1. Van egy más jellegű különbség is a tanárok módszerét illetően. Egyesek a próbabeszéd tárgyának megadásakor nem szokták beérni azzal, hogy vázlattal irányítsák a diákok munkáját, hanem a szóban forgó tárgyat részletesebben is kifejtik, s nemcsak a bizonyításhoz adnak útmutatást, hanem az érzelmek felkeltésével kapcsolatban is; mások csak nagy vonalakban vázolják az anyagot, s csak a mintabeszédek elhangzása után tárgyalják meg, hogy melyik diák mit hagyott ki — eközben bizonyos részeket olyan gondosan kidolgoznak, mintha ők maguk emelkednének szólásra. Minkét módszer hasznos, ezért nem is választom el őket egymástól; de ha a kettő közül csak az egyiket szabadna alkalmazni, akkor hasznosabb lenne rögtön megmutatni a helyes utat, mint visszaterelni a jó útra azokat, akik már valamilyen hibába estek.

3. Egyrészt azért, mert a javítást csak a fülükkel fogadják be, a vázlatot viszont gondolkodás és írás közben is végig maguk előtt tartják; másrészt azért, mert szívesebben hallgatják meg a tanácsokat, mint a kifogásokat. Azok a diákok, akik kissé elevenebbek (főleg a mai erkölcsi normákból adódóan), még meg is sértődnek, ha megintjük őket, és hallgatásukkal ellenszegülnek.

4. Ez persze nem jelenti azt, hogy a hibákat nem kell nyilvánosan megróni; figyelembe kell ugyanis venni a többieket, akik azt gondolhatják, hogy amit a tanár nem javított ki, az helyes. A két módszert azonban kombinálni kell, és aszerint kell alkalmazni, ahogy a körülmények megkövetelik.

5. A kezdőknek ugyanis mintegy előre feldolgozott anyagot kell adnunk, mindenkinek saját erejéhez mérten. Mikor úgy tűnik majd, hogy már épp elég beszédet készítettek megadott minta szerint, elég, ha megmutatjuk nekik azokat a kis nyomokat, amelyeket követve saját erejükből, segítség nélkül is haladni tudnak.

6. Néha magukra kell őket hagynunk, nehogy beléjük ivódjon az a rossz szokás, hogy mindig más munkáját kövessék, s maguktól meg se próbálkozzanak semmivel, és ne tudjanak önállóan gondolkodni. Ha már elég tapasztalatuk lesz ahhoz, hogy okosan beszéljenek, akkor már szinte be is fejeződött a tanár munkája; ha még mindig hibákat vétenek, megint segítőt kell melléjük rendelni.

7. Hasonló viselkedést láthatunk a madaraknál: amíg fiókáik kicsik és erőtlenek, csőrükben hordják nekik az ételt, és úgy osztják szét közöttük; amikor pedig úgy látják, hogy megerősödtek, arra tanítják őket, hagyják el egy kis időre a fészket, és az ő vezetésükkel röpüljék körbe; majd miután meggyőződtek erejükről, megengedik, hogy csak saját magukra hagyatkozva kapjanak szárnyra a szabad ég alatt.



Polgár Anikó fordítása