logo

XVIII Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A szónoklattan részei.

3. F.: Hány részre oszthatjuk fel a teljes szónoklattant?
A.: Háromra.
F.: No és melyek ezek?
A.: Először is, magára a szónok tehetségére, aztán a szónoki beszédre, végül a kérdésre.
F.: Miben rejlik maga a tehetség?
A.: Gondolatokban és szavakban. De mind a gondolatokat, mind a szavakat fel kell találnunk, és el kell rendeznünk. Sajátosan a gondolatok esetében mondjuk úgy, hogy feltalálunk, a szavak esetében inkább ékesen szólunk. Az elrendezés pedig, noha közös elem, mégis a feltaláláshoz tartozik. A hang, a mozgás, az arc és minden cselekvés az ékesszólás kísérője; mindezen dolgok őrzője pedig az emlékezet.

4. F.: No és a szónoki beszédnek hány része van?
A.: Négy. Közülük kettő a dolog bemutatására szolgál, az elbeszélés és a bizonyítás; kettő az érzelmek felkeltésére, a bevezetés és a befejezés.
F.: No és a kérdésnek hány része van?
A.: Egy határozatlan, melyet tételnek nevezek, és egy határozott, amit ügynek hívok.



A feltalálás

5. F.: És ha már a szónok feladata a feltalálás, mit keres?
A.: Hogy megtalálja, hogyan keltsen bizalmat azokban, akiket meg akar győzni, és hogyan indítsa meg a szívüket.
F.: Milyen dolgokkal kelt bizalmat?
A.: Érvekkel, amelyeket a helyekből vezetünk le; ezek vagy magában a dologban rejlenek, vagy kívülről vesszük őket.
E: Milyen dolgokat nevezünk helyeknek?
A.: Amelyekben érvek rejlenek.
F.: Mi az érv?
A.: Valószínű állítás, amely bizalmat kelt.

6. F.: Hogyan különbözteted meg ezt a két fajta érvet?
A.: Amelyeket művészet nélkülieknek tartunk, azokat külsőknek nevezem, mint például a tanúságokat; belsőknek pedig azokat, amelyek magához a művészethez tartoznak.
F.: A tanúságoknak hány fajtájuk van?
A.: Isteni és emberi; isteni, mint a jóslatok, az auspiciumok, mint a papok, a haruspexek, az álomfejtők jövendölései és válaszai; emberi, amelyet a tekintély, az akarat, a szabad vagy kikényszerített beszéd alapján ítélnek meg; ez utóbbihoz tartoznak az írások, a szerződések, az ígéretek, az eskük, a kínzással kicsikart vallomások.

7. E: Melyek azok, amelyeket belsőnek mondasz?
A.: Amelyek magukhoz a dolgokhoz tapadnak, mint a meghatározás, az ellentét, mint azok, amelyek vagy magához a dologhoz, vagy az ellentétéhez hasonlók vagy nem hasonlók, vagy megegyezők, vagy meg nem egyezők; mint azok, amelyek vele összefüggők, vagy amelyek szinte egymással csatázók; mint azoknak az ügyeknek az okai, amelyeket tárgyalunk; mint az okok következményei, mint a felosztások, mint a részek nemei vagy a nemek részei; mint a dolgok kezdetei és mintegy előfutárai, mint a dolgok összehasonlításai, hogy mi nagyobb, mi egyenlő, mi kisebb; ezekben vagy a dolgok természeti adottságait, vagy képességeit vetjük össze.

8. F.: Akkor hát mindezekből a helyekből nyerhetünk érveket?
A.: Inkább csak kutatunk és vizsgálódunk mindegyikükben, de alkalmazzuk az ítélőképességünket, hogy a gyengéket mindig elvessük, olykor még a közöseket is mellőzzük és a szükségteleneket is.
F.: Minthogy a bizalomról már válaszoltál, most a megindításról akarok hallani.
A.: Te bizony jó helyen kérdezel, de amit akarsz, bővebben akkor fogom kifejteni, amikor magának a beszédnek és a kérdéseknek az elméletéhez érek.



Az elrendezés

9. F.: Akkor hát mi következik?
A.: Miután feltártad, rendezd el; ennek a sorrendje a határozatlan kérdésben szinte ugyanaz, mint amit a helyekről kifejtettem; a határozottban azonban alkalmazni kell azokat is, amelyek az érzelemkeltésre tartoznak.
F.: Hogyan magyarázod hát ezeket?
A.: Vannak általános tanításaim a bizalomkeltésről és a megindításról. Minthogy a bizalom egy szilárd vélekedés, a megindítás viszont a lélek felszítása vagy a gyönyörűségre, vagy a kellemetlenségre, vagy a vágyakozásra, vagy a félelemre — ennyi ugyanis a fajtája, de az egyes nemeknek is több részük van — az egész elrendezést a kérdés céljához rendelem. Mert a tételben a cél a bizalom, az ügyben pedig a bizalom és a megindítás. Ezért, amikor az ügyről beszélek, amelybe beletartozik a tétel, mindkettőről beszélek.

10. E: Mi mondanivalód van hát az ügyről?
A.: A hallgatóság fajtája szerint különböztethető meg. Mert vagy csak hallgató, aki hallgat, vagy döntéshozó, azaz a tényállás és az ítélet irányítója; így hát vagy az a cél, hogy gyönyörködjön, aki hallgat, vagy, hogy döntsön valamiről. Dönteni pedig vagy múltbeli eseményekről tud, mint a bíró, vagy a jövőbeliekről, mint a szenátor. Ennek megfelelően három fajta ügy van: törvényszéki, tanácsadó, és dicsérő; ez utóbbi, minthogy leginkább a dicséretre szolgál, a saját nevét is erről kapta.

11. E: Milyen célokat tűz ki maga elé a szónok ebben a három fajtában? A.: A dicsérőben a gyönyörködtetést, az törvényszékiben a bíró kegyetlenségét vagy könyörületességét, a tanácsadóban a tanácsadó reménykedését vagy visszarettenését.
E: Akkor hát miért ezen a ponton mutatod be az ügyek fajtáit?
A.: Hogy elrendezésük módját mindegyiknek a céljához szabjam.

12. F.: Mégis milyen módon?
A.: Mivel azokban a beszédekben, ahol a gyönyörködtetés a cél, sokféle elrendezési sorrend létezik. Ugyanis vagy az időbeliség fokozatait tartjuk be, vagy a fajok csoportosításait; vagy a kisebbektől a nagyobbak felé emelkedünk, vagy a nagyobbaktól a kisebbekig ereszkedünk, vagy az eltérők változatosságával különböztetjük meg őket, úgy, hogy a kicsiket a nagyokkal, az egyszerűeket az összetettekkel, a homályosokat a világosokkal, a vidámakat a szomorúakkal, a hihetetleneket a valószínűekkel kapcsoljuk össze. Mindezek a díszítést szolgálják.

13. E: No és a tanácsadó beszédben mit tartasz szem előtt?
A.: A bevezetések ne legyenek hosszúak, vagy gyakran el is maradhatnak. Ugyanis akik tanácsra szorulnak, a saját érdekükben is fel vannak készülve meghallgatásunkra. Persze gyakran nem is kell sok mindent elbeszélnünk. Az elbeszélés ugyanis a múltbeli vagy jelenbeli dolgokra vonatkozik, a meggyőzés viszont a jövendőbeliekre irányul. Ezért a bizalomkeltésre és a megindításra kell használni az egész beszédet.

14. F.: Miért, a törvényszéki beszédeknek milyen az elrendezésük?
A.: Nem ugyanaz a vádlóé és a vádlotté, mert a vádló a dolgok sorrendjét követi, és az egyes érveket mint lándzsákat veszi kézbe, hevesen adja elő érveit, éles elmével következtet, dokumentumokkal, határozatokkal, tanúvallomásokkal bizonyít, s gondosabban elidőzik az egyes pontok fölött, s alkalmazza azokat a szónoklattani tanításokat, melyek az érzelmek felszítására valók, a beszéd többi részében a szigorú gondolatmenettől kissé eltérve, de a befejezésben hevesebben. Az ugyanis a szándéka, hogy haragra tüzelje a bírót.

15. E: Hát a vádlottnak mit kell tennie?
A.: Mindent teljesen másként. Bevezetések törekedjenek a jóindulat elnyerésére; az elbeszéléseket vagy le kell rövidíteni, ha sértők, vagy el kell hagyni, ha egészükben kínosak; a bizalmat erősítő bizonyítékokat vagy teljesen cáfolni kell, vagy elhomályosítani, vagy kitérőkkel szétforgácsolni; a befejezések pedig összpontosítsanak a szánalomkeltésre.
F.: Tudjuk-e vajon mindig tartani az elrendezés kívánt sorrendjét?
A.: Nemigen; ugyanis a hallgatóság füleihez igazodik a bölcs és előrelátó szónok, és meg kell változtatnia azt, ami nem tetszik nekik.

16. E: Most pedig azt fejtsd ki, hogy melyek a szónoki beszéd és szóhasználat szabályai!



A stílus

A.: Az ékesszólás egyik fajtája önmagától árad, a másik át van alakítva és meg van változtatva. Az előbbi ereje az egyszerű szavakban rejlik, az utóbbié a szófűzésben. Az egyszerűeket fel kell találni, az összefűzötteket pedig el kell rendezni. Az egyszerű szavak részint tőszavak, részint képzettek; a tőszavak azok, melyeket csak alapjelentésük jellemez; belőlük származnak a képzett szavak, amelyek hasonlóság vagy utánzás alapján, szóképzés vagy szóösszetétel révén új értelmet nyertek.

17. És létezik még egy különbség a szavakban: egyeseket a természet, másokat a használat formált meg. A természet műve, hogy egyesek hangzósabbak, fennköltebbek, csiszoltabbak és valahogy csillogóbbak, mások pont fordítva; a használaté pedig, hogy vagy a dolgok saját megnevezésére használjuk, vagy egy névszó mellett jelzőként, vagy újként, vagy régiesként, vagy a szónok által módosítva, és valamiképpen megváltoztatva; ilyenek azok, amelyeket átvitt értelemben használunk vagy felcserélünk, vagy azok, melyekkel, úgymond, visszaélünk, vagy azok, amelyeket elhomályosítunk, amelyeket hihetetlen mértékben eltúlozunk, s amelyeket furcsább módon díszítünk, mint azt a beszédszokás tűri.

18. E: Értem már az egyszerű szavakat, most a szófűzésről kérdezlek.
A.: A szófűzésben meg kell valósítani bizonyos ritmusokat és a szavak egyeztetését. A ritmust maga a fül szabja meg, hogy szavakkal kitöltsd, amit terveztél, és túl ne fuss rajta. Az egyeztetés pedig arra szolgál, hogy a emek, számok, igeidők, személyek, esetek ne keveredjenek össze a beszédben, ahogy az egyszerű szavak esetében elmarasztalandó az, ami nem latinos, Ugyanúgy az összefűzésben az, ami nincs egyeztetve.

19. Az egyszerű és az összefűzött szavak közös ékessége ez az öt: a világosság, a tömörség, a hitelesség, a szemléletesség és a kellemesség. A világosságot úgy érjük el, hogy a szavakat saját jelentésükben és helyükön használjuk, jól lekerekített körmondatban,9 vagy szünetek közbeiktatásával, vagy a szavak tagolásával; a homályosság viszont vagy a beszéd hosszúsága, vagy rövidsége, vagy kétértelműsége miatt, vagy a szavak megváltoztatása vagy felcserélése miatt keletkezik.
A tömörség pedig egyszerű szavakból jön létre, mikor minden egyes dolgot egyszer mondasz, semmi egyéb célnak nem szolgálva, csak hogy világosan beszélj. Hiteles jellegű a beszéd, ha nem túlságosan cicomás és kicsiszolt, ha van tekintély és súly a szavakban, ha mondataink vagy komolyak, vagy illenek az emberek vélekedéseihez és erkölcseikhez.

20. Szemléletes a beszédünk, ha szavainkat komolysággal választjuk meg, és átvitt értelműek, túlzóak, névszóhoz kapcsolódnak, párba állnak, ugyanazt jelentik, és még a dolgok eljátszásától és utánzásától sem rettennek vissza. Ez ugyanis az a része a beszédnek, amely a dolgot szinte szemeink elé varázsolja; merthogy ez az érzékszervünk a legérzékenyebb, de a többi is befolyásolható, különösen maga az értelem. De amit a világos beszédről elmondtunk, az mind igaz a szemléletesre is. Ugyanis csak épp valamivel több a szemléletes, mint a világos. Az egyik azért van, hogy megértsük, a másik, hogy úgy érezzük: szinte látjuk.

21. Kellemes lesz a beszéd először is a választékosságtól és a zengő vagy csiszolt szavak kedvességétől; aztán a szófűzéstől, ami nem szabad, hogy érdes legyen a torlódásoktól, sem pedig szaggatott vagy tátongó," hanem legyen jól lekerekített, hosszabb megtörés nélkül, de a lélegzetvételhez illeszkedő, és legyen szavainkban párhuzam és szimmetria, amikor az ellentétben alkalmazott szavak párosan felelnek meg egymásnak. Ugyanazt a szót emeljük ki kettőzéssel és megduplázással, sőt még gyakrabban ismételgessük, s a szószerkezeteket hol kötőszavakkal kapcsoljuk össze, hol a kötőszavak elhagyásával lazítsuk fel őket.

22. Akkor is kellemes lesz a beszéd, mikor valami szokatlant, soha nem hallottat vagy újat mondasz. Szintén gyönyörködtet bármi, ami csodálatraméltó, de leginkább az olyan beszéd indít meg, amely valamilyen indulatot kelt a lelkekben, és az a beszéd, amely magának a szónoknak szeretetreméltó jellemét tükrözi; mindezt kifejezi ítéletének jelzésével, valamint emberséges és nagyvonalú lelkületével, vagy változatos stílusával; vagy ha a más valaki felmagasztalása vagy saját maga kisebbítése végett láthatóan mást mond a szónok, mint amit gondol, és ez inkább kedvességből történik, semmint hiúságból. De sok tanítás vonatkozik a kellemességre, amely a szónoki beszédet vagy homályosabbá, vagy kevésbé hihetővé teszi. Tehát ezen a ponton is nekünk magunknak kell eldöntenünk, mit követel meg az ügy.

7. 23. F.: Már csak az van hátra tehát, hogy beszélj a megváltoztatott vagy felcserélt beszédről.
A.: Ez a fajta tulajdonképpen teljes egészében a szavak váltogatásában áll, amely az egyszerű szavak esetén úgy működik, hogy vagy egy szóból tágítjuk ki, vagy egy szóba sűrítjük össze; egy szóból, amikor egy saját jelentésben használt szó, vagy ugyanazt jelentő szó, vagy képzett szó több szóból állóvá bővül; összevonás az, amikor a meghatározást egy szóra vezetjük vissza, vagy a felesleges szavakat elhagyjuk, vagy a körmondatokat kiegyenesítjük, vagy összetétellel egy szó lesz kettőből.

24. Az összefűzött szavakban viszont háromszoros változtatás alkalmazható, de nem a szavakban, hanem csak a szórendben, mint amikor egyszer valamit egyenesen mondtunk, ahogy a természet adta, majd megfordul a szórend, és ugyanaz mintha fölfelé szállva és visszafelé hangzana el, aztán ugyanaz közbeékelésekkel és felcserélve. A stilisztikai gyakorlatok többnyire teljes mértékben a szavak eme megforgatására koncentrálnak.



Előadásmód

25. F.: Akkor hát az előadásmód következik, ahogy vélem.
A.: Így van: igen fontos, hogy ezt a szónok mind a dolgok, mind a szavak rezdüléseit követve sűrűn váltogassa. Ugyanis a beszédet világossá, szemléletessé, hitelessé és kellemessé nem szavakkal, hanem a hangszín változásaival, a testmozdulatokkal, arckifejezésekkel teheti, melyek akkor érnek igazán sokat, ha a beszéd fajtájához illenek, és annak lendületét és változásait követik.



Az emlékezet

26. E: Vajon maradt még valami mondanivalód a szónok személyéről is?
A.: Semmi egyéb a memórián kívül, ami bizonyos értelemben az írott szöveg ikertestvére, s bár eltérő nembe tartozik, mégis igen hasonló. Mert, ahogy az betűjelekből áll, meg abból, amire írva vannak ezek a jelek, így az emlékezet működése is úgy használja a helyszíneket, mint viasztáblát, és ezekben mint betűket helyezi el a képeket.