1.Térjünk rá most az érvekre; ezzel az elnevezéssel foglaljuk össze mindazt, amit a görögök enthüméma, epikheiréma, apodeixisz szavakkal jelölnek, bár náluk van némi különbség ezen elnevezések között, noha lényegük majdnem ugyanaz. Mert az enthüméma (amit mi feltalálásnak vagy megfontolásnak fordíthatnánk, mivel máshogy nem tudjuk, jobb a görög kifejezést használni) első jelentése minden gondolat, amely elménkben megfogant, de most nem erről beszélünk.
Második jelentése kijelentés indoklással, harmadik pedig egy érv meghatározott konklúziója, amely következményen vagy ellentéten alapszik; bár erre nézve nincs egyetértés. Egyesek ugyanis a következményen alapulót nevezik epikheirémának, a többséget viszont azon kaphatod rajta, hogy csak azt akarják enthümémának elfogadni, ami ellentéten alapul; ezért nevezi ezt Cornificius ellentétnek.

3. Mások retorikai szillogizmusnak," megint mások csonka szillogizmusnak nevezik,35 mivel nem elkülönített és nem ugyanannyi tételből következtet. Ezt persze nem is lehet a szónoktól okvetlenül megkövetelni.

4. Az epikheirémát Valgius támadásnak hívja, szerintem azonban helyesebb, ha nem a tevékenységünket nevezzük epikheirémának, hanem azt a dolgot, amelyhez hozzálátunk, azaz az érvet, amellyel valamit be akarunk bizonyítani, még akkor is, ha még nem öntöttük szavakba, de elménkben már megfogant.

5. Mások szerint nem a tervezett vagy megkezdett, hanem a végső fajtájú tökéletes bizonyítás kaphatja meg ezt a nevet. Ezért ez a sajátos és közhasználatú elnevezés olyan gondolatmenetet jelent, amely legkevesebb három részből áll.

6. Némelyek az epikheirémát megokolásnak" nevezik; Cicero találóbban mondja okoskodásnak, bár úgy tűnik, hogy ezt az elnevezést ő inkább a szillogizmusból eredeztette. A következtetésen alapuló ügyállást ugyanis okoskodónak nevezi, és példáit a filozófusoktól veszi. És mivel a szillogizmus és az epikheiréma között van valamiféle rokonság, úgy tűnhetik, hogy helyesen használja ezt az elnevezést.

7. Az apodeixisz világos bizonyítás, ezért beszélnek a földmérők mértani bizonyításokról. Caecilius úgy gondolja, hogy az epikheirémától csak a következtetés nemében különbözik, és az epikheiréma tökéletlen apodeixisz ugyanolyan okból, mint ahogy az enthüméma különbözik a szillogizmustól — ahogyan fentebb említettük. Mert az epikheiréma is a szillogizmus része. Egyesek úgy gondolják, hogy az apodeixisz benne foglaltatik az epikheirémában, mégpedig annak a megerősítő része.

8. De mindkettőt ugyanúgy határozzák meg még az ellenkező felfogású szerzők is, tudniillik hogy olyan indoklás, amely biztos tételek által hitelt kölcsönöz a kétséges tételeknek. Egyébként ez a természete minden érvnek, hiszen nem bizonytalan tételek világítják meg a biztosakat. Mindezeket általában piszteisznek nevezik, bár ezt szűkebb értelemben hitelnek mondhatnánk, mégis világosabb lesz, ha bizonyításnak fordítjuk.
De az argumentum szónak is több jelentése van. Mert a színpadi előadásra szánt darabokat is argumentumnak nevezik, és amikor Pedianus Cicero beszédeinek témáiról beszél, ezt mondja: „argumentuma ilyen". Maga Cicero pedig így ír Brutushoz: „Talán attól féltél, hogy Catónkra hárítunk abból valamit, pedig argumentumuk nem volt hasonló." Ebből nyilvánvaló, hogy minden megírásra szánt anyagot így neveznek.

10. Nem csoda, hiszen az alkotók között is elterjedt, ezért ír Vergilius igen nagy argumentumról, és a kissé terjedelmesebb művet népiesen argumentosumnak mondják. Most azonban arról az argumentumról kell szólnom, amely bizonyítékul szolgál. Celsus viszont ugyanerre a probatio, indicium, fides és az adgressio főneveket használja, véleményem szerint kevésbé világosan.

11. Mert bizonyítani és hitelt kelteni nemcsak észérvekkel lehet, hanem retorikán kívüliekkel is. A jelet pedig, amit ő indiciumnak nevez, már elkülönítettem az érvektől. Tehát mivel az érv olyan indoklás, amely bizonyít, és általa egy dologra egy másikból következtetünk, és ami megerősíti azt, ami kétséges, azzal, ami nem kétséges, szükségszerű, hogy legyen valami az ügyben, ami nem szorul bizonyításra.

12. Egyébként nem lenne semmi, amivel bizonyíthatnánk, ha nem lenne valami, ami igaz vagy annak látszik, amitől a kétséges dolgok hitelt érdemlővé válnak. Biztosnak tartjuk először azt, amit érzékeinkkel felfogunk, például amit látunk, hallunk; ilyenek a jelek; azután azt, amiben a közvélemény egyetért, például „istenek léteznek, tisztelni kell szüleinket".

13. Ezenkívül a törvény szentesítette előírásokat, amelyeket ha nem is minden ember meggyőződése, legalább az adott közösség vagy nép szokássá emelt, minthogy a jog legtöbb eleme nem a törvényen, hanem a szokáson alapszik. Továbbá azt, amiben a két peres fél egyetért, amit már bizonyítottak, végül mindazt, aminek a másik fél nem mond ellent.

14. Így tehát érvvé válik a következő: „Minthogy a világot gondviselés igazgatja, az államot is kormányozni kell. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy a világot a gondviselés igazgatja, ebből az következik, hogy kormányozni kell az államot."

15. Annak, aki az érveket helyesen akarja felhasználni, ismernie kell az összes dolog jelentését és természetét, és azt, hogy melyiknek többnyire mi a hatása. Mert belőlük vonjuk le az eikoszokat. A valószínűségeknek pedig három fajtája van. Az első a legerősebb, mert többnyire bekövetkezik, például: „A szülők szeretik a gyermekeiket." A második igen valószínű, például:
„Aki valóban egészséges, megéri a holnapot." A harmadik éppen csak nem ellentmondásos: „A házban az követte el a lopást, aki a házban volt."

17. Ezért sorolja fel Arisztotelész igen gondosan Retorikájának második könyvében, hogy melyik dologgal és melyik emberrel mi szokott történni, továbbá hogy a természet mely dolgokat és mely embereket milyen dolgokkal és emberek kel szokott megnyerni vagy elidegeníteni. Így például mi jár együtt a gazdagsággal, a nagyravágyással vagy a babonával, mit helyeselnek a derék emberek, mire törekszenek a hitványak, mire a katonák, mire a földművesek; mit és hogyan szoktak kerülni vagy keresni.

18. De nem szándékozom mindezt fölsorolni, mert nemcsak hosszadalmas volna, hanem lehetetlen is, vagy inkább véget nem érő, ráadásul ott van mindenki józan eszében. De ha valaki mégis szükségét érezné, megmutattam, kinél keresse.

19. Mindazok a hihető dolgok, amelyeken az érvelés nagy része alapul, ilyen forrásokból erednek: „Hihető-e, hogy a fiú megölte az apját, aki vérfertőzést követett el a lányával?" Vagy fordítva: „ a mérgezés a mostohaanya, a házasságtörés a kéjenc esetében?" És effélék: „Hihető-e, hogy a bűntettet ennyire nyíltan követték el", „vagy a hamisítást ily csekély összegért?" Mert a fentiek közül mindegyiknek sajátos jellege van, de csak többnyire, nem mindig. Különben kétségbevonhatatlan tények lennének, nem pedig érvek.



Adamik Tamás fordítása