logo

XVIII Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A 2-7. könyv témái

6. Mert bizony sok fáradságunkba került, hogy kimutassuk: a retorika a jó beszéd tudománya, művészet is, erény is, ezért hasznos; anyaga minden olyan dolog, amiről beszélni lehet; ezek három beszédfajtába sorolhatók: bemutatóba, tanácskozóba és törvényszékibe; továbbá minden beszéd gondolatokból és szavakból áll; a gondolatokkal kapcsolatos a feltárás, a szavakkal a stílus, mindkettővel az elrendezés, ezt az emlékezet rögzíti, az előadásmód pedig kifejezésre juttatja.

7. A szónok feladata a tanítás, a megindítás és a gyönyörködtetés; a tanításra az elbeszélés és az érvelés, a megindításra pedig az érzelmek szolgálnak, amelyek ugyan az egész beszéd folyamán megmutatkoznak, de leginkább a bevezetésben és a befejezésben érvényesülnek. Mert bár a gyönyörködtetés mindkettőt érinti, mégis sajátos feladata a stílusban van.

8. Egyes kérdések határozatlanok, mások határozottak; ez utóbbikban a személyek, az időpontok és a helyek is ki vannak fejezve. Minden anyagban három dolgot kell vizsgálni: hogy létezik-e, micsoda és milyen? Ehhez hozzávesszük még, hogy a bemutató dicséretből és feddésből áll. Itt azt kell szemügyre venni, mit tett ő, akit bemutatunk, és mit mások. Ez a feladat tisztességes és hasznossal dolgok tágyalásából áll.

9. A tanácskozó beszédnek harmadik eleme az a feltevés, hogy megtörténhetik-e, bekövetkezhetik-e az, amiről tanácskozunk. Itt azt hangsúlyoztuk, hogy különösen ügyelni kell arra, ki kinek mit mondott. A törvényszéki ügyek közül egyesek egyetlen, mások több vitás kérdésből állnak. Némelyekben a vád, másokban a védelem határozza meg az ügyállást. Továbbá a védelem kettős tagadásból áll: ti. hogy megtette-e és hogy ezt tette-e, továbbá igazolásból és áthárításból.

10. A főkérdés pedig vagy íráson vagy tényen alapul. Tény esetében a dolgok hitelessége, sajátossága és minősége, írás esetében pedig a szavak jelentése vagy a szövegező akarata az, amire a peres ügyben és a peres eljárás folyamán ügyelni kell: ez utóbbiban a betű és a szándék, a következtetés és a bizonytalanság, továbbá az ellentmondó törvények ütközéséről van szó.

11. Minden törvényszéki beszédnek öt része van: a bevezetés célja, hogy megnyerje a hallgatót, az elbeszélésé, hogy tájékoztassa, a bizonyításé, hogy az előadottakat megerősítse, a cáfolásé, hogy az ellenérveket feloldja, a befejezésé pedig az, hogy az emlékezetet felfrissítse, vagy érzelmeket keltsen.

12. Ezután tárgyaltam az érvelés és az érzelemfelkeltés forrásait, azaz hogy milyen módon lehet a bírókat feltüzelni, lecsillapítani és felüdíteni. Ehhez járult még az elrendezés szabályrendszere. Csak bízzon magában a tanuló! Az anyag tehát igen változatos; sok részét maga a természet tanulás nélkül is megadja, mert azokat is, amelyekről az imént szóltam — úgy tűnik — nem annyira a tanárok találták fel, hanem inkább csak megfigyelték, amikor megtörténtek.


A stílus fontossága

13. Több munkát és gondosságot igényel az, ami most következik. Mostantól fogva ugyanis a stíluselméletet tárgyaljuk, amely minden szónok véleménye szerint a retorika legnehezebb része. Mert M. Antonius, akit fentebb említettünk, amikor kijelenti, hogy, jó szónokot sokat látott, de egyetlen ékesszólót sem", arra gondol: a jó szónoknak elég, ha azt mondja, amit kell, az ékesszólás azonban az ékesszóló sajátja.

14. Ha pedig e kiválóság az ő koráig senkiben sem volt meg, még ő magában vagy Lucius Crassusban sem, akkor biztosra vehető, hogy azért hiányzott belőlük és a korábbiakból, mert a legnehezebb. Marcus Tullius is a bölcs ember sajátosságának tekinti ugyan a feltárást és az elrendezést, ám a szónokénak az ékesszólást, éppen emiatt főleg e rész kidolgozásán fáradozott.

15. Hogy méltán tette ezt, az magának a szóban forgó tárgynak az elnevezéséből is nyilvánvaló. Kimondania ugyanis annyit tesz, mint mindazt, amit elmédben elgondoltál, előhozni, és a hallgatókkal közölni. Enélkül ugyanis fölösleges minden korábbi, mert hasonlatos a félretett, hüvelyében nyugvó kardhoz.

16. Ez az, amit leginkább tanítanak, ez az, ami csak mesterségbeli tudással érhető el, erre kell fordítani a legtöbb energiát a tanuláskor, erre törekszik a gyakorlás, erre az utánzás. Ez tesz próbára minden életkort, főleg e téren kiválóbb az egyik szónok a másiknál, maguk a stílusnemek is e téren hatékonyabbak egymásnál.

17. Az asianisták és más egyéb hibában szenvedők ugyanis nem abban vétettek, hogy nem tárták fel a gondolatokat, és nem rendezték el őket; az úgynevezett szárazak sem az ügyvitelben voltak ostobák vagy vakok, hanem az előbbiek stílusából a józanság és mérték hiányzott, az utóbbiakéból az erő. Ebből is kitetszik: a stíluson áll vagy bukik a beszéd kiválósága.

18. De azért nem szabad ám egyedül csak a szavakkal törődnünk. Feltétlenül elébe kell vágnom azoknak, akik már most mintegy az előcsarnokban bele akarnak kapaszkodni iménti vallomásomba. Szembeszállok velük, mert elhanyagolják a gondolatokat, amelyek a peres ügyek gerincét képezik, és valamiféle üres buzgalommal a szavakon csüngve öregszenek meg. S teszik mindezt az ékesség kedvéért, ami ugyan az én véleményem szerint is igen kívánatos a beszédben, de csak akkor, ha magától jön, és nem erőltetik.

19. Az egészséges, jó vérű és gyakorlással edzett test ugyanis ugyanabból meríti szépségét, amiből erejét: jó színű, feszes és izmos. Ám ugyanez szőrtelenítve és nőiesen fölcicomázva nagyon is visszataszító, s éppen a szépségre való túlzott törekvése miatt.

20. Ahogyan egy görög verssor is tanúsítja, a megengedett és nagyvonalú ápoltság tekintélyt kölcsönöz az embernek. Ám ha nőies és fényűző, nem ékesíti a testet, hanem felfedi a lelket. Mert egyeseknek színpompásan tarka stílusa nőiessé teszi gondolataikat is, amelyek a szavak eme köntösét magukra öltik. Én azt szeretném, ha a szavakkal való törődés a gondolatok iránti igényességből fakadna.

21. A legjobb szavak ugyanis többnyire a gondolatokhoz tapadnak, és saját fényükkel világítanak. Mi azonban úgy vadászunk rájuk, mintha rejtőzködnének és mindig menekülnének előlünk. Következésképpen nem is jut eszünkbe, hogy ott vannak azon gondolat közelében, amelyről beszélnünk kell, ezért máshol keressük őket, s miután rájuk leltünk, erőszakot teszünk rajtuk.

22. Közeledjünk hát emelkedettebb lélekkel az ékesszóláshoz, amely ha egész testében erőtől duzzad, nem igényli a körömlakkot és a hajbodorítást. Gyakorta megesik az is, hogy e nagy igyekezetben még rosszabbá válik beszédünk.

23. Először azért, mert a legjobb mindig a legkevésbé keresett, azaz ami az egyszerűhöz és magától az igazságtól származóhoz leginkább hasonlít. Az ugyanis, amin érződik a törődés, csináltnak és bonyolultnak is akar látszani, elveszíti varázsát és hitelességét, mert homályba borítja az értelmet, s mint a buja gaz, elfojtja a vetést.

24. Mert amit egyenesen meg lehetne mondani, a szavak iránti szeretetből körülírjuk, és amit eléggé megmondtunk, megismételjük, és ami egy szóból világos, többel tesszük terhessé, és jobbnak gondoljuk a legtöbb dolgot jelezni, mint kimondani. És már semmi sem tetszik, ami saját, ugyanakkor úgy hisszük, kevéssé ékes az, amit más is mondott már.

25. A legrosszabb költőktől kölcsönzünk alakzatokat és szóképeket, és csak akkor tartjuk zseninek magunkat, ha zseni kell ahhoz, hogy megértsen bennünket. Márpedig Cicero elég világosan leszögezte: „A lehető legnagyobb hiba a beszédben, ha a beszélt nyelvtől és a közhasználatú nyelvszokástól eltérünk."

26. Ő azonban nyers és műveletlen, bezzeg mi jobbak vagyunk, mert minden szennyes számunkra, amit a természet diktál, mert nem az ékességre törekszünk, hanem a tetszelgésre, mintha nem is az lenne a szavak kiválósága, hogy a dolgokhoz tapadnak. Ha egész életünkben azon kell fáradoznunk, hogy helyesek, világosak, ékesek és illően elrendezve legyenek, tanulmányaink minden gyümölcse kárba vész.

27. Pedig hát azt látod, hogy a legtöbben megakadnak az egyes szavaknál, megtalálják ugyan őket, de méregetik és méricskélik. Ha mindez azért történne, hogy mindig a legjobbakat használják, mégis riasztó lenne ez a terméketlenség, mert lefékezi a beszéd folyamát, és lehűti gondolkodásunk hőfokát késlekedésével és bizonytalankodásával.

28. Mert bizony szerencsétlen, mondhatnám, szegény az a szónok, aki egyetlen szóról sem merészel lemondani. De nem is kell lemondania, ha először megismeri a szónoklattant, majd sok és megfelelő olvasással bőséges szókészletet gyűjt össze, s erre alkalmazza az elrendezés művészetét, majd mindezt sok-sok gyakorlással megerősíti, hogy mindig kéznél és szeme előtt legyenek.

29. Annak ugyanis, aki így jár el, a gondolatok szavaikkal együtt jutnak az eszébe. Ehhez azonban előzetes tanulmányokra van szükség, továbbá megszerzett és mintegy készenlétbe helyezett képességre. A keresés, a megítélés és a mérlegelés aggodalmaskodását éljük át akkor, amikor tanulunk, ne pedig akkor, amikor már szónokolunk! Aki nem tanult korábban eleget, az úgy fog kínlódni szónokláskor, mint az, aki atyai örökség nélkül napról napra él.

30. Ha viszont szóképességünk elő lesz készítve, akkor a szavak el fogják látni feladatukat, de nem kínos kötelességből, hanem a gondolatokhoz tapadva, úgy követve őket, mint árnyék a testet.

31. De eme gondosságunkban is legyen valamiféle határ, mert hát ha latinosak, világosak, ékesek és illendően vannak elhelyezve, minek gyötrődjünk tovább? Egyesek azonban folytonosan elégedetlenkednek, és szinte minden egyes szótaggal meghalnak, akik még ha megtalálták is a legjobb szót, kutatnak egy másik után, hogy régiesebb, keresettebb, váratlanabb legyen. Nem látják be, hogy rossz az a beszéd, amelynek szavait dicsérik.

32. Fordítsuk tehát a legnagyobb gondot a stílusra, de legyünk tudatában annak, hogy nem a szavak kedvéért kell fáradoznunk, hiszen magukat a szavakat is a gondolatok végett találták ki. S közülük is azok helyeselhetők a leginkább, amelyek lelkünk gondolatait a legjobban közvetítik, és azt a véleményt ébresztik a hallgatóságban, amely szándékunk szerint való.

33. Az ilyen szavak kétségkívül csodálatos és kellemes beszéddé állnak össze, amely azonban nem oly módon lesz csodálatos, mint a csodás jelenségek, és nem oly módon lesz kellemes, mint az ártó gyönyörök, hanem dicsérettel és méltósággal.



Adamik Tamás fordítása