1. Senki se várjon tőlem azonban olyan típusú szabályokat, amilyeneket a legtöbb tankönyvíró megfogalmazott, nem szeretnék ugyanis olyan megváltoztathatatlan kényszerűséggel kötelező előírásokkal előhozakodni a tanulók számára, hogy minden esetben először a bevezetés és annak leírása következik, majd aztán rögtön az elbeszélés és az elbeszélés szabályai, aztán a tétel vagy ahogy másoknak tetszik, a kitérő, majd a jogi kérdések megszabott sorrendje és egyéb dolgok, amelyeket egyesek úgy megtartanak, mintha parancsszó kötelezné őket, és mintha máshogy nem is lehetne.

2. A retorika ugyanis meglehetősen egyszerű és jelentéktelen tudomány lenne, ha egyetlen kurta szabályba belé lehetne préselni, ám többnyire változó elvek működtetik, az adott ügy természete, az idő, az alkalom és a szükségesség alapján. Ezért a szónok esetében a legfontosabb annak belátása, hogy miképp cselekedjen a különféle típusú és fajsúlyú ügyek tárgyalásakor.

3. Hová jutnánk, ha előírnánk a hadvezérnek, hogy valahányszor hadrendbe állítja seregét, ügyeljen arra, hogy arcvonalat képezzen, a kétoldali szárnyakat hagyja előre vonulni, s a szárnyak elé helyezze a lovasságot? Alighanem ez lenne a leghelyesebb mód, mihelyst lehetőség nyílna rá, ám a valóságban a hely jellegétől függően változik majd az elgondolás, például ha fölbukkan egy hegy, ha egy folyó kerül a sereg útjába, ha dombok, erdők és egyéb akadályozó tényezők bukkannak föl.

4. Változtat a terven az is, milyen ellenséggel állunk szembe, de változtat a fenyegető veszély jellege is, olykor tartva az egyenes arcvonalat, máskor ék alakban, olykor segéderőkkel, máskor légiókkal kell harcolni, s nemegyszer hasznunkra lehet, ha menekülést színlelve fordítunk hátat az ellenségnek.

5. Épp így dől el, hogy a bevezetés szükséges-e vagy fölösleges, rövid legyen-e vagy terjedelmesebb, intézzük-e teljes beszédünket a bíróhoz, vagy olykor forduljunk-e valamely szónoki alakzatot használva más személyhez, tömörebb legyen-e az elbeszélés vagy eresszük-e bővebb lére, folyamatosan mondjuk-e vagy részletekben adagolva, ügyeljünk-e az időrendi sorrendre, vagy borítsuk-e fel az időrendet — mindezt az adott ügy jellege fogja meghatározni.

6. Ugyanez érvényes a jogi kérdések sorrendjére is, mert gyakran ugyanabban a peres ügyben sokat számít a peres felek érdekeit tekintve, hogy mely kérdéseket vesszük előre. Ezeket a szónoki előírásokat nem valamiféle törvény vagy néphatározat szabta meg, hanem — legyenek bármilyenek is — a hasznosság elve.

7. Nem tagadom viszont, hogy ezek a leghasznosabbak, hiszen egyébként nem is értekeznék róluk, de ha a haszonelvűség valami mást követel meg, akkor előnyben részesítjük a tanárok tekintélyével szemben is.

8. Én azt tanácsolom a szónoknak, „s újra meg újra csak intem", hogy minden per esetében két dologra ügyeljen: arra hogy mi illik, és mi hasznos. Gyakran hasznos eltérni a meggyökeresedett, hagyományos sorrendtől, s néha illendő is, ugyanúgy, ahogy a szobrok és festmények esetében is megtapasztaljuk a változatosságot a testtartás, az arckifejezés és a testhelyzet tekintetében.

9. Hiszen a merev testtartás a legkevésbé sem bájos: ha az arc előremered, a karok lecsüngnek, a lábak egymáshoz tapadnak, a mű tetőtől talpig merev alkotás benyomását kelti. Bizonyos hajlékonyság, és mint mondtam, mozgás teszi elevenné és kifejezővé a képet vagy a szobrot, ezért nem is mindig azonos a kezek megformálása, és az arcokon is ezer meg ezer kifejezés tükröződik.

10. Némely alakokat futás vagy támadás közben ábrázolnak, mások ülnek vagy fekszenek, egyeseket pucéran, másokat felöltözve örökítenek meg, s van, amikor a szobrász köztes megoldásokhoz folyamodik. Van-e olyannyira kificamított és olyannyira kidolgozott szobor, mint Mürón Diszkoszvetőbe? Mégis ha valaki ezt a szobrot kárhoztatná, mert áthágja a szabályokat, nemde azonnal lelepleződne, hogy fogalma sincs a művészetről, hiszen e szobor legfőbb erénye éppen az újszerűség és a bonyolultság?

11. Épp ugyanígy rejtik magukban a kecsességet és a gyönyörűséget az alakzatok is, amelyek képzettársításokon és szóképeken alapulnak. Ezek csempésznek bizonyos változatosságot a szokványosba, s az előnyük épp az, hogy eltérnek a közönségesen ismerttől.

12. A festményen a teljes arc megjelenik, ám Apellész mégis oldalról festette le Antigonoszt, hogy rejtve maradjon a félszeműsége. S nem kellene-e a beszédben is elrejteni ezt-azt, vagy azért, mert nem szabad megmutatni, vagy mert illőképpen kifejezni lehetetlen?

13. Így tett Timanthész is — aki ha jól sejtem küthnoszi volt — azon a képen, mellyel legyőzte a teoszi Kólótészt. Mert amikor Iphigeneia feláldozását festette meg, szomorúnak festette Kalkhaszt, még szomorúbbnak Odüsszeuszt, ám Menelaosz arcára festette a legszívszaggatóbb fájdalmat, amit művész egyáltalán kifejezni képes, s miután így megalkotta a fájdalom teljes skáláját, s nem talált méltó kifejezési formát az atyai arc ábrázolására, eltakart arccal ábrázolta őt, s mintegy felkínálta képzeletünknek, hogy a fájdalom mértékét mi magunk képzeljük hozzá.

14. Nem erre hasonlít Sallustius mondása is: „Karthágóról — azt hiszem — jobb, ha hallgatok, mintha csak keveset mondanék?" Épp azért ragaszkodtam a legkevésbé kezdettől fogva azokhoz az előírásokhoz, melyeket a katholika szóval illetnek, s amit a legkézenfekvőbb módon általános és örök érvényű szabályoknak fordíthatnék: ritkák azok a szabályok, melyeket ne lehetne legalább részben megingatni vagy aláásni.

15. De erről majd bővebben szólok a maga helyén, ám addig sem szeretném, ha a fiatalok azt hinnék, hogy máris kellőképpen fölvértezettek lesznek, ha bemagolnak egyet azok közül a rövid szónoklattani tankönyvek közül, melyek jobbára közkézen forognak, s hogy akkor már biztosítva is van szabályokba szedett mesterségbeli tudásuk. Rengeteg fáradozás, folytonos szorgalom, sokféle gyakorlat, számos próbálkozás, elmélyült ismeretek, lélekjelenlét a döntések meghozatalában — ezeken alapszik a szónoklás művészete.

16. Hasznosak azonban ezek az előírások is, ha fölfedik a helyes utat, és nemcsak egy irányba terelgetnek. Aki azt hinné, hogy vétek letérni erről az útról, az úgy kénytelen járni, ahogy a kötéltáncos araszol a kötélen. Gyakran még arról az országútról is letérünk, amelyet a katonák építettek fáradságos munkával, ha az út másfelé rövidebb. Ha viszont az egyenes utakat megszakítják a hidakat elmosó megáradt patakok, kénytelenek vagyunk kerülő úton jutni el a célig, ha az ajtó kigyullad, a falon át kell menekülnünk.

17. Széttartó és sokirányú a mi hivatásunk, szinte mindennap megújul, s aligha lehet róla valaha is mindent elmondani. Mégis megkísérlem összefoglalni, ami ránk hagyományozódott, hogy mi a legjobb, s hogy mit lenne a legcélszerűbb megváltoztatni, pótolni vagy elhagyni.



Polgár Anikó fordítása