logo

IX Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Hangzáson alapuló retorikai szóalakzatok

66. Az alakzatok harmadik fajtája az, amely vagy hasonló vagy azonos vagy ellentétes hangzással hat a fülre és a figyelemre. Ide tartozik a paronomaszia, amelyet szójátéknak nevezünk. Ez nemcsak egyféleképpen jöhet létre. Származhatik abból, hogy egy korábban említett szót megismétlünk más esetben, például Domitius Marsus Cloatilla érdekében mondott beszédében: „Semmihez sem értő, semmiben sem szerencsés asszony."

67. Továbbá ha egy szóhoz ugyanazt a szót kapcsoljuk nagyobb nyomatékkal: „Legyen bár az ember ellenség, mégis ember." Ezen példákat másra hoztam fel, de az egyikben nyomaték van és kettőzés. A paronomasziával ellentétes az, ha a megismételt szóval a szó helytelenségét bizonyítjuk: „Ez a törvény magánemberek szemében nem törvény."

68. Rokon ezzel az az alakzat, amelyet anaklaszisznak neveznek: ugyanaz a szó az ellenkező jelentésben. Amikor Proculeius azzal vádolta a fiát, hogy a halálára „vár", a fiú ezt mondta: „valójában ő nem arra vár", mire az apa így válaszolt: „De bizony, légy szíves bevárni!" Nem ugyanabból, hanem egy, a hangzás tekintetében hozzá közel eső szóból adódik a rokon értelem, pédául büntetésre méltónak mondod azt, akit kitüntetésre akarsz fölterjeszteni.

69. Másképpen is kaphatunk szójátékot, ha ugyanazon szavakat más jelentésben vagy egy szótag megnyújtásával vagy megrövidítésével használjuk. Ez még tréfának is idétlen, s csodálkozom is, hogy még tanítják is őket. Hozok példát rájuk, de nem azért, hogy utánozzuk, hanem hogy kerüljük őket: amari iocundum est, si curetur ne quid insit amari; avium dulcedo ad avium ducit, és a játékos Ovidiusnál:

cur ego non dicam, Furia, te furiam?

Cornificius traductiónak nevezi, tudniillik az egyik értelmezést átvezeti a másikba. De választékosabb, ha a dolog tulajdonságának megkülönböztetésén alapszik: „Államunknak ezt a pestisét kissé visszaszoríthatjuk, de véglegesen ki nem szoríthatjuk." És ha elöljárókkal fejezzük ki az ellentétet: „Úgy tűnik, nem kiengedték a városból, hanem beengedték a városba." Jobb és hatásosabb, amikor az alakzat kellemes is, de mégis az értelmével hat: „Halálával halhatatlanságot szerzett."

72. Gyengébbek az effélék: non Pisonum, sed Pistorum, ex oratore arator, a legrosszabb viszont ez: ne patres conscripti videantur circumscripti, raro evenit, sed vehementer venit.

Így hát ritkán előfordul, hogy valamely kemény és bántó értelem szellemessé válik a hasonló hangzású szavak miatt.

73. De hát miért tilthatná meg a szemérem, hogy saját családunkból is hozzunk példát? Apám az ellen, aki kijelentette, mindhalálig kitart küldetésében, majd azután alig néhány nap után dolgavégezetlenül visszatért, ezt mondta: non exigo uti immoriaris legationi: immorare. Mert egyfelől a gondolat is hatásos, másfelől az olyannyira eltérő jelentésű szavak kellemesen egybecsengenek, különösen, ha nem vadászunk utánuk, hanem szinte maguktól adódnak, hiszen egyik a sajátja volt, a másikat az ellenfelétől kölcsönözte.

74. A régiek nagy gondot fordítottak arra, hogy párhuzammal és ellentéttel kellemessé tegyék mondanivalójukat. Gorgiasz mértéktelen volt benne, Iszokratész pedig, főleg ifjabb korában, áradó. Marcus Tullius is örömét lelte benne, de mértéket is tartott ebben a nem éppen kellemetlen kedvtelésében, ha nem esett túlzásba, s ebbéli könnyedségét gondolatai mélységével ellensúlyozta. Mert önmagában ez dagályos és üres keresettség lenne, de amikor éles logikával társul, természetes, nem pedig keresett báj van benne.

75. A hasonlóságnak" nagyjából négy formája van. Az első az, amikor hasonló vagy nem nagyon eltérő szavakat keresünk, például:

puppesque tuae pubesque tuorum,

és:

sic in hac calamitosa fanra quasi in aliqua perniciosissima flamma, „mert nem annyira a remény dicsérendő, mint a személy," vagy pedig egyenlő szótagszámú és az utolsó szótagjukban rímelő szavakban: „nem szóval, hanem harccal."

76. Az is szép, ha csattanós gondolattal párosul: quantum possis, in eo semper experire, ut prosis. A legtöbben eztpariszonnak nevezik.

77. A sztoikus Theón úgy véli, hogy csak az a pariszon, amikor a tagmondatok egyenlők. A második formáját homoioteleutonnak hívják, amikor a mondatvégek hasonlóan végződnek, azonos szótagból állnak, két vagy több mondat hasonlóan fejeződik be, például: „Nemcsak azért, hogy életét tönkretegye, hanem hogy e férfiak által hírnevét is sírba vigye." a Ebből keletkeznek az úgynevezett trikólonok, de nem kell minden utolsó szótagnak azonosnak lennie: „Legyőzte a szemérmet a bujaság, a félelmet a vakmerőség, az értelmet az eszte-lenség." De négy vagy több értelmi egységre is kiterjedhet. Szavak esetében is előfordul:
Hecuba hoc dolet, pudet, piget.

78. És: „Elment, kilépett, elrohant, kirohant."A harmadik fajtája ugyanazon esetekre végződik, homoioptóton a neve. De azért, mert hasonló végződésű a homoioptóton, nem biztos, hogy azonos végződésű is, mert a homoioptóton esetében csak az eset azonos, a végződése nem feltétlenül; és nemcsak a végeken fordulhat elő, hanem a kezdetek is rímelhetnek egymással vagy a közepekkel, vagy a végekkel, vagy fordítva: a közepek a kezdetekkel, a végek a közepekkel, sőt akármilyen módon megtörténhetik.

79. Mert bizony nem mindig azonos szótagból állnak, ahogy Afernél: „E szerencsétlen udvar elveszítette nem régen, ha nem is oltalmazóját a veszélyek között, de minden bizonnyal vigasztalóját a csapások között."

A legsikerültebbnek azt tartják, amikor a tagmondatok kezdete és vége egybecseng, mint itt az oltalmazóját és vigasztalóját, a szavak azonos szótagszámúak, azonos estvégződésűek és ugyanúgy végződnek.

80. A negyedik formája az, amikor a tagmondatok egyenlő hosszúságúak, ezt iszokólonnak mondják. Például ez: „Ha a forumon és a bíróságokon megtehetné azt a szemtelenség, amire a földeken és az elhagyott helyeken vetemedik a vakmerőség" iszokólon, de homoioptótonnal; e folytatásban pedig: „akkor nem kevésbé engedne e perben Aulus Caecina Sextus Aebutius szemtelenségének, mint akkor, az erőszakos cselekmény idején engedett a vakmerőségének," iszokólon, homoioptóton és homoioteleuton egyaránt előfordul. Ám itt még abból az alakzatból is kellem származik, amelyben a szavakat megváltozott alakban ismételjük meg, mint már említettem: „Nem kevésbé engedne, mint engedett." Ebben pedig a homoioteleuton egyúttal paronomaszia is: neminem alteri posse dare in matrimonium, nisi penes quem sit
patrimonium.

81. A szembeállítás pedig, vagy ahogyan egyesek hívják egybevetés (görögül anthíteton), többféleképpen jön létre. Mert létre jöhet úgyis, hogy egyes szavakat állítunk szembe egyes szavakkal, mint abban, amelyet az imént említettem: „Legyőzte a szemérmet a bujaság, a félelmet a vakmerőség," vagy két szót másik kettővel: „Nem a mi tehetségünktől, hanem a ti segítségetektől függ," vagy gondolatot gondolattal:

82.„Uralkodjék a népgyűléseken, de hunyászkodjék meg a tárgyalásokon." Ehhez a legillőbben kapcsolódik az a fajtája, amelyet megkülönböztetésnek nevezünk: „Gyűlöli a római nép a magánfényűzést, ám az állami pompát kedveli." És az olyanokat, amelyek hasonló ragozású, de ellentétes értelmű szavakkal végződnek: „Hogy ami az időben rossz volt, ne ártson, ami pedig az ügyben jó volt, használjon."

83. De nem mindig ellentétest kapcsolunk hozzá, mint ebben: „Ez a törvény, bírák, nem írott, hanem természeti," azonban, ahogyan Cicero mondja,az egyes előrebocsátott dolgokra egyes szavakkal visszatérünk, mint abban is, ahogyan az előbbi folytatódik: „amelyet nem tanultunk, átvettünk vagy olvastunk, hanem magából a természetből vettük, merítettük, kiformáltuk."

84. És nem mindig azt állítjuk szembe vele, ami ellentétes, például Rutiliusnál: „Elsőként nekünk ajándékozták a halhatatlan istenek a gyümölcsöt, mi pedig azt, amit egyedül mi kaptunk, az egész világgal megosztottuk."

85. Az ellentéthez tartozik az antimetabolénak nevezett alakzat is, amely megismétli a szavakat, de más-más alakban: „Nem azért élek, hogy egyem, hanem azért eszem, hogy éljek." Továbbá az a formája is, amelyet Cicero úgy alakít át, hogy a ragozás változik, mégis hasonlóra végződik: „hogy egyrészt a bűn gyűlöltség nélkül bűnhődjék, másrészt a gyűlöltség bűn nélkül megszűnjék."

86. És ugyanazzal a szóval is játszunk, ahogyan Cicero Sextus Rosciusról: „Mivel pedig olyan művész ő, hogy egyrészt egyedül tűnik méltónak arra, hogy színpadra lépjen, másrészt olyan férfi ő, hogy egyedül tűnik méltónak arra, hogy színpadra ne lépjen." A szembeállított tulajdonnevek is kellemesen hatnak: „Ha Antonius konzul, akkor Brutus ellenség, ha a köztársaság megőrzője Brutus, akkor ellensége Antonius."


Adamik Tamás fordítása