logo

IX Februarius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Vajon mindenkit tehetsége szerint kell tanítani

1. A tanár erényei közé szokás sorolni, s méltán, hogy alaposan ismeri a gondjaira bízott tanulók különböző irányú tehetségét, s tudja, kinek-kinek mire van természettől fogva hajlama. Mert e téren hihetetlen változatosság uralkodik, s legalább annyi változata van a lelki, mint a testi tulajdonságoknak.

2. Ezt a szónokok esetében is megfigyelhetjük, akik olyannyira különböznek egymástól a megnyilatkozás milyenségét illetően, hogy egyik sem hasonlít a másikhoz, pedig a legtöbbnek volt olyan elismert mestere, akit utánozni próbált.

3. A leginkább tehát az a módszer látszott gyümölcsözőnek, mely a diákok természetes hajlamait hivatott helyes oktatással fejleszteni, mely a tehetséget abba az irányba segíti, amerre amúgy is irányulni látszik: ugyanúgy, ahogy a tapasztalt edző is felismeri, ha egy fiúkkal zsúfolásig megtelt tornacsarnokba megy, és számos módon kitapasztalja testi-lelki adottságaikat, hogy ki-ki mely sportágban képezze magát tovább.

4. Hasonlóképpen az ékesszólás tanára is, miután ügyesen kifürkészte, melyik gyerek tehetsége hajlamos inkább a tömör és kicsiszolt, melyiké leginkább a heves, a súlyos, a nyájas, a nyers, a finom, az udvarias beszédmódra, s ennek megfelelően alkalmazkodik mindegyikükhöz, hogy mindenki abban érje el a legnagyobb haladást, amiben kimagaslik, hiszen a tehetség, ha gondozzuk, csak erősödik, ám ha ellenkező irányba kényszerítjük, nemcsak abban ér el gyenge eredményeket, amire kevésbé alkalmas, hanem abban is egyre rosszabb lesz, amire született, hiszen azt épp elhanyagolja.

6. Ez a nézet szerintem — s ezúttal a közfelfogásban meggyökerezett nézettel szemben a józan ész szavát követve fogalmazom meg saját meggyőződésemet — csak részben helytálló. Az egyéni tehetség vonásait felfedezni ugyanis feltétlenül szükséges.

7. Senki sem vitathatja azt sem, hogy ezek alapján válogassuk meg a tanulmányok tárgyait is. Mert az egyikben történetírói, a másikban költői tehetség lakozik inkább, a harmadik jogi tanulmányokra képes, s néhányukat talán inkább gazdálkodni kell küldeni: a szónoklattanár ezt ugyanúgy felismeri, mint az edző, amikor meghatározza, kit nevel inkább futónak vagy ökölvívónak, esetleg birkózónak vagy másvalaminek a szent sportjátékok megannyi ágazatából.

8. Ámde annak, aki a nyilvánosság előtt fog szerepelni, szorgalmasan kell képeznie magát nemcsak egy meghatározott irányban, hanem mindenben, ami csak hivatásához köthető, még akkor is, ha a tanulás során majd jó néhány nehézség merül föl: a műveltség ugyanis teljesen feleslegessé válna, ha a természetes hajlam elegendőnek bizonyulna.

9. Ha olyasvalaki kerül elénk, akinek hajlama van a fonák és öntelt stílusra, mint egyébként a legtöbb embernek, hagyjuk járni a maga útján? Ha sovány és éhes, nem etetjük meg, vagy ha kell, nem öltöztetjük fel? Mert ha bizonyos dolgokat le is kell vágni, miért is ne lehetne hozzátoldani?

10. Én sem szeretnék küzdeni a természet ellen, hiszen nem gondolom, hogy a velünk született jó tulajdonságokat el kellene hanyagolni, sokkal inkább fejleszteni kell őket, s hozzáadni, ami hiányzik belőlük.

11. Nemde Iszokratész is, minden tanárok leghíresebbike (aki — mint ahogy művei tanúsítják — éppoly nagyszerű szónok volt, mint amilyen nagyszerű tanár, s ezt tanítványai is igazolják), azt mondta Ephoroszról és Theopomposzró1, hogy míg az egyiket megzabolázni lenne jobb, a másiknak inkább ösztökélésre van szüksége? S ezzel vajon azt akarta megfogalmazni, hogy a habozó természetű esetében a tanulás tovább mélyítse el lomhaságát, s a heveskedőében az indulatosságot, miközben úgy vélte, hogy a két jellembeli tulajdonság keveréke lenne az ideális?

12. A gyönge tehetséget viszont úgy kell fölkarolnunk, hogy abba az irányba tereljük, amerre a természetes hajlam vezérli; így ugyanis azt az egy dolgot, amire adottsága van, jobban el tudja végezni. Ha meg jelentősebb tehetség kerül a kezünk közé, mely jogosan táplálja azt a reményt bennünk, hogy vérbeli szónokká nevelhetjük, a szónoklás egyetlen erényét sem hanyagolhatjuk el.

13. Mert ha a szónoklás egyik-másik válfaja iránt nagyobb fogékonyságot is mutat, hiszen ez a természetes, a többi sem fog belőle ellenkezést kiváltani, s a szorgalmával ugyanolyan szintre küzdi fel magát, mint ahol az általa előnyben részesített válfajban tart; ugyanúgy, ahogy az edző, aki tapasztalt a testedzés kérdéseiben (hogy ugyanazt a példát hozzam elő ismét), ha szabad stílusú birkózót kíván kinevelni, nemcsak öklözésre, rúgásra vagy csak néhány kiválasztott fogásra fogja tanítványát megtanítani, hanem minden olyasmire, ami e sportág elsajátításához nélkülözhetetlen. Ha akad olyan, aki ezek közül egynémelyre képtelen, az inkább arra adja a fejét, amire képességei feljogosítják.

14. Két dolgot kell elkerülnünk: először is, ne követelj a diáktól olyasmit, amire nem képes, másodszor: ne tántorítsd el más irányba attól, amiben a legjobb! Ám ha olyan tanítványunk akad, mint Nikosztratosz — akit még ifjúkoromban láttam, mikor ő már öregember volt —, minden irányban egyaránt ki kell képezni, s olyan legyőzhetetlen birkózó és ökölvívó bajnokot kell belőle faragni, mint amilyen ő lett, akit egy nap e két sportágban is díjjal koszorúztak.

15. És mennyivel előrelátóbbnak kell lennie a leendő szónok tanárának! Nem elég, ha valaki csak tömören, egyszerűen vagy nyersen tud beszélni, ahogy az énektanárnak sem elegendő, ha valaki kimagaslik a magas, a közép vagy a mély hangokban vagy ezek árnyalataiban. Mert mint a kitharajáték, a szónoklat is csak akkor tökéletes, ha valamennyi húr, a legalsótól a legmagasabbig, harmóniába olvad össze, ha megpendítjük.



Polgár Anikó fordítása