logo

XVIII Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A világosság .

1. A világosságot a szavakban főleg a tulajdonképpeni jelentés biztosítja. De magát a tulajdonképpeni jelentést sem egyszerű értelmezni. Az első értelmezése ugyanis a szóban forgó dolog elnevezése, ám ezt sem használhatjuk mindig, mert kerülnünk kell az obszcén, a csúnya és a közönséges szavakat. Ezek ugyanis sértik a szóban forgó dolgok és személyek méltóságát. Ám e hibák kerülése közben nem kis tévedésbe esnek azok, akik visszariadnak mindattól, ami közhasználatú, még akkor is, ha a tárgy ezt szükségessé tenné. Így járt el az, aki perbeszédében hispaniai növényekről beszélt, s ezt csak ő maga értette volna, ha Cassius Severus gúnyolódva ezen a hiábavalóságon meg nem jegyezte volna, hogy rekettyét akart mondani.

3. Nem látom be, hogy egy neves szónok, miért tartja elegánsabbnak a sós lében tartósított halak körülírást az egyszerű megnevezésnél. A tulajdonképpeni e fajtájában azonban, amely a szóban forgó dolog nevét használja, nincs semmi kiválóság; az ellentéte viszont hiba. Ezt mi nem sajátos jelentésnek, a görögök pedig aküronnak16 hívják, például „ekkora fájdalmat remélni"; vagy amit Dolabella beszédében Cicero javított: „halált hozni", vagy amit manapság egyesek dicsérnek:
„a keresztről estek le a szavak". De ha valamely szó nem tulajdonképpeni, attól még nem feltétlenül hibás, mert sok olyan dolog van a latinban is és a görögben is, aminek nincs elnevezése.

5. Mert arról, aki dárdát vet, mondható az, hogy dárdázik, de aki labdát vagy karót vet, arról nem mondható egy szóval, hogy mit csinál. Az is nyilvánvaló, mit jelent kövezni, de a göröngy- és cserépdobálásnak nincs igéje. Ezért nélkülözhetetlen az abusio szókép, amelyet a görögök katakhrészisznek neveznek.

6. A metafora sem a saját dolgaira alkalmazza a szavakat, mégis a legjobban ékesíti a beszédet. Ezért a tulajdonképpeni nem az elnevezésre, hanem a jelentés hatékonyságára vonatkozik, és nem is füllel, hanem az értelemmel kell mérlegelni.

7. Második értelemben mondjuk tulajdonképpeninek egy és ugyanazon szó több jelentése közül azt, amelyből a többi levezetődött, például a vertex (örvény) szó az önmagába visszacsavarodó vizet vagy más olyasmit jelent, ami hasonlóképpen visszacsavarodik; innen a hajszálak visszacsavarodása miatt a fejtetőt, ebből, ami a hegységekben legjobban kiemelkedik (a hegyúcsot). Mindezeket helyesen nevezheted vertexnek, tulajdonképpeninek azonban csak a kiinduló jelentést.

8. Ugyanilyen a solea és a turdus, ha halak elnevezéseként alkalmazzuk őket stb. A harmadik értelemben a tulajdonképpeni ettől eltérő, amikor több dolog közös neve az egyiket kitüntető értelemben jelenti például a nenia szó gyászéneket, az augurale szó a hadvezér sátrát juttatja eszünkbe. Hasonlóképpen ha egy köznévnek több jelentése van, de az értelmezés különösképpen egy dologra vonatkoztatja, például az urbs szó Rómát, a venales eladó fiatal rabszolgákat, a Corinthia bronzedényeket jelent, jóllehet vannak más városok is, és sok más eladó dolog is, és ugyanúgy van korinthoszi arany és ezüst, mint bronz. De még ezekben sem mutatkozik meg igazán a szónok kiválósága.

9. Ezzel szemben igencsak dicsérendő az, amit találó kifejezésnek szoktak nevezni, amikor valaki úgy mond valamit, hogy annál kifejezőbben nem lehet mondani, például amikor Cato ezt mondta: „C. Caesar józanul fogott hozzá a köztársaság fölforgatásához", Vergilius: „finoman szőtt vers"", Horatius pedig: „éles fuvola", „vad Hannibál".

10. Egyesek hasonló módon a mellékneveket is a tulajdonképpeni használathoz sorolják (epithetonnak mondják), például „édes mustból" és „fehér fogakkal."

11. Az effélékről azonban máshol kell beszélnem. Még a jó metaforákat is olykor tulajdonképpeninek szokták tartani. De bizonyos esetekben a különleges elnevezéseket is a tulajdonképpenihez sorolják, például Fabius a sok hadvezéri erény közül a Késlekedő nevet kapta meg. Úgy tűnhetnék, hogy azokat a szavakat is a világosság körébe sorolhatjuk, amelyek többet jelentenek annál, mint amit kimondanak, tudniillik a megértést segítik. Én azonban a nyomatékoti2 inkább a beszéd ékességéhez sorolnám, mivel nem arra szolgál, hogy megértsük, hanem arra, hogy jobban megértsük az általa kifejezett dolgot.


A homályosság

12. A homályosságot pedig a használatból kiment szavak okozzák, például ha valaki a főpapok kommentárjait, a legrégibb szerződéseket és a divatja múlt szerzőket kutatná, csak azt érné el azzal, amit azokból összehordott, hogy nem értik. Egyesek éppen azzal kívánnak műveltnek látszani, hogy bizonyos dolgokat csak ők tudnak.

13. Gyakran megtévesztenek az olyan szavak, amelyek csak bizonyos vidékeken vagy szakmákban használatosak, például atabulus szél, zsákos hajó,cosai alma . Az efféle kifejezéseket kerülni kell a műveletlen bíró előtt, vagy értelmezni kell őket, ha a szövegösszefüggésből nem derül ki világosan jelentésük, ahogyan a homonimák esetében, például hogy a bika szó állatot, hegyet, csillagképet, személynevet vagy fagyökeret jelent-e.

14. Még ennél is nagyobb homályt okozhat a szövegösszefüggés és a folyamatos szöveg, mégpedig többféleképpen. Ezért ne legyen a mondat olyan hosszú, hogy ne lehessen követni a gondolatmenetét, és a hüperbaton által történő elválasztás ne legyen olyan mértéktelen, hogy a vége kitolódjék. Ezeknél még rosszabb az a szóvegyítés, amely ebben a verssorban található: saxa vocant Itali, mediis quae in fluctibus, aras.

15. A közbevetés is nehezíti a megértést, amikor a mondat közepébe beszúrnak egy másikat, kivéve ha ez röviden történik. A szónokok és történetírók gyakran élnek vele. Például amikor Vergilius leír egy csikót, ezt mondja: és nem ijeszti, amint üresen dübörög, ezután több mindent közbeszúr, és csak öt sorral később tér vissza egy sajátos fordulattal a témához:

Hogyha pedig valahol messzebb fegyver zaja zörren,
nincs maradása.

16. Különösen kerülni kell a kétértelműséget, nemcsak azt, amelyről fentebb szóltam, amely bizonytalanná teszi a megértést, például: Chrementem audivi percussisse Demean, de még azt is, amely ugyan nem zavarja a megértést, de ugyanolyan szófűzési hibát ejt, például ha valaki ezt mondaná: visum a se hominem librum scribentem. Még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy az ember írja a könyvet, rosszul fűzte össze a szavakat, azaz rajta múlott, hogy kétértelműen fogalmazott.

17. Vannak olyanok is, akik fölösleges szavak tömegét hajhásszák, mivel irtóznak a hétköznapi beszédmódtól, és a csillogás látszatától vezérelve bőbeszédűen körülírják mindazt, amit nem akarnak egyenesen kimondani. Majd ugyanezt egy hasonló szóáradattal kapcsolják össze, s ezzel úgy megnyújtják a mondatot, hogy a lélegzetük elakad.

18. Erre a hibára egyesek még törekszenek is: pedig hát nem is újkeletű ez a baj, hiszen már Titus Livius említi, hogy volt olyan tanító, aki arra késztette a tanulóit, hogy tegyék homályossá — görög szóval élve szkotiszonná — mondanivalójukat. Erre utal ez a páratlan dicséret: „Annál jobb, hiszen én sem értem."

19. Mások viszont a rövidségért versengve, még a szükséges szavaktól is megfosztják a beszédet, és mintha elegendő lenne az, hogy ők maguk tudják, mit akarnak mondani, de egyáltalán nem törődnek azzal, hogy ez másokra is tartozik. Én bizony romlottnak mondanám azt a beszédet, amelyet a hallgató csak sajátos zsenialitással tud megérteni. Mások pedig az alakzatok örökös váltogatásával esnek ugyanebbe a hibába.

20. Legrosszabbak viszont azok az adianoéta (érthetetlen) kifejezések, amelyek érthető szavakkal homályos értelmet fejeznek ki, például amikor a vakot út szélén állónak vagy amikor az iskolai gyakorlatokon az önmagát marcangolóról effélét eszelnek ki: önmagára feküdt .

21. Az ilyen kifejezéseket hiszik zseniálisnak, hatékonynak és a kétértelműség miatt ékesnek, és ez a felfogás már sokakat meggyőzött arról, hogy csak az tartható választékosnak és keresettnek, ami értelmezésre szorul. De a hallgatóság egy részének is tetszenek az ilyen kifejezések, mert amikor megértik őket, az éleselméjűség örömet okoz nekik, és úgy gyönyörködnek benne, mintha nem hallották volna, hanem ők találták volna ki azokat.

22. Számunkra a világosság legyen az első stíluserény, tulajdonképpeni szavak, helyes szórend, nem túlságosan elnyújtott körmondat, semmi se hiányozzék, de ne is legyen fölösleges. Így beszédünk a tanultaknak is elfogadható, és a tanulatlanoknak is világos lesz. Ez a megjegyzés a kifejezésmódra vonatkozik, mert hogy a dolgokat hogyan kell világosan tálalni, azt az elbeszéléssel kapcsolatban fejtjük ki. Egyébként azonban ugyanezt a módszert alkalmazzuk a többi részben is.

23. Mert ha sem kevesebbet nem mondunk, sem többet a szükségesnél, és nem rendezetlenül és szétfolyóan beszélünk, akkor világos lesz és érthető még a hanyagabbul figyelők számára is. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy a bíró nem mindig figyel olyan feszülten, hogy a homályt ő maga eloszlassa, és értelmének fénye a beszéd sötétségén áthatoljon, hanem gyakran sok egyéb gond eltereli a figyelmét. Ezért olyan világosnak kell lenni beszédünknek, hogy az észrevétlenül jusson el tudatáig, mint ahogyan a napfény eljut a szembe.

24. Ezért nem arra kell törekednünk, hogy megértse, hanem hogy ne tudja meg nem érteni. Emiatt többször ismételjük meg azt, amiről úgy véljük, hogy még nem egészen értik azok, akiknek azt érteni kell, ilyenféleképpen: „Az én hibám, hogy ezt a dolgot homályosabban adtam elő, ezért most világosabban és egyszerűbben fejtem ki," minthogy igen jó benyomást keltünk azzal, ha azt színleljük, hogy valamit nem a legjobban tettünk.



Adamik Tamás fordítása