logo

IX Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A szónok erkölcsi nevelése

1. Minthogy tehát a szónok derék férfi, ami erény nélkül elképzelhetetlen, az erény pedig, noha alapjait a természettől nyeri, tökéletessé csak tudomány által válhatik, ezért a szónok erkölcseit tanítással kell nemesíteni, mégpedig az erkölcstant és a jogtudományt teljesen el kell sajátítania, amely nélkül sem derék ember nem lehet senki, sem a szónoklásban járatos.

2. Feltéve, ha nem csatlakozunk azokhoz, akik úgy vélik, hogy az erkölcsök természettől adva vannak, és tanítással nem fejleszthetők, noha elismerik, hogy a kézműves munkákhoz, még a legalacsonyabb rendűekhez is oktatók szükségesek, ámde az erényt, amelyen kívül semmi mással nem kerülhetünk közelebb a halhatatlan istenekhez, fáradozás nélkül csak úgy megkapjuk, csak azért, mert megszülettünk. De hát mértéktartó lesz-e az, aki azt sem tudja, mi a mértéktartás?

3. És bátor lesz-e az, aki félelmét a fájdalomtól, a haláltól és a babonától nem képes levetkőzni? És igazságos lesz-e az, aki a méltányossal és a jóval, aki a mindenkire érvényes természeti törvényekkel, továbbá az egyes népek és nemzetek sajátos jogszokásaival elmélyültebben sohasem foglalkozott? Ó, milyen keveset ér mindez azok szemében, akiknek könnyűnek tűnik!

4. De nem is foglalkozom ezzel tovább, mert úgy vélem, mindenki előtt világos, aki — ahogy mondják — egy icipicit is belekóstolt a tudományokba. Rátérek a következő témára, arra, hogy a beszédben sem lesz eléggé jártas az, aki nem vette szemügyre behatóbban a természet egész erejét, és nem formálta erkölcseit előírásokkal és elmélettel.

5. Nem hiába érvel L. Crassus A szónokról című mű harmadik könyvében" amellett, hogy mindaz, amit a méltányosról, a jogosról, az igazról, a jóról és ezek ellentéteiről mondanak, a szónok sajátja, valamint hogy amikor a filozófusok ezeket a szó erejével védelmezik, a szónokok fegyverét, nem pedig sajátjukat használják. Még azt is elismeri, hogy ezeket már a filozófiától kell kölcsönözni, mivel úgy látja, hogy inkább a filozófia tárgykörébe tartoznak.

6. Ide vonható az is, amit Cicero több könyvében és levelében is tanúsít: hogy a szónoki képesség a bölcsesség legmélyebb forrásaiból táplálkozik, ezért jó ideig ugyanazon személyek oktatták az erkölcs- és a szónoklattant. Ezért nem arra akarok buzdítani, hogy a szónok filozófus legyen, hiszen egyetlen életforma sem távolodik el ennyire a polgári feladatoktól és a szónok valamennyi kötelességétől.

7. Mert hát melyik filozófus vett gyakran részt bírósági tárgyaláson vagy vált híressé népgyűlésen? Melyikük dolgozott az államigazgatásban, amit sokan minden más elé helyeznek. Ámde én azt szeretném, ha az, akit én nevelek, bölcs római lenne, és nem vonulna félre vitatkozni, hanem jártasságával és tetteivel bizonyítaná be, hogy valódi polgár.

8. De mivel a bölcselet tudományát elhagyták azok, akik az ékesszólás felé fordultak, így azt már nem saját területén, azaz a fórum nyilvánossága előtt alkalmazzák, hanem először a csarnokokba és a gimnáziumokba, majd az iskolákba szorult vissza, ezért azt, amire a szónoknak szüksége van, már nem a szónoklat mesterei tanítják. Nagyon természetes tehát, hogy azokhoz kell fordulni, akiknél ez hátramaradt, s alaposan tanulmányozni kell azon szerzőket, akik gyakorlati útmutatásokat adnak az erényre nézve, hogy a szónok élete benső kapcsolatban legyen az isteni és emberi dolgok tudományával.

9. És mennyivel nagyobbnak és ragyogóbbnak tűnnének fel ezek is, ha olyanok adnák elő, akik kifejezni is a lehető legszebben tudják! Bárcsak eljönne az idő, amikor valamely tökéletes szónok, aki után sóvárgunk, ezt a tudományt, mely büszke neve és némelyek bűne folytán, akik áldásaival visszaéltek, már-már gyűlöletessé tette magát, visszakövetelné, és mint visszaperelt tulajdont az ékesszólás testébe visszavezetné.

10. Mert a filozófiának három része, a fizika, az etika és a logika közül ugyan melyik nem kapcsolódik a szónok munkájához? Mert, hogy fordított sorrendben vegyem e részeket, az utolsóval kapcsolatban, mely teljesen a szavakkal foglalkozik, mindenki számára kétségtelen, hogy a szónok feladata minden egyes szónak sajátos jelentését felismerni, a kétértelműségeket megfejteni, a zavaros értelmet tisztázni, a hamisról ítéletet mondani, s amit csak akar, következtetéssel bizonyítani vagy cáfolni.

11. A logika szabályait azonban mégsem szabad oly kicsinyes aprólékossággal alkalmazni a bírói tárgyalásokon, mint a tudományos vitákon, mert a szónoknak nemcsak tanítani, hanem megindítania és gyönyörködtetnie is kell hallgatóit, ehhez pedig a lelkesedés tüze, a meggyőződés ereje és az előadás szépsége is szükséges, amiként azon folyamok sodrása is nagyobb, amelyek magas partok között hatalmas víztömegeket mozgatva rohannak tova, mint a kis pataké, amelynek vize apró kavicsokba ütközve csörgedezik.

12. És amint a porond mesterei sem azért oktatják az úgynevezett fogásokra tanítványaikat, hogy elsajátítva azokat a versenyeken valamennyit egyszerre alkalmazzák (mert hiszen itt többet ér a megfontoltság, a kitartás és a magabiztosság), hanem hogy legyen tartalékuk, amelyből aztán szükség szerint ezt vagy azt elővehetik.

13. Úgy a filozófiának ez a része is, a dialektika, vagy ha jobban tetszik, a vitatkozás művészete, amilyen hasznos sokszor, mikor meghatározni, fogalmat alkotni és felbontani, következtetni, megkülönböztetni, a kétértelműség megszüntetésével fogalmakat tisztázni, felosztani, az ellenfelet tőrbe csalni és zavarba ejteni kell. Káros viszont, ha a fórum küzdőterét egészen magának követeli, útját állja a fontosabbnak, s apróra szétforgácsolt erőit ezzel a szőrszálhasogatással felemészti.

14. Innen van az, hogy akadnak olyanok, akik a vitatkozásban bámulatosan ügyesek, de amint a csipkelődés talaját elhagyják, komolyabb nehézségbe ütközve csődöt mondanak, ahogyan bizonyos apró állatok szűk helyen mozgékonyak, de szabad téren könnyen megfoghatók.

15. Ami pedig a második részt, az erkölcstant vagy az úgynevezett etikát illeti, ez kétségtelenül egészen a szónok szolgálatában áll. Mert a peres ügyek változatos sokaságában, ahogyan az előző könyvekben elmondtuk, bizonyos kérdéseket következtetéssel oldunk meg, másokat meghatározással, emezt a jog alapján kizárjuk, vagy másra hárítjuk, amazt logikai következtetéssel tisztázzuk vagy úgy, hogy kimutatjuk a benne rejlő ellentmondást, vagy kétértelműsége miatt többféleképpen magyarázzuk: közöttük szinte egyetlenegy sincs, amelynek valamely részében ne érintenénk a méltányosságot és a jót, sőt közülük legtöbb a minőségen áll vagy bukik, s ezt mindenki tudja.

16. Tanácsadás közben pedig milyen javaslat lehet mentes az erkölcsi megfontolástól? Mit mondjunk a szónoki beszéd harmadik fajáról, amelynek célja a dicséret és feddés? Hát nem a jó és a rossz értelmezésén alapul?

17. Avagy nem kell-e igen sokszor az igazságosság, lelki erősség, az önzetlenség, a mértékletesség és a kötelességtudás erényéről beszélnie a szónoknak? Az a derék férfi azonban, aki ezeket az erényeket nem csupán szavaknak tekinti, s nem csupán hallomásból tudja a nevüket, hogy nyelvelhessen róluk, hanem magukat az erényeket lelkében őrizve éli is őket, az nem szenved a gondolkodástól, hanem amit tud, meggyőződésből ki is mondja.

18. Minthogy minden általános kérdés súlyosabb, mint a különös, mert a rész bennfoglaltatik az egészben, de a résszel nem szükségképpen jár együtt az egész, ezért senki sem vonja kétségbe, hogy az általános jellegű kérdések leginkább az erkölcstanhoz tartoznak.

19. Mivel pedig sokszor megesik, hogy valamit röviden és találóan összefoglalva meg kell határoznunk, ezért beszélünk meghatározáson alapuló ügyállásról. Hát nem kell ebben is képzést kapnia azoktól, akik e tárggyal behatóbban foglalkoztak? Avagy nem érinti-e az egész jogot a szavak tulajdonképpeni jelentése, vagy a méltányosság elvének megvitatása, vagy a szándékosság hozzávetőleges megállapítása? Mindez pedig részben a dialektika, részben az etika körébe is tartozik.

20. Tehát mindezek a tudományok átjárják a szónoki beszédet, ha az a szó igazi értelmében szónoki beszéd. Mert a szónoklattant nem ismerő bőbeszédűség szükségszerűen tévelyeg, mivel vagy nincsenek, vagy tudatlan vezetői vannak.
A filozófiának a természettel foglalkozó része pedig egyrészt a szónoki gyakorlás céljaira annyival alkalmasabb a többinél, amennyivel nagyobb lelkesedéssel kell beszélnünk az isteni, mint az emberi dolgokról, másrészt az erkölcstant is, amely nélkül, mint láttuk," a szónoki beszéd elképzelhetetlen, egészen magában foglalja.

21. Mert ha a világot a gondviselés kormányozza, akkor bizony a derék embereknek kell az állam ügyeit intézni; ha lelkünk égi eredetű, akkor az erényre kell törekednünk, nem pedig a mulandó test gyönyöreinek hódolnunk. Hát nem kell-e a szónoknak sokszor szót ejtenie erről? Avagy nem kell-e szólnia a jóslatokról, jövendölésekről, szóval mindenféle vallási kérdésről, amelyekről a szenátusban is gyakran fontos tanácskozásokat folytattak, ha — ahogyan én is szeretném — a szónoknak egyben államférfinak is kell lennie? Végül, feltételezhetünk-e ékesszólást olyan emberben, ki a legfontosabb javakat sem ismeri?

22. Ha mindezt a józanész nem mutatná világosan, mégis hinnünk kellene a példáknak. Hiszen ismeretes, hogy Periklész, akinek csodás szónoki tehetségéről, bár ennek semmi írott bizonyítéka nem maradt ránk, mind a történetírók, mind pedig a világ legszókimondóbb emberfaja, az ókomédia-írók tanúskodnak, Anaxagorasznak, a természetbölcselőnek volt a tanítványa. Démoszthenész pedig, az összes görög szónokok királya, Platónnak volt buzgó követője.

23. Hiszen M. Tullius maga is gyakran úgy nyilatkozik, hogy többet köszönhet az Akadémia sétatereinek, mint a rétorok iskoláinak." Bizonyára sohasem ömlött volna oly gazdag bősége a szónak az ő ajkáról, ha lángelméjének uralmát nem terjesztette volna ki a fórum korlátain túlra: a természet egész birodalmára.


Melyik filozófiai iskola a leghasznosabb?

De ennek kapcsán újabb kérdés vetődik fel bennem: melyik filozófiai iskola képes legjobban elősegíteni az ékesszólás ügyét? Bár e versenyben nem sokan vehetnek részt közülük.

24. Így mindjárt először Epikurosz maga utasít el bennünket, mert azt követeli, hogy a lehető leggyorsabb hajón meneküljünk minden rendszeres tanulás elől. De Arisztipposz sem buzdít bennünket ilyen munkára, mert a legfőbb jót a testi élvezetekben látja. Avagy mi köze lenne a szónoki hivatáshoz Pürrhónnak, akinek még az sem bizonyos, hogy a bírák, akik előtt beszél, a vádlott, akiért szót emel, vagy a szenátus, ahol véleményt kell nyilvánítania, valóban léteznek.

25. Némelyek az Akadémiát tartják leghasznosabbnak, mert az a módszer, amellyel a kérdést mindkét oldalról megvitatják, legjobban törvényszéki tárgyalások szónoki gyakorlatához hasonlít. Ezt azzal bizonyítják, hogy ebből az iskolából kerültek ki az ékesszólás legkitűnőbb mesterei. A peripatetikusok azzal szeretnek dicsekedni, hogy hivatásszerűen is foglalkoznak a szónoki művészettel. Ugyanis jórészt tőlük ered az a szokás, hogy gyakorlás céljából általános tételekről vitatkoznak. A sztoikusok kénytelenek ugyan elismerni, hogy mestereik híjával voltak a gazdag és ékes stílusnak, de váltig állítják, hogy náluk senki sem tud élesebb elmével bizonyítani vagy szigorúbb logikával következtetni.

26. De ők mindezt csak maguk között teszik, mintha zászlajukra tett esküvel köteleznék magukat, vagy babonás előítéleteiktől kötelezve tilosnak tartanák, hogy megalkotott véleményüktől elpártoljanak. A szónokot azonban semmi sem kényszerítheti, hogy bárki szavára felesküdjék.

27. Mert magasabb és nemesebb az ő hivatása, amelyet elérni törekszik, s amelyre mintegy jelöltként pályázik, de csak akkor, ha tökéletes lesz mind magén életében, mind szónoki tevékenységében. Ezért a szónoklásban mindig a legkiválóbb szónokot állítsa maga elé követendő például, életét pedig mindig a legtisztességesebb erkölcsi szabályok szerint élje, s a legegyenesebb utat válassza az erényhez. Folyton gyakoroljon, de legfőképpen a legnagyszerűbb és a természeténél fogva legnemesebb témákban.

28. Mert képzelhető-e fennköltebb téma a komoly és tartalmas szónoklat számára, mint az erény, az állam, a gondviselés, a lélek eredete, a barátság? Efféle kérdések emelik magasba lelkünket és szavunkat: melyek az igazi javak, mi enyhíti félelmünket, mi fékezi szenvedélyeinket, mi emel bennünket a tömeg vélekedése fölé, s mi vezeti égi lelkünket a velünk rokon csillagok felé?

29. De nemcsak azt illik ismernie, sőt még inkább észben tartania, ami e tudományok körébe vág, hanem a régi idők jeles mondásait és dicső tetteit is. És sehol sem találunk ezekre számosabb és dicsőbb példát, mint hazánk történetében.

30. Kiktől tanulhatunk inkább bátorságot, igazságszeretetet, hűséget, önzetlenséget, józan mértékletességet, fájdalom- és halálmegvetést, mint a Fabriciusoktól, Curiusoktól, Regulusoktól, Deciusoktól, Muciusoktól és számtalan más hősünktől? Amilyen nagyok a görögök az elméleti tudás terén, olyan nagyok a rómaiak — és ez nagyobb dolog — a gyakorlatban.

31. És aki nem éri be azzal, hogy csupán a saját korát s a mai napot nézi, hanem úgy gondolkozik, hogy az utókor emlékezetéért is érdemes tisztességes élettel végigfutni a pályát, és versenyezni a dicsőségért, ebből a forrásból igya az igazság kortyait, és őrizze meg innen nyert szabadságát törvényszéki ügyekben és politikai tanácskozásokon egyaránt. Mert csak az lesz tökéletes szónok, aki tud is, és mer is tisztességesen beszélni.



Adamik Tamás fordítása