logo

IX Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Hasonlóság az ügyállások között

1. Van azonban valamiféle rokonság az említett ügyállások között. Mert a meghatározásban is azt vizsgáljuk, hogy egy elnevezésnek mi a jelentése, meg a szillogizmusban is — amely a meghatározás után a második ügyállás — [és mind ezt] olyan szempontból, hogy mi volt írójának szándéka; továbbá az is szembeötlő, hogy az ellentmondó törvények a betű és szellem két ügyállását képezik. Viszont a meghatározás amphibolia is bizonyos szempontból, minthogy kétfelől is kifejti egy szónak az értelmét.

2. A törvény betűje és szelleme az egyes szavakkal kapcsolatban támaszt jogi kérdést, és ugyanezt célozza meg az antinomia is. Éppen ezért egyesek azt mondták, hogy mindez a törvény betűje és szelleme alá tartozik, mások meg úgy látták, hogy a betű és szellem ügyállásában az amphibolia az, ami vizsgálatot igényel. De ezek mégiscsak külön dolgok: hiszen más a homályos jogszabály, megint más a kétértelmű.

3. Így nézve a meghatározás — már csak a neve alapján is — általános vizsgálatot foglal magában, amely meglehet anélkül is, hogy az üggyel bárminemű kapcsolata volna. A betű és szellem ügyállása az olyan jogszabályt elemzi, amely benne van a törvényszövegben; a szillogizmus azt, ami nincs benne. Az amphiboliában az ellentétesség felismeréséhez vezet a per; az ellentmondó törvények esetében a vita az ellentétesség felismerésétől kezdődik.

4. Tehát nem véletlen, hogy ezt a különbözőséget elismerték a legkiválóbb tudósok, és hogy a legjobb szakemberek többségénél továbbra is tartja magát ez a felfogás. Az elrendezésnek ilyen módjáról, még ha nem is mindent, de valamit azért át tudtam adni.

5. Vannak más esetek is, melyek a tárgyalandó peranyag részletes ismertetése nélkül nem adnak lehetőséget a tisztázásra. Persze nemcsak az egész ügyet kell kérdésekre és pontokra felbontanunk, hanem még ezeknek a részleteknek is megvan mindig a maga rendje. Mert ahogy a bevezetésben is lehet valami első, második, harmadik, úgy az összes kérdésnek és pontnak is megvan a maga elrendezése, sőt még a legegyszerűbb tételeknek is.

6. Hacsak nem az olyan számít neked jártasnak a felosztásban, aki a peres kérdést így tagolja részekre: Vajon minden jutalmat meg kell adni a háborús hősnek? A magántulajdonból is? Egy nő kezét is? Azét is, aki férjezett asszony? És ezét itt? Aztán, amikor az első kérdésről kellene beszélnie, össze-vissza kever mindent aszerint, ahogy az eszébe jut, mintha nem tudná, hogy ilyenkor először azt kell tárgyalni, hogy a törvény betűjét kell-e figyelembe venni vagy szellemét.

7. De erre a részletre sem épít fel valamiféle bevezetést, azután az egymás után következő részeket nem fűzi össze szerkesztett beszéddé úgy, ahogyan az emberi testnek is része a kéz, a kéznek az ujj, az ujjnak meg az íz. Ez az, amit az író nem tud bemutatni, csak egy meghatározott, önálló peranyagon keresztül.

8. De mit ér egy példa vagy kettő, sőt, akár száz vagy ezer is a végtelen esethez képest? A tanító feladata, hogy nap mint nap más és más típusú példán mutassa be, hogy milyennek kell lennie az elemek helyes elrendezésének és összekapcsolásának, hogy lassanként kifejlődjék a gyakorlati érzék és a hasonló esetekre való alkalmazás képessége. Mindazt ugyanis, amit az elmélet kigondol, lehetetlen átadni.

9. Hiszen melyik festő tanult meg mindent lerajzolni, ami a természetben létezik? Hanem ha egyszer elsajátította a természet utánzásának módszerét, akkor már bármit, amit megfigyel, le tud másolni. Melyik kézműves nem csinált még olyan edényt, amilyet korábban sosem látott?

10. Néhány dolog azonban már nem a tanítón, hanem a tanulón múlik. Mert az orvos ugyan megtaníthatja, hogy az egyes betegségek esetén mit kell tenni, vagy hogy az egyes tünetek alapján mire kell gyanakodni, de nem adhatja meg a képességet, hogy valaki az érverésből, a beteg színéből, légzéséből, a hőmérséklet-változásból olvasson, ehhez ugyanis kinek—kinek egyéni tehetségre van szüksége. Ezért hát a legtöbb dolgot önmagunkon kérjük számon, az eseteket pedig alaposan mérlegeljük, és gondoljunk arra, hogy az emberek erre a mesterségre is előbb maguk jöttek rá, s csak aztán kezdték el tanítani.

11. Az egész ügy leghatékonyabb elrendezését, amelyet méltán mondanak gazdaságosságnak,s csak úgy lehet megvalósítani, ha mintegy a jelenben elképzeljük, mikor kell bevezetéssel élni, mikor mellőzni; mikor tartsunk folyamatos elbeszélést, mikor részekre tagoltat; mikor kell az elején kezdenünk, mikor homéroszi stílusban a közepén vagy a végén; mikor nincs szükség a tényállás elbeszélésére; mikor kezdjük a saját, mikor az ellenfél tételeivel; mikor a legszilárdabb, mikor a leggyengébb bizonyítékokkal; milyen ügyben lehet már a bevezetésben tárgyalni a főkérdést, és mikor kell hosszabban előkészíteni; mit képes a bíró értelme felfogni, mihelyt kimondjuk, és mi az, amire csak lassanként szabad rávezetni; az egyes részleteket cáfoljuk-e, vagy egyben az egészet; az érzelemkeltést a befejezésre tartogassuk, vagy terjesszük ki az egész perbeszédre; vajon a jogosságról vagy a méltányosságról beszéljünk előbb; vajon a múltbeli bűnvádakat vagy a jelenleg tárgyalás alatt állókat helyénvaló előbb felemlíteni vagy hárítani; ha több szintű az ügy, milyen sorrendet kövessünk; a tanúvallomások és okiratok közül melyeket kell a perbeszéd során előadnunk, melyeket későbbre tartogatnunk? Olyan ez, mint annak a hadvezérnek a bölcsessége, aki csapatait részint az ütközet eshetőségére tartja fenn, részint az erődítmények védelmére, a városok ellenőrzésére, élelemszerzésre, utak megszállására, egyszóval elrendezi őket szárazon és vízen.

14. De csak az fog ilyen teljesítményt nyújtani a szónoki beszédben, akiben megvan minden: a rátermettség, a szaktudás, a szorgalom. Ezért ne várja senki, hogy csupán mások fáradozása által jó szónokká lehet: átvirrasztott éjszakák, küszködések, megfeszített munka és elcsigázottság szegélyezik ezt az utat; mindenkinek magának kell megszereznie a saját képességeket, a saját tapasztalatot, a saját módszert, hogy ne kelljen ilyesmin gondolkodnia, hanem készen rendelkezhessen ezzel, mintha nem is tanult, hanem veleszületett tudása volna.

15. Mert az utat meg lehet mutatni, de mindenkinek megvan a maga egyéni sebessége. A szónoklattan eleget nyújt, ha rámutat az ékesszólás lehetőségeire — az már a mi dolgunk, hogy tudjunk velük élni.

16. Persze nemcsak a szónoki beszéd egyes részeinek elrendezéséről van szó, hanem ezek mindegyikén belül is szintén van egy első, második, harmadik gondolat; s nem csak arra kell törekedni, hogy ezek sorrendben következzenek, hanem hogy összefüggés is legyen köztük, és úgy illeszkedjenek, hogy az összeforrasztás helye ne tűnjék fel: egész test legyen, ne csak tagok halmaza.

17. Ez pedig akkor sikerülhet, ha figyelünk arra, mihez mi illik, és szót szóhoz úgy fűzünk, hogy azok egymással ne birkózzanak, hanem szépen ölelkezzenek. Így aztán a különböző gondolatok nemcsak mint távoli helyekről összeverődött idegenek állnak majd egymással szemben, hanem valamiféle rokoni kapcsolat révén lesznek összekötve az előző és a következő résszel, és beszédünk nem csupán megszerkesztettnek fog tetszeni, hanem folyamatosan összefüggő egységnek is. De talán túl messzire megyek, és anélkül hogy észrevenném az átmenetet, az elrendezéstől átsiklom a stílustan szabályaihoz; ez pedig a következő könyv témája lesz már.


Gonda Attila fordítása