logo

II Quintilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A tökéletes szónok ismérvei

6. Akiben tehát mindezek a legmagasabb szinten valósulnak meg, az lesz a legtökéletesebb szónok, akiben közepesen, az középszerű, akiben pedig a legalacsonyabb szinten, az a leggyengébb. De azért mindegyiket szónoknak fogják nevezni, amint a rossz festőket is festőnek mondják, mert ugyanazt a műfajt művelik, csak épp eltérő tehetségűek.
Senki sem tekinthető szónoknak, ha nem kíván hasonlóvá válni Démoszthenészhez. Menandrosz viszont nem tekintette mintájának Homéroszt, hiszen ők más-más műfaj alá tartoztak. A szónokoknál ez nem így van, legfeljebb az fordulhat elő, hogy az egyik a fennköltségre helyezi a hangsúlyt a pontosság ellenében, míg a másik inkább törekszik a szellemességre, semmint a díszítettségre. Így a műfaj kritériumainak megfelel, de mégsem mondható a legkiválóbbnak, hiszen a kiváló az, ami valamennyi érdemnek birtokában van.



3.
7. Mindezekről rövidebben szóltam, mint ahogy a tárgy megkívánta volna, de ahhoz, amiről beszélünk, nem volt szükség bővebb magyarázatra. Mert ha a műfaj egységes, akkor már csak az a kérdés, hogy mik a jellemzői. Arról a szónoklásról van szó, amely Athénban virágzott, csakhogy az attikai szónokok tulajdonképpeni erejét nem ismerjük, csupán a hírnevük jutott el hozzánk. Mert egyfelől azt, hogy semmi kifogásolnivaló sincs bennük, sokan észrevették, másfelől viszont azt, hogy milyen sok tekintetben méltóak a dicséretre, csak kevesen.
A gondolatok esetében hibának számít a képtelenség, a tárgytól való eltérés, a szellemtelenség, az ízetlenség, a szavaknál az alpári, pongyola, oda nem illő, nyers vagy erőltetett kifejezés.

8. Ezeket szinte minden attikainak számító avagy atticista módra beszélő szónok elkerülte. Akik csak erre a szintre jutottak el, egészségesek és szálkás izomzatúak voltak ugyan, de csak mint a birkózók, akik bár a tornacsarnokban illegetik magukat, de nem törhetnek olimpiai koszorúra.
Akik azonban minden fogyatékosságnak híján lévén, nem érték be a jó egészséggel, hanem erejüket, izmaikat, frissességüket gyarapították, sőt törekedtek élénk színt is nyerni, őket utánozzuk, ha megvan hozzá a képességünk. Ha viszont nincs, akkor inkább azokat, akiknek romlatlan az egészségük, mint általában az attikaiaknak, semmint azokat, akikre a gyarló terjengősség jellemző, amilyeneket Asia nagy számban termett.

9. Amennyiben így teszünk - ha ugyan képesek vagyunk erre, mert ez is igen nagy teljesítmény -, lehetőség szerint válasszuk példaképünknek Lüsziaszt, s leginkább az ő egyszerűségét, mert sok helyütt ő is magasztosabb, csak azért tűnik száraznak, mert főleg magénügyekről, azon belül is másokéiról, valamint apró-cseprő tyúkperekről írt, szánt- szándékkal forgácsolva szét tehetségét e jelentéktelen műfajok felé.



4. Aki tehát így cselekedvén hiába próbál bőbeszédűbbnek mutatkozni, azt is szónoknak kell azért tekintenünk, csak épp a kisebbek közül valónak; a nagy szónoknak azonban gyakorta így is tudnia kell beszélni, ilyesféle ügyekben.

10. Ebből következik, hogy Démoszthenész bizonyára tudna egyszerűen is beszélni, míg Lüsziasz nem feltétlenül képes az emelkedettségre. De ha úgy gondolják, hogy egy, a fórumon és a fórum körül körben elhelyezkedő szentélyek mindegyikében ott állomásozó hadsereg jelenlétében ugyanúgy illik beszélni Milo védelmében, mint ha magánügyben szólnánk egyetlen bírához, akkor az ékesszólás erejét a tehetséghez mérik, nem pedig a dolog természetéhez.

11. Ezzel kapcsolatban felerősödtek bizonyos hangok, részint azokéi, akik magukat atticista stílusban beszélőnek hirdetik, részint pedig azoké, akik szerint ez közülünk senkire sem igaz. Az előbbiekre ügyet se vessünk, hiszen elégséges választ ad nekik maga az élet, amikor nem engedik őket a bírósági ügyek közelébe, vagy ha mégis, akkor csak nevetség tárgyává válnak; mert ha derültség támadna, az annak a jele lenne, hogy atticisták.
Azok ellenben, akik az atticista jelzőt ránk vonatkozólag visszautasítják, magukról pedig bevallják, hogy nem is szónokok, ha kellően finom a hallásuk és az ízlésük választékos, akár egy festmény vizsgálatába is bevonhatók, mert bár elkészíteni nem tudnák, az ítélethozatalban legalább jártasak.

12. Ha azonban szakértelmük abban merül ki, hogy finnyásan hallgatnak, és hogy nem lelik örömüket az emelkedett és magasztos beszédben, mondván, ők valami egyszerűre és lecsiszoltra vágynak, a nagyszabásút és díszeset pedig megvetik; azt azért mégse mondják, hogy csak azok az atticista stílus képviselői, akik az egyszerű, vagyis száraz és letisztult beszédmódot képviselik.
Hisz a gazdag, díszes és ékesszóló stílus ugyanannyira jellemző az attikaiakra, mint ez a letisztultság. Micsoda? Még kérdés, hogy beszédünket csupán tűrhetőnek szeretnénk tudni, vagy egyúttal csodálatosnak is? Mert immár nem az atticista, hanem a legkiválóbb stílus jellemzőit keressük.

13. Mindebből érthető, hogy miután a görög szónokok közül a legjelesebbek Athénban működtek, de köztük is a legelső minden bizonnyal Démoszthenész volt, ha valaki őt utánozza, akkor szintén atticistának és egyúttal a legkiválóbbnak mondják majd a stílusát, hiszen ahogy az attikaiakat állították elénk követendő példaképekként, úgy a jó szónoklás az atticista szónoklás.



Kisdi Klára fordítása