logo

IX Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Retorikai szakírók

1. Mivel a második könyvben már megvizsgáltuk, mi a retorika, és hogyan határozható meg, erőnktől telhetően azt is kimutattuk, hogy tudomány, hasznos dolog s egyszersmind erény, és tárgyául rendeltünk mindent, amiről beszélni kell, mostantól azt veszem majd sorra, miből indul ki, miből áll, mit hogyan tárjunk fel és tárgyaljunk benne. A legtöbb kézikönyvíró ennél nem is lépett tovább, olyannyira, hogy Apollodórosz beérte pusztán a törvényszéki beszédekkel.

2. Jól tudom, a tárgy iránt érdeklődők elsősorban azt a munkát várták tőlem, amelybe ebben a könyvben kezdek bele: ezt a korábbi, igencsak különféle nézetek megvizsgálása messze a legnehezebb feladattá teszi, de az olvasók is ebben lelik majd legkevesebb örömüket, hiszen itt az elméleti előírásokat, mondhatni, lecsupaszítva kell átadnunk.

3. Az anyag többi részébe ugyanis igyekeztünk egy kis szépséget is belekeverni, nem tehetségünk fitogtatása végett — ahhoz hálásabb témát is választhattunk volna —, hanem hogy már ezzel is csábítsuk az ifjúságot mindannak megismerésére, amit előmenetelükhöz szükségesnek láttunk, hátha egy-egy kellemes olvasmányélmény hatására szívesebben megtanulják, míg ugyanez, attól tartottunk, dísztelen és száraz megfogalmazásban visszarettentené őket, mert sértené túlfinomult hallásukat.

4. Lucretius említi, hogy ilyen megfontolásból foglalta versbe a filozófia tanításait; mert — mint ismeretes — ezzel a hasonlattal élek

Mert hisz az orvosok is, ha a gyermeknek keserű szert
szándékoznak nyújtani, hát a pohár karimáját
megkenik édes méznek szőke levével előre...

— és így tovább.

5. De ebben a könyvben, attól tartok, nem sok méz lesz, annál több a keserű szer, így inkább egészséges lesz a tanulmányokhoz, mint édes. Sőt még attól is félek, hogy már csak azért is kevesebb tetszést arat, mert legnagyobbrészt nem saját leleményeimet tartalmazza, hanem másoktól átvett tudást; sőt olyanok is akadnak majd, akikben az ébreszt ellenérzést és támadókedvet, hogy a legtöbb szerző, bár ugyanabba az irányba tartott, mégis különböző utakat épített, és ki-ki a maga útján vezette követőit.

6. Azok pedig azt az utat tartják jónak, amelyre léptek, bármilyen is, és nem egykönnyen lehet megváltoztatni a gyermekkorukban belénk sulykolt meggyőződéseket, hiszen mindenki jobb szeretné a tanulást maga mögött tudni, mint újrakezdeni.

7. A szerzők között pedig — majd kiderül, ahogy haladunk a könyvben — az egyetértés teljes hiánya uralkodik, kezdetben azért, mert mindegyikük hozzátette a még kiforratlan és tökéletlen korábbi eredményekhez a maga felfedezéseit, később pedig, mert még abba is belekotortak, ami jó volt, csak hogy felmutathassanak valami eredetit.

8. Nos, állítólag azok után, akik a költők tudósításai szerint megtették az első lépéseket a szónoklattan területén, Empedoklész volt az első. A legrégibb kézikönyvszerzők azonban a szicíliai Korax és Teisziasz voltak; utánuk következett a sziget egy másik szülötte, a Leontinoi-beli Gorgiasz6, a hagyomány szerint Empedoklész tanítványa.

9. Neki, igen hosszú életének hála — évet élt —, virágkorában számos kortársa akadt, így vetélytársa lehetett a fentebb említetteknek is, de még Szókratészt is túlélte.

10. Kortársa volt a khalkédóni Thraszümakhosz, a keószi Prodikoszx, az abdérai Prótagorasz — akitől Euathlosz állítólag 10 000 denariusért tanulta meg mindazt, amit aztán kézikönyv formájában kiadott —, az éliszi Hippiasz" és az elaiai Alkida-masz, akit Platón Palamédésznek nevez"; valamint Antiphón", aki elsőként foglalta írásba beszédét, sőt kézikönyvet is szerkesztett, és úgy tartják, saját védelmében is nagyszerűen beszé1 — aztán Polükratész, akinek Szókratész ellen írott beszédét már említettük, és a büzantioni Theodórosz16, szintén azok egyike, akiket Platón „a szónoklás ezermestereinek" nevez

12. Mint mondják, közülük a közhelyekkel elsőként Prótagorasz és Gorgiasz foglalkozott, az érzelmekkel Prodikosz, Hippiasz, megint csak Prótagorasz és Thraszümakhosz. Cicero Brutusa szerint9 Periklész előtt nem született egyetlen szónoki műgonddal kidolgozott írás sem, tőle viszont fennmaradt néhány. Én azonban egyet sem találok művei között, amely messze földön híres ékesszólásához méltó volna, így hát nem csodálom, hogy egyesek szerint ő egyáltalán nem írt, a neve alatt fennmaradt művek pedig mások alkotásai.

13. Ezeknek sokan léptek a nyomába. Gorgiasz legnevesebb hallgatója Iszokratész volt — forrásainkban eltérő közléseket találunk arról, hogy ki volt a mestere; mi Arisztotelész véleményét fogadjuk el.

14. Ezután ki-ki más és más útra tért. Iszokratésznek is kiváló tanítványai akadtak minden tudományágban, amikor pedig ő már öregedett (egyébként 98 évet ért meg), Arisztotelész is elkezdett délutáni előadásain szónoklattant oktatni, és állítólag gyakran idézgette azt a közismert verssort a Philoktétészből, mely szerint „hallgatni rút s Isokratésnek adni szót". Mindkettőjüktől fennmaradt egy-egy kézikönyv, de Arisztotelész több kötetben foglalta össze tanítását. Ebben az időben élt Theodektész is, akinek a művéről fentebb már szóltunk.

15. Theophrasztosz, Arisztotelész tanítványa szintén nagy alapossággal írt a retorikáról, sőt ettől kezdve a filozófusok talán még a rétorokénál is nagyobb buzgalommal foglalkoztak a tárggyal, főleg a sztoikus és a peripatetikus iskola vezéralakjai.

16. Ezután Hermagorasz is kitaposta a maga külön útját, amelyen igen sokan követték. Legméltóbb ellenfele és vetélytársa talán Athénaiosz volt. Sokat lépett előre ezután Apollóniosz Molón, sokat Areiosz, sokat Kaikiliosz” és a halikarnasszoszi Dionüsziosz.

17. Leginkább azonban a pergamoni Apollodórosz vonzotta magához a tanulni vágyókat, aki Apollóniában Caesar Augustus oktatója volt, és a gadarai Theodórosz, aki jobb szerette magát rhodoszinak nevezni; mint mondják, lelkesen hallgatta őt Tiberius Caesar is, amikor Rhodosz szigetére vonult vissza.

18. Ők ketten eltérő nézeteket hagyományoztak tovább; így kapták követőik az „apollodóreusok" és „theodóreusok" nevet, épp úgy, ahogy a filozófiai iskolák híveit szokás elnevezni. Apollodórosz tanításait jobbára tanítványaitól ismerhetjük meg: közülük latinul Gaius Valgius, görög nyelven pedig Attikosz terjesztette a hagyományt a legbuzgóbban. Valószínű ugyanis, hogy az egyetlen, saját maga által kiadott kézikönyv az, amelyet Matiusnak37 ajánlott, mivel a többit a Domitiusnak38 szóló levélben nem ismeri el magáénak. Theodórosz több művet írt, és egyik hallgatójával, Hermagorassza néhány kortársunk még személyesen találkozott.

19. A rómaiak közül tudomásom szerint Marcus Cato volt az első, aki ebben a tárgyban alkotott valamit; utána Marcus Antonius is belekezdett egy műbe: ez az egy munka maradt utána, az is befejezetlenül. Utánuk kevésbé ismert szerzők következtek, akiket nem mulasztok majd el megemlíteni, amikor a tárgy megköveteli.

20. De aki mind az ékesszólást, mind annak elméletét a legfényesebben ragyogtatta fel, az Marcus Tullius volt, a mieink közül egyedülálló példa mind a szónoki mesterség gyakorlói, mind oktatói számára, aki után leginkább hallgatni illene, ha nem nevezte volna retorikai művét maga is ifjúkori botlásnak, és szónoklattani műveiből ezeket a kisebb, általában fenn sem maradt munkáit nem tudatosan hagyta volna ki.

21. Ebben a témában elég sokat írt Cornificius, valamit Stertiniusu, ezt-azt az idősebb Gallio is, de náluk alaposabban tárgyalták Celsus46 és Laenas még Gallio előtt, a mi időnkben pedig Verginius, Plinius és Tutilius. Ma is foglalkozik ezzel a tárggyal nem egy kiváló szerző, akik ha műveik mindent felöleltek volna, nagy segítségemre lehettek volna munkámban. De az élők nevét inkább nem emlegetem: majd eljön az ő dicséretük napja is. Az erény ugyanis túléli saját korát, nem úgy, mint az irigység.

22. Ennyi tekintélyes szerző után sem röstellem azonban, hogy itt-ott a magam véleményét is kimondtam. Hiszen egyrészt egyik irányzat mellett sem köteleztem el magam, mint valami babonaság elvakult híve, másrészt meg kellett adnom a lehetőséget mindenkinek, hogy saját tetszése szerint válogathasson, ahogy én is többek felfedezéseit gyűjtöm egybe, és ahol leleményességem számára nem nyílik tér, ott beérem azzal, hogy gondosságomról tanúbizonyságot tettem.



Kopeczky Rita fordítása