logo

IX Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A ritmus

45. A szavak szerkezete, mértéke és összekapcsolása vagy a számokon alapszik (a számokat ritmus értelmében használom), vagy metrumokon, azaz egy bizonyos mértéken. Bár mindkettő verslábakon alapszik, mégis lényeges különbség van köztük.

46. Mert először is a ritmusok időtartamon alapulnak, a metrumok sorrenden is, ezért az egyik a mennyiséggel, a másik a minőséggel is kapcsolatos. A ritmus vagy egyenlő, mint a daktilus; egy hosszú ugyanis két rövidnek felel meg (ugyanez a viszony más lábaknál is megvan,. de ez az elnevezés mégis megmaradt; a hosszú két időegység, a rövid egy, ezt még a gyerekek is tudják); vagy másfeles, mint a paian; ez egy hosszúból és három rövidből, illetve ennek ellenkezőjéből, három rövidből és egy hosszúból áll (vagy másképpen: három idő a kettőhöz másfelet ad); vagy kétszeres, mint a jambus (mert egy rövidből és egy hosszúból áll) és az ellenkezője.

48. Ezek a metrumnak is verslábai, de azzal a különbséggel, hogy a ritmus számára közömbös, hogy a daktilusban elöl állnak-e a rövidek vagy hátul: egyedül az időt méri, hogy az időtartam ugyanannyi legyen az emelkedésben és az ereszkedésben. Ennélfogva a versben másképpen történik a mérés: daktilus helyett nem lehet anapesztust tenni vagy spondeust, s a paian sem kezdődhetik és végződhetik tetszés szerint röviddel.

49. A metrika rendszere nemcsak az egyik lábat nem tűri meg a másik helyett, hanem még egy daktilust vagy esetleg egy spondeust sem egy másik helyett. Következésképpen ha a folyamatosan egymás után következő öt daktilust, amilyenek ebben a sorban:

panditur interea domus omnipotentis Olympi,
összezavarod, tönkreteszed a verset is.

50. Abban is különböznek, hogy a ritmusokban az időtartamok szabadok, a metrumokban kötöttek, s az utóbbiakban meghatározottak a végek, amabban ahogyan kezdődtek, úgy folynak a metaboléig, azaz egy másfajta ritmusba való átmenetig, továbbá abban is, hogy a metrum a szavakra korlátozódik, a ritmus a testmozgásra is.

51. Üres időket436 is könnyebben megengednek a ritmusok, bár ezek a metrumokban előfordulnak. Mégis nagyobb ott a szabadosság, ahol az időegységeket a lélekkel is mérik, meg a láb és a kéz ütemével, az időközöket pedig megjelölik bizonyos jelekkel, és felbecsülik, hány rövidből áll az időtartam. Eszerint vannak négyjelű, ötjelű, sőt még hosszabb ütemcsoportok is, mert a jel egy időegység.

52. A beszéd szerkesztésében biztosabb és mindenki számára nyilvánvalóbb mértéket kell megvalósítani. Ennek pedig lábak, mégpedig verslábak szerint kell megnyilvánulnia, mert ezek annyira gyakoriak a beszédben, hogy abba sokszor észrevétlenül mindenféle verssorok becsúsznak, és fordítva is: nincs az a prózai mű, amelyet ne lehetne valamiféle kisebb verstani egységek vagy tagok szerint mérni.

53. Ahogyan találkoztunk is már olyan fontoskodó grammatikusokkal, akik a lírai költők verseire különböző versmértékeket kényszerítettek rá. De Cicero is igen gyakran hangoztatja, hogy az egész próza ritmusos, ezért egyesek azt vetik a szemére, mintha a beszédet ritmushoz kötné. Mert a számok ritmusok, ahogyan ő maga is megállapítja,437 s követi őt Vergilius, amikor ezt mondja:

ritmusa itt a fejemben, bár tudnám szavait már,

és Horatius

szabados szabállyal, /nem köti versét.

55. Többek között ezt a kijelentését is támadják: „Démoszthenész villámai sem cikáznának annyira — mondja —, ha ritmustól meglendítve nem röpülnének. Ha ezt így érti: „ritmustól meglendítve", akkor nem értek vele egyet. Mert a ritmusoknak, ahogyan mondtam, nincsenek merev határai, s a beszéd folyamán nem változik, hanem amilyen emelkedéssel és ereszkedéssel kezdődött, folytonosan azzal fut tovább: a beszéd ugyanis nem az ujjak taktusa szerint halad előre.

56. Bizony Cicero is igen jól látta ezt, és gyakran tanúskodik róla, hogy arra törekszik, ami ritmusos, hogy inkább ne ritmustalan legyen a szófűzése — mert ez tanulatlan és parasztos —, mint ritmussal teli, ami költői. Amiként nem akarunk hivatásos sportoló lenni, de olyan sem, akiről azt mondják, hogy kerüli a testmozgást.

57. Azonban nincs még elnevezése annak a szövegnek, amelyet a verslábak tesznek kerekded konklúzióvá. Mi lehetne ez más, ha nem a ritmus, de szónoki ritmus, ahogyan az enthüméma is szónoki szillogizmus. Én bizony, hogy ne ócsároljanak, mert ettől még Marcus Tullius sem mentesült, kikötöm, hogy amikor szerkesztett helyett ritmusról beszélek, ahogyan ezt már korábban is tettem, szónoki ritmust értsenek rajta.

58. Az összeállításnak már jóváhagyott, kiválasztott és mintegy magunk számára kijelölt szavakat kell összefűznie: mert a durván összerakott szavak is hatékonyabbak a haszontalanoknál. Megengedhetőnek tartom azonban a válogatást, de csak azonos jelentésű és hatékonyságú szavakból, s hozzáadnék még a nem henye szavakból, és elhagynám a nem feltétlenül szükségeseket, továbbá alakzatokkal megváltoztatnám az eseteket és számokat, ezeknek változatosságát a szófűzés miatt is megengedjük, mert önmagában is kellemes.

59. Még ott is, ahol a szabály vagy a nyelvszokás mást javall, a szófűzés választhat e formák közül: vitavisse vagy vitasse, deprehendere vagy deprendere. A szótagösszevonást sem tiltom meg, és semmi olyasmit, ami nem árt a gondolatnak vagy a stílusnak.

60. A legfőbb e tekintetben azt tudni, hogy melyik szó hova illik a legjobban. Az szerkeszt a legjobban, aki ezt nem egyedül a szerkesztés kedvéért teszi.


Ritmus a szövegben

A verslábak szabályrendszere a beszédben sokkal nehezebb, mint a versben. Először azért, mert a verssorok kevés szóból állnak, a beszédben viszont gyakran hosszabb körmondatok vannak, azután pedig mivel a verssor mindig hasonló önmagához, és azonos módon árad, a beszéd szerkezete, ha nem változatos, egyhangúságával terhessé válik, és keresettsége szembeötlő lesz.

61. Az egész teste teljesen — hogy úgy mondjam — át van szőve ritmussal, nem beszélhetünk ugyanis rövid és hosszú szótagok nélkül, mert ezekből állnak a lábak. Mégis jobban igényeljük a végeken, s ott meg is mutatkozik, először is, mert minden gondolatnak megvan a befejezése, és természettől igényli a szünetet, hogy az elválassza a következő elejétől. Azután a fül, amely a folyamatos beszédet követi, mintegy vonszolva a rohanó beszéd sebes folyama által, akkor ítél igazán, amikor ez az áradás megáll, és időt enged a megfontolásra.

62. Ne legyen hát göröngyös és darabos, ahol a lélek mintegy fellélegzik és felüdül. Ez a beszéd nyughelye, ezt várja a hallgatóság, itt mutatkozik meg minden elismerés. A végekhez hasonló gondosságot igényelnek a kezdetek, mert ezeket is feszülten várja a hallgatóság.

63. Mégis könnyebben lehet kezelni őket, mert máshoz nem kapcsolódnak, és az előttük levővel nem törődnek. Itt kezdődik, még a befejezés, bármilyen jól van is megszerkesztve, elveszti varázsát, ha szakadékos úton jut el a végére. Mert mi az oka annak, hogy Démoszthenész ezen szófűzése: toisz theoisz eukhomai paszi kai paszaisz ünnepélyesnek tűnik, ez pedig, ahogy tudom, Brutusnak kevésbé, de mindenki másnak tetszett: kan mépó ballé méde toxeué, Cicerót pedig megróják emiatt: familiaris coeperat esse balneatori, és nem kevésbé az archipiratae szóalakért, holott ugyanolyan ritmusúak, mint a paszi kai paszaisz és a méde toxeué de mégis az előbbiek ünnepélyesebbek.

65. Ebben talán közrejátszik az is, hogy Cicerónál egy-egy szó két-két verslábat foglal magában, ami még versben is túlságosan lágynak tetszik, nemcsak akkor, ha öt szótagból áll, mint ez: fortissima Tyndaridarum, hanem akkor is, ha négyből, ha a verssor így végződik: Appennino és armamentis és Oreione.

66. Ezért el kell kerülnünk azt is, hogy a végeken több szótagból álló szavakat használjunk.
Középen nemcsak arra kell gondot fordítani, hogy összekapcsolódjanak a szavak, hanem hogy ne legyenek vontatottak, hosszúk, és ami ma a leggyakoribb hiba, ne ugráljanak a rövid szavak összefűzése miatt, olyan zörejt hallatva, mint a gyermekek csörgője.

67. Mert ahogyan a kezdések és a befejezések nagy jelentőségűek, amikor kezdünk vagy befejezünk egy gondolatot, úgy középen is van némi igyekezet, s ez is parányi szünetet tart, ahogy a futók lába nyomot hagy maga után még akkor is, ha nem marad egy helyben. Így nemcsak a tagmondatokat és a szószerkezeteket kell jól elkezdeni és lezárni, hanem azokban is, amelyek kétségkívül szorosan összekapcsolódnak, és nem igényelnek lélegzési szünetet, kell lennie valamilyen rejtett fokozatnak.

68. Ki vonná kétségbe, hogy egy gondolatot egy lélegzettel mondunk ki ebben: Ani-madverti, iudices, omnem accusatoris orationem in duas divisam esse partis. Mégis az első két szónak, és az utána következő háromnak, majd a következő kettőnek, végül pedig az utolsó háromnak sajátos ritmusa van. Visszatartjuk lélegzetünket, ahogy a ritmus igényli

69. Aszerint hogy ezek a részecskék súlyosak, hevesek, lassúk vagy gyorsak, visszafogottak vagy féktelenek, lesz az, ami belőlük összeáll, szigorú vagy csapongó, tömör vagy laza.

70. Bizonyos befejezések suták és lebegők, ha magukban állnak, de az utánuk következők felfogják és támogatják őket, s ilyen módon ezt a hibát a befejezésben a folytatás kiküszöböli. ANon vult populus Romanus obsoletis criminibus accusari Verrem keményen hangzik, ha itt megállsz, de folytatja az, ami utána következik, még akkor is, ha természettől el vannak választva: nova postulat, inaudita desiderat, s ez megmenti a ritmust.

71. Ut adeas, tantum dabis rosszul fejeződne be, mert hatos jambus második felét teszi ki, de így folytatódik: uttibi cibum vestitumque intro ferre liceat, tantum, ez még mindig gyors, de lelassítja és megtámasztja e befejezés: nemo recusabat.


A verssorokat kerülni kell

72. A legrútabb azonban, ha egész verssor jön létre a beszédben, de az is csúnya, ha egy verssor része jelenik meg, például a vers záró része a mondat végén vagy az első része az elején. A fordítottja viszont gyakran helyénvaló, mert olykor igen illően zárja le a mondatot a verssor első része, főleg akkor, ha kevés szótagból áll, különösen ha hatos jambus vagy nyolcas trocheus része.

73. In Africa fuisse hatos jambus eleje, és a Ligarius érdekében tartott beszédben az első mondatot zárja. Az esse videatur klauzula túlságosan gyakori, egy nyolcas trocheusnak az eleje. Ilyen Démoszthenésznek a puszi kai paszaisz, és paszin hümin, és e beszédének szinte az egész eleje.

74. A verssorok végei is jól illenek a beszéd elejéhez: etsi vereor, iudices és animadverti, iudices. De nem helyénvaló a verskezdet a beszéd elején, ahogyan Livius kezdi a bevezetését.

75. Facturusne operae pretium sim461 (mert így adta ki, és ez jobb, mint ahogyan kijavítják), sem a verszárlat a mondatzárlatban, mint Cicerónál: quo me vertam nescio, mert ez hatos jambus vége. Trimetert és hatos jambust tetszés szerint lehet egymás helyett használni, a hat lábban ugyanis három felütés van. Rosszabbul zár le a hexameter vége, ahogyan Brutus a leveleiben: neque illi malunt habere tutores aut defensores, quamquam sciunt placuisse Ca-toni.

76. A jambusok kevésbé szembeötlők, mert ez a metrum igen közel áll a prózáshoz. Ezért olykor szinte verssorok csúsznak bele, amit igen gyakran elkövet Brutus a kemény beszédre való túlbuzgó törekvésében, de nem ritkán Asinius is, sőt olykor még Cicero is, ahogyan a L. Piso ellen mondott beszédének rögtön az elején: Pro di immortales, quid hic inluxit dies?

77. Nem kevesebb gonddal kell kerülni azt, ami túlzottan ritmusos, mint Sallustiusnál ez: Falso queritur de natura sua. Mert bármennyire is legyen bár kötött a beszéd, mégis kötetlennek kell feltűnnie. Még Platón sem tudta elkerülni ezt a hibát Timaioszának elején, pedig a szófűzésben igen gondos volt.

78. Mert tüstént egy hexameter kezdetébe botlasz, utána egy anakreóni sor következik, majd ha akarod, egy trimeter, továbbá egy két és féllábas egység, amit a görögök penthémimerésznek neveznek, s mindez három soron belül. Thuküdidésznél is becsúszott ez az igen lágy ritmusú sor: hüper hémiszü Karesz ephanészan.



Adamik Tamás fordítása