1. Úgy tűnhetne, hogy a vita szabályaiba akkor kellett volna belekezdenem, miután már ismertettem mindazt, ami a folyamatos szónoki beszédre vonatkozik, hiszen a tárgyalás sorrendjében utoljára kerül rá a sor. Talán mégis helyénvaló lesz, ha korábban tárgyalom, mintsem az öt rész közül a másodikra rátérnék, mivel egyedül a feltáráshoz tartozik, s nem érinti az elrendezést, de különösképpen a stílus díszeit sem igényli, s az emlékezéssel meg az előadásmóddal sem törődik, hanem teljes egészében az első résztől függ. Más szerzők talán azért hagyták későbbre, mert úgy gondolták, hogy a többi szabály útmutatásul szolgál erre is.

2. A vita ugyanis vagy támadásból, vagy védekezésből áll, s ezekről már elég szó esett, mivel minden, ami a folyamatos beszédben hasznára van a bizonyításnak, szükségszerűen hasznos a beszéde rövid és szaggatott formájában is. Mert nem mondunk mást a vitában, csak másképpen, tudniillik vagy kérdezünk vagy válaszolunk. Erről szinte mindent elmondtunk már a tanúk kikérdezésével kapcsolatban.

3. Mégis, mivel jelen munkánkat szélesebb alapokra helyeztük, s maga a szónok sem nevezhető tökéletesnek, ha nem szerzi meg e fontos készséget, szenteljünk külön is egy kis figyelmet a vitának, amely bizonyos ügyekben még a győzelmet is eldöntheti.

4. Mert ahogyan olyan általános ügyállás esetében, amelyben azt vizsgáljuk, hogy jogosan cselekedtek-e vagy jogtalanul, a folyamatos szónoki beszéd uralkodik, továbbá a perbeszédek többnyire eléggé tisztázzák a meghatározás kérdését, és szinte minden olyan kérdést is, amelyekben ismeretes, illetve logikai úton kikövetkeztethető a tényállás, úgy azokban az ügyekben — s ezek igen gyakoriak —, amelyek retorikán kívüli vagy vegyes bizonyítékokon alapulnak, a vita során bontakozik ki a legkeményebb küzdelem, és sehol másutt nem ennyire késhegyig menő a harc.

5. Hiszen a bíró emlékezetébe kell vésnünk a legerősebb bizonyítékainkat, továbbá be kell váltani a per során tett ígéreteinket, végül még az ellenfél koholmányait is meg kell cáfolni. Ráadásul a bíró itt figyel a legfeszültebben. Ezért néhány, bár középszerű szónok vitatkozásban megmutatkozó kiválóságánál fogva mégsem méltatlanul érdemelte ki a patrónus nevet.

6. Vannak azonban olyanok is, akik beérvén azzal, hogy ügyfeleik számára a szónoklás becsvágyó izzadságát nyújtották, tapsolók hadával a nyomukban el is hagyják a törvényszéki padsorokat, és a döntő ütközet megvívását képzetlen s gyakran szürke ruhás emberekre bízzák.

7. Ennélfogva igen gyakran megtörténik, hogy magánperekben egyeseket a szónoklásra, másokat pedig a bizonyításra kérnek fel. Ha meg kell osztani e feladatokat, a második bizonyosan fontosabb, és szégyenletes, ha a gyengébb ügyvédek használnak többet az ügyfélnek. Természetesen nyilvános tárgyalásokon a hivatalszolga azt szólítja elő, aki az ügyvédek közül a perbeszédet tartotta.

8. Ezért elsősorban gyors és rugalmas gondolkodásra, nagy lélekjelenlétre s éles elmére van szükség. Mert nem lehet gondolkodni, hanem rögvest beszélni kell, s az ellenfél szinte még csak készülődik, máris támadnunk kell. Ezért ahogyan ezen tevékenység minden részében döntő jelentőségű, hogy az egész ügyet nemcsak gondosan, hanem bensőségesen ismerjük, úgy a vita esetében a lehető legszükségesebb, hogy minden személyt, minden bizonyítékot," az időpontokat és a helyszíneket világosan lássuk. Különben gyakran kell részint hallgatnunk, részint elfogadnunk azt (többnyire csak azért mert balgán szeretünk fecsegni), amit mások javasolnak; így olykor megesik, hogy hiszékenységünk folytán más butasága miatt pirulhatunk.

9. És már nemcsak titokban érintkezünk e tanácsadókkal, hanem egyesek gondoskodnak róla, hogy nyílt civakodásra is sor kerüljön. Láthatod ugyanis, hogy többen dühbe gurulva úgy kiabálnak, hogy a bíró meghallja a káros tanácsot is, és éppen az, aki majd ítélni fog az ügyben, ismeri meg így azt a gyenge pontot, amit el kellene titkolni.

10. A jó vitázó ezért legyen mentes a hirtelen harag hibájától, hiszen nincsen olyan érzelem, amely jobban ellenkezik az értelemmel és térít el a tárgytól. Arra késztet bennünket, hogy rútul gyalázkodjunk, s ugyanezt kiérdemeljük, továbbá olykor a bírákat is ellenünk hangolja. Hasznosabb az önuralom, sőt néha még az engedékenység is; mert nemcsak meg kell cáfolunk az ellenfél érveit, hanem le kell kicsinyelnünk, meg kell vetnünk és nevetségessé is kell tennünk; és sehol máshol nem nyílik tágabb lehetőség a szellemességre. Így akkor járhatunk el, ha rend honol s tisztességesség; a zavartkeltőkkel szemben azonban merésznek kell lennünk, s az arcátlanokkal bátran szembe kell szállnunk.

11. Egyesek ugyanis annyira arcátlanok, hogy hatalmas lármát csapnak, mások szavába vágnak, s akadékoskodásaikkal mindent összekuszálnak. Őket nem szabad követni, sőt keményen vissza kell utasítani, részint illetlenségük elítélésével, részint azzal, hogy gyakran kérjük a bírákat vagy az elnöklő tisztviselőket, biztosítsák, hogy mások is szóhoz jussanak. Ez bizony nem az engedékenység és a túlzott szerénység feladata. Mert tévedés az, ha becsületességnek tartjuk a gyengeséget.

12. A vitában az éles logika a leghatékonyabb; kétségtelen, hogy ez nem szerezhető meg tanulással, a természet ugyanis nem tanítható, de fejleszthető tanulással.

13. A vita során mindig az lebegjen a szemünk előtt, amit vizsgálunk, amit el akarunk érni. Ha kitartunk elhatározásunk mellett, nem fogunk veszekedni, sem pedig az ügyre jutó időt civakodással elfecsérelni, örülni fogunk viszont, ha az ellenfél ezt teszi.

14. Időben kell felkészülni mindenre: tüzetesen át kell gondolnunk, mit mondhat az ellenfelünk, s mit felelhetünk mi. Olykor élni szoktak azzal a fogással is, hogy a vitában rukkolnak elő azzal, amit a perbeszédekben szándékosan elhallgattak. Ez igen hasonló a váratlan kitörésekhez, a rejtekből történő támadáshoz. Akkor kell alkalmazni, ha olyasmi van a tarsolyunkban, amire az ellenfél nem tud azonnal visszavágni, megtehetné viszont, ha elég ideje lenne a felkészülésre. Azt viszont, ami kellően megalapozott, a legcélszerűbb már a beszéd elején előhozni, hogy gyakrabban hivatkozhassunk rá, s hosszasabban taglalhassuk.

15. Úgy vélem, aligha kell figyelmeztetnünk arra, hogy ne csak feldúlt és zajos legyen a vitázó; gyakran ilyenek a tanulatlanok. A gyalázkodás ugyanis, bár az ellenfelünknek a terhére van, a bíró szemében gyűlöletes. Ártalmas az is, ha sokáig harcolsz azért, amit el nem érhetsz.

16. Mert ahol elkerülhetetlen a vereség, hasznos engedni, hiszen ha több vitás kérdés van, a többiben könnyebben hisznek neked, ha pedig csak egy, szelídebb büntetést szokott kapni a beismerés. Mert a bűnt csökönyösen védelmezni, különösen ha rajtakaptak, egy másik bűn.

17. Amíg zajlik a csata, nagy megfontoltság és ügyesség kell ahhoz, hogy a megtévesztett ellenfelet magunk után csaljuk, s arra késztessük, hogy minél távolabbra jusson, s közben hiú reményben ringassa magát. Titkoljunk el jól bizonyos bizonyítékokat. Ők viszont firtatják ezeket, és minden veszélyt vállalnak, mert úgy vélik, hogy nincsenek birtokunkban, s követelődzésükkel bizonyítékaink hitelét növelik.

18. Hasznos még az is, ha átengedünk az ellenfélnek olyasmit, amiről azt gondolja, hogy mellette szól, elfogadásával viszont valami nagyobbról kényszerül lemondani. Így például felkínálhatjuk neki, hogy válasszon két dolog közül, de bármelyikre is szavazzon, mégis rosszul járjon. Ez az eljárás hatékonyabb a vitában, mint a perbeszédben, ez utóbbiban ugyanis magunknak kell válaszolnunk magunknak, az előbbiben viszont szinte markunkban tartjuk az ellenfelünket, mintha már beismerő vallomást tett volna.

19. Éles ész kell ahhoz, hogy észrevegyük, milyen kijelentés hat a bíróra, s milyet utasít el. Ez a leggyakrabban az arckifejezéséből derül ki, olykor azonban valamely szavából vagy cselekedetéből is. Egyrészt ki kell tartani amellett, ami hasznos, másrészt a lehető legészrevétlenebbül fel kell hagyni azzal, ami nem segít. Így tesznek az orvosok is, amikor a szerint adják továbbra is vagy szüntetik be az orvosságokat, hogy használnak-e vagy sem.

20. Néha, mikor nem egyszerű az adott ügy tisztázása, valamely más kérdést kell felvetni, és ha lehetséges, a bíró figyelmét rá kell terelni. Hiszen ha valamire nem tudsz felelni, mi egyebet tehetsz, minthogy találj valami mást, amire az ellenfél nem tud válaszolni?

21. A legtöbb esetben ugyanúgy kell itt eljárni, ahogyan már említettem, mint a tanúkihallgatásnál, s csupán a szereplők között van eltérés, mert itt az ügyvédek vitatkoznak egymással, ott viszont a tanú és az ügyvéd. Azonban a vita sokkal könnyebben begyakorolható. Nagyon hasznos ugyanis, ha gyakran előveszünk valakivel, akinek ugyanaz a hivatása, egy valóságos vagy egy fiktív peranyagot, s egyikünk az egyik, másikunk a másik fél érdekeit védi. Ugyanezt egyszerű kérdésekkel is megtehetjük.

22. De azt is tudnia kell az ügyvédnek, hogy milyen bizonyítékot milyen sorrendben kell előadni a bíró előtt. Itt is úgy kell eljárni, ahogyan azt a bizonyítás esetében tanácsoltuk: a leghatékonyabbakat legelsőként vagy legutolsóként kell előadni. Az ugyanis bizalmat ébreszt a bíróban, ez pedig az ítélet kimondására serkenti.



Adamik Tamás fordítása