logo

IX Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A visszavonulás .

1. Miután a szónok az ékesszólás minden erényét érvényesítette a törvényszékeken, a tanácskozásokon, a népgyűléseken, a szenátusban, egyszóval a derék polgár kötelességének minden helyszínén, úgy fejezze be tevékenységét, hogy az méltó legyen e legderekabb férfihoz és e legszentebb hivatáshoz. Nem mintha nem lenne továbbra is szükség áldásos tevékenységére, vagy arra, hogy ilyen lelkülettel és képességgel megáldott ember a lehető leghosszabb ideig végezze szépséges munkáját, hanem mivel arra is kell ügyelnie, nehogy rosszabbul csinálja azt, amit korábban csinált.

2. Mert bizony nemcsak a tudás teszi a szónokot, amely évekkel gyarapodik, hanem a hang, a jó tüdő és az erőnlét is. Márpedig ha ezek megromlanak vagy megfogyatkoznak az öregség vagy a betegség következtében, akkor félő, hogy a tökéletes szónokból valami hiányozni fog: megakad a fáradságtól, maga is érzi, hogy szavait nem lehet elég jól hallani, hogy már nem az, aki korábban volt.

3. Így magam is láttam, hogy Domitius Afer, aki messze a legkiválóbb szónok volt azok között, akiket megismerhettem, késő öregségében napról napra veszített valamit abból a tekintélyből, amelyet korábban megszerzett; mert azt, aki egykor kétségkívül a fórum királya volt, amikor vénségére szónokolt, egyesek — ami méltatlannak tűnik számomra — kinevették, mások pedig pirultak helyette. Alkalmat is szolgáltatott erre a mondásra: inkább akar kidőlni, mint kiállni a sorból."

4. Pedig hát szónoklatai nem is voltak annyira rosszak, csak gyengébbek. Ezért hát, mielőtt még az öregség eme csapdáiba esne, fújjon takarodót, és ép hajóval érjen be a révbe. Mert ezt megtéve, nem kisebb haszon származik majd irodalmi munkásságából. Mert vagy megírja emlékiratait az utókor számára, vagy ahogyan ezt L. Crassus tervezi Cicero művében, jogi tanácsokat ad a rászorulóknak, vagy szónoklattant állít össze, vagy a legszebb életelveket méltó formába önti.

5. Házát ősi szokás szerint sűrűn keresik fel majd a legderekabb ifjak, s tőle mint valami jósdától kérik az igazi szónoklás módszerét. Képezi őket, mint az ékesszólás atyja, s mint tapasztalt kormányos kioktatja őket a partokról és a kikötőkről, a vihar előjeleiről, s hogy mit kell tenni kedvező és kedvezőtlen szélben, s mindezt nem pusztán emberbaráti kötelességből, hanem hivatása iránti szeretetből teszi. Mert senki sem akarja kisebbíteni azt, amiben egykor a legnagyobb volt.

6. Aztán van-e annál megtisztelőbb, mint azt oktatni, amit a legjobban tudsz? Cicero említi, hogy így hozta el Caeliust az apja hozzá, így tartott naponként szónoki gyakorlatokat Pansával, Hirtiusszal és Dolabellával úgy, hogy hol ő beszélt, hol azokat hallgatta, mintha csak tanítójuk lett volna.

7. S talán ekkor kell őt a legboldogabbnak tartanunk, amikor visszavonulva és megszentelve, irigységtől mentesen, a vetélkedéstől távol, már biztosította hírnevét, s már életében élvezi azt a tiszteletet, melyet inkább a halál után szoktak megadni, és látja, ki lesz ő az utókor szemében.

8. Nyugodt a lelkiismeretem, hogy amennyire gyenge erőmből telt, mindazt, amit már előbb tudtam, s amit e művemhez felkutatni képes voltam, őszintén és egyszerűen tudomására hoztam azoknak, akik esetleg megismerni óhajtják. Mert nem lehet többet kívánni egy becsületes embertől, mint hogy tanítsa azt, amit tud.

9. Azonban attól tartok, hogy, úgy tűnik, túlságosan magasra helyezem a mércét, mikor azt akarom, hogy ugyanaz a férfi derék és beszédben jártas legyen egy személyben; vagy túlságosan sokfélét követelek, mert azon kívül, amit az ékesszólásról kifejtettem, a gyermekkorban elsajátítandó sokféle ismerethez még az erkölcstant és a polgárjogot is hozzáadtam;16 s hogy azok, akik jóllehet hivatásunkhoz mindezt szükségesnek tartják, mégis a ráfordítandó időtől visszariadnak, vagy bátorságukat vesztik, mielőtt megtapasztalnák.

10. Ezek először is legyenek tudatában annak, mily sokra képes az emberi tehetség, mily hatékonyan meg tudja valósítani azt, amit akar, amikor kevésbé fontos, de nehezebb mesterségek képesek a tengereket átszelni, a csillagok pályáját és számát megismerni, úgyszólván az egész világot felmérni. Aztán gondoljanak arra, mily nagy célt tűztek maguk elé, és hogy semmiféle fáradságtól nem szabad visszariadniuk, hogy a kitűzött jutalmat elnyerjék.

11. Ha ezt jól megfontolták, azt is könnyebben magukévá teszik, hogy ezt az utat sem járhatatlannak, sem túlságosan rögösnek ne tekintsék. Mert az, ami előbbre való és fontosabb, hogy becsületesek legyünk, elsősorban akaratunktól függ, s akiben ez komolyan és őszintén megvan, könnyen elfogadja az erkölcstan előírásait, amelyek az erényre nevelnek.

12. Mert nem annyira bonyolult és nem olyan sok az, amit fölkészülésül ajánlunk, hogy ne lehetne néhány év alatt megfelelő szorgalommal elsajátítani. Az a munka tűnik hosszúnak, amit nem szívesen végzünk. Röviddé válik az út a jó és boldog élethez, ha hiszel benne. A természet ugyanis a legjobbra szült bennünket, ezért annyira könnyű megtanulni a jobbat azoknak, akik akarják, hogy a helyesen gondolkodók csodálkoznak azon, hogy oly sok rossz ember van."

13. Ahogyan ugyanis üdvös a víz a halaknak, a föld szárazföldi állatoknak, a bennünket övező levegő pedig a madaraknak: éppúgy könnyebb nekünk a természet szerint, mint természetellenesen élni. A többi elsajátítására pedig még akkor is elegendő év áll rendelkezésünkre, ha életkorunkat nem az öregség időtartamával, hanem az ifjúság idejével mérjük. Mert mindent megrövidít a rend, az értelem és a mérték.

14. De hibásak először a tanítók, akik elvállalt tanítványaikat szeretik visszatartani, részint, hogy silány tandíjukat tovább szedhessék, részint hiúságból, hogy annál nehezebbnek tüntessék fel azt, amit ígérnek, részint pedig mert nem értenek a tanításhoz vagy hanyagok. Azután hibásak vagyunk mi is, akik jobbnak tartjuk olyasmivel tölteni az időt, amit már tudunk, mint megtanulni azt, amit még nem ismerünk.

15. Merthogy legfőképpen a mi tanítási módszerünkről szóljak: mire jó annyi éven keresztül, mint nagyon sokak szokása (hogy ne is említsem azokat, akik életük nagy részét ezzel töltik), próbabeszédeket tartani az iskolában, és sok munkát fecsérelni kitalált esetekre, mikor kevesebb idő is elég volna valódi veszélyek árnyképeinek és a szónoklás szabályainak megismerésére?

16. Nem azért mondom ezt, mintha bármikor is el lehetne hagyni a szónoki előadás gyakorlását, hanem mert nem szabad ebben az egyetlen gyakorlási módban megöregedni. Ismereteket gyűjthetünk, életszabályokat tanulhatunk, erőnket kipróbálhatjuk a fórumon addig is, amíg iskolába járunk. A tanulás módszere olyan, hogy nem igényel sok évet. Mert az említett tudományok mindegyikét össze lehet foglalni néhány könyvben, ezért nem kell végtelenül sok időt fordítani tanításukra. A többi aztán a gyakorlás dolga, amely gyorsan megszilárdítja tudásunkat, s ezt téve, meg is őrzi.

17. Tárgyi tudásunk napról napra gyarapszik, de mennyi könyvet kell még hozzá olvasnunk, hogy példákat gyűjtsünk, éspedig történetírókból a tettekre, szónoklatokból pedig a beszédre. Ha hasznosnak tartjuk, a filozófusok és a jogtudósok nézeteiről is olvassunk, de nem mindent, hiszen ez lehetetlen is.

18. Csakhogy mi magunk rövidítjük meg az időnket, mert mily kevés időt fordítunk tanulmányokra! Néhány órát elvesz a tisztelgés hiú és terhes divatja, néhányat a színház, a látványosságok, néhányat a lakomázás. Add hozzá ehhez még a sokféle játékot, és a túlzásba vitt testápolást, az utazásokat, a falusi kirándulásokat, a sok fejtörést okozó elszámolásokat, a kicsapongás, az ivászat alkalmait; a sokféle élvezettől felzaklatott lélek számára még az az idő sem hasznosítható, amely ezek után fennmarad.

19. Ha mindezt tanulásra fordítanánk, akkor életünk elég hosszú volna, s bőven jutna idő a tanulásra, még akkor is, ha csak a nappali órákat vennénk számításba, s az éjekkel egyáltalán nem törődnénk, amelyeknek jó része minden álomnál hosszabb. Így azonban azokat az éveket vesszük számításba, amelyekben éltünk, nem pedig azokat, amelyekben tanultunk.

20. Abból pedig, hogy mérnökök, nyelvészek és egyéb tudományok tanítói egész életüket, bármily hosszú is az, egy-egy szak művelésének szentelték, nem következik, hogy több életre vágyunk, hogy többet tanulhassunk. Mert hiszen ők sem tanulták ezeket öregségükig, hanem beérték azzal, hogy saját szakmájukat elsajátítsák, és éveik többségét nem ismereteik megszerzésére fordították, hanem továbbadására.

21. Egyébként, hogy Homéroszról hallgassak, akinél a művészet minden ágában vagy tökéletes művekre, vagy a tökéletesség kétségtelen nyomaira akadunk; hogy mellőzzem az éliszi Hippiászt, aki nemcsak a szabad művészetekben volt jártas, hanem saját kezével készített ruhában, gyűrűvel és lábbeliben járt, és mindennel ellátta magát, hogy más segítségére ne szoruljon; vagy Gorgiaszt, aki jóízűen mosolygott — tanú lehet rá egész Görögország — a késő vénség annyi baján,1e s fel szokta szólítani hallgatóit, hogy ki-ki tetszés szerint tehet fel neki kérdéseket.

22. Hát Platónból hiányzott-e olyan művészet, amely méltó a tudományos tevékenységhez? Hány emberöltőn át tanult Arisztotelész, hogy ne csak a filozófusokra és a szónokokra vonatkozó ismereteket foglalja össze tudományos művekben, hanem valamennyi állat és növény természetét kikutassa? Nekik mindezt fel kellett tárniuk, nekünk csak meg kell ismernünk. Annyi tanítómestert, annyi követendő példát adott nekünk a régi kor, hogy azt kell hinnünk, nem lehet nagyobb szerencse, mint a mi korunkban
születni, melynek kiművelésén a korábbiak fáradoztak.

23. Marcus Cato is, aki egy személyben volt kiemelkedő hadvezér, híres bölcs, szónok, történetíró, kiváló jogtudós és igen képzett gazda, oly sok háborúskodás, akkora politikai csatározások közepette, oly műveletlen korban a görög nyelvet már hajlott korában tanulta meg, hogy megmutassa az embereknek, olyasmit is meg lehet tanulni, amire öregen vágyakozunk.

24. Mily sokat, szinte mindent megírt Varro! Hiányzott-e bármi is a szónoklás kelléktárából Ciceróban? Minek említsek többet, amikor Cornelius Celsus is, ez a középszerű tehetség, nemcsak mindezekről a művészetekről írt, hanem ezen felül még a hadtudományról, a mezőgazdaságról, az orvostudományról is szakkönyveket hagyott hátra. Már csak eme vállalkozó szelleme miatt is méltó arra, hogy elhiggyük: értett is mindehhez.

25. Csakhogy nehéz ám tökéletes nagy művet alkotni, és még nem is alkotott senki. Mindenekelőtt legyen elég buzdításul a tanulásra az, hogy a természet megengedi, hogy ami nem volt, még mindig lehet, továbbá, hogy mindennek, ami nagy és csodálatos, egyszer eljön az ideje, amikor létrejön.

26. Hisz a költészet is csak Homéroszban és Vergiliusban érte el tetőpontját, a szónoklat pedig Démoszthenészben és Ciceróban. Végül is ami most a legjobb, korábban nem volt az. Ha azonban valaki a tökéletest nem remélheti (amire semmi oka sincs annak, akinek tehetsége, egészsége, képessége és tanítói vannak), mégis szép dolog, ahogy Cicero mondja, ha „a második vagy a harmadik helyezést eléri".

27. Mert ha valaki nem versenyezhet a harcban Akhilleusszal, azért még ne vesse meg Aiasz vagy Diomédész hírnevét, sem Türtaioszét az, aki Homéroszét nem birtokolhatja. Sőt, ha úgy gondolkoztak volna, hogy senki sem lesz jobb annál, mint aki a legjobb volt, akkor éppen a legjobbak nem lettek volna: sohasem lett volna Lucretius és Macer után Vergilius, sem Crassus és Hortensius után Cicero, de azok sem, akik utánuk következtek.


28. Azonban ha nincs is remény arra, hogy felülmúljuk, az is nagy tisztesség, ha követhetjük. Avagy Pollio és Messala, akik akkor kezdték szónoki pályájukat, mikor Cicero már elfoglalta az ékesszólás fellegvárát, csekély tekintélynek örvendtek életükben, és csekély hírnevet hagytak az utókorra? Különben is a tökéletesség csúcsára emelkedett tudományok igen gyarlón szolgálnák az emberiséget, ha a legjobb egyben az utolsó is lett volna.

29. Vedd hozzá, hogy közepes szónoki tehetség is nagy sikereket érhet el, sőt ha valaki ezt a tevékenységet csak a hasznosság szempontjából értékeli, majdnem annyit ér az, mint a tökéletes. Azt sem volna nehéz régi vagy újabb példákkal igazolni, hogy más hivatás nem szerzett nagyobb hatalmat, tiszteletet, több jó barátot, hírnevet a jelenben és dicső emléket a jövőben az embereknek, ha nem volna méltatlan e tudományhoz, amelynek gyakorlása és birtoklása a legteljesebb mértékben meghálálja a ráfordított fáradságot, hogy e legszebb tevékenységtől ezt a kisebb bért is követelik azok, akik azt vallják, hogy nem az erényre, hanem az erényből fakadó élvezetre törekszenek.

30. Igyekezzünk hát teljes szívünkkel megszerezni az ékesszólás fenségét, mert ennél jobbat embernek nem adtak a halhatatlan istenek, és ha elvetjük, minden néma lesz, s nélkülözi a jelen fényét és az utókor emlékezetét. Törekedjünk mindig a legjobbra, mert ha ezt tesszük, vagy feljutunk a csúcsra, vagy sokakat látunk majd magunk mögött.

31 Hát ennyi volt az, Marcellus V tortus, amivel — úgy gondoltuk — a magunk részéről előmozdíthatjuk a szónoklattant; ennek ismerete ha nem is hajt nagy hasznot a tanuló ifjúságnak, de jóindulatát biztosan felébresztheti, s erre még inkább törekedtünk.



Adamik Tamás fordítása