logo

IX Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A retorika részei

1. A szónoklás módszere a maga egészében, ahogy a szerzők többségétől és legnagyobbjaitól tudjuk, öt részből tevődik össze: a feltárásból, az elrendezésből, a megfogalmazásból, az emlékezetbe vésésből és az előadásból vagy elmondásból (mindkét elnevezést használják). Mármost, minden nyelvi aktusban, amely valamiféle jelentést fejez ki, kell, hogy legyen tartalom és szavak.

2. Ha a nyelvi aktus rövid, és egyetlen mondatban összefoglalható, talán nem is kíván semmi mást. Egy hosszabb beszéd azonban többet követel. Nemcsak az számít ugyanis, mit mondunk és hogyan, hanem az is, hol mondjuk ki — szükség van tehát az elrendezésre is. De csak úgy tudjuk elmondani mindazt, amit a helyzet kíván, ráadásul mindent a maga helyén, ha segít az emlékezet — így hát ez lesz a negyedik rész.

3. Csakhogy ezt az egészet elrontja, majdhogynem tönkreteszi az, ha nem odaillő hangon vagy mozdulatokkal adják elő — tehát szükségszerűen ennek adjuk az ötödik helyet.

4. Meg se hallgassuk azokat, például Albuciust, akik csak az első három részt fogadják el, mert szerintük az emlékezet és az előadásmód természetes adottság, nem tanulható — mi e kettőről is megadjuk az útmutatásokat a maga helyén, annak ellenére, hogy az előadásmódról Thraszümakhosz is hasonlóképpen gondolkodott.

5. Mások az öt részhez egy hatodikat is kapcsoltak: a feltáráshoz hozzáfűzték a mérlegelést, mondván, első dolgunk a feltárás, aztán következik a mérlegelés. Én azonban továbbmegyek: szerintem a feltárást sem végezte el az, aki nem mérlegelt, hiszen sohasem azt mondják, hogy valaki a feltárás során ellentmondásos, elcsépelt, ostoba érveket talált, hanem hogy nem őrizkedett ezektől.

6. Retorikai könyveiben Cicero is a feltáráshoz rendelte a mérlegelést. Meglátásom szerint azonban ez nemcsak az első három részt járja át — hiszen sem az elrendezés, sem a megfogalmazás nem lehet meg nélküle —, hanem még az előadás is igen sokat merít belőle.

7. Annál is inkább merem ezt állítani, mert a Szónoki felosztásokban ő is a fent említett ötös tagolásra jut. Először ugyanis kettős felosztást alkalmazott — feltárás és megfogalmazás —, majd a tartalmat és az elrendezést a feltárás, a szavakba öntést és az előadást pedig a megfogalmazás alá sorolta, ötödikként pedig az emlékezetbe vésést rendelte mindezek megőrzőjéül. A szónokról című művében már azt mondja, az ékesszólás öt részből állS5, márpedig ez, mivel később írta, kiforrottabb állásfoglalást tükröz.

8. Úgy vélem, azok is csak újítási kényszerben szenvedtek, akik az öthöz hozzátették még a sorrendet is, noha az elrendezést már említették — mintha az elrendezés nem a tartalomnak a lehető legjobb sorrendben való elhelyezése volna.
Dión csak a feltárást és az elrendezést vette fel, de mindkettőt kétfelé osztotta, a tartalomra és a szavakra vonatkoztatva: így a megfogalmazás betagozódott a feltárásba, az előadás az elrendezésbe, és ezekhez járult ötödiknek az emlékezetbe vésés. A theodóreusok általában csak a feltárást osztják ketté, a tartalomra és a megfogalmazásra vonatkoztatva, aztán jön a többi három rész.

9. Hermagorasz a mérlegelést, a tagolást, a sorrendet és mindazt, ami a megfogalmazás része, az oikonomia alá rendeli: ez a háztartásvezetés görög nevéből származó elnevezés átvitt értelemben áll itt, latin megfelelője nincs.

10. Újabb kérdést vet fel az, hogy a részek sorrendjében az emlékezetbe vésést egyesek a feltárás, mások az elrendezés után illesztették be. Jómagam a negyedik helyet tartom a legmegfelelőbbnek. Hiszen nemcsak a feltárt anyagot kell fejben tartanunk, hogy elrendezhessük, nemis csak a már elrendezett anyagot, hogy megfogalmazzuk, hanem mindezt már szavakba öntve is emlékezetünkbe kell vésnünk, hiszen az emlékezet tart magában mindent, amit a beszédhez egybegyűjtöttünk.

11. Annak a véleménynek is számos képviselője akadt, hogy ezek nem a retorika részei, hanem a szónok feladatai: az ő dolga ugyanis, hogy elvégezze a feltárást, elrendezést, megfogalmazást és így tovább. Csakhogy ha ezt elfogadjuk, a mesterségre semmi nem marad.
12. Mert a szónok feladata, hogy jól beszéljen, mégis a retorika a jól beszélés tudománya vagy ahogy mások gondolják, a mester sajátja a meggyőzés, a meggyőzőerő azonban a mesterségé. Így a szónok dolga ugyan, hogy feltárjon és elrendezzen, a feltárás és az elrendezés azonban a retorika szerves részének tekinthető.

13. Sokan abban nem jutottak egyetértésre, hogy ezek részei-e a retorikának vagy feladatai, vagy pedig, ahogy Athénaiosz gondolja, elemei, görög szóval sztoikheionjai. Nem volna azonban helyénvaló elemeknek nevezni őket, hiszen így csak kezdemények volnának, ahogy a világmindenség esetében a nedvesség, a tűz, az anyag vagy az atomok. De a „feladat" név sem illik olyan dolgokra, amelyeket nem mások végeznek el, hanem ők végeznek el valamit. Így hát részek.

14. Mivel ugyanis ezekből áll a retorika, nem lehetséges, hogy ha egyszer az egész részekből áll, ne legyenek részei az egésznek azok, amikből áll. Szerintem azonban egyesek azért is nevezhették ezeket feladatoknak, mert nem akarták ugyanazt az elnevezést használni, mint egy másik fajta felosztásnál: ők ugyanis a dicsőítő, tanácsadó és törvényszéki szónoklást nevezték a retorika részeinek. Ha viszont ezek részek, akkor inkább részei a témának, mint magának a mesterségnek.

15. Ezek közül ugyanis mindegyikben ott van az egész retorika, hiszen a feltárást, az elrendezést, a megfogalmazást, az emlékezetbe vésést és az előadást mind egyformán megköveteli. Így hát voltak, akik ezeket inkább a retorika három műfajának mondták, a leghelyesebben viszont azok jártak el — és Cicero is őket követte —, akik beszédfajtáknak nevezték őket.




Kopeczky Rita fordítása