1. Nem tagadhatom azt sem, hogy eluralkodott az a tévhit, hogy a képzetlen szónokok beszédében több az erő. Ez a tévedés mindenekelőtt abból a félreértésből fakad, mely szerint több erő lakozik abban, amiben nincs művészet, így több erő kell ahhoz, hogy valamit betörjünk, mint ahhoz, hogy kinyissunk; ahhoz, hogy valamit széttépjünk, mint hogy kibogozzunk; ahhoz, hogy valakit elhurcoljunk, mint hogy elvezessünk.
2. Mert a gladiátor is, aki szinte öntudatlanul ront a harcba, anélkül, hogy értene a fegyverforgatáshoz, vagy a birkózó, aki teste összes izmát latba vetve támad az ellenfélre, az ő szemükben erősebb, holott az előbbit gyakorta saját nyers ereje győzi le, az utóbbi heves nekibuzdulásait pedig kijátssza az ellenfél leleményes hajlékonysága.
3. Ámde e téren is mutatkozik egy s más olyan dolog, amiben természetszerűleg a képzetlen felsül, például a felosztásban, melynek noha rendkívüli szerepe van a perbeszédben, csökkenti az erő érzetét; a nyers a csiszoltnál nagyobbnak látszik, s a szétforgácsolódott a szabályosan elrendezettnél terjedelmesebbnek.
4. Mindamellett az erények és a hibák gyakran olyannyira közel vannak egymáshoz, hogy nemegyszer a rágalmazót szókimondónak, az elvakultat bátornak, a bőbeszédűt ékesszólónak hiszik. A képzetlen nyíltabban és gyakrabban rágalmaz, még akkor is, ha ezzel védencét vagy gyakran önmagát is veszélybe sodorja.
5. Az ilyen beszéd hírnevet is szerez neki, mivel az emberek a legszívesebben azt hallják, amit maguk nem mertek kimondani. A másik veszélyt (mely a kifejezések megválasztásában rejlik) kevésbé tudja elkerülni, s hiába is próbálkozik: ez az oka annak, hogy néha olyasvalaki talál ki valami nagyszerűt, aki folyvást túlzásokra ragadtatja magát, ez azonban csak elvétve sikerül, és aligha teszi jóvá a többi hibáját.
6. Olykor úgy tűnik, hogy a képzetlen szónok nagyobb eszköztárral rendelkezik, hiszen ő mindent elmond, a képzett viszont kiválasztja, ami fontos, és mértéket tart. Ehhez járul az is, hogy az elvállalt ügy alaposabb tárgyalásáról lemond: ezért kerüli azokat a jogi kérdéseket és bizonyítási eljárásokat, amelyek hidegen hagyják a tanulatlan ítélkezőket, és semmi másra nem törekszik, csak hogy akár galád gyönyörűségek árán is, de mindenképpen kedves legyen a közönség fülének.
7. Még a jeles mondások (ezekre vadásznak ugyanis a leginkább) is jobban kitűnnek, ha környezetük szánalmas és pongyola, ahogy a fény sem az árnyékban erősebb, hanem a tökéletes sötétségben, mint ahogy Cicero mondja. Hadd nevezzék őket szellemes embereknek, ha úgy tetszik, de teljesen nyilvánvaló, hogy az efféle dicséret az ékesszóló számára sértés.
8. Nem kevésbé fontos elismerni azt is, hogy az oktatás ezt-azt lefarag belőlünk, ahogy a reszelő a nyers felületből, ahogy a köszörű a tompa tárgyakból, vagy ahogy az érés elvesz a bor erejéből: csakhogy amit lefarag belőlünk, az csupa hiba, s csak annyival lettünk kevesebbek a tanulmányaink során, amennyivel tökéletesedtünk.
9. Ám a képzetlen szónokok a beszéd szónoki előadásával is határozottan törekednek a hírnév elérésére, ugyanis mindenütt kiabálnak, s mint ahogy ők maguk mondják, folyvást fölemelt karokkal rikoltoznak, föl-alá szaladgálnak, lihegnek, gesztikulálnak, csóválják a fejüket, mint a bolondok.
10. Össze-összeütik a tenyerüket, lábukkal döngölik a földet, hol a combjukat, hol a mellüket, hol a homlokukat verik, s ez az alja népből csodálatot vált ki, míg a képzett szónok nemcsak megtartóztatja magát, ha kell, nemcsak a változatosságra és az anyag elrendezésére ügyel, hanem taglejtését is a beszéd előadásakor az elhangzottak színezésére használja; s ha valami méltó arra, hogy folyamatosan ügyeljen rá, az épp az, hogy mindenkor mértékletesnek mutassa magát.
11. A fentiek erőnek nevezik azt, amit találó lenne erőszakoskodásnak nevezni: nemcsak a bíróságon lelhetsz ilyen szónokokra, hanem — ami még ennél is nagyobb szégyen — a tanítók között is, akik röpke rétori gyakorlat után föladták az elméleti képzést, s amikor csak elkapja őket a hév, itt is, ott is lármát csapnak, s azokat, akik többre becsülték a szakképzést, alkalmatlanoknak, szárazaknak, langyosaknak és gyöngéknek nevezik, s amilyen égbe kiáltó gyalázkodás még az eszükbe jut, azt mind bevetik.
12. Valóban gratulálok azoknak, akik fáradság, elméleti képzés és tanulás nélkül sajátították el az ékesszólást. Én, aki már rég fölhagytam a tanítással és a fórumon való szerepléssel is, mert úgy gondoltam, hogy akkor a legjobb visszavonulni, amikor még visszakívánnának, olyan dolgok felkutatásával és megírásával szeretném megédesíteni szabad perceimet, amelyekről úgy vélem, hogy az okos ifjak majd haszonnal tanulmányozhatják, és amelyek nekem is biztos szellemi felüdülést kínálnak.
Polgár Anikó fordítása