logo

XVIII Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Az ügy.

F.: Akkor hát, miután a tételnek mindenféle csoportosítását megismertem, az ügyek fajtái és szabályai vannak már csak előttünk.

69. A.: De még mennyire. Ezeknek pedig kettős alakjuk van: egyikük a gyönyörködtetésre csábítja a füleket, másikuk arra, hogy a jog elérje, jóváhagyja, beteljesítse azt, ami folyamatban van; innen indul ki minden pereskedés. Ennek megfelelően a korábbit dicsőítő beszédnek hívjuk; mivel pedig ez a típus nagyon tág lehet, és igencsak változatos, egyet választok ki belőle példának, amelyiket a híres férfiak dicséretére használunk, és a gonoszok megrovására.
Nincs egyetlen olyan fajtája sem a szónoki beszédnek, amely termékenyebb lehet a szónok vagy hasznosabb az államok számára, vagy amelyben jobban elmerülhet a szónok az erények és a hibák tárgyalásában. Az ügyek hátralévő fajtája vagy az elkövetkező idő tervezésével, vagy a múlt megítélésével foglalatoskodik; az egyik a tanácsadó beszéd, a másik pedig a törvényszéki.

70. Ebből a felosztásból három ügyfajta jött létre: az egyik, amit a jobbik része alapján dicsérő beszédnek neveznek, a másik a tanácsadó, a harmadik pedig a törvényszéki. Ennek megfelelően először beszélgessünk az elsőről, ha nincs ellenedre.
F.: Sőt tetszésemre van.



A dicsérő beszéd

A.: Mindazonáltal a dicsérés és a megrovás szabályait, melyek nemcsak a helyes beszédre, de a tisztes életvitelre is igazak, csak röviden fejtem ki, és a bevezetésekkel fogok kezdeni mind a dicsérés, mind a megrovás esetében.

71. Természetesen mindent dicsérni kell, ami az erényekkel kapcsolatos, és megrovandó, ami a hibákkal. Ennek megfelelően az egyik célja a tisztesség, a másiké a becstelen. Ez a beszédfajta pedig a tények előadásából és elmagyarázásából jön létre, ami bármiféle érvelés nélkül inkább alkalmas az érzelmek szelíd kezelésére, semmint a bizalomkeltésre vagy a meggyőzésre. Ugyanis nem a kétségeket oszlatja el, hanem azokat nagyítja fel, amelyek biztosak, vagy biztosnak vannak beállítva. Ennek megfelelően mindabból, amit eddig elmondtunk, mind az elbeszélés, mind a nagyítás szabályai itt újra előkerülnek.

72. És minthogy ezekben az ügyekben szinte a beszéd teljes egésze a hallgató gyönyörét és gyönyörködtetését célozza meg, díszes beszéddel kell élnünk az ilyenekben, és elő kell hozakodnunk minden egyes dolognak azon jellegzetességeivel, amelyekben a legtöbb a kellemesség - ez akkor lesz így, ha képzett, vagy régi, vagy átvitt értelmű szavakat sűrűn használunk -, és szószerkezetet is kell használnunk, úgy, hogy egyformát az egyformához, hasonlót a hasonlóhoz kapcsolunk gyakran, mint például ellentéteket, kettőzéseket, ritmusos körmondatokat, nem a versek hasonlatosságára, hanem füleink érzékelését egyfajta odaillő szóritmussal lakatván jól.

73. Sűrűbben kell alkalmazni az olyan díszeket is, mint a csodálatraméltó, vagy a véletlen, vagy a jelenésekkel, előjelekkel, jóslatokkal jelzett dolgok, vagy amelyek azoknak, akik a vitában szerepelnek, természetfeletti módon és végzetszerűen történtnek tetszenek. Ugyanis a hallgatóság várakozása, csodálkozása és az előre nem látott fordulatok tartogatnak magukban valamiféle, a hallgatásban rejlő gyönyörűséget.

74. De minthogy a jó vagy a rossz dolgok három fajtában fordulnak elő, külsők, testiek és lelkiek, a külsők legyenek elöl, melyeket a fajtából vezetünk le; ezt röviden és módjával dicsérve, vagy ha szégyenletes, mellőzve, ha jelentéktelen vagy átlépve, vagy csak úgy érintve, hogy azzal annak dicsőségét növeljük, akit dicsérsz, aztán pedig, ha a dolog megengedi, a vagyoni helyzetről és a képességekről szólva kell beszélnünk. Utána a testi javakról; ezek közt legegyszerűbb a szépséget dicsérni, mivel általában valamiféle erényt szokott jelezni.

75. Aztán a tettekre kell rátérnünk, melyeknek háromféle elrendezésük van: hiszen vagy az időrendet kell megőrizni, vagy a legújabb dolgot kell elsősorban előadni, vagy a megfelelő erényfajta szerint kell a sok és változatos cselekedeteket csoportosítani. De az erények és hibák témája nagyon is széleskörű: sok és változatos értelmezés tárgya, amelyeket most tömören és röviden összefoglalunk.

76. Merthogy az erény ereje kettős: ugyanis vagy a tudományban mutatkozik meg, vagy a cselekvésben. Mert amit előrelátásnak, furfangnak, és legkomolyabb nevén bölcsességnek hívnak, azt a tudomány mind magában foglalja. Amit viszont a vágyak megzabolázásáért és az érzelmek feletti uralmáért dicsérnek, annak szerepe a cselekvésben van; ennek mértékletesség a neve. Az előrelátást pedig saját ügyekben otthoninak, közügyekben politikainak szokás hívni.

77. A mértékletességet pedig ugyanúgy a saját és a közérdekű ügyekre osztjuk fel, és a kellemes dolgok esetében kétféle módon viszonyulunk hozzájuk: azokat, amelyek elérhetetlenek, nem követeljük, azoktól, amelyek hatalmunkban vannak, megtartóztatjuk magunkat.
A kellemetlen dolgok esetén ugyanígy kettős: mert azt, ami a szembejövő rossznak ellenáll, bátorságnak, ami a már meglévőt elviseli és kibírja, azt türelemnek nevezzük. Ami pedig mindezt egy típusba öleli, azt lelki nagyságnak mondjuk; ennek nagylelkűség a neve a pénzzel való bánásban, egyszersmind lelkierő a kellemetlenségek és főként az igazságtalanságok elfogadásában, és mindannak, ami ugyanilyen jellegű.

78. Azt a részt pedig, amely a közösségi elvet veszi alapul, igazságosságnak mondják, ugyanezt az istenek irányában vallásnak, a szülők irányában tisztelettudó jóságnak, megbízatások esetén bizalomnak, az ellenséges érzelem türtőztetésekor szelídségnek, a jóindulat kíséretében barátságnak nevezik.
Ezek az erények tehát a cselekvésben láthatók meg. Vannak azonban másfélék is, a bölcsességnek mintegy szolgálóleányai és útitársai; egyikük megkülönbözteti és megítéli, hogy mi igaz, és mi hamis egy vitában, milyen feltételek mellett, s hogy mi következik belőle. Ez még teljes egészében a vitatkozás fogalmában és tudományában rejlik, a másik azonban a szónokiban.

79. Az ékesszólás ugyanis nem más, mint gazdagon szóló bölcsesség; s noha ugyanabból a forrásból merítjük, ahonnan azt, ami a vitatkozásban van, ez bőségesebb és szélesebb, a tömeg érzelmeinek és gondolkodásának befolyásolására alkalmasabb. Végül minden erények őre a szégyentől menekvő, a dicséretet mindennél jobban kereső szerénység. Ezek a bizonyos lelki tulajdonságok pedig szinte mind úgy vannak hangolva és megalkotva, hogy mindegyiket a saját jellemző erényfajtája tegye különlegessé, és amilyen mértékben visz bármit is általuk véghez az ember, annak mértékében kell, hogy legyen valami tisztességes és legfőképpen dicséretreméltó.

80. Vannak továbbá bizonyos, az erény előfeltételéül szolgáló és helyes tanulmányokkal és művészetekkel előre kiképzett és előkészített lelki viselkedések, ahogy például a magánügyekben az irodalom, a számok és a hangok, a mérés, a csillagok, a lovászat, a vadászat vagy a fegyverek tudománya; a közösségi dolgokban például az arra irányuló igyekezet, hogy valamely erénytípust kiemelkedően ápoljunk, vagy hogy az isteni dolgoknak szolgáljunk, vagy hogy a szülőket, barátokat, vendégeket kiemelkedően és figyelemreméltóan szeressük. Mindez tehát az erényekre igaz. A hibák fajtái viszont pont ezek ellentétei.

81. Buzgón oda kell azonban figyelnünk, nehogy megtévesszenek bennünket azok a hibák, melyek látszólag erényt utánoznak. Az előrelátást ugyanis a rosszindulat, a mértékletességet a lélektelenség a gyönyörök megvetésében, a lelki nagyságot a gőg a megtiszteltetések túlzott fitogtatásában és lenézés azok megvetésében, a nagyvonalúságot a pazarlás, a bátorságot a vakmerőség utánozza, a türelmességet a lélektelen keménység, az igazságosságot a kegyetlenség, a vallást a babona, a szelídséget a puhányság, a szerénységet a félénkség, a vitatkozásbeli éleslátást a kötözködés és a szavakon való lovagolás, a szónoki meggyőzőerőt egyfajta üres szóáradat. A jóravaló igyekezetekhez pedig hasonlók azok, amelyek ugyanazon fajtában túlzók.

82. Eszerint a dicsérés és a megrovás meggyőzőerejének teljességét az erények és hibák eddig említett részeiből merítjük; ám a beszéd egész szövedékében azt kell legjobban megvilágítanunk, hogy miképpen született, miképpen nevelkedett, milyen oktatásban és erkölcsi tanításban részesült és élt valaki; vagy ha valami nagy vagy hihetetlen történt valakivel, és főleg, ha az úgy tűnik, természetfeletti módon történhetett; aztán azokat a dolgokat, amiket az emberek véltek, mondtak, tettek, odaillesztjük azokhoz az erényfajtákhoz, amelyek állításunkban szerepeltek, és a feltalálás ezen helyeiből megkeressük a dolgok okait, kimeneteleit és következményeit. A halálát sem kell elhallgatnunk azoknak, kiknek életét dicsérjük, ha egyszer van benne valami figyelemreméltó vagy magában a halálnemben, vagy azon dolgokban, melyek a halál után következnek.



A tanácsadó beszéd

83. F.: Értem mindezt, és gyorsan megtanultam nemcsak azt, hogy miképpen dicsérjem a másikat, hanem azt is, hogy miképpen igyekezzem, hogy engem is joggal dicsérhessenek. Lássuk hát ezután, hogy véleménynyilvánításkor milyen utat és milyen szabályokat kövessünk!
A.: Nos, egy döntés meghozásakor a cél a hasznosság, amelyhez úgy viszonyul minden a tanácsadásban és a véleménynyilvánításban, hogy azt kelljen a rábeszélőnek vagy a lebeszélőnek először néznie, hogy mi lehetséges vagy nem lehetséges, és hogy mi szükségszerű vagy nem szükségszerű. Mert egyfelől, ha valami nem valósítható meg, félretesszük a megfontolást, bármily hasznos is; másfelől viszont, ha valami szükségszerű - szükségszerű pedig mindaz, ami nélkül épek vagy szabadok nem lehetünk -, az a többi dolognak, még a polgári szempontból tiszteletre méltóknak és a kellemeseknek is elébe helyezendő.

84. Amikor pedig azt vizsgáljuk, hogy mi lehetséges, azt is néznünk kell, hogy mennyire könnyen lehet. Ugyanis amik nagyon nehezek, azokat gyakran úgy vesszük, mintha megvalósíthatatlanok lennének. És amikor a szükségszerűségre figyelünk, még ha valami nem is látszik szükségszerűnek, akkor is meg kell néznünk, hogy mennyire nagy. Ugyanis ami nagyon fontos, azt gyakran szükségszerűnek vesszük.

85. Tehát mivel az ügyeknek ez a fajtája rábeszélésből és lebeszélésből áll, a rábeszélőnek ez az egyszerű logika áll rendelkezésére: ha hasznos is és lehetséges is valami, ám legyen; a lebeszélőnek kettős: az egyik az, hogy ha nem hasznos, ne legyen; a másik, hogy ha nem lehetséges, ne vállaljuk. Így hát a rábeszélőnek mindkettőt ki kell mutatnia, a lebeszélőnek elég az egyiket cáfolnia.

86. Ezért, minthogy a tanács egésze e két dologban áll, beszéljünk előbb a hasznosságról, mely a jó és rossz dolgok megkülönböztetéséből áll. A jó dolgok közül pedig részben nélkülözhetetlenek például az élet, a szemérem, a szabadság, vagy a gyerekek, a házastársak, testvérek, szülők; részben nélkülözhetők.

87. Ezeknek pedig egy részét maguk miatt, tisztességükért keressük, más részét valamely kellemességért; a tisztességükért azokat, amelyek azon erényekből erednek, amelyekről kicsivel ezelőtt beszéltünk, amelyek önmagukban is dicséretreméltók: kellemességükért pedig az olyanokat, amelyeket valamely testi vagy sorsbeli javakban lehet keresni; közülük egyesek össze vannak kötve egyfajta tisztességgel, mint a tisztelet vagy a dicsőség; mások különbözők, mint az erőnlét, az alak, az egészség, vagy a nemesség, a gazdagság, a kísérők.

88. Van egy bizonyos, a tisztességnek mintegy alávetett anyag, amely nagyon kitűnik a barátságokban. A barátságokat ugyanis a kedvesség és a szeretet különbözteti meg. Mert úgy az isteneknek, mint a szülőknek és a hazának tisztelete, s azoké az embereké is, akik vagy bölcsességükkel vagy gazdagságukkal emelkednek ki, mind a kedvesség alá sorolható be. A házastársakat pedig és a gyerekeket, a testvéreket és másokat, akiket a szokás és a családi kötelék összefűzött, a kedvesség, de legfőképpen a szeretet tartja össze. Ezekből a dolgokból tehát, noha jók, könnyen megérthetjük, hogy melyek az ezekkel ellentétesek.

89. Hogyha mindig tartani tudnánk a legjobb irányt, persze egyáltalán nem lenne szükségünk tanácsra, minthogy az út világos előttünk. De mivel az idők során, ami a legnagyobb hatalom, nagyon gyakran megtörténik, hogy a hasznosság a tisztességgel versenyez, és ezen dolgok versengése többnyire olyan megfontolásokhoz vezet, hogy az előnyösséget a méltóság, vagy a tisztességet a hasznosság miatt nem szabad félredobni, e kérdés bonyolultságának érzékeltetésére hozzunk fel példákat.

90. És minthogy nemcsak az igazsághoz, hanem a hallgatóság vélekedéseihez is hozzá kell igazítani beszédünket, azt értsük meg először, hogy az embereknek két fajtájuk van, az egyik tanulatlan és parasztos, amely a hasznosságot mindig elébe helyezi a tisztességnek, a másik művelt és kifinomult, amely minden dolognak elébe helyezi a méltóságot. Így hát ennek a fajtának a dicséretet, a tisztességet, a dicsőséget, a hűséget, az igazságosságot és mindenféle erényt, ama másik fajtának pedig a keresetet, a munkát és annak gyümölcsét kell felemlegetnünk.
Sőt még a gyönyört is, amely leginkább ellensége az erénynek, ami a jóság természetét becsapósan utánozva megcsal minket, amit még a legszívtelenebb valaki is megszállottan követ, és nemcsak a tisztességes dolgoknak, hanem még a szükségszerűeknek is elébe helyez, a rábeszélés folyamán, mikor az ilyen embernek adsz tanácsot, gyakran bizony dicsérned kell.

91. Azt is látnunk kell, hogy az emberek mennyivel inkább menekülnek a rossz elől, mintsem a jót követnék. Mert a tisztességes dolgokat sem keresik annyira, amennyire kerülik a rútat. Hisz ki kereste a tisztességet, a dicsőséget, a dicséretet, vagy bármi szépet valaha is annyira, amennyire a lejáratástól, a szégyentől, a gyalázattól, a csúfságtól menekült?
Az ezen dolgokból származó fájdalom súlyos tanúja, hogy a tisztességre született emberi nem a rossz szokások és a hitvány gondolkodásmód következtében megromlott. Ezért a buzdításban és a rábeszélésben számunkra az lesz a célkitűzés, hogy elmagyarázzuk, minek a révén követhetjük a jót és kerülhetjük el a rosszat.

92. De a jól nevelt emberek előtt legtöbbet a dicséretről és a tisztességről fogunk beszélni, és leginkább azokat az erényfajtákat tárgyaljuk, amelyek az emberek közös hasznának védelmét és növelését érintik. Ha pedig tanulatlanok és tapasztalatlanok előtt beszélünk, az eredményeket, az erőfeszítéseket, a gyönyöröket, a fájdalmak elkerülését hozzuk fel; tegyük hozzá még a bántalmazást és a becsületsértést is. Nincs senki olyan együgyű ugyanis, akit ha a tisztesség maga nem is, a bántalmazás legalább vagy gyalázat ne indítana meg nagyon.

93. Ezért azt fogjuk kideríteni azokból, amiket eddig mondtunk, hogy mi törekszik a hasznosságra. Azon belül pedig, hogy mit lehet megvalósítani, azt is szokták kutatni, hogy milyen könnyen lehet, és mennyire előnyös, különösen azokban az ügyekben, amelyekben azt kell néznünk, hogy milyen dolgot eredményeznek.
Az okoknak pedig több fajtájuk is van. Mert vannak olyanok, melyek maguk is létrehoznak, és olyanok, amelyek csak hozzájárulnak ahhoz, hogy valami létrejöjjön. Ennek megfelelően, a korábbit „létrehozónak" hívjuk, a többit abba a fajtába helyezzük, hogy nélkülük a dolog nem jöhet létre.

94. A létrehozó ok pedig másmilyen, ha független és önmagában is befejezett, másmilyen, ha valamit elősegít, és bizonyos értelemben társ a megvalósításban. Ennek a fajtának a hatása változékony, hol kisebb, hol nagyobb. Vannak továbbá másfajta okok is, melyeket vagy a kezdetük, vagy a kimenetelük miatt hívnak „létrehozónak:
Amikor pedig azt vizsgáljuk, hogy mit a legjobb tenni, vagy a célszerűség, vagy a megvalósíthatóság reménye készteti a hallgatóságot az egyetértésre.

95. És minthogy a hasznosságról már beszéltünk, beszéljünk a megvalósítás módjáról is. Ebben az egész fajtában azt kell keresnünk, hogy kikkel és kik ellen, milyen időben, milyen helyen, vagy, hogy milyen eszközökkel élhetünk, úgy is mint fegyver, pénz, segítőtárs, és mindazon dolgok, melyek egy adott dolog megvalósításához hozzátartoznak.
De nemcsak azt kell figyelembe vennünk, ami rendelkezésünkre áll, hanem azt is, ami akadályozó tényező. És ha összehasonlítás alapján a mieink lesznek alkalmasabbak, nemcsak arra kell majd rábeszélni, hogy megvalósítható, amit javaslunk, hanem még arra is gondot kell fordítanunk, hogy azok könnyűnek, alkalmasnak, kellemesnek látszanak. A lebeszélőknek viszont vagy a hasznosságot kell megingatniuk, vagy a megvalósítás nehézségeivel kell előhozakodniuk. És nem más szabályok alapján, hanem a rábeszélés ugyanazon helyeiből.

96. Mindkettő hozzon fel hát bőségesen példákat a nagyításra, újabbakat is, hogy minél ismertebbek legyenek, vagy régieket, hogy nagyobb tekintéllyel bírjanak; s főleg azt kell jól kigondolni ebben a fajtában, hogy vagy a hasznosakat és szükségszerűeket a tisztességeseknek, vagy ez utóbbiakat az előbbieknek elébe tudja helyezni. Az érzelmek felkeltéséhez nagyon hasznosak, ha fel kell őket szítanunk, az olyan kijelentések, amelyek vagy a vágyak betöltésére, vagy a gyűlölet kielégítésére, vagy a sérelmek megtorlására irányulnak. Ha pedig el kell őket nyomnunk, a szerencse bizonytalan állásáról, az eljövendő dolgok kétes kimeneteléről, és a saját szerencséjük megőrzéséről, ha kedvező; ha azonban kedvezőtlen, a veszélyről kell óva intenünk. Mindez már viszont a befejezés helye.

97.Tanácsadás esetében a bevezetésnek rövidnek kell lennie. Hiszen nem könyörgő a szónok, mint mikor a bíró elé járul, hanem buzdító és ösztökélő. Ezért ki kell jelentenie, milyen szándékkal beszél, mit akar, milyen dolgokról fog még beszélni, és fontos biztatnia, hogy hallgassanak rá, röviden fog beszélni. A beszéd egésze pedig legyen egyszerű, komoly és, inkább gondolatokkal, mint szavakkal ékes.