logo

IX Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Egyéb állítólagos szóalakzatok

87. Korábban a kelleténél többet beszéltek az alakzatokról, de mindig lesznek emberek, akik alakzatnak tekintik az efféléket is: „Hihetetlen amit mondok, de igaz," és anthüpophorának nevezik; ezt pedig: „Valaki ezt egyszer viselte el, kétszer senki, én magam háromszor" diexodosznak, végül ezt: „Messzebbre elkalandoztam, de visszatérek eredeti szándékomhoz," aphodosznak.

88. Némely szóalakzatok csak kicsit térnek el a gondolatalakzatoktól, mint a kétkedés, mert ha a gondolatban kétkedünk, a korábban tárgyalt alakzatokhoz tartozik, ha szóban, a most tárgyaltakhoz, mint ez is: „Akár gonoszságnak, akár ostobaságnak kell mondanom."

89. Ugyanez a helyzet a helyesbítés esetében, mert amit ott kétségbe von, azt itt helyesbíti. De egyesek szerint a megszemélyesítés esetében is fennforog ez, mert a szavakon nyugszik ez az alakzat: „A kegyetlenség szülőanyja a kapzsiság," és Sallustiusnál Cicero ellen: „Ó, te arpinumi Romulus." Ilyen ez is Menandrosznál: „Thriai Oidipusz". Bővebben tárgyalták ezeket azok, akik nemcsak művük részeként érintették e témát, hanem külön könyveket szenteltek neki, mint Caecilius, Diony-sius, Rutilius, Cornificius, Visellius és sokan mások, de nem kisebb a dicsősége azoknak sem, akik ma élnek.

90. Amiként elismerem, hogy még több szóalakzatot is kitalálhatnak egyesek, akként nem értek egyet azzal, hogy ezek jobbak azoknál, mint amelyeket a közismert szerzők ránk hagyományoztak. Mert elsősorban Marcus Tullius sok olyan alakzatot sorolt fel a Szónokról című munkájának harmadik könyvében, amelyeket a később írt Szónok című művében mellőzött, feltehetően azért, mert elvetette őket. Ezeknek egy része inkább a gondolatalakzatokhoz, mint a szóalakzatokhoz tartozik, például a kicsinyítés, a meglepetés, a kép, a saját magunknak való válasz, a kitérés, a megengedés, az ellentét (szerintem ez az, amit enantiotésznek mondanak), azaz az ellenkezőjéből vett bizonyítás.

91. Mások egyáltalán nem alakzatok, mint a szórend, a felsorolás, a körülírás, akár a röviden összefoglalt gondolatot nevezik meg ezzel a névvel, akár a meghatározást. Mert Cornificius és Rutilius ezt is szóalakzatnak gondolja. A szavak ritmusos átlépését, a hüperbatont, amit Caecilius is alakzatnak tart, mi a szóképek közé soroljuk.

92. A felcserélés pedig, ha azt jelenti, amit Rutilius alloiószisznak nevez, emberek, dolgok, tények különbözőségét hangsúlyozza. Ha tágabban értelmezzük, nem alakzat, ha szűkebben, akkor az ellentétbe sorolható, ha viszont ez az elnevezés a hüpallagét jelenti, akkor eleget szóltunk róla.

93. Miféle alakzat a tételhez kapcsolt indoklás, amit Rutilius aitiologiának nevez? Mert bizony kétségbe lehet vonni azt, hogy alakzat az egyes kijelentésekhez fűzött indoklás, ami Rutiliusnál az első helyen szerepe1.

94. Proszapodoszisznak nevezi azt, amit legföljebb több tétel esetén lehetne alkalmazni, mivel vagy minden egyes kijelentéshez tüstént hozzá lehetne fűzni, ahogyan ez Gaius Antoniusnál szerepel: „Mint vádlómtól sem félek tőle, mert ártatlan vagyok, de nem tartok tőle mint versenytárstól sem, mivel Antonius vagyok, s abban sem reménykedem, hogy consul lesz, mert Cicero a konzul,"

95. vagy két, netán három kijelentést teszünk, és ugyanazon sorrendben mindegyikhez hozzátesszük az indoklást, ahogyan ez Brutusnál található Cn. Pompeius diktatúrájáról: „Mert bizony jobb senkin sem uralkodni, mint valakinek szolgálni; az előbbi nélkül ugyanis lehet tisztességesen élni, az utóbbi nélkül viszont semmilyen körülmények között sem lehet."

96. De egyetlen tényálláshoz többféle indoklást is kapcsolhatunk, ahogy Vergilius:

Vagy hogy dús tápot nyerjen rejtélyes erővel,
vagy hogy a hő minden kórtól égesse ki szántónk,
vészthozó vizenyőjét is párákra szakítván

és így tovább: vagy lyukain tömörít a zsarátnok.

97. Hogy mit ért a viszonyításon Cicero, nem világos előttem; mert ha anaklasziszt, vagy epanodoszt, vagy antimetabolét, akkor mindezekről már beszéltem. De bármi legyen is ez, a Szónokban már nem említi sem ezt, sem az előbbieket. Ebben a könyvben egyedül a felkiáltás szerepel a szóalakzatok között, amit inkább a gondolatalakzatok közé sorolok (mert az érzelem kifejezése); az összes többivel egyetértek.

98. Caecilius hozzáadja ezekhez még a körülírást, erről már szóltam, Cornificius pedig a kérdést, az okoskodást, a subiectiót, az átmenetet, a mellőzést, ezenkívül a bölcs mondást, a tagmondatot, a szószerkezetet, az értelmezést és a következtetést. Az említettek első fele a gondolatalakzatok közé tartozik, a második fele pedig egyáltalán nem alakzat.

99. Hasonlóképpen Rutilius, azokon kívül, amelyek másoknál is megtalálhatók, a következőket említi még: paromologia, anankaion, éthopoiia, dikaiologia, prolépszisz, kharak-tériszmosz, brakhülogia, parasziópészisz, parrészia, melyekről ugyanaz a véleményem. Mert azokat a szerzőket, akik szinte folyton-folyvást új elnevezésekre vadásztak, és még azt is az alakzatok közé sorolták, ami a bizonyításhoz tartozik, mellőzni fogom.

100. Az igazi alakzatokkal kapcsolatban még megjegyezném röviden, hogy amiként helyénvalóan alkalmazva ékesítik a beszédet, úgy rendkívül ízléstelenné válnak, ha mértéktelenül hajhásszák őket. Vannak szónokok, akik figyelmen kívül hagyva a dolgok súlyát és a gondolatok mélységét, a legnagyobb művésznek tartják magukat, ha üres szavakat pufogtatnak alakzatok ürügyén, éppen ezért egyiket a másikba öltik, pedig hát tartalmatlanul hajhászni ezeket éppen olyan nevetséges, mint test nélkül az arckifejezésről és a taglejtésről beszélni.

101. De ne alkalmazzuk sűrűn őket még ott sem, ahol helyénvalók, mert ahogyan az arckifejezés változásának és a szem játékának nagy szerepe lehet az előadásban, úgy ha valaki folyton keresetten fintorog, homlokát ráncolja, és szemét mereszti, kinevetik. Így a beszédnek is van valamiféle rendes arculata, amely ahogyan nem merevedhetik meg a folytonos dermedtségtől, azonképpen gyakrabban kell olyan állapotban tartani, amely természetes.

102. Mindenekelőtt azonban azt kell figyelembe venni, hogy az adott beszédben mit kíván a hely, mit a személy, mit az idő. Az alakzatok többsége viszont gyönyörködtetés szolgálatában áll. Ott pedig, ahol keménységgel, gyűlölettel vagy szánalommal kell küzdeni, ki tűrné el azt, ha a szónok ellentétekben, egyenlő hosszúságú rímelő tagmondatokban dühöngene, sírna és könyörögne? Ez a szavakkal való túlságos törődés bizony tönkreteszi érzelmeink hitelét, mert ahol csak mutogatja magát a művészet, ott baj van az igazsággal.



Adamik Tamás fordítása