logo

IX Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A gondolkodás

1. Rögtön az írásbeli gyakorlatok után következik a gondolkodás, mert egyfe1ől az előbbiből táplálkozik, másfelől valahol középen áll a fogalmazás fáradságos munkája és a rögtönzés hazárdjátéka között, s azt hiszem, ehhez folyamodunk a legsűrűbben. Hiszen írni nem mindig és mindenütt van alkalmunk, de gondolkodásra számtalanszor van időnk és lehetőségünk. A gondolkodás még a nagyszabású peres ügyeket is át tudja tekinteni néhány óra alatt, s mikor nem jön álom a szemünkre, az éjszaka csöndje még kedvez is neki, sőt ügyes-bajos dolgaink intézése közepette is adódik számára néhány szabad pillanat, s nem is tűri el a tétlenséget.

2. Nem csupán mondanivalónkat szedi rendbe, pedig ez már magában elegendő segítség volna, hanem szavakat kapcsol össze, s az egész beszédet úgy megszövi, hogy nem marad más dolgunk, mint leírni, minthogy az emlékezet is hívebben őrködik ott, ahol az írásos rögzítés nyújtotta biztonság nem altatja el éberségét. Természetesen az ilyen hathatós gondolkodó készségre sem lehet egy csapásra vagy hamarjában szert tenni.

3. Először is a formaérzékünket kell rengeteg stílusgyakorlattal oly mértékben megszilárdítanunk, hogy gondolkodás közben se hagyjon bennünket cserben, s csak ezután szabad a gyakorlást kicsinyenként elkezdeni: eleinte csak annyit foglaljunk össze fejben, amennyit szóról szóra el is tudunk mondani, majd az adag fokozatos növelésével, de anélkül, hogy a munkát tehernek éreznénk, kell e készséget fejlesztenünk, és sok gyakorlással szinten tartanunk; mindez jórészt az emlékezőkészségen alapul, ezért egyet-mást az erről szóló fejezetre tartogatok.

4. Ez a készség oly mértékig fejleszthető, hogy akibe szorult némi tehetség, szívós erőfeszítéssel elérheti, hogy amit végiggondolt, az előadás során oly pontosan föl tudja idézni, mintha leírta és kívülről meg is tanulta volna. Cicero szerint legalábbis a szkepsziszi Métrodórosz" és a rhodoszi Empülosz, nálunk pedig Hortensius szóról szóra el tudta mondani a tárgyaláson mindazt, amit előzőleg fejben megfogalmazott.

5. Ha ellenben szónoklás közben villan föl előttünk egy ragyogó megfogalmazás, nem szabad babonásan ragaszkodnunk ahhoz, amit előre kigondoltunk. Nincs ugyanis az a körültekintő fölkészülés, hogy a szerencsés véletlent a számításból kihagyhatnánk, hiszen írásainkba is beleszövünk váratlanul fölmerülő gondolatokat. Ezért a gyakorlásnak ezt az egész válfaját úgy kell alkalmaznunk, hogy eredeti elgondolásunktól egyforma könnyedséggel tudjunk elszakadni, s hozzá visszatérni.

6. Ahogyan ugyanis sarkalatos dolog jól előkészített és begyakorolt mondanivalóval elindulni hazulról, úgy a kedvező pillanat ajándékait visszautasítani a legnagyobb botorság. Ezért amikor a beszéden gondolkodunk, úgy készüljünk, hogy a véletlen ne hozhasson zavarba bennünket, viszont a kezünkre tudjon játszani. Emlékezetünk erején múlik, hogy amit gondolatban összefoglaltunk, nyugodtan és gördülékenyen tudjuk előadni, s az előretekintésben ne gátoljon bennünket az idegeskedés, a visszafelé pillantgatás és az aggodalom, hogy valamit kifelejtettünk; máskülönben még a vakmerő rögtönzést is többre tartom a rosszul kigondolt, széteső beszédnél.

7. Rosszabb ugyanis visszafelé keresgélni, mert amíg a korábbi gondolatokat kívánjuk fölidézni, másokról a figyelmünk elterelődik, s inkább az emlékezetünkből, mintsem beszédünk tárgyából merítünk. Ha viszont mindkét irányban keresgélnünk kell, több mindenre rájöhetünk, mint amennyit eladdig kitaláltunk.



Simon L. Zoltán fordítása