logo

XVIII Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Az előadásmód .

1. A pronuntiatiót a legtöbben actiónak mondják, de valószínű, hogy az előbbi a hanghordozásról, az utóbbi a taglejtésről kapta nevét. Cicero ugyanis az actiót hol „majdnem beszédnek", hol a test ékesszólásának nevezi. Fel is osztja két részre, ám ezek egyszersmind a pronuntiatio részei is: a hanghordozás és a mozgás. Ennélfogva megkülönböztetés nélkül használhatjuk mindkét elnevezést.

2. Ennek önmagában pedig bámulatos ereje és hatalma van a szónoklásban, mert annál, hogy milyen gondolatokat fogalmazunk meg magunkban, sokkal fontosabb, hogy hogyan adjuk elő őket — hiszen az emberekre is csak az hat, amit hallanak. Ezért semmiféle, a szónok által kidolgozott érvelés sem annyira meggyőzőt hogy ne veszítene az erejéből, ha a beszélő határozottsága nem áll mögötte. Minden érzelem szükségszerűen elhalványul, ha nem éleszti fel a hanghordozás, az arckifejezés és szinte az egész testtartás.

3. Még ha minderre odafigyelünk is, akkor is szerencse, ha a bírót lángra lobbantja a mi tüzünk, nemhogy gondtalanul hátradőlve hathatnánk rá, sőt örülhetünk, ha nem ragad rá az ásításunk.

4. Bizonyságul szolgálnak erre a színpadi színészek is, akik még a legjobb költőnek is annyi bájt kölcsönöznek, hogy ugyanaz a szöveg összehasonlíthatatlanul jobban gyönyörködtet ha hallgatjuk,mint olvasva, sőt néhány fűzfapoéta számára is hallgatóságot toboroznak, úgyhogy aminek nincs helye a könyvtárban, az meg sikeres lehet a színházban.

5. Ha pedig a közismerten kitalált és alaptalan történetekben is ennyit számít az előadásmód, hogy haragot szítson, könnyekre fakasszon, aggodalmat keltsen, szükségképpen mennyivel fontosabb ott, ahol a mondottakat el is hisszük? Én a magam részéről azt mondanám, hogy az előadás erejével fokozott középszerű beszéd jobban megindít, mint akár a legkiválóbb, ha gyengén adják elő.

6. Arra a kérdésre, hogy a szónok tevékenységében mi a legfontosabb, Démoszthenész is az előadásnak adta a pálmát, továbbá a második és a harmadik helyet s, míg csak a kérdező abba nem hagyta, úgyhogy nyilvánvaló lett, hogy nem egyszerűen ez a legfontosabb, hanem_hogy csak ez

7. A színész Andrónikoszná1 is ezért tanult olyan igyekezettel, hogy valószínűleg joggal jegyezte meg Aiszkhinész az ő szónoklatát dicsérő rhodosziaknak: „hát még őt hallottátok volna!" M. Cicero is úgy véli, hogy a szónoklásban egyedül az e1őadismód a döntő.

8. Azt mondja, Cn. Lentulus ezzel nagyobb megbecsülést ért el, mint az ékesszólásával, C. Gracchus az egész római népet könnyekre fakasztotta, amikor fivére meggyilkolását siratta, Antonius és Crassus is tehetséges volt, de leginkább Q. Hortensius remekelt. Ez abból is látszik, hogy az írásai nem cáfolnak rá arra a megítélésre, amely eleinte az első szónoknak, egy ideig még Cicero vetélytársának tartotta, aztán már csak másodiknak — ameddig élt —, vagyis nyilvánvalóan volt valami tetszetős a beszédében, amit olvasva hiába keresünk.

10. Mégis vannak, akik csak az olyan durva és bármilyen lelki felindulás eredményezte előadásmódot tartják elég erőteljesnek és férfiasnak; bizonyára ugyanazok, mint akik a műgondot, a ragyogást, s mindent, amit szorgalommal dolgoznak ki, kifogásolni szoktak a szónoklásban, mondván, hogy modoros és mesterkélt, vagy akik a faragatlan szavakkal vagy éppen hangzással a régiesség utánzására törekszenek, mint azt Cicero szerint L. Cotta tette.

11. De cselekedjenek belátásuk szerint mindazok, akik úgy hiszik, az embernek elég megszületnie ahhoz, hogy szónokká váljék, és legyenek elnézők, ha mi, akik szerint csak akkor lehet valami tökéletes, ha az adottságokat művészet is segíti, erőfeszítéseket teszünk. Azt tehát minden további nélkül elismerem, hogy az adottságok a legfontosabbak.

12. Hiszen biztosan nem lesz képes jól előadni az, akit előre megírt beszéd esetében az emlékezete, vagy ha ott helyben kell kitalálni valamit, a rögtönzőképessége cserben hagy, és akkor sem, ha gyógyíthatatlan hangképzési fogyatékosság gátolja. Elképzelhető olyan testi rendellenesség is, amelyen sehogyan sem lehet úrrá lenni.

13. De még a hangnak is teljesen hibátlannak kell lennie a tökéletes előadáshoz. Ugyanis ha a hangunk megfelelő és erős, úgy használhatjuk, ahogy akarjuk, ha viszont alkalmatlan és gyenge, sok mindent nem tesz lehetővé, például hogy felemeljük vagy felkiáltsunk, viszont van, amire rákényszerít, például, hogy szünetet tartsunk, hangszínt váltsunk, s hogy száraz torkunkat vagy kifulladt tüdőnket csúnya kántálással üdítsük fel. De most hadd beszéljünk csak arról, akit érdemes tanítani.

14. S mivel, mint már említettem, minden előadásnak két alapja van: a hanghordozás és a taglejtés, az utóbbi á szemre, az előbbi a fülre_hat, s e két érzékszerven keresztül hatol be minden érzés a lélekbe, előbb a hanghordozásról kell beszélni, minthogy a taglejtés is ehhez alkalmazkodik. Itt elsősorban arra kell odafigyelned, hogy milyen a hangod, másodsorban arra, hogy hogyan használd. A hang természetét a mennyiség és a minőség határozza meg.

15. A mennyiség, egyszerűbb: hiszen a hang lényégében vagy erő vagy gyenge; e két véglet között vannak azonban átmenetek, és a mélytől a magasig, és a másik irányban is sok fokozat van. A minőség változatosabb ugyanis van tiszta és tompa öblös es elhaló, könnyed és nehézkes, görcsös és telt, durva és hajlékony, csengő, rekedtes hang.

16. A lélegzet is lehet hosszabb vagy rövidebb. Művemnek nem célja ezek okát részletesen kifejteni: hogy vajon ott van-e az eltérés, ahol a levegőt beszívjuk, vagy azokban a „szervekben", amelyeken áthalad; hogy önmagukban jellegzetesek-e vagy az, ahogyan mozognak, s hogy a tüdő és-a mellkas erőssége számít-e inkább. Hiszen mindenre szükség van, ahogyan nemcsak a leheletnek kell kellemesnek lennie, hanem az orrlyukakon kifújt levegőnek is, amellyel a maradék hang távozik. A hangnak szépnek kell lennie, nem zavarónak.

17. A hanggal sokféleképpen bánhatunk. Ugyanis a három fokozaton kívül (éles, tompa, hajtott), hol feszült, hol ernyedt, hol magas, hol alacsonyabb hangfekvésre van szükség, és hol lassabb, hol gyorsabb ütemezésre.

18. Ráadásul sok köztes fokozat van ezekben, s mint ahogyan az arcok végtelenül változatosak, holott kevés alkotórészük van, úgy a hang is, jóllehet kevés néven nevezhető fajtája van, mégis mindenkié másmilyen, és ahogyan egy arcot ránézésre felismerünk, éppúgy a hangot is hallás után.

19. Mint minden másnak, a hang erényeit is fokozza a gyakorlás, de kisebbíti a hanyagság vagy a képzetlenség. A szónoknak azonban nem ugyanúgy kell gyakorolnia, mint a beszédtanárnak, de sok közös követelmény van: például az erőnlét, hogy a hangunk ne legyen olyan vékony és gyenge, mint a herélteké, a nőké vagy a betegeké; ezt a séta, a kenőcsök, az önmegtartóztatás, a könnyű ételek fogyasztása, egyszóval a rendezett életvitel biztosítja.

20. Ezenkívül a toroknak egészségesnek, vagyis lazának és simának kell lennie, mert ha megbetegszik, a hang megtörik, elfátyolosodik, érdessé válik, és elcsuklik. Ahogyan a fuvola is más-más hangot ad, ha a lyukakat befogva vagy szabadon hagyva fújunk bele, ha nincs eléggé kitisztítva vagy ha eltörött, hasonlóképpen a torok is elfojtja a hangot, ha be van dagadva, elhomályosítja, ha rekedt, érdessé teszi, ha kapar, ha pedig begörcsölt, olyan, mint a törött szerszám.

21. A légoszlopot az ellenállás ugyanúgy megtöri, mint a kavics a vízsugarat, s még ha kicsit távolabb egyesül is a hasadék, mögötte mégis meg szokott akadni valami. A túl sok nedvesség is akadályozza a hangképzést, ám a kiszáradt száj lehetetlenné teszi. A megterhelés, épp mint a test esetében, nemcsak rövid időre, hanem tartósan is árt a hangnak.

22. S noha a beszédtanároknak és a szónokoknak egyaránt szükségük van gyakorlásra, hiszen attól edződik meg minden, a hang ápolásának módja mégis más. Egy olyan embernek ugyanis, aki annyi közüggyel foglalkozik, sem a sétálásra szánt időt megszabni, sem hangját a mély hangoktól a magasakig mindenre felkészíteni, sem a túlerőltetéstől megóvni nem lehet, mivelhogy gyakran több tárgyaláson kell beszélnie

23. Még az étrendje is más: ugyanis nem annyira finom és lágy, mint inkább erős és kitartó hangra van szükség, jóllehet ők még a legmélyebb hangokat is énekszóval teszik lágyabbá, nekünk általában határozottan és gyorsan kell beszélnünk, virrasztanunk éjszakákon keresztül, belélegeznünk a mécses kormát, és átizzadt ruhában is kitartanunk.

24. Ezért hangunkat ne lágyítsuk el élvezetekkel, és ne szokjon meg olyasmit, amire később vágyakoznia kellene, hanem olyan legyen az edzés, mint majd a gyakorlat: ne a hallgatás gyengítse, hanem a megszokás erősítse, amely minden nehézséget enyhít.

25. A gyakorlófeladatot legjobb kívülről megtanulni (ugyanis ha rögtönzünk, éppen a téma által keltett érzés tereli el figyelmünket a hangról), és a lehető legváltozatosabb dolgokat kell megtanulni kívülről, amelyekben van felkiáltás, vitatkozás, párbeszéd és hangfekvés váltás is, hogy egyszerre minden területen felkészüljünk.

26. Erről elég ennyi. Máskülönben az egyébként tisztán csengő és képzett hangot elrettenti majd a szokatlan feladat, mint ahogyan a tornagyakorlatokhoz és olajozáshoz szokott testek, bármilyen látványosan izmosak is saját küzdelmeikben, ha katonai menetelés, málhavivés és őrködés lenne a feladatuk, kifáradnának, hiányolnák a kenekedést és a meztelen izzadást.

27. Vajon ebben a mesterségben kinek lehetne előírni, hogy tartózkodjon a naptól, a széltől, a felhős és a száraz időtől? Talán ha tűző napon, szeles, nedves vagy meleg időben kellene beszélni, cserbenhagynánk védencünket? De már emésztési zavarokkal, jóllakottan, részegen vagy közvetlenül hányás után, amitől egyesek óva intenek, szerintem egyetlen épelméjű ember sem mond beszédet.

28. Nem véletlenül írja elő mindenki, hogy a gyermek- és ifjúkor" közötti időszakban kell leginkább kímélni a hangot, mivel ekkor természetszerűen gyenge, szerintem ugyan nem a hő miatt, ahogy egyesek hiszik — hiszen az máskor nagyobb —, hanem inkább a nedvesség miatt, mert ez a kor ebben bővelkedik.

29. Így ilyenkor duzzadnak az orrlyukak és a mellkas, és minden testrész szinte rügyfakadásnak indul, emiatt zsenge és sérülékeny. De hogy a tárgyhoz visszatérjek, a már kialakult és megerősödött hang legjobb edzésmódjának azt tartom, ami legközelebb áll a feladatához: ha mindennap úgy beszélünk, ahogyan tárgyalunk. Ily módon ugyanis nemcsak a hang és a tüdő erősödik, hanem az illő es a beszédhez igazodó testmozgás is kialakul.



Tordai Éva fordítása