logo

IX Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A kitérés

1.Az elbeszélést sorban a bizonyítás követi. Be kell bizonyítanunk ugyanis azt, amit éppen emiatt fejtettünk ki. De mielőtt elkezdeném tárgyalni ezt a részt, néhány szóban el kell mondanom, általában mit tartanak róla. Sokak szokása, hogy a sorrendet figyelmen kívül hagyva, azonnal előreszaladnak valamely hálás és sokat ígérő témára, hogy amennyire lehetséges, elnyerjék a közönség tetszését.

2. Ez a szokás szónoki gyakorlatok szereplési vágyából ered, és már a fórumra is betört, miután divatba jött, hogy a tárgyalások nem a peres felek érdekeit, hanem az ügyvédek magamutogatását szolgálják. Attól félnek ugyanis, hogy ha egy szűkszavú elbeszélés után (amilyet gyakran meg is kíván az ügy) rögtön harcias bizonyítékok következnek, mivel a szónoklás üdítő részei olyan soká elmaradtak, ellaposodik a beszéd.

3. A hiba csak abban van, hogy figyelmen kívül hagyva, mit kíván az adott ügy érdeke, válogatás nélkül alkalmazzák, mintha mindig hasznos vagy egyenesen elkerülhetetlen volna. Így aztán ide halmoznak olyan gondolatokat, amelyeknek másutt van a helyük, hogy a legtöbb dolgot vagy Újra el kelljen ismételniük, vagy ne lehessen a rendes helyükön elmondani őket, mivel más helyen már szerepeltek.

4. Bevallom azonban, hogy ezt az elkalandozást megfelelően lehet kapcsolni nemcsak magához az elbeszéléshez, hanem más részekhez is, vagy egy egységnek tekintve őket, vagy külön-külön, amikor az ügy úgy kívánja, vagy legalábbis megengedi. Sőt úgy gondolom, hogy a kitérés még szemléletesebbé, díszesebbé teszi a beszédet, de csak akkor, ha értelemszerűen következik az elhangzottakból. Ha ugyanis erőszakkal ékelik közbe, szétszakítja azokat a gondolatokat, amelyek eredendően összetartoznak.

5. Semmi sem annyira magától értetődő ugyanis, mint az elbeszélés után a bizonyítás, kivéve abban az esetben, ha ez a kitérés mintegy az elbeszélés befejezéseként, vagy a bizonyítás bevezetéseként jelenik meg. Helyet kaphat tehát alkalomadtán a kitérés, például ha elbeszélésünk a vége felé kegyetlen lenne, folytassuk rögtön olyan kitérővel, amely felháborodásunkat tükrözi.

6. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a tényállás kétségtelen. Egyébként is előbbre való a vád igazát, mint nagyságát hangsúlyozni, mivel a bűntett ódiumától mindaddig mentes a vádlott, míg rá nem bizonyították, hiszen a legsúlyosabb vádat hisszük el a legnehezebben.

7. Ugyanígy az ügy hasznára válhat, ha például fejtegetni kezded, hogy védencünk milyen szolgálatokat tett ellenfelének, és szemére veted hálátlanságát; vagy ha rámutatsz arra, mekkora veszély rejlik azokban a vádakban, amelyeket elbeszélésedben ismertettél.

8. Mindez azonban rövid legyen. A bíró ugyanis, miután rendre végighallgatta a vádakat, a bizonyítást sürgeti, és minél előbb biztos szeretne lenni az ítéletben. Azonkívül óvakodnunk kell, nehogy tönkre tegyük magát az elbeszélést azzal, hogy másra tereljük a bírák figyelmét, és fölösleges időhúzással kifárasztjuk őket.

9. De ahogyan nem mindig szükséges ez a fajta előreszaladás az elbeszélés után, úgy gyakran hasznos előkészítést nyújt a főkérdéshez, különösen, ha az első hallásra nem lesz népszerű, ha például valamely szigorú törvény mellett állunk ki, vagy büntető eljárást javaslunk. Ez a rész ad alkalmat arra, hogy mintegy a következő bevezetéseként, bizonyításaink számára megnyerjük a bírót, megszelídítsük, feltüzeljük," s ezt itt kötetlenebbül és lendületesebben megtehetjük, mert a bíró már ismeri az ügyet.

10. Itt tehát mintegy meleg borogatásokkal kell csillapítani már jó előre az esteleges fájó pontokat, hogy annál készségesebben hallgassák meg a bírák, amit ezután készülünk mondani, hogy ne vessék meg a mi igazunkat. Nem könnyű ugyanis valakit akarata ellenére meggyőzni.

11. Ehhez azonban a bíró természetét is ismernünk kell, vajon a jog vagy inkább a méltányosság mellett van elkötelezve, mert ettől függ, hogy milyen mértékben lesz szükségünk efféle kitérésre. Egyébként ugyanez a főkérdés után befejezésként is szolgálhat.

12. Görögül parekbaszisznak12 hívják, latinul egressus vagy egressio a neve. De amint mondtam, több fajtája van, amelyek az egész ügy során különféle kitéréseket jelentenek: mint emberek és helyek dicsérete, vidékek leírása, bizonyos, sokszor mondába illő történetek elbeszélése.

13. Ilyen például a Verres elleni beszédekben Szicília dicsérete,Proserpina elrablása, vagy C. Cornelius védelmében Cn. Pompeius erényeinek ama híres felemlegetése, amibe úgy csapott át az isteni szónok, félbeszakítva a megkezdett gondolatát, mintha a hadvezérnek puszta neve szabná meg a beszéde menetét.

14 A pa-rekbaszisz, legalábbis ahogy én értelmezem, soron kívüli tárgyalása bármely olyan dolognak, amely a szóban forgó ügy érdekeit szolgálja. Ezért nem látom be, miért jelölik ki számára elsősorban azt a helyet, amely az elbeszélés után következik, ahogy azt sem, miért alkalmazzák ezt az elnevezést csupán akkor, ha valamit kitérésképpen kell elmondani, hiszen a beszéd annyiféleképpen eltérhet az egyenes úttól.

15. Mert bármi, ami az említett öt részen kívül elhangzik, kitérés; például ha méltatlankodunk, szánalmat ébresztünk, gyűlöletet szítunk, gyalázkodunk, mentegetőzünk, jóindulatot keltünk, vagy éppen megcáfoljuk a rágalmakat. Hasonló ezekhez, ami nem tartozik a főkérdéshez, minden nagyítás, kicsinyítés, mindenfajta érzelemkeltés, és ami leginkább édesíti és ékesíti a beszédet: ha fényűzésről, kapzsiságról, vallásról, kötelességről folyik aszó. Minthogy azonban ezek hasonló dolgok érveihez kapcsolódnak, azaz értelemszerűen kapcsolódnak a témához, nem tekinthetők kitérésnek.

16. Azonban gyakran olyan dolgokat is beleszövünk, amelyek a tárggyal egyáltalán nincsenek összefüggésben; például amikor a bírót szórakoztatjuk, emlékeztetjük, megnyugtatjuk, kérjük vagy dicsérjük. Számtalan ilyen létezik: olykor előre elkészítjük őket, máskor viszont az alkalom vagy a kényszer csalja elő belőlünk; például beszédünk közben váratlan dolog történik: közbekiabálás, közbelépés, zavargás. Cicerónak is, míg Milót védte, így kellett eltérnie a tárgytól a bevezetésben, ahogy kitűnik abból a rövid beszédből, amelyet ténylegesen elmondott. Kissé hosszabban elkalandozhat az, aki a főkérdést készíti elő, vagy aki a befejezett bizonyítást mintegy a hallgatóság figyelmébe ajánlja; aki azonban félbeszakítja mondandóját, gyorsan térjen vissza oda, ahonnan elindult.



Fordította Adamik Tamás