logo

IX Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A törvényszéki beszéd és részei

1. Most térjünk rá a törvényszéki beszéd műfajára, amely különösen sokrétű, de két feladatból áll: vádból és védelemből. A legtöbb szerző szerint öt része van: bevezetés, elbeszélés, bizonyítás, cáfolat, befejezés. Ezekhez egyes szakírók hozzávették még a felosztást, a tételt, a kitérést; de ezek közül az első kettő a bizonyítás alá tartozik.

2. Hiszen valóban meg kell jelölni, hogy mit fogunk bizonyítani, de éppúgy le kell vonni a következtetéseket is: akkor hát, ha az előbbi része a perbeszédnek, az utóbbi miért nem? A felosztás pedig az elrendezés egy megjelenési formája, maga az elrendezés pedig a retorika részem, és egyaránt kiterjed minden témára a maga teljességében, akárcsak a feltárás vagy a megfogalmazás; épp ezért nem a beszéd mint egész egy részének kell tekintenünk, hanem az egyes főkérdések részének is. Hiszen miféle főkérdés az, amelyben a szónok nem tudja előrebocsátani, miről fog beszélni először, másodszor, harmadszor? Márpedig ez a felosztás lényege. Milyen nevetséges hát a főkérdést a bizonyítás egy részterületének, a felosztást pedig, amely pedig a főkérdés egy részterülete, az egész beszéd részének nevezni!

4. Az elkalandozás pedig — vagy manapság elterjedtebb nevén: kitérés —, ha az ügyön kívül esik, nem lehet a perbeszéd része, ha pedig az ügyön belül marad, akkor annak a résznek a megtámogatására vagy ékesítésére szolgál, amelytől elkalandozik. Ha ugyanis mindent, ami egy perbeszédben előfordul, a perbeszéd részei közé sorolunk, miért nem hívjuk így az érvet, a hasonlatot, a közhelyet, az érzelmi ráhatást, a példákat?

5. Azokkal sem értek azonban egyet, akik — mint Arisztotelész — az ötből elveszik a cáfolatot, mondván, hogy az is a bizonyítás alá tartozik. Hiszen az utóbbi épít, míg az előbbi rombol. Arisztotelész annyiban is újít, hogy nála a bevezetés után az elbeszélés helyett a témamegjelölés következik; ezt azonban azért teszi, mert az elbeszélést a témamegjelölés alfajának tartja, és úgy véli, az utóbbira mindig és mindenütt szükség van, míg az előbbire nem.

6. Az előbbiekben megállapított részeket azonban ne az elmondás sorrendjében gondoljuk ki, hanem mindenekelőtt azt vegyük tekintetbe, milyen fajta ügyről van szó, mire vonatkozik benne a főkérdés, mi előnyös, mi hátrányos; aztán azt, hogy mit kell megerősíteni és megcáfolni, majd hogy hogyan alakítsuk az elbeszélést; a kifejtés ugyanis a bizonyítások előkészítése, és csakis akkor van bármi haszna, ha előre megállapítjuk, milyen várakozásokat kell keltenünk a bizonyítást illetően. Végül gondoljuk át, hogyan nyerjük meg magunknak a bírót — hiszen csak a perbeszéd részeinek teljes és alapos áttekintése után tudhatjuk, mire érdemes hangolnunk a vizsgálat vezetőjének lelkét: szigorú legyen-e vagy elnéző, feszült vagy nyugodt, hajlíthatatlan vagy befolyásolható.

8. Ettől még nem feltétlenül adok igazat azoknak, akik szerint a bevezetést megírni is utoljára kell. Igaz ugyan, hogy mielőtt nekilátnánk a beszédnek vagy az írásnak, össze kell gyűjtenünk minden anyagot, és meg kell állapítanunk, mire hol van szükség, mégis azzal kezdjük, ami az elejére kívánkozik.

9. Festménynek vagy szobornak sem lábtól szokás nekilátni — egyszóval semmiféle műalkotást nem ott fejezünk be, ahol kezdeni kellett volna. Máskülönben mi lesz, ha nem marad időnk írásban megformálni a beszédet? Akkor aztán csúffá tesz minket ez a kifordított megszokás. Tekintsük csak át a témát abban a sorrendben, ahogy mondtam, az írásbeli kidolgozás azonban az előadás sorrendjében történjék.



Kopeczky Rita fordítása