logo

XV Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A példák

1. Azon bizonyítékok harmadik fajtáját, amelyeket kívülről vonunk be az ügybe, a görögök paradeigmának nevezik. Ezt az elnevezést általános értelemben használták mindenféle hasonlóság szemléltetésére, sajátosan pedig olyan tények esetében, amelyek a történelem tekintélyére támaszkodnak. A mi szakíróink többnyire inkább hasonlatnak hívták azt, amit azok parabolénak neveznek, ezt a másikat pedig példának, jóllehet ez is hasonló, és az is példa.

2. Mi, hogy célunkat minél könnyebben elérjük, tekintsük mindkettőt paradeigmának, és nevezzük példának. Nem félek attól, hogy látszólag ellentmondok Cicerónak, noha ő elkülöníti az összehasonlítást a példától. Hiszen ugyanő az érvelés összes módját két csoportra osztja, indukcióra és dedukcióra, ahogyan a legtöbb görög szerző is paradeigmákra és epikheirémákra, és a paradeigmát rhétoriké epagógénak mondták.

3. Mert az a módszer, amelyet Szókratész igen gyakran alkalmazott, abból áll, hogy miután több olyan kérdést intézett az ellenfeléhez, amelyekre az kénytelen volt igennel felelni, legvégül a vita tulajdonképpeni tárgyáról kimutatta, hogy hasonló azokhoz, amelyeket az ellenfél már megengedett. [Ez az indukció.] Ezt nem alkalmazhatjuk így a szónoki beszédben, hanem azt, amit ott kérdeznek, itt többnyire föltételezzük.

4. Legyen hát ez a kérdezés efféle: „Melyik a legnemesebb gyümölcs? Nemde az, amelyik a legjobb?" Egyetértenek. „Hát lóban melyik a legnemesebb? Nemde a legjobb?" És így tovább. Végül ami miatt az eddigieket megkérdeztük: „Hát az ember? Nemde az a legnemesebb, aki a legjobb?" Ezt bizony el kell ismerni.

5. Ez az eljárás a tanúk kihallgatásában igen hatásos. A folyamatos beszédben másképpen van, mert vagy önmagának válaszol a szónok: „Melyik gyümölcs a legnemesebb? Úgy gondolom, az, amelyik a legjobb. És melyik ló? Amelyik a leggyorsabb. Így az emberek között is az, amelyik a legjobban kitűnik, de nem előkelő származásával, hanem erényeivel." Tehát minden effajta érv szükségképpen vagy hasonlóságon, vagy különbségen, vagy ellentéten alapul. A hasonlatot olykor a szónoki beszéd ékesítésére használják, de erről majd a maga helyén. Most a bizonyításban betöltött szerepéről szólok.

6. Az effajta bizonyítékok közül a leghatékonyabb a szó szoros értelmében vett példa, vagyis valamely megtörtént vagy megtörténtnek vélt esetnek az említése, amely alkalmas arra, hogy meggyőzzön arról, amit állítunk. Figyelnie kell tehát arra, hogy az egészen hasonló-e vagy csak részben, hogy az egészet alkalmazzuk-e, vagy csak azt, ami hasznos számunkra. Hasonló: „Jogosan ölték meg Saturninust, ahogyan a Gracchusokat."

7. Különböző: „Brutus megölte fiait, mert hazaárulást terveztek, Manlius fia bátorságát büntette meg." Ellentétes: „Marcellus Syracusae lakosainak visszaadta kincseiket, pedig ellenségei voltak, Verres ugyanezeket szövetségeseitől vette el." A példával való bizonyításnak ugyanazon formáit használjuk helyeslésre és elmarasztalásra.

8. Még jövőbeli eseményekkel kapcsolatban is hasznos hasonló esetekre hivatkoznunk; például ha valaki azt állítja, hogy Dionüsziosz azért kér testőrséget a maga védelmére, hogy az ő fegyvereik segítségével a zsarnokságot magához ragadja, és ezt a példát hozza fel: ugyanígy lett zsarnok Peiszisztratosz.

9. De ahogyan olykor a példák teljesen hasonlók, mint a legutóbb említett esetben is, úgy máskor a nagyobból a kisebbre vagy kisebből a nagyobbra vonunk le következtetést. „Ha egész városokat dúltak fel házasságok megsértése miatt, mit érdemel akkor a házasságtörő? „A fuvolásokat, amikor a városból eltávoztak, hivatalosan hívták vissza. Mennyivel inkább vissza kell hívni a száműzetésből az állam vezetőit, akik érdemeket szereztek a hazáért, és irigységnek estek áldozatul."

10. Buzdításra különösen alkalmasak az ellentétes példák. A bátorság csodálatraméltóbb nőben, mint férfiban. Ezért ha valakit bátor tettre kell buzdítani, nem lesz olyan hatékony Horatius és Torquatus példája, mint azé a nőé, aki saját kezével ölte meg Pürrhoszt. A bátor halálnak kevésbé hatásos példája Cato és Scipio, mint Lucretia. Ez is nagyobból a kisebbre való következtetés.

11. Hozzunk tehát mindegyikre egy-egy példát Cicerótól (mert ki mástól vehetnénk inkább?). Hasonlóból Murena érdekében: „Mert hiszen velem fordult elő, hogy együtt pályáztam két patriciussal; az egyik igen gonosz volt és vakmerő, a másik a legvisszafogottabb és legderekabb, mégis legyőztem méltósággal Catilinát, népszerűséggel pedig Galbát."

12. Nagyobból kisebbre Milo védelmében: „Azt mondják, nem érdemli meg, hogy lássa a fényt az, aki beismeri, hogy embert ölt. Ugyan melyik városban miféle ostoba emberek vitatkoznak erről? Bizony abban a városban, amely elsőként látta, hogy törvényt ülnek a hős M. Horatius fölött, akit még a királyok korában fölmentett a nép ítélőszéke, jóllehet beismerte, hogy saját kezével ölte meg nővérét."
Kisebből a nagyobbra: „Megöltem, igen, megöltem, de nem Spurius Maeliust, aki azzal, hogy mérsékelni akarta a gabona drágaságát, és föláldozta saját vagyonát, mivel úgy tűnt, hogy a nép érdekeit nagyon a szívén viseli, abba a gyanúba keveredett, hogy királyi hatalomra tör" stb., majd így folytatja: „hanem azt az embert (mondhatná ugyanis védencem, hiszen veszélytől mentette meg a hazát), aki gyalázatos házasságtörésével az istenek szent párnáján" és így tovább az egész hely Clodius ellen.
A különbségnek többféle formája lehet, például a származás, a mód, a hely és más dolgok, amelyekkel Cicero a Cluentiusról alkotott előítéleteket szinte egytől egyig megcáfolta. Az ellentéten alapuló példával pedig a censori megrovást cáfolta meg, mert dicsérte Africanus censort, aki megengedte, hogy a lovag megtartsa lovát, akiről nyilvánosan kijelentette, hogy hamisan esküdött, de nem akadt vádlója, sőt ígéretet tett, hogy be is bizonyítja ezt, ha valaki tagadná. Mivel hosszú ez a részlet, nem szó szerint idéztem. De találtam az ellentétre egy rövid példát Vergiliusnál:
Bezzeg, akit hazugul nemződnek mondasz, Achillés, nem bánt így Priamusszal. Bizonyos történeti példákat teljes terjedelmükben el lehet mesélni, ahogyan Cicero teszi Milo érdekében: „Amikor C. Marius seregében az egyik katonai tribunus, a fővezér rokona, meg akarta erőszakolni az egyik közkatonát, ugyanez a katona megölte őt. Mert inkább kész volt kockáztatni saját életét ez a derék ifjú, mint elszenvedni a gyalázatot. Es a nagy hadvezér felmentve őt a vád alól, kimentette a veszedelemből."

16. Máskor csak elég utalni bizonyos tényekre, mint ugyanebben a beszédben: „Mert akkor bűnösnek kellene tartani akár Servilius Ahalát, akár P. Nasicát, vagy P. Opimiust, vagy consulságom alatt az egész senatust, ha bűn volna gonosztevőket kivégeztetni." Az efféle példákat úgy adjuk elő, ahogyan közismertté váltak, vagy az ügy érdeke és a jó ízlés megköveteli.


Költői elbeszélések

l 7. A költői elbeszélésekből vett példákat hasonlóképpen alkalmazhatjuk, csakhogy kisebb a bizonyító erejük. Felhasználásuk módját is az ékes beszédnek ugyanez a kiváló szerzője és mestere mutatja meg.

18. Egy ilyen példa is található ugyanabban a beszédben: „Azért, bírák, nem ok nélkül örökítették meg igen művelt emberek költeményeikben, hogy azt, aki apja megbosszulása végett megölte az anyját, isteni ítélet mentette föl, mégpedig a legbölcsebb istennőé, mert az emberi bírák véleménye eltért egymástól."

19. Azok a rövid mesék is, amelyek ugyan nem Aiszóposztól származnak (mert valószínűleg Hésziodosz volt az alkotójuk), mégis többnyire Aiszóposz neve alatt váltak ismeretessé, nagy hatással szoktak lenni főleg a falusi és a tanulatlan emberekre, akik a kitalációkat jámbor hittel hallgatják, és a hallottaktól lenyűgözve könnyen elhiszik azt, amiben gyönyörűségüket lelik. Ahogyan a hagyomány szerint Menenius Agrippa is azzal a közismert mesével békítette ki a népet az atyákkal, amely arról szól, hogy az emberi tagok föllázadtak a gyomor ellen.

20. Horatius sem tekintette méltatlannak az efféle példa használatát költeményében:

azt, mit a nagy-bölcs róka felelt a
kortól gyenge oroszlánnak.

A görögök ainosznak, továbbá aiszóposzi és libüai meséknek nevezik, nálunk némelyek apologatiónak, bár ez az elnevezés nem vált általánossá.

21. Ezzel rokon a paroimiának az a fajtája, amely olyan, mint a képes értelemben vett összevont mese, például: „Nem a mi terhünk, mondja, az ökör viszi a teherhordó nyerget".

22. Funkcióra nézve a hasonlat áll legközelebb a példához, különösen az, amely mindenféle képes jelentés vegyítése nélkül szinte teljesen egyforma dolgokból áll, így: „Mint azok, akik megszokták már, hogy a választásokon megvesztegessék őket, a legjobban azokra a jelöltekre haragszanak, akik takarékoskodnak pénzükkel, úgy efféle ellenséges bírák elé került ez a vádlott

23. Mert a parabolé, amelyet Cicero collatiónak nevez, hosszabban kifejtett példázat. És nemcsak emberek hasonló tetteit vetjük egybe, mint Cicero Murena érdekében: „Hogyha a kikötőből indulni készülőknek nagy buzgalommal szokták elmagyarázni a viharokkal, a kalózokkal és a helyekkel kapcsolatos teendőket azok, akik éppen most érkeztek meg a nyílt tengerről, mivel a vérünkben van, hogy javát akarjuk azoknak, akik ugyanazokra a veszedelmekre vállalkoznak, amelyeket mi már kiálltunk, akkor milyen érzülettel kell nekem, aki már a nagy hányattatás után szinte látom a partot, viseltetnem az iránt, akiről tudom, hogy a legnagyobb viharokat kell kiállnia?" De állatokból, sőt élettelen tárgyakból is vehetünk efféle hasonlatokat.

24. És mivel a hasonlóságoknak más a megjelenési formájuk más-más szövegösszefüggésekben, arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy ritkábban kell a szónoki beszédben alkalmazni azt, amelyet a görögök eikónnak neveznek. Ez dolgok vagy személyek képét fejezi ki, például Cassiusnál: „Ki az, aki úgy fintorítja az arcát, mint egy öreg mímusszínész?" Azzal viszont gyakrabban kell élni, amely valószínűbbé teszi szándékunkat. Például, ha arra buzdítanál, hogy művelnünk kell lelkünket, és a földről vennél hasonlatot, amely ha elhanyagolod, tövist és bozótot terem, de ha műveled, termést hoz. Vagy ha a közügyekben való részvételre buzdítanál, arra hivatkoznál, hogy a méhek és a hangyák, ezek a néma és apró állatok is fáradoznak a közösségért.

25. E fajtából való Cicero mondása is: „Ahogyan testünk lelkünk nélkül, úgy az állam törvények nélkül nem képes használni egyes részeit, mint idegeit, vérét és tagjait." Míg azonban Cluentius érdekében ezt az emberi testről vett hasonlatot alkalmazza, addig Cornelius védelmében a lovakról, az A rchias költő védelmében pedig a sziklákról veszi hasonlatát.

26. Az effélék azonban, ahogyan említettem, közelebb állnak hozzánk: „Ahogyan az evezősök kormányos nélkül, úgy a katonák vezér nélkül mit sem érnek." A látszólagos hasonlóság azonban sokszor félrevezető, ezért körültekintően kell alkalmazni. Mert hasznosabb az új hajó, mint a régi, de nem áll ez a barátságra. Vagy nem lehet ugyanúgy dicsérni azt a nőt, aki többekkel bőkezű pénzével és bájaival. Ezekben csak a régiség és a nagylelkűség közös, de jelentésük igencsak különbözik az utóbbiban a pénz és a szemérem, az előbbiben a hajó és a barátság tekintetében.

27. Ezért az ilyesfajta hasonlatokban azt kell vizsgálni, hogy a hasonló hasonlít-e a hasonlítottra. A fentebb említett szókratészi kérdések esetében is óvatosnak kell lenni, nehogy elhamarkodottan válaszoljunk, ahogy a szókratészi Aiszkhinésznél Xenophón felesége rosszul válaszolt Aszpasziának. Cicero ezt így fordítja: „»Mondd csak, kérlek, te, Xenophón felesége, ha szomszédod feleségének szebb aranyékszerei volnának, mint neked, melyiket akarnád inkább, az övét vagy a magadét?« »Az övét!« mondta. »És ha értékesebb ruhái és egyéb drágaságai volnának, mint neked, melyiket akarnád inkább, az övét vagy a magadét?« »Bizony az övét.« »És ha a férje jobb lenne, mint a tiéd, vajon a te férjedet akarnád inkább, vagy az övét?« Ekkor elpirult, mégpedig méltán, mert helytelenül válaszolt, amikor azt mondta, hogy inkább szeretné másnak az ékszereit, mint a sajátját, mert ez erkölcstelen. Viszont ha ezt felelte volna: jobban szeretné, ha az ő ékszerei is olyanok volnának, mint szomszédasszonyáé, akkor pirulás nélkül válaszolhatta volna, hogy inkább szeretné, ha férje is olyan volna, mint ama jobbik."

30. Tudom, hogy sok üres fontoskodással részletekbe menően taglalták azt is, hogy vannak olyan dolgok is, amelyek kevésbé hasonlítanak, mint például a majom vagy a még éppen hogy csak megfaragott márványtömb az emberre, mások pedig jobban, például amikor ezt mondják: „nem hasonlít annyira a tojás a tojásra;" továbbá az egymástól elütő dolgokban is van hasonlóság, például a hangyában és az elefántban az, hogy mindkettő állat. Viszont a hasonlók is különböznek egymástól, mint a „kutyáktól a kutyakölykök, és a kecskéktől a gidák," mert korkülönbség van köztük.

31. Az ellenkezők közül is másképp értjük azokat, amelyek ellentétesek, mint a sötétség a világossággal, másként azokat, amelyek ártalmasak, mint a hideg víz a láznak, másként az egymásnak ellentmondókat, mint a hazugság az igazságnak, és másként azokat, amelyek egyszerűen nem hasonlítanak egymásra, például a kemények a nem keményekre. Azt azonban fel nem foghatom, miért volna ez olyannyira fontos jelen témánk szempontjából.

32. Azt viszont inkább meg kell jegyeznünk, hogy érveket meríthetünk a hasonló jogból, mint Cicero Topikájában: „Az, aki a ház haszonélvezeti jogát örökölte, nem fogja a házat fölépíteni, ha az összedőlne, mert a rabszolgát sem pótolná, ha az meghalna." Ellenkező jogból: „Semmi akadálya annak, hogy a házasság érvényes legyen, ha a felekben megvan erre a szándék, még ha a házassági szerződést nem írták is alá. Mit érne az, ha a szerződést aláírták, ha nyilvánvaló lenne, hogy a házassági szándék hiányzik."
Nem hasonló jogból: mint Cicero Caecina védelmében: „Mintha bizony az ellen, aki fegyveres erővel űzne ki házamból, élhetnék panasszal, az ellen viszont, aki oda nem engedne be, nem." A különbözőségeket így lehet kimutatni: „Az, aki az összes ezüstjét örökül hagyta, úgy lehet értelmezni, hogy az ezüstpénzét is beleértette; ebből azonban nem következik, hogy azt akarta volna, hogy a kihelyezett pénze is az örökösé legyen."

34. Egyesek az analógiát elválasztották a hasonlóságtól, pedig az szerintem ennek egyik alfaja. Mert „ahogy egy viszonyul a tízhez, úgy viszonyul tíz a százhoz" kijelentésben bizony van hasonlóság, de ebben is: „amilyen az ellenség, olyan a rossz polgár." Ámbár ezt is túlzásba szokták vinni, például: „Ha az úrnő viszonyt folytat a rabszolgájával, elítélendő; de ugyanígy elítélendő, ha az úr folytat viszonyt a rabszolganőjével" és „Ha az oktalan állatok legfőbb célja az érzéki élvezet, akkor az embernek is az."

35. Csakhogy ez ellen könnyen lehet érvelni a különbség alapján: „Nem ugyanaz, ha az úr a rabszolganőjével folytat viszonyt, mint ha az úrnő a rabszolgájával." És: „Ha az oktalan állatok célja az élvezet, nem lehet ez célja az értelmes lényeknek is." Sőt az ellentét alapján is: „Mivel az oktalanoknak igen, az értelmeseknek nem."


Tekintély

36. A tekintélyt is bevonhatjuk kívülről ügyünk megtámogatására. Követve a görögöket, akik ezeket az érveket kriszeisznek nevezik, a mieink ítéletnek vagy ítélkezésnek hívják. Ez nem az a végzés, amelyet törvényszéki ügyekben hoznak (mert ez példaként szolgál), hanem afféle vélemény, amelyet nemzeteknek, népeknek, bölcs férfiaknak, jeles polgároknak és híres költőknek tulajdonítanak.

37. Azok a népies mondások sem haszontalanok, amelyeket a közösség már elfogadott. Mert bizonyos módon ezek már tanúbizonyságok, sőt még hatékonyabbak is, mert nem tapadnak egyetlen esethez, hanem a gyűlölettől és kedvezéstől mentes szellem megnyilatkozásai vagy tettei, hiszen igen tisztességesnek és igaznak látszanak.

38. Vagy amikor az élet bajairól beszélek, hát nem hivatkozhatom azon népek hiedelmére, amelyek az újszülöttet sírással, a halottat viszont örömujjongással köszöntik? " Vagy ha a bírót irgalmasságra akarom rávenni, semmi hatással sem lesz rá, ha fölidézem, hogy a mély bölcsességgel megáldott athéni nép ezt nem érzelemnek, hanem isteni hatalomnak tekintette?

39. Aztán nem tekintjük-e a hét bölcs mondásait afféle életszabályoknak? Ha egy házasságtörő asszonyt méregkeverésért fognak perbe, nem kellene-e M. Cato véleménye szerint máris elítéltnek tekinteni? Szerinte ugyanis nincs egyetlen olyan házasságtörő asszony, aki ne volna egyben méregkeverő is.
Ami pedig a költők mondásait illeti, nemcsak a szónokok beszédei vannak telve velük zsúfolásig, hanem a bölcselők könyvei is, és bár ezek mindent kevesebbre becsülnek saját tanításaiknál és tudományuknál, mégsem riadnak vissza attól, hogy versekkel erősítsék meg állításaik hitelét.

40. Híres az a példa is, hogy az athéniek legyőzték a megaraiakat a Szalamiszért folytatott vitában Homérosz egyik sorával, amely azt állítja, hogy Aiasz hajóival az athéniekhez csatlakozott, bár ez a verssor nem található meg minden kiadásban.

41. Közkinccsé válnak az olyan közismert mondások is, amelyeknek szerzői ismeretlenek, például: „Ahol a barátaid, ott van a kincsed;" vagy „A lelkiismeret: ezer tanú;" vagy Cicerónál: „ Hasonló a hasonlóval hamar összebarátkozik, tartja a régi közmondás." Az ilyen mondások nem maradnának fenn örök időkig, ha igazságukról nem volna mindenki meggyőződve.

42. Egyesek az istenek azon tekintélyére is hivatkoznak, mégpedig az első helyen, amely a jóslatokban nyilatkozik meg, például: „Szókratész a legbölcsebb ember."" Ritkán használják, de nem haszontalan. Cicero is alkalmazza A haruspexek válaszai c. művében és a Catilina elleni népgyűlési beszédében, amikor Iuppiter szobrára mutat a nép előtt, azután Ligarius védelmében tartott beszédében, amikor elismeri, hogy C. Caesarnak van igaza, mivel az istenek így ítéltek." Ha ezek az ügyhöz tartoznak, isteni tanúságoknak nevezzük őket, ha máshonnan származnak, érveknek.

43. Olykor előfordul, hogy a bíró, az ellenfél vagy az ellenfél ügyvédje valamely kijelentését vagy tettét hozzuk fel véleményünk bizonyítására. Emiatt voltak olyanok, akik a példákat és az efféle tekintélyeket a retorikán kívüli bizonyítékok közé sorolták, mert szerintük a szónok nem tárja föl ezeket, hanem készen kapja. Itt azonban teljesen más a helyzet. A tanúk, a kínvallatások és más hasonlók magáról a per tárgyáról nyilatkoznak; a per tárgyán kívül eső dolgok azonban önmagukban semmit sem érnek, hacsak a szónok leleményessége nem tudja azokat a vitás kérdés hasznára fordítani.



Adamik Tamás fordítása