logo

IX Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Felosztás minőségi ügyállásban

1. Létezik egy másik minőség, amely igen általános, de mégsem egyszerű. Mert azt is vizsgáljuk, hogy valamely dolognak milyen a természete és a formája: „halhatatlan-e a lélek; emberi formájú-e az isten?" Továbbá a nagyságot és a számot is: „mekkora a Nap; csak egy világ létezik?" Mindezt ugyan következtetéssel állapítjuk meg, a kérdés azonban az, hogy milyenek.

2. Tanácsadó próbabeszédekben is szoktak efféléket tárgyalni. Például: Ha Caesar azt mérlegelné, hogy megtámadja-e Britanniát, fontolóra kellene vennie, hogy milyen az Óceán természete, hogy sziget-e Britannia (akkor ugyanis még nem tudták), mekkora a területe, és hogy hány katonával vonuljon ellene. Ugyanígy a minőség fogalma alá tartozik, hogy mit kell és mit nem szabad tenni, mire kell törekedni és mit kerülni. Az ilyesmi ugyan a tanácsadó beszédbe illik leginkább, de a perbeszédekben is gyakori téma, azzal a különbséggel csupán, hogy míg amazokban jövőbeli, addig a perben megtörtént dolgokról van szó.

3. Továbbá mindaz, ami a bemutató beszédre jellemző, szintén szerepel ebben az ügyállásban: bizonyos már, hogy a tett valóságos, csak az a kérdés, hogy milyen. Minden per vagy jutalomról, vagy büntetésről, vagy ezek nagyságáról szól. A jogi eset vagy egyszerű, vagy összehasonlító; az előbbiben azt vizsgáljuk, hogy mi méltányos, az utóbbiban, hogy mi méltányosabb, vagy mi a legméltányosabb. Amikor büntetésről folyik a tárgyalás, az a fél, aki az ügyben érintett, vagy védekezik a vádak ellen, vagy enyhíteni próbálja azokat, vagy mentegetőzik, vagy ahogy egyesek gondolják, kegyelemért könyörög.

4. Messze a leghatásosabb védekezés, ha azt állítjuk, hogy az a tett, amivel vádolnak, tisztességes. „Kitagadnak valakit, mert az atyai tilalom ellenére katonának állt, tisztségekre pályázott, megnősült"; védelmezzük azt, amit tettünk. Ezt a fajtát nevezik Hermagorasz követői kat antilépszinnek, a jelentésre értve az elnevezést. Szó szerinti latin fordítását nem találtam; abszolútnak szokták mondani, mert csak az kérdéses, hogy igazságos-e vagy sem.

5. Mindent természeténél fogva vagy közmegállapodás alapján tartanak igazságosnak; természeténél fogva igazságos, ami a dolog erkölcsi értékéből következően az. Így a kötelességtudás, a hűség, az önzetlenség és hasonlók.

6. Ide sorolják azt is, ami azonos mértékben kölcsönös. Ám ezzel óvatosnak kell lennünk, mert sem az erőszak elleni erőszak, sem a talio alkalmazása nem számít igazságtalanságnak azzal szemben, aki az egészet kezdte, és csak mert azonos a két végrehajtott cselekedet, még nem lesz igazságos az is, ami előbb történt. Mindkét részről akkor igazságos a tett, ha a törvény és a körülmények ugyanazok; de talán már nem egyenlők azok, amelyek valamely részükben különböznek. A közmegállapodás törvényekben, szokásokban, ítéletekben, szerződésekben ölt testet.

7. A védekezés másik fajtája, amikor egy önmagában elfogadhatatlan tettet kívülről vett mentségekkel védelmezünk: ezt úgy hívják: antitheszin. A latin szerzők ezt sem szó szerint fordítják, ugyanis máshonnan vett védekezésnek szokták nevezni az ilyen esetet.

8. E helyzetben a legjobb megoldás, ha a vádat a tett indítékával védjük ki; ilyen Oresztész, Horatius és Milo védekezése. Ennek neve antenkléma," mivel egész védekezésünk annak vádolásában áll, akinek éppen igazságot akarnak szolgáltatni: „megölték, de mint útonállót; megvakították, de mint leányrablót".
Van még egy olyan, szintén a tett indítékaiból levezetett, ám az előbbivel ellentétes védekezés, melyben a tettet nem is önmagában védelmezzük, mint az abszolút védekezés esetén, s nem is az ellenfél valamely tettéből kiindulva, hanem valamely belőle származó — az államra vagy több emberre vagy még magára az ellenfélre nézve is előnyös — haszonra hivatkozva. Néhány esetben pedig a saját hasznunkra hivatkozva, de csak ha olyan a dolog, amit önmagunkért tenni erkölcsileg helyes. Ez a lépés kívülálló, a törvény betűjéhez ragaszkodó vádló mellett sosem használ, családtagok közti pereskedésben viszont használhat.

10. Mert egy apa a fiainak kitagadási eljárásában, férj a feleségnek, ha rossz bánásmód miatt kerül vád alá, <és apjának> a fiú, ha annak megbomlott elméje miatt indít eljárást, szégyenkezés nélkül kimondhatja, hogy amit tett, nagyon is érdekében állt. Ilyen esetben persze jobb az ügye annak, aki csak a kedvezőtlen fejlemények elől tér ki, mint annak, aki előnyökre pályázik.

11. Ehhez hasonló eseteket valódi bírósági vizsgálatokon is szoktak tárgyalni. Ugyanis az iskolákban a kitagadott gyermekek szerepe ugyanaz, mint a fórumon azoké, akiket örökségükből kizártak a szülők, vagy azoké, akik vagyonukat a centumvirek bíróságán követelik vissza. Amit az iskolában durva bánásmód esetének minősítünk, az a fórumon a hozomány sorsának a kérdése, mikor is azt vizsgálják, melyik fél hibájából történt a válás. Amit pedig az iskolában gyengeelméjűség esetének tekintünk, az a fórumon gondnokság alá helyezés kérelmezésének ügye.

12. A hasznosság követelményeihez igazodik a védekezés olyankor is, ha más esetben valami rosszabb következett volna be. Mert a rossz dolgok összemérésekor jónak számít már a kisebbik rossz is; például ha Mancinus azzal venné védelmébe a numantiai békeszerződést, hogy serege odaveszett volna, ha nem egyezik bele. A védekezésnek ezt a nemét görögül antisztaszisznak15 nevezik, nálunk összehasonlítónak hívják.

13. Mindez a tényállás védelmére vonatkozott. Ha ez sem önmagában, sem segítség felhasználásával nem sikerül, legjobb mindjárt másra hárítani a vádat, ha tehetjük. Ezért aztán megfigyelhető, hogy az áthárítás az olyan ügyállásokban is előfordulhat, amelyek nem függenek írott törvénytől. Olykor tehát egy másik emberre hárítjuk a bűnösséget; mint például, ha a numantiai békeszerződés miatt vád alá helyezett Ti. Gracchus (aki néptribunusként valószínűleg éppen ettől való félelmében terjesztette elő néppárti törvényeit) azt állította volna, hogy ő csak parancsnoka utasításait követte."

14. Olykor pedig a körülményekre hivatkozunk; mint például, ha az illető, aki nem teljesített valamit, amire végrendeletben utasítást kapott, azt mondaná, hogy bizonyos törvények miatt nem tehette meg a dolgot. Ezt metasztaszisznak" szokták nevezni.
Ha itt is akadályba ütközünk, hátra van még a mentegetőzés; az pedig vagy tudatlanságra hivatkozva történik, például ha valaki egy szökevényre bélyeget süttet, majd miután kiderül, hogy az illető szabad ember, azt állítja, nem tudta, hogy szabad; vagy kényszerűségre, például amikor a katona szabadsága leteltével nem jelentkezik, és azt mondja, hogy árvíz tartotta fel jöttében, vagy azt, hogy betegség.

15. Véletlenről is gyakran beszélünk bűnösség helyett. Néha pedig azt mondjuk, rosszat cselekedtünk, de szándékunk jó volt. Mindkét dologra számos, kézzelfogható példa van, ezért sem szükséges ezek részletes taglalása. Ha mindaz, mit eddig leírtam, nem segít rajtunk, azt kell néznünk, hogy vajon lehet-e a bűnösségen enyhíteni. Ez az a bizonyos mennyiségi ügyállás, amelyről egyesek beszélni szoktak.

16. Ez pedig, mivel hol büntetést, hol jutalmazást jelent, csak a tény minősége alapján határozható meg, s éppen ezért gondolom úgy, hogy ezen ügyálláshoz tartozik, miként az is, melyet a görögök a számra vonatkoztatnak. Ők ugyanis pélikotészről is, és poszotészről" is beszélnek: mi mindkettőt egy elnevezéssel illetjük.

17. Utolsó a könyörgés; ám a legtöbben cáfolták, hogy ilyen eset egyáltalában előfordulhat a bíróság előtt. Sőt még Cicero is, úgy tűnik, szintén emellett tesz tanúbizonyságot, mikor Q. Ligarius védelmében így beszél: „Én ugyan, Caesar, sok ügyben léptem fel veled együtt, míg a fórumon tartott téged tisztségeid szelleme, az viszont biztos, hogy így sosem álltunk oda:

18. »Bocsássatok meg neki, bírák: hibázott, megbotlott, nem gondolta volna; de ha még egyszer ezután... stb.«" Pedig a szenátusban, a népgyűlésen, a császár előtt és mindenütt, ahol megvan a jogi alap a kegyelem gyakorlására, helye van a könyörgésnek. Ez esetben viszont a következő három dolog a legfontosabb a vádlott szempontjából: az előélete, ha feddhetetlen, ha érdemei vannak; annak reménye, hogy a jövőben feddhetetlenül fog élni, és valamennyire hasznosan is; továbbá, ha láthatóan akár más csapások által, akár a jelen meghurcoltatás vagy a bűntudat következtében már úgyis elég büntetést szenvedett; ezenkívül az előkelő származás, a magas méltóság, a rokonok és a barátok.

19. Legtöbbet mégis attól várhatunk, aki a tárgyalást vezeti, hiszen inkább éri dicséret, ha könyörületes, mint feddés, hogy nem elég kemény. És a bíróságon persze, ha nem is az egész ügy folyamán, azért nagy részében gyakran ki is használják ezt a lehetőséget. Mert gyakori ez a felosztás: nem tette meg, de ha megtette volna is, meg kellene bocsátani. Kétes ügyekben gyakran bizonyult már ez hatásosnak; a befejezésben pedig szinte minden védőbeszéd szokott ezzel a megoldással próbálkozni.

20. Sőt néha az egész ügy súlypontja erre helyeződik. Mert hát, ha végrendeletében az apa kizárja fiát az örökségből, amiért az egy szajhába szerelmes, vajon talán nem éppen az a kérdés lényege, hogy az apának nem kellett volna-e mégis megbocsátania ezt a vétket, s a centumvireknek nem kellene-e elnézniük? De még a formulákban is, mikor büntetőjogi perről van szó, úgy osztjuk fel az ügyet, hogy van-e büntetés kilátásba helyezve; és hogy azt végre is kell-e hajtani. Az viszont igaz abból, amit az említett többség gondol, hogy az ilyen védekezés alapján még nem menthetik fel a bírák a vádlottat.

21. A jutalmazással kapcsolatban pedig két kérdés merülhet fel: méltó-e bármi jutalomra is, aki kérelmez, s hogy akkorára-e; továbbá, hogy két kérelmező esetén melyik méltóbb rá, több közül pedig ki a legméltóbb. E kérdések tárgyalását azonban már az érdemek jellege határozza meg. S itt nem a tettet kell csupán tekintetbe vennünk, akár puszta említése, akár összehasonlítása lesz feladatunk, hanem a személyt is: mert az is nagy különbség, hogy ifjú-e vagy öregember ölte meg a zsarnokot, hogy férfi-e vagy nő, s hogy idegen vagy hozzátartozó;

22. és sok szempontból a helyet is: hogy zsarnoksághoz szokott vagy mindig is szabad államban, a várban-e vagy otthonában; továbbá azt is, hogy miképp történt: fegyverrel vagy méreggel; és milyen időszakban: háborúban vagy békében, amikor már éppen le akart mondani hatalmáról, vagy amikor valami újabb gaztettre készült. Kedvezően értékelik az érdemek tekintetében a tettel járó veszélyességet és nehézséget is.

23. Hasonlóképpen fontos például, hogy egy adomány kitől származik, mert nagyobb hála jár érte a szegénynek mint a gazdagnak, az ajándékozónak, mint a viszonzónak, vagy az apának, mint a gyermektelennek; csakúgy mint az, hogy milyen célra adakozott, milyen időszakban, és milyen szándékkal, azaz hogy nem valamilyen önző számításból; de hasonlóan van ez más dolgokban is. Éppen ezért a minőség kérdése nagyon sok munkát ad a szónoknak, mivel mindkét fél számára ez a legjobb alkalom a tehetség kibontakoztatására, és sehol sem ilyen nagy az érzelmek szerepe.

24. Mert a következtetés, bár gyakran kívülről merített bizonyításokat is felhasznál, eszközeit mégis a tényanyagból veszi; de hogy milyen színben tűnjék fel valami, az már az ékesszólás dolga. Itt csak ez uralkodik, ez parancsol, ez győzedelmeskedik.
A minőséghez köti Verginius a kitagadást, az elmebajt, a durva bánásmódot és a házasságkötési szándékukat kinyilvánító árva lányok esetét. Valóban, így is van ez szinte mindig, s akadnak olyanok is, akik az ilyen ügyeket a kötelességteljesítés kérdéskörébe utalják. De néha még más ügyállást is megengednek az ide vágó törvények; merthogy a következtetés is nemegyszer szerepel többségükben, mikor azon erősködnek, hogy nem tettek semmit, legfeljebb jóhiszeműségből, melyre sok példa van. Azt, hogy mi az elmebaj vagy a durva bánásmód, pedig meghatározással állapítjuk meg. Persze a jogi kérdéseket többnyire törvények szokták megelőzni, mégpedig olyanok, melyekből az esetre megfelelő ügyállás nem állítható fel.

26. Amit azért tényekkel nem lehet védeni, azt a jogra kell alapozni: miként azt is, hogy hányfajta és miféle okokból nem szabad valakit kitagadni, vagy hogy milyen vádak alapján indítható eljárás durva bánásmód címén, és hogy kinek nincs megengedve vádat emelni az elmebajos ellen.

27. A kitagadásnak kétféle formája van: az egyik a véghezvitt bűntett miatt történő (például ha a leányrablót vagy a házasságtörőt tagadják ki), a másik a függőben lévő s ezért még csak feltételezett bűnösség miatt történő kitagadás (ilyen eset az, amikor egy apa azért tagadja ki fiát, mert az nem fogad szót neki). Az előbbi a kitagadó kemény fellépésével jár együtt (hiszen nem lehet változtatni azon, ami megtörtént); az utóbbi hangneme megértő is részben, és hasonló ahhoz, mint amikor tanácsot adunk (egy apa ugyanis inkább akarja jobb belátásra bírni, mint kitagadni fiát): ugyanakkor a fiúk érdekét védve mindkét esetben alázatos, elégtételre kész fellépés szükséges.

28. Tudom, ettől eltérő véleményen lesznek, akik szívesen támadják az apákat szónoki alakzattal: azt azért nem merném állítani, hogy sosem szabad ilyet tennünk, hiszen előfordulhat olyan eset, amely megkívánja ezt. Persze kerülnünk kell, valahányszor lehetőségünk van másképpen eljárni: mindenesetre az alakzatokat majd egy másik könyvben tárgyaljuk.

29. De nem különböznek a kitagadási perektől a durva bánásmód ügyében folytatottak sem, mert ezek is ugyanolyan mérsékletet kívánnak meg a vádolásban. Elmebaj ügyében is vagy amiatt indul bírósági eljárás, ami történt, vagy amiatt, ami még megtörténhet vagy nem történhet meg.

30. A vádló szabadon támadhatja mindazt, ami történt, de kizárólag úgy, hogy csak a tettet vádolja, magát az apát inkább sajnálja mint romlott egészségű embert; abban az esetben pedig, ha állapotának változása még lehetséges, hosszasan kérlelje, győzködje, végül pedig sajnálkozva állapítsa meg, itt már nem az erkölcs, az elmebaj akadályozza a józan életvitelt; így hát minél jobban dicséri erkölcseit a múltra nézve, annál könnyebben bizonyíthatja most, hogy csak betegség miatt változtak meg.

31. A vádlottnak pedig, míg csak az ügy engedi, higgadtan kell viselkednie a védekezés folyamán, mert a dühödt felindultság majdhogynem az őrültség állapotára hasonlít.
Mindegyik esetben közös vonás, hogy a vádlottak nem mindig tettük védelmezésével, hanem rendszerint mentegetőzéssel és bocsánatkéréssel igyekeznek megoldásra jutni. Egy ilyen tárgyalás ugyanis családias jellegű, ahol néha elég ok a felmentésre, hogy csak egyszer vétkeztünk, tévedésből és kisebb mértékben, mint ahogy azt szemünkre vetik.

32. De még sok másféle peres ügy is a minőség körébe tartozik. A becsületsértési ügyek: mert bár a vádlott olykor tagadja, hogy ezt tette volna, többnyire mégis a tett és a szándék dönt az ilyen perben. A vád képviselőjének kijelöléséről folyó tárgyalások, melyeket divinationesnek neveznek;

33. ebben az ügynemben, mikor a szövetséges polgárok megbízásából Verrest perbe fogta, a következő felosztást alkalmazta Cicero: egyaránt figyelembe kell venni, hogy kit szeretnének leginkább vádlónak azok, akiknek a nevében igazságot szolgáltatnak, és hogy kit szeretne legkevésbé az illető, akit a vádak érintenek.

34. A leggyakrabban mégis ezek a kérdések merülnek föl: „Melyiküknek van kettejük közül nyomósabb oka erre a szerepre? Melyikük viszi majd a vádat nagyobb buzgalommal és több eréllyel? Melyikük fogja lelkiismeretesebben végezni munkáját?"

35. Továbbá a gyámsági ügyek: az ilyen tárgyaláson azt szokták vizsgálni, hogy a számadásokon kívül kell-e mást is ellenőrizni, és hogy a gyámnak csupán lelkiismeretességről kell bizonyságot tennie, vagy még emellett bölcsességről és eredményességről is. Ehhez hasonló a hűtlen kezelés esete, ami a fórumon az ügyintézéssel kapcsolatos pereknek felel meg; mert megbízásos ügyintézés is létezik.

36. Ezenkívül az iskolában még olyan bűncselekményeket is kitalálnak,3o melyekre nem vonatkozik törvény, s ezekben aztán vagy azt vizsgálják, hogy nincs-e mégis rávonatkoztatható törvény, vagy azt, hogy egyáltalán bűncselekmény-e; mindkettőt ritkán.
A rosszul végzett követi megbízatás miatti per a görögöknél valóságos esetekben is gyakori, és ilyenkor jogi megközelítés alapján azt a kérdést szokták feltenni, hogy szabad-e teljességgel másképpen eljárni, mint ahogyan a megbízás szólt, és hogy meddig tart a követ küldetése, merthogy a követség lényege néha a küldetés utáni jelentésben áll, mint például Heius esetében, aki küldetésének lejárta után tanúskodott Verres ellen. Persze az egész leginkább attól függ, hogy milyen tettről van szó.
Az államérdek megsértése miatti perek: itt jönnek csak igazán azok a jogi csűrés-csavarások, hogy mit jelent „sérteni az állam érdekét", hogy vajon az illető sértette vagy csak nem szolgálta azt, ő maga okozta sérelmét vagy csak miatta történt; persze itt is a tettől függ minden.
A hálátlansági perek szintúgy: ebben az ügynemben azt vizsgálják, hogy az, aki ellen panaszt tettek, részesült-e jótéteményben. Ezt pedig ritkán lehet tagadni: aki ugyanis ilyet letagad, az eleve hálátlan.

38. De hogy mekkora jótéteményben részesült? Viszonozta-e? Vagy ha azonnal nem viszonozta, akkor mindjárt hálátlan is? Tudta volna egyáltalán viszonozni? Vajon azzal tartozott, amit elvártak tőle? És milyen szándék vezette az ?
Egyszerűbbek ezeknél a házasság jogszerűtlen felbontása miatti perek: az ilyenfajta jogosultságról szóló perbeszédek sajátos vonása, hogy a vádló inkább védekezik, a védelem pedig vádol.

39. Továbbá, amikor valaki a tanács előtt indokolja öngyilkossági szándékát: itt az az egyetlen jogi kérdés, hogy csak azt kell-e az öngyilkosságban megakadályozni, aki ezzel a tettével valamely törvényes eljárás alól akarná kivonni magát; minden egyéb a minőségre vonatkozik.
Kitalálnak gyakorlás céljából olyan végrendeleteket is, melyekben a vizsgálat egyetlen szempontja , ahogyan a korábban már bemutatott mintaperben, mikor is az örökség negyedik részéért, amit az apa legérdemesebb fiára hagyott, perre mennek fiai, a filozófus, az orvos és a szónok. Ugyanez az eset, amikor azonos rokonsági fokon álló árva lányok kinyilvánítják házasságkötési szándékukat, s keresik a férfi rokonok közül a megfelelő férjet.

40. De nem áll szándékomban sem az összes esetet számba venni (mert még mindig lehetne ám újakat kitalálni), sem pedig az összes felmerülő kérdést, mivel ezek a körülményekkel együtt változnak. Csak azon csodálkozom, hogy Flavus — aki előttem igen nagy tekintély — bár kifejezetten iskolai tankönyvet írt, a minőségre vonatkozó anyagot mégis oly szűkre szabta.

41. A mennyiség is, mint már említettem, még ha nem is mindig, azért többnyire ugyanezen ügyállás alá tartozik, akár mértékre, akár számra utal. A mérték pedig olykor a tett értékelésében mutatkozik meg, azaz hogy mekkora bűnnek számít vagy mekkora jócselekedetnek; néha viszont a jogban, mikor az a per tárgya, hogy kit melyik törvény alapján kell büntetni vagy jutalmazni.

42. Így a férfival paráználkodó férfi tízezer sestertiust köteles fizetni, minthogy e bűncselekményre ekkora büntetés van ki szabva. De ha a meggyalázott férfi felakasztja magát, halálbüntetéssel sújtható-e mint az illető halálának okozója? Ebben az esetben tévednek viszont, akik úgy beszélnek, mintha két törvény alkalmazása között lehetne választani: mert a tízezer sestertiusszal kapcsolatban nincs vita, nem is támadja senki ezt; ítéletet arra nézve kell hozni, hogy okozója-e a vádlott az illető halálának.

43. A következtetést is magában foglalja ugyanez a jogi eset, mikor például azon pereskednek, hogy valakit élethossziglani vagy ötévi száműzetéssel kell-e büntetni; a kérdés ugyanis az, hogy megfontolt szándékkal követte-e el a gyilkosságot.

44. Az olyan eset is, mely számszerűségen alapul, a jogtól függ: „Vajon Thraszübuloszt harmincszoros jutalom illeti meg?" „És ha két tolvaj lopta el a pénzt, a négyszeresét kell visszafizetnie külön-külön mindegyiküknek vagy csak kétszeresét?" De itt is csak a tettet kell minősítenünk, s maga a jogi megítélés ugyancsak a minőségtől függ.



Gonda Attila fordítása

© www.romaikor.hu 2008-2022