logo

IX Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Főkérdés, indoklás, az ítélet tárgya, foglalat

1. Miután mindezt feltártuk, Hermagorasz szerint következőként azt kell szemügyre venni, mi a főkérdés, az indok, az ítélet tárgya, a főérv (vagy ahogy mások nevezik, az erősség). Tágabb értelemben főkérdésnek nevezzük mindazt, amiről mindkét vagy több irányból hihetően lehet beszélni.

2. Törvényszéki témában azonban ez kétféleképpen értendő: egyfelől olyan értelemben, ahogy azt mondjuk: „egy vitás ügyben sok kérdés van", így az összes kisebb kérdést is belefoglaljuk; másfelől azt a legfontosabb kérdést jelöljük vele, amelyen az egész ügy megfordul. Most az utóbbiról beszélek, amelyből az ügyállás származik: „megtette-e?", „mit tett?", „jogosan tette-e?"

3. Ezeket nevezi Hermagorasz, Apollodórosz és számtalan egyéb szerző a szó szoros értelmében vett főkérdéseknek, Theodórosz pedig (mint említettem) általános fődolgoknak, míg a kisebbeket, illetve az ezektől függőket aleseteknek; abban ugyanis mindenki egyetért, hogy egy kérdésből származhat másik, valamint hogy egy alesetet több alesetre is fel lehet osztani.

4. Tehát ezt az „elsőrangú" kérdést nevezik zétémának. Az indok az, amivel a nyilvánvalóan megtörtént tettet védelmünkbe vesszük. És miért ne hoznánk fel mi is azt a példát, amelyet szinte mindenki felhozott erre? Oresztész megölte az anyját: ez nyilvánvaló. Azt állítja, jogosan tette: az ügyállás minőségi lesz, a főkérdés az, hogy jogosan tette-e, az indok pedig, hogy Klütaimnésztra megölte a férjét, Oresztész apját — ezt nevezik aitionnak, az ítélet tárgyát pedig krinomenonnak: szabad volt-e a fiúnak megölnie az anyját, még ha az bűnös volt is?

5. Egyesek különbséget tettek aition és aitia között: az egyik az, ami miatt a pert indították, például Klütaimnésztra meggyilkolása; a másik az, amivel a tettet védelmezzük, például Agamemnón meggyilkolása. De a szavak körül annyira nincs egyetértés, hogy egyik szerző a per okát nevezi aitiának, a tett okát meg aitionnak, a másik épp fordítva. Egyes latin szerzők ezeket kiindulópontnak és indoklásnak (ratio) mondták, mások mindkettőt ugyanazzal a névvel illetik.

6. Úgy tűnik, egyik ok a másikból (aition ex aitiu) is származhat, mint például: Klütaimnésztra azért ölte meg Agamemnónt, mert az feláldozta közös leányukat, aztán egy hadifogolynőt hozott a házhoz ágyasául. Ugyanezek a szerzők úgy tartják, egy főkérdés alá több indoklás is tartozhat, például ha Oresztész anyja meggyilkolásának másik okául azt is felhozza, hogy isteni jóslat indította erre; márpedig ahány oka van a tettnek, annyi tárgya az ítéletnek, hiszen az is ítélet tárgyát fogja képezni, hogy szabad volt-e engedelmeskednie a jóslatnak.

7. Véleményem szerint azonban akár egyazon ok esetében is lehet több főkérdés és az ítéletnek több tárgya: például ha valaki megölte házasságtörésen kapott feleségét, a csábítóval pedig, aki akkor kereket oldott, később a fórumon végzett. Az ok egy: elcsábította a feleségét; a főkérdések és az ítélet tárgyai pedig: szabad volt-e megölnie ott és akkor.

8. De amint annak ellenére, hogy több főkérdés van, és mindhez külön ügyállás tartozik, az ügy egészéhez mégis egyetlen ügyállás tartozik, amelyre minden egyéb visszavezethető —, éppúgy az ítélet legmegfelelőbb tárgya az, amiről végül ítéletet hirdetnek.

9. A szünekhon pedig — amelyet, mint említettem, egyesek főérvnek, mások erősségnek neveznek, Cicero" pedig a védelem legerősebb és leginkább az ítélet tárgyát érintő érvelésének — egyesek szerint az, amelyen túl már nem merül fel több kérdés, mások szerint a legszilárdabb érv, amely az ítélet tárgyával kapcsolatban felhozható.

10. A tett oka nem minden vitás ügyben merül fel — hiszen mi volna a tett oka, ha egyszer tagadjuk, hogy egyáltalán megtörtént? Amikor azonban tárgyalják az okot, azt mondják, nem ugyanott van az ítélet tárgya, ahol a főkérdés; Cicero mind retorikájában, mind a Felosztásban ezt állítja.

11. Következtetés esetén ugyanis ebből származik a főkérdés: „Megtette. — Nem tette. — Megtette-e?" Így hát ott az ítélet tárgya, ahol a főkérdés, mivel ugyanarra a dologra vonatkozik az elején a kérdésfelvetés és a végén a megvitatás. A minőség esetében a főkérdés így alakul: „Oresztész jogosan ölte meg az anyját. — Nem jogosan tette. — Jogosan tette-e?" — de az ítélet tárgya nem feltétlenül itt van. Hát hol? „Anyám megölte apámat. — Attól még nem lett volna szabad megölnöd őt." Meg kellett-e ölnie? Itt az ítélet tárgya.

12. Az alapot pedig Cicero saját szavaival írom le: „Ha Oresztész azt állítaná: anyja úgy tekintett apjára, rá és nővéreire, az országra, családja és háza népe jó hírnevére, hogy leginkább saját gyermekei tartoztak megbüntetni őt.

13. Mások ilyen példákat is felhoznak: „Aki atyjától örökölt vagyonát eltékozolta, nem szólalhat fel a nép előtt. — De állami építkezésekre tékozolta." A főkérdés: valóban minden tékozlót el kell-e tiltani a felszólalástól; az ítélet tárgya: azt is, aki így tékozol?

14. Vagy ha Arruntius közkatona ügyét vesszük, aki megölte Lusius tribunust, amikor az erőszakot akart rajta tenni — a főkérdés: jogosan tette-e; az indoklás: az megpróbálta őt megerőszakolni; az ítélet tárgya: szabad volt-e bírói ítélet nélkül megölni, ráadásul egy közkatonának egy tribunust?

15. Úgy tartják, a főkérdéshez akár más ügyállás is tartozhat, mint az ítélet tárgyához. A főkérdés minőségi: joggal ölte-e meg Milo Clodiust? — az ítélet tárgya pedig következtetéses: merényletre készült-e Clodius?

16. Azt is állítják, hogy az ügy gyakran olyasmi felé terelődik, ami nem is tartozik a főkérdéshez, és erről mondanak végül ítéletet. Egyáltalán nem értek egyet velük. Hiszen az a kérdés, hogy „mindenkit el kell-e tiltani a felszólalástól, aki atyai vagyonát felélte?", külön ítélet tárgyát kell hogy képezze. Ilyenkor tehát nem az a helyzet, hogy a főkérdés és az ítélet tárgya eltér egymástól, hanem több főkérdés van, és több tárgyban kell ítélni.

17. Miért, talán Milo ügyében nem a minőségre vonatkozik még a következtetés is? Ha ugyanis Clodius merényletre készült, ebből az következik, hogy jogosan ölték meg. Amikor pedig másfelé terelődik az ügy, feladjuk az eredeti főkérdést, és ott állapítjuk meg az újat, ahol az ítélet tárgya van.

18. Itt egy kicsit még Cicero is ellentétbe kerül önmagával. Retorikájában ugyanis, ahogy fentebb említettem, Hermagoraszt követte; a Topicában azonban az ügyállásból eredő vitát tartja a krinomenonnak, és játékos utalással a jogtudós Trebatiusra így nevezi: „a perben forgó dolog", amik pedig ezt magukban foglalják, azokat nevezi „foglalatoknak", „mintegy a védelem erős támaszainak, amelyeket ha eltávolítunk, a védelemből nem marad semmi".

19. A Szónoki felosztásokban azonban már az lesz a támasz, amit a védelemmel szembeszegezünk, mivel szerinte a főérvet — ami az elsődleges — a vád mondja ki, az indoklást a vádlott, az ítélet tárgyait érintő vita pedig az indoklás és a támasz által felvetett kérdésből bontakozik ki. Helyesebb — és tömörebb is — azoknak a véleménye, akik szerint van az ügyállás, a főérv és az ítélet tárgya; a főérv pedig az, amit ha elveszünk, megszűnik a jogvita.

20. Úgy látom, ezzel sikerült mindkét ügyet átfogniuk: azt is, hogy Oresztész megölte az anyját, azt is, hogy Klütaimnésztra megölte Agamemnónt. Ugyanezek a szerzők úgy tartották, az ítélet tárgya és az ügyállás mindig összhangban van egymással —, nem is akadt volna más megoldás, ami megfelel az ő rendszerüknek.


21. De ez a keresett szőrszálhasogatás csak hadd vesződjön a pontos elnevezésekkel fontossága teljes tudatában — hisz mi csak azért tértünk ki rá, hogy szó ne érje a ház elejét, hogy vállalkozásunkhoz nem végeztünk elég alapos kutatómunkát. Aki egyszerűbben oktat, annak fölösleges a tanmenetet ilyen apróra szétszabdalnia.

22. Sokan beleestek ebbe a hibába, de főleg Hermagorasz, ez az egyébiránt kifinomult és sok mindenben csodálatra méltó, csak éppen már-már kínosan alapos elme — még amit a szemére vetünk, az is megérdemli a dicséretet!

23. Ez az út azonban rövidebb és talán épp ezért sokkal világosabb, nem fárasztja a tanulót kanyargós útvesztőkkel, és a beszéd testét sem forgácsolja szét apró darabkákra. Aki ugyanis látja, mi körül forog a vita, mit és milyen úton akar benne elérni az ellenfél és ő maga — mert erre kell elsősorban tekintettel lennie —, az bizonyosan mindennel tisztában van, amiről eddig szó esett.

24. És szinte nincs is olyan — már ha van egy csöpp esze és nem teljesen járatlan a beszéd gyakorlatában —, aki ne tudná, mi hozza létre a jogvitát (ezt nevezik szerzőink oknak vagy foglalatnak), mi a főkérdés a peres felek között, és miről kell ítéletet hozni — ez mind egy és ugyanaz. Hiszen a főkérdés arról szól, ami vitatottként felmerül, és arról mondanak ítéletet, amiről a főkérdés szól.

25. De mi nem tartjuk ezeket egyfolytában szem előtt, hanem elragadhat minket a vágy, hogy mindenáron dicsőséget arassunk, vagy a beszéd öröme, mert az ügyön kívül mindig bőségesebb a témaválaszték — a vitahelyzeten belül nem sok van, rajta kívül minden, és míg a vitában arról beszélünk, ami a feladatunk, rajta kívül arról, amiről akarunk.

26. Sőt nem is annyira azt kell megtanítani, hogyan tárjuk fel a főkérdést, a főérvet, az ítélet tárgyát — az nem nehéz —, hanem hogy mindig ezekre figyeljünk, vagy ha már elkalandoztunk, legalább sandítsunk vissza rájuk, nehogy miközben tapsvihart igyekszünk aratni, elejtsük a fegyvereinket.

27. Theodórosz iskolája, mint mondtam, mindent a fődolgokra vezet vissza. Ezzel a szóval többféle dolgot jelölnek: egyrészt a legfontosabb kérdést — akár az ügyállást —, másrészt a többi kérdést, amelyek a legfontosabbra vezethetők vissza, harmadrészt a tárgymegjelölést a bizonyítékok felvezetésével együtt, olyan értelemben, ahogy mi azt mondjuk: „ez a fő", vagy Menandrosz: kepha-laion esztin. Általában véve azonban fődolog minden, amit bizonyítani kell, de ez nagyobb vagy kisebb is lehet.

28. Mivel pedig már a kelleténél bőségesebben is kifejtettük, mit tudhatunk meg minderről a kézikönyvek szerzőitől, sőt már azt is ismertettük, melyek a törvényszéki beszédek részei, a következő könyv ezek közül az elsővel, vagyis a bevezetéssel kezdődik majd.



Kopeczky Rita fordítása