logo

XV Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Szónokok és történetírók olvasása a rétornál

1. A mintabeszédek előadásának módjáról később lesz szó; addig is úgy gondolom, hogy a retorika alapjainak tárgyalásakor arra is figyelmeztetnem kell a rétort, hogy tanítványai előmenetelét milyen nagymértékben segíti, ha ugyanúgy, ahogy a grammatikustól elvárható a költői művek magyarázata, a rábízott tanítványoknak maga is felolvasásokat tart a történetírók, de még inkább a szónokok műveiből. Ezt a gyakorlatot én is követtem olykor, azoknak a tanulóknak az esetében, akiknek egyrészt életkoruk is megkövetelte ennek a módszernek az alkalmazását, másrészt ha a szülők is hasznosnak tartották ezt.

2. Annak ellenére, hogy már akkor is meg voltam győződve ennek a módszernek a kiválóságáról, két körülmény is gátolt: egyrészt az éveken át tartó gyakorlat szentesítette a korábbi tanítási módszereket, másrészt az én tanári útmutatásaimat azok a már szinte teljesen megedzett ifjak követték, akiknek efféle erőfeszítésre már nem volt szükségük.

3. Ám ha megkésve fedeztem volna is fel valami újat, akkor se szégyellnék a jövőben ez alapján tanítani: most viszont már tudom, hogy a görögök is így járnak el, de náluk a felolvasásokat inkább segédtanárok tartják, hiszen arra a rétornak nem futná az idejéből, hogy mindenkinek egyenként bemutassa, hogyan olvasson.

4. Valóban, az olyan felolvasásról, mely arra szolgál, hogy a gyerekek könnyen és pontosan kövessék szemükkel a leírtakat, vagy melynek célja, hogy felfejtse a szövegben előforduló minden kevésbé használatos szó értelmét, méltán gondolhatjuk, hogy az nem a rétor feladatai közé, hanem egy sokkal alacsonyabb szintre tartozik.

5. Hogy rámutasson a mű erényeire, vagy ha úgy adódik, esetleges fogyatékosságaira, az viszont nagyon is jellemző erre a hivatásra, és része annak az ígéretnek, melynek teljesítését magára vállalja az, aki az ékesszólás tanárának vallja magát; annál is inkább, mivel nem kívánom meg tőle, hogy alávetve magát mindegyik gondjaira bízott gyereknek, az összes általuk szabadon választott olvasmánnyal foglalkozzon.

6. Sokkal könnyebb és hasznosabb szerintem, ha csendet parancsolunk, és az egyik diákot tesszük meg felolvasóvá (legjobb, ha a kiválasztás felváltva történik), hogy rögtön a helyes előadásmódot is gyakorolják.

7. Miután ismertettük az ügyet, amelyről a felolvasandó beszéd íródott (így ugyanis könnyebben megértik majd, ami elhangzik), semmit sem szabad figyelmen kívül hagynunk, ami a szónok találékonyságával és stílusérzékével kapcsolatban említésre méltó: hogyan törekszik a bevezetésben a bíró jóindulatának megnyerésére, miben áll az elbeszélés világossága, rövidsége és valószerűsége, bizonyos részekkel mi volt a szándéka, és milyen rejtett fortély van bennük.

8. (hiszen egyedül ebben rejlik a művészet, amit csupán egy művész képes megérteni); mennyire megfontolt a felosztás, mennyire alapos és bőséges az érvelés, micsoda erővel tüzeli fel a szónok, és milyen kedélyesen nyugtatja meg a hallgatóit; mennyire durva a gyalázkodás, mennyire szellemesek a tréfák, hogyan lesz aztán a szónok ura az érzelmeknek, és hogyan hatol be a szívekbe, s rendeli alá a bírák hangulatát saját szavainak.

9. A stílus tekintetében továbbá figyeljük meg, melyik szót használja a szónok alapjelentésben, melyik kifejezés felékesített, és melyik emelkedett, mikor dicsérendő a nagyítás, és melyik erény az ellentéte, melyik metafora szép, milyen szóalakzatokat találunk a beszédben, és milyen a csiszolt, jól elrendezett, mégis férfias szófűzés.

10. Annak is megvan a maga haszna, ha rossz és hibás beszédeket olvastatunk fel, melyeket helytelen ítélőképességükből adódóan sokan még csodálnak is; ezeken bemutathatjuk, hogy milyen sok bennük a pontatlanság, a homályosság, a dagályosság, az alantasság, az ocsmányság, a bujaság és az elpuhultság, hiszen e beszédeket nemcsak hogy sokan dicsérik, hanem — ami a legrosszabb — épp azt dicsérik bennük, ami hibás.

11. Úgy tűnik ugyanis, hogy a szabályos és természetesen folyó beszédben nincs semmi szellemesség, hiszen azt, ami valamiképpen kifacsart, keresettsége miatt csodáljuk, ugyanúgy, ahogy sokak szemében érdekesebb az eltorzított és természetellenes test, mint az, amely megszokott külső megjelenésében semmiféle fogyatékosságot nem szenvedett.

12. Ez jellemző azokra is, akiket elvakít a látszat, és azt gondolják, hogy abban, aki mesterségesen szőrteleníti magát, hogy bőre simább legyen, sütővassal bodorított hajfürtjeit hajtűkkel fogja össze, arcát festékkel piperézi, több szépség van, mint amit a romlatlan természet adhat, mintha a testi szépség az erkölcsi romlottságból eredne.

l3. Azonban nemcsak a tanárnak magának kell elmagyaráznia ezeket a dolgokat, hanem a tanítványokat is be kell vonnia: gyakran kell hozzájuk kérdéseket intéznie, hogy meggyőződjön ítélőképességük helyességéről. Ezzel eléri, hogy a diákok odafigyeljenek arra, ami elhangzik, s a hallottak ne szálljanak az egyik fülükön be, a másikon ki; s egyúttal eljutnak arra a szintre, ami a tulajdonképpeni cél, hogy maguk is kigondoljanak és megértsenek ilyesmiket. Hiszen mi másra törekszünk, mikor tanítunk, ha nem arra, hogy tanítványaink ne szoruljanak folyvást tanári útmutatásra?

14. Megkockáztatnám azt az állítást, hogy ennek a gyakorlati módszernek több hozadéka van a diákok számára, mint az összes tanár összes elméleti kézikönyvének együttvéve, bár ezeknek a haszna is tagadhatatlan, ám az általánosabb irányultság mellett ki tudná sorra venni az összes, szinte naponta felmerülő újabb esetet?

15. Hasonló a helyzet a hadtudományban, hiszen megtaníthatók ugyan bizonyos általános érvényű szabályok, mégis hasznosabb, ha tudjuk, hogy ez vagy az a hadvezér milyen körülmények között, mikor és hol alkalmazta ezt vagy azt a hadicselt, s meggondoltan cselekedett-e vagy nem; hiszen az elmélet szinte sosem ér fel a tapasztalással.

16. Vajon ahelyett, hogy a tanár mintabeszédet ad elő, hogy példával szolgáljon hallgatóinak, nem többet ér-e, ha Cicerót vagy Démoszthenészt olvassa fel? A mintabeszédet előadó diákot, ha hibát vét, kijavítjuk: de nem lesz-e hasznosabb, sőt kellemesebb is, ha egy felolvasott beszéd hibáira mutatunk rá? Mindenki szívesebben veszi, ha mások hibáit kritizálják, mint ha a sajátját.

17. Volna még több mondanivalóm ezzel kapcsolatban, de bizonyára mindenki elismeri a módszer hasznosságát — s ha elnyerte tetszésüket, bárcsak ne restellnék alkalmazni is!


Mely szerzőket olvassunk először?

18. Ha ezt a célt sikerül elérnünk, egy nem túl nehéz kérdés marad hátra, hogy mely szerzőket olvassanak a kezdők. Némelyek a kisebb írókat ajánlják, mert szerintük azokat könnyebb megérteni; mások a szóvirágokkal teletűzdelteket, mert ezek úgymond alkalmasabb szellemi táplálékot nyújtanak a fiatalabb korosztálynak.

19. Én azt szeretném, ha kezdetben és később is a legjobb szerzőket olvasnák, azok közül is a legvilágosabbakat és legérthetőbbeket, pl. a fiúknak inkább ajánlom Liviust, mint Sallustiust, annak ellenére, hogy az utóbbi jelentősebb történetíró, ám megértéséhez magasabb képzettség szükséges.

20. Nekem úgy tűnik, hogy Cicero a kezdők számára is kellemes olvasmány, és eléggé világos is; nemcsak hasznos, hanem még meg is szerethetik. A továbbiakban — Livius tanácsa szerint — olvasmányainkat aszerint válasszuk, hogy ki mennyire hasonlít Ciceróhoz."

21. Nézetem szerint kétféle veszélytől kell különösen óvnunk a gyerekeket. Az egyik: nehogy tanáruk a régiség iránti túlzott rajongása folytán a Gracchusok, Cato és más hasonlók olvasásával próbálja meg őket megkeményíteni. Ettől nyersek és sótlanok lesznek, hiszen értelmükkel még nem képesek felfogni a bennük rejlő erőt, ezért megelégszenek majd stílusuk utánzásával, mely a maga idejében kétségtelenül a legjobb volt, a mi korunktól azonban idegen; s ami a legrosszabb, hogy azt képzelik majd magukról, hogy ezekhez a nagy emberekhez hasonlítanak.

22. A másik veszély az előző ellentéte: nehogy elragadja őket ez az újfajta cifra és szóvirágokkal tele tűzdelt beszédmód, és olyannyira elbűvölje őket az ártalmas bujaság, hogy megszeressék ezt a gyerekeknek olyan kedves, hiszen hozzájuk közel álló édeskés stílust.

23. Mikor majd ítélőkészségük megszilárdul, és már nem lesznek veszélynek kitéve, akkor javaslatom szerint olvashatják a régi írókat is (ha feltöltekeznek azzal az állhatatos és férfias erővel, ami szellemiségükben rejlik, megtisztítva a nyers kor salakjától, akkor tisztábban felragyog majd előttük a mi korunk műveltségének fénye is), s akkor olvashatják majd az új szerzőket is, akiknek szintén sok erényük van.

24. Minket sem sújtott ugyanis a természet szellemi tompasággal, csak beszédstílusunkat változtattuk meg, és elnézőbbek vagyunk magunkkal szemben, mint kellene; ezért a régiek nem annyira tehetségben, mint inkább elhatározásban múlnak felül minket. Nagy tehát a választék, csak arra kell vigyázni, hogy a kiválasztott olvasmányt ne szennyezzék be azok, amikkel vegyítjük őket.

25. Miért ne ismerném el szívesen, sőt, miért ne állítanám biztosan, hogy a közelmúltban is voltak és most is vannak olyan írók, akiket mindenben utánoznunk kell?

26. Nem mindenki jogosult azonban arra, hogy eldöntse, kik is ezek. Biztosabb az ítéletünk a régebbi írók tekintetében, még ha velük kapcsolatban is hibázunk néha, ezért hagytam későbbre az újabb írók olvasását, nehogy hamarabb kezdjék utánozni, mielőtt még helyesen megítélik őket.



Polgár Anikó fordítása