logo

IX Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Miből áll a szónoklattan

1. Minden beszéd vagy jelöltből, vagy jelölőből, azaz gondolatból és szavakból áll. A szónoklás készségét a természetes adottságok, a mesterségbeli tudás és a gyakorlás teszi teljessé, amihez egyesek hozzáteszik negyediknek az utánzást, ezt azonban mi a mesterségbeli tudás körébe soroljuk.

2. A szónok feladata szintén háromrétű: tanítás, megindítás, gyönyörködtetés. Ez világosabb felosztás, mint azoké, akik a dolog egészét tartalomra és érzelmekre bontják. De a tárgyhoz, amellyel a beszéd foglalkozik, nem mindig tartozik hozzá mind a három. Olyan tárgy is van, amelynek semmi köze az érzelmekhez — ezeknek ugyanis nem mindenütt van helyük, de ahová csak betörnek, nagy hatást gyakorolnak.

3. A legkiválóbb szerzők szerint a retorikán belül van, ami megkívánja a bizonyítást, és van, ami nem kívánja meg —, magam is egyetértek velük. Egyesek azonban, mint például Celsus, úgy vélik, a szónok csak és kizárólag a szóban forgó főkérdésről beszélhet. Ezzel szemben áll mind a szakírók legnagyobb része, mind maga a felosztás — mármint ha nem állítjuk azt, hogy a szónoknak nem feladata dicsérni azt, ami köztudottan tisztességes, és feddni azt, ami nyilvánvalóan gyalázatos.

4. Azt viszont mindenki elismeri, hogy a főkérdések vagy írottra, vagy íratlanra vonatkozhatnak. Írottra vonatkozik, ha egy jogszabályról szól, íratlanra, ha egy tényről; Hermagorasz és követői az előbbit logikai, az utóbbit törvényes fajtának, azaz logikonnak és nomikonnak nevezik.

5. Így gondolják azok is, akik szerint minden főkérdés tényekről vagy szavakról szólhat. Abban is mindenki egyetért, hogy a főkérdések vagy meghatározatlanok, vagy meghatározottak. Meghatározatlanok azok, amelyek szereplőktől, időtől, helytől és a többi hasonló körülménytől függetlenül megvitathatók mindkét oldalról — ezt nevezik a görögök theszisznek, Cicero „vitatételnek" (pro-positum), mások általános polgárjogi kérdéseknek, megint mások filozófushoz illő kérdéseknek, Athénaiosz pedig „az ügy részének"

6. Ezt a fajtát Cicero" elméleti és gyakorlati kérdésekre bontja: így például elméleti kérdés az, hogy a gondviselés kormányozza-e a világot, gyakorlati az, hogy részt kell-e vállalnunk az állam vezetésében. Az előbbi háromféle lehet: „létezik-e?", „mi az?", „milyen az?" — hiszen ez mind lehet ismeretlen. Az utóbbi kétféle: „Hogyan szerezzük meg?" és „Hogyan éljünk vele?"

7. A meghatározottak adott tényekből, szereplőkből, időkből és hasonlókból szövődnek össze; ezeket görögül hüpotheszisznek, latinul causának, azaz ügynek nevezzük. Ezekben, úgy tűnik, a kérdés teljes egészében tények és személyek körül forog.

8. A meghatározatlan kérdés mindig átfogóbb, hiszen ebből vezethető le a meghatározott. Hogy megvilágítsam egy példával: meghatározatlan kérdés az, hogy „Házasodjék-e az ember?", meghatározott az, hogy „Házasodjék-e Cato?" — ezért lehet belőle tanácsadó próbabeszéd» De a konkrét személyektől független kérdéseket is szokás vonatkoztatni valamire. Egyszerű kérdés ugyanis a következő: „Részt vegyünk-e az államéletben?", azt viszont már vonatkoztatjuk valamire, hogy „Részt vegyünk-e az államéletben zsarnokság idején?"

9. Ebben is ott lappang ugyan, mintegy rejtve, egy személy — ugyanis a zsarnok jelenléte kettőzi meg a kérdést —, és kimondatlanul bár, de ott lappang az idő és minőség mint befolyásoló tényező; ezt azonban mégsem volna még helyénvaló ügynek nevezni. Azokat a kérdéseket, amelyeket én meghatározatlannak hívok, általánosnak is nevezik, és ha ez így igaz, a meghatározott kérdések lesznek az egyediek. De minden egyediben elkerülhetetlenül ott van az általános is, lévén hogy az az elsődleges.

10. Sőt, talán az ügyekben is általánosnak tekinthetjük azt, ha minőséggel kapcsolatban merül fel kérdés. Milo megölte Clodiust; mint merénylőt jogosan ölte meg — nemde az a főkérdés, hogy létezik-e olyan jog, amely megengedi a merénylők megölését? No és a következtetéseknél? Hát nem általános kérdések ezek: „Lehet-e a bűntett oka gyűlölet vagy mohóság?" „Lehet-e hinni a kínpadon kicsikart vallomásnak?" „A tanúk vagy a bizonyítékok hitelét tartsuk nagyobbnak?" Bizonyos ugyanis, hogy a meghatározások is csupa egyetemes érvényűt foglalnak magukban.

11. Egyesek úgy vélik, hogy azok a kérdések is nevezhetők néha theszisznek, amelyek személyek és peres ügyek körül rajzolódnak ki, csak éppen más a megfogalmazásuk: így ügyről beszélünk, amikor Oresztészt vádolják, az viszont már theszisz, hogy helyes volt-e Oresztészt felmenteni. Ebbe a fajtába tartozik ez is: „Helyesen tette-e Cato, hogy átadta Marciát Hortensiusnak" . Ennek a véleménynek a képviselői aszerint különböztetik meg a thesziszt az ügytől, hogy az előbbi szemlélődő, az utóbbi cselekvő szerephez kapcsolódik: az előbbinél ugyanis a vita célja csak az igazság keresése, az utóbbi viszont közéleti tevékenység.

12. Bár egyesek az egyetemes érvényű kérdéseket a beszéd szempontjából haszontalannak tartják, mondván: hiába nyilvánvaló, hogy az embernek meg kell házasodnia vagy részt kell vennie az államéletben, ha egyszer a kor vagy a betegség meggátolja ebben. De nem minden hasonló kérdéssel szemben vethető fel ez a kifogás, például ezekkel szemben sem: „Az erény-e a legfőbb cél?" vagy „A gondviselés irányítja-e a világot?"

13. Sőt mi több, azokban a kérdésekben, amelyek egy személyre vonatkoznak, nem elég csak az általános kérdést sorra venni, az egyedire viszont csakis úgy térhetünk rá, ha előbb kiveséztük az általánost. Hogyan is dönthetné el Cato, hogy megházasodjék-e, ha előbb nem lesz nyilvánvaló számára, hogy a házasságra szükség van? És hogyan tegyük fel a kérdést, hogy elvegye-e Marciát, ha nem bizonyos, hogy Catónak meg kell házasodnia?

14. Hermagorasz neve alatt azonban fennmaradtak olyan könyvek, amelyek ezt a véleményt erősítik meg — de vagy a címfelirat téves, vagy egy másik Hermagorasz volt a szerzőjük. Mert hogyan lehetnének ugyanannak a Hermagorasznak a művei, aki annyi csodálatos dolgot írt erről a mesterségről, amikor az — ahogy Cicero első retorikai könyvébőlR7 is nyilvánvaló — a retorika tárgyát thesziszekre és ügyekre osztotta? Cicero bírálja ezt, azt állítva, hogy a theszisz egyáltalán nem a szónokra tartozik, és ezt a fajta kérdést teljes egészében a filozófusok hatáskörébe utalja.

15. Nem is mertem volna válaszolni erre, ha fel nem oldja gátlásaimat az, hogy ezekkel a könyveivel Cicero maga is szembefordul, A szónok, A szónokról és Topica című műveiben pedig már arra int, hogy a vitát vonatkoztassuk el a konkrét szereplőktől és időponttól, „mert tágabb tere nyílik a fejtegetésnek általános, mint egyedi vonatkozásban; úgyhogy mindaz, ami általánosságban bizonyítást nyert, egyedi esetekben is bizonyítékul kell hogy szolgáljon".

16. Minden ilyen típusú témára ugyanazok az ügyállások (status) alkalmazhatók, mint az ügyekre. Szokás még azt is megemlíteni, hogy mások a dolog lényegét érintő és megint mások a valamire vonatkoztatott kérdések — egy példa az előbbire: „Házasodjék-e az ember?", míg az utóbbira: „Házasodjék-e egy öregember?", ismét az előbbire: „Bátor-e?", és az utóbbira: „Ő-e a bátrabb?", és így tovább.

17. Az ügyet Apollodórosz — hogy tanítványa, Valgius értelmezésével éljek — így határozza meg: „Az ügy olyan helyzet (negotium), amely minden részletében egy bizonyos kérdés felé mutat." Vagy: „Az ügy olyan helyzet, amely egy vitába torkollik." Magát a helyzetet pedig így határozza meg: „A helyzet szereplők, helyek, idők, okok, módok, események, tettek, eszközök, írott és íratlan nyelvi közlések együttállása."

18. Ügyön tehát értsük most a hüpothe-sziszt, helyzeten pedig a perisztasziszt. Voltak azonban, akik magát az ügyet is nagyjából úgy határozták meg, mint Apollodórosz a helyzetet. Iszokratész szerint az ügy „meghatározott politikai kérdés vagy vitás dolog meghatározott személyek körén belül". Cicero pedig így szól erről: „Az ügy adott szereplők, helyek, idők, cselekvések, helyzetek körül körvonalazódik, méghozzá vagy mindegyik körülményre, vagy azok többségére vonatkozóan.



Kopeczky Rita fordítása