területet a rómaitól, a Rajna szabjon mértéket Germaniának, a Pyrenaeusok emeljék magasra gerincüket a galliai és hispániai provinciák között, Egyiptom és az etiópok között terüljön el lakatlan homoksivatag.

10. Ha valaki emberi értelemmel ruházná fel a hangyákat, biztosan ők is sok tartományra osztanák fel a szérűt. Ha majd egyszer feljutsz addig, ami valóban nagy, akkor valahányszor látod majd, hogy hadseregek vonulnak fölemelt zászlókkal, és - mintha valami nagy dolog történnék - a lovasság hol a menet végét veszi körbe, hol kiderítésre indul tovább, hol a két szárny felől tódul elő, kedved támad azt mondani: „Áttör a réten a barna raj” - hangyadolgozók futkosnak egy szűk ösvényen. Mi a különbség köztük és köztetek? Legfeljebb annyi, hogy a hangyák picikék.

11. Egy pöttyön hajóztok, azon háborúztok, azon állítotok fel királyságokat itt is, ott is - amelyek bizony aprócskák, még ha mindkét oldalról az óceán határolja is őket.
Fölfelé hatalmas terek nyílnak, amelyek birtokába bebocsátást nyerhet a lélek, de csak úgy, ha alig visz magával valamit a testből, ha már lesúrolt magáról minden mocskot, és málha nélkül, könnyedén és önmagával beérve vágott neki az útnak.

12. Miután odaért, gyarapodik, növekszik, mintha bilincsekből szabadult volna, tér vissza forrásához - és isteni voltát éppen ez igazolja, hogy az isteniben leli örömét, és abban nem mint idegen, hanem mint saját közegében időzik. Nyugodtan szemléli ugyanis a csillagok nyugvását, kelését, és összhangjukban is oly különböző útjaikat, megfigyeli, melyik csillag hol mutatja fényét először a földnek, hol van pályájának tetőpontja, meddig hanyatlik lefelé. Kíváncsi szemlélőként kutatja ki és vizsgálja végig mindezt.

13. Miért ne tenné? Hisz tudja, hogy köze van hozzá. Ekkor már megveti korábbi, szűkös lakhelyét. Hiszen mennyi a távolság Hispania világvégi partjaitól az indusokig? Jó széllel alig néhány napi hajóút. Az égi térség azonban a leggyorsabb égitestnek is harminc évre elegendő utat nyit , bár az soha nem áll meg, hanem állandó sebességgel mozog. Ott tudja meg végre, amit oly régóta kérdezett, ott kezdi ismerni az istenséget. Mi az istenség?
A világegyetemet átható értelem. Mi az istenség? Az egész, amit látsz, és az egész, amit nem látsz. Csak így nyeri el a maga nagyságát, amelynél semmi nagyobb nem gondolható el; ha ő egymaga minden, ha saját művét belülről is, kívülről is fenntartja.

14. Mi a különbség tehát az istenség természete és a miénk között? A lélek nekünk jobbik részünk, benne nincs más rész a lelken kívül. Ő teljes egészében értelem - míg a halandók oly nagy tévedésben vannak, hogy a világegyetemről, aminél nincs szebb, rendezettebb és célirányosabb, úgy gondolják, esetleges és ki van szolgáltatva a véletlennek, ezért olyan nyughatatlan, tele villámokkal, felhőkkel, viharokkal és effélékkel, amelyek a földet és környezetét sújtják.

15. Ráadásul ez az esztelenség nem korlátozódik a tömegre, hanem a bölcsesség művelőit is megfertőzi . Egyesek úgy gondolják, nekik maguknak van lelkük, méghozzá előrelátó, a maga és mások dolgait egyenként mérlegelni képes lelkük, de ebben a világegyetemben, amelyben mi is benne élünk, nincs tervszerű irányítás, csak sodorja magával valami vakvéletlen, vagy a természet, amely nem tudja, mit csinál.

16. Mennyit ér számodra, hogy megismerd mindezt, és meghúzd a határokat a dolgok között: Mekkora az istenség hatalma? Maga alakítja ki: magának az anyagot, vagy csak felhasználja a készen kapott anyagot? Melyik volt előbb: az anyaghoz járult az érlelem vagy az értelemhez az anyag?
Mindent meg tud alkotni az istenség, amit csak akar, vagy sok mindenben cserbenhagyja őt az, amit alakítani akar - ahogy egy nagy művésszel is gyakran előfordul, hogy torzat alkot, nem azért, mert elégtelen a művészete, hanem mert amin gyakorolja azt, nemegyszer megmakacsolja magát?

17. Ebbe betekinteni, ezt megtanulni, ezzel aludni - nem azt jelenti, hogy átugorjuk saját halandóságunkat, és egy jobb sorsra írjuk be magunkat? „Mit használ ez neked?” - kérded. Legalább ennyit biztosan: tudom, hogy minden szűkös, inert fölmértem az istenséget.


Forrás: Lucius Annaeus Seneca - Természettudományos vizsgálódások
Fordította: Kopeczky Rita
ISBN 963 86369 3 9