logo

IX Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Helyesírás .

1. Most, minthogy már elmondtuk, hogy milyen szabály érvényes a beszédre, el kell mondanunk, hogy mire kell ügyelniük azoknak, akik írnak, amit a görögök orthographiának hívnak, mi pedig a helyesírás tudományának neveznénk. Ennek a művészete nem abban rejlik, hogy tudjuk, melyik szótag milyen betűkből áll — mert az a grammatikus feladatai közé tartozik —, hanem véleményem szerint egész finomsága a kétséges esetekben van.

2. Például igen nagy balgaság minden egyes hosszú szótagra tetőjelet tenni, mivel a legtöbb esetben világos a szónak a természetéből, melyet leírunk, de olykor szükségszerű, mert ugyanaz a betű mást jelent attól függően, hogy rövid vagy hosszú.

3. Például hogy a malus (almafa, rossz ember) egy fát jelent-e, vagy egy nem jó embert, a tetőjel különbözteti meg, a palus (karó, mocsár) mást jelent, ha az első szótagja hosszú, és mást, ha a második. Valamint amikor ugyanaz a betű alanyesetben rövid, ablativusban pedig hosszú, hogy minek értelmezzük, arra legtöbbször ez a jel figyelmeztet bennünket.

4. Hasonlóképpen azt gondolták, hogy azokat a különbségeket is meg kell őrizni, hogy ha az ex (-ból, -ből) igekötőt a specto (nézek) ige követi, akkor úgy írjuk, hogy a második szótaghoz hozzákapcsolunk egy s betűt, ha a pecto (fésül), akkor pedig a nélkül.

5. Sokak azt a különbségtételt is megőrizték, hogy az ad (-hoz), amikor elöljárószó, d betűt, ha pedig kötőszó, akkor t betűt kap. Hasonlóképpen amikor a cum időt jelölt, qu-val, ha társat, c-vel — és az utána következő két betűvel — írták.

6. Az már szőrszálhasogatás, hogy a quidquid (mindaz, ami) negyedik betűként kapjon-e c-t, nehogy úgy tűnjék, mintha kétszer kérdeznénk, és quotidiet (naponként) írjunk, ne pedig cotidiet, nehogy quot diesnek (hány nap) értsék? De ezek már elenyésztek az ostobaságok között.

7. Meg szokták kérdezni, hogy az elöljárószók az írásban azt a hangot őrizzék-e meg, amelyet összekapcsolva adnak, vagy azt, amelyet önállóan tartalmaznak; például amikor azt mondom, hogy optinuit (megtartotta) — ugyanis a második betűt, a b-t, az értelem követeli, a fül azonban inkább p-t hall —, vagy azt, hogy immunis (mentes).

8. Azt ugyanis, amit a szó igazi jelentése követel (nm), a következő szótag mássalhangzója legyőzi, és kettős m-re változtatja.

9. A szavak elválasztását illetően is van egy dolog, amit meg kell figyelni: azt, hogy a középső mássalhangzót az előző vagy a következő szótaghoz kösd-e. A haruspex (belsőrészek vizsgálója) szó esetében ugyanis, minthogy második tagja a spectareből (nézésből) van, az s betű a harmadik szótagba kerül, az abstemius (bornemissza) esetében pedig, minthogy ez a szó az abstinentia temeti (az alkoholos italtól való tartózkodás) kifejezésből van összetéve, megmarad az első szótagon.

10. Azt gondolom egyébként, hogy a k-t egy szóban sem szabad használni, kivéve, ha akkor is van jelentése, ha egyedül á11. Azért említettem meg ezt, mert egyesek kötelezőnek tartják a k-t, valahányszor a követi, jóllehet a c betű az, amely átviszi erejét minden magánhangzóra.

11. A helyesírás azonban a nyelvszokáshoz is alkalmazkodik, ezért gyakran meg is változott. Nem foglalkozom azokkal a legkorábbi időkkel, amikor kevesebb betű is volt, és alakjuk tekintetében sem voltak hasonlók a mieinkhez, és más volt az értékük is, miként a görögöknél az o betű, mely olykor hosszú és rövid volt, mint nálunk, olykor pedig azon szótag helyett alkalmazták, melyet nevével kifejez.

12. Ahogy a régi latinok igen sok szó esetében utolsó betűként egy d-t kapcsoltak," ami a hajóorrokkal díszített oszlopon is kézzelfogható, melyet Duiliusnak állítottak a fórumon; olykor pedig g-t is, amiképpen a Nap párnáján, melyet Quirinus temploma mellett tisztelnek, a vesperug felirat, melyet vesperugonak (esti csillag) értelmezünk.

13. A betűk változásáról, melyről föntebb beszéltem, semmit sem kell ezen a ponton elismételnem, hiszen remélhetőleg ahogy írták, úgy is mondták őket.

14. A félhangzók megkettőzése sokáig nem volt a legelfogadottabb szokás, ezzel szemben a hosszú szótagokat egészen Acciusig és még tovább, ahogy említettem, két magánhangzóval írták.

15. Tovább tartotta magát, hogy úgy kapcsolják össze az e-t és az i-t , mint a görögök az ei-t. Ennek az esetek és számok megkülönböztetésében volt szerepe, ahogy Lucilius előírja: „a puerei venere (a fiúk eljöttek) kifejezés végére kapcsolj egy e-t és egy i-t is, hogy a fiúk többen legyenek", és ugyanő ezután: „a mendaci (hazugnak) ésfuri (tolvajnak) szavakhoz adj hozzá egy e-t, amikor azt parancsolod, hogy adjanak valamit a tolvajnak."

16. Ez a dolog egyébként egyrészt fölösleges, mivel az i éppúgy lehet hosszú, mint rövid, másrészt pedig olykor kellemetlen. Ugyanis azon szavak esetében, melyek utolsó előtti szótagjában e betű van, és hosszú í-re végződnek, ha követjük ezt az elvet, akkor kettős e-t fogunk alkalmazni, mint például: aureei argenteei (aranyé, ezüsté) és ezekhez hasonlók.

17. Ez különösképpen azokat fogja akadályozni, akik olvasni tanulnak majd, ahogyan a görögben is megesik az i betű hozzákapcsolásakor, melyet nemcsak a részes esetben írnak oda végződésként, hanem egyes szavaknak a közepébe is, például LHISTHI, mivel az etimológiának a három szótagra való fölosztás okán erre a betűre van szüksége.

18. Az ae szótagot, melynek második tagjaként most egye betűt írunk, különbözőképpen: a-val és i-vel adták vissza, egyesek mindig, mint a görögök, mások csak bizonyos esetekben, amikor részes vagy birtokos esetben fordult elő. Ezért szőtte bele a régiséget nagyon kedvelő Vergilius verseibe a pictai vestist (festett ruhának) és az aquait (vízé).

19. Ugyanezen szavak esetében többes számban e-t használtak: hi Syllae Galbae (ezek a Sullák, Galbák), és ezen a téren is van Luciliusnak egy előírása, melyet, minthogy több sorban foglalt össze, ha valaki nem hiszi el, keresse meg nála a kilencedik könyvben.

20. Mit kezdjünk azzal, hogy Cicero korában és kevéssel utána az s, amikor hosszú magánhangzók között vagy után állt, majdnem mindig megkettőződött, mint például: caussae, cassus, divissiones (okok, esetek, fölosztások)? Hogy maga Cicero és Vergilius is így írt, kézirataik mutatják.

21. A kevéssel előttünk élők pedig azt is, amit mi két s-szel mondunk: iussi (parancsoltam), eggyel mondták. Állítólag Gaius Caesar írásában történt meg először az, hogy az optimust (legjobb) és a maximust (legnagyobb) úgy írják, hogy a középső betű, ami a régieknél u volt, i legyen.

22. A here (tegnap) szót most e betűvel határoljuk le, de a régi komikusok könyveiben még azt találom, hogy heri ad me venit (tegnap hozzám jött), ami Augustus leveleiben is megtalálható, melyeket saját kezével írt vagy javított ki.

23. Micsoda? Nemde Cato Censorius is úgy írta a dicamot (mondjak) és a faciamot (csináljak), hogy dicae és faciae, és ugyanilyen módon járt el más hasonló végű szavaknál is? Ez az ő régi könyveiből is nyilvánvaló, és Messala is megírta az s betűről szóló köny-vében.268

24. Sokak könyvében azt írták, hogy sibe (magának) és quase (mintegy), de hogy ezt így akarták-e a szerzők, nem tudom. Hogy T. Livius így használta ezeket, Pedianustól tudom, aki maga is Liviust követte. Ezeket a szavakat mi i betűvel fejezzük be.

25. Minek említsem a vorticest (forgatagok), a vorsust (verssorok) és a többi hasonlót, melyeket állítólag először Scipio Africanus változtatott meg úgy, hogy második betűjük e legyen.

26. A mi tanítóink a seruust (szolga) és a ceruust (szarvas) u és o betűvel írták, mivel a saját magához hozzákapcsolt magánhangzó nem tudott egyetlen hanggá összenőni és összekeveredni, most azonban kettős u-val írják őket azon oknál fogva, melyet említettem: egyik módon sem az a hang jön létre, melyet érzékelünk, és nem haszontalan módon vezette be Claudius azt a bizonyos aiol betűt ezekre az esetekre.

27. Most jobb dolog az, hogy a cui (akinek) szót azzal a három betűvel jelöljük, melyeket az előbb leírtam. Gyermekkoromban ebben a szóban a telt hangzású qu-t és oi-t használták csak azért, hogy a quitől (aki) megkülönböztessék.

28. Mi a helyzet azokkal, amelyeket másként írnak, mint ahogy ejtenek? Mert a Gaius szót C betűvel jelölik, ami megfordítva a nőt jelöli, mivel még a szent nászi énekekből is kitűnik, hogy ugyanannyira hívták a Gaiákat, mint amennyire a Gaiusokat.

29. A Gnaeus előnév rövidítése sem ugyanazt a betűt kapja, amellyel hangzik, és a columna (oszlop), valamint a consules (consulok) szavakat is úgy olvassuk, hogy az n betűt nem ejtjük, továbbá amikor a Subura szót három betűvel jelöljük, akkor a harmadikat egy C mutatja. Sok ilyen van, de attól tartok, hogy egy ilyen csekély jelentőségű kérdésben már ezek is átlépték a mértéket.

30. De mindezeket illetően a grammatikus saját véleményét érvényesítse, mert ennek kell a leginkább érvényesülnie. Én úgy ítélem meg, hogy hacsak nem tartja másként a szokás, mindent úgy kell írni, ahogy hangzik.

31. Ugyanis az a betűk haszna, hogy őrizzék meg a hangokat, és mintha letétbe helyezték volna azokat náluk, adják vissza az olvasóknak. Így tehát azt kell kifejezniük, amit mondani készülünk.

32. Nagyjából ezek a helyes beszéd és írás részei. További kettőt, melyek az érthető és ékes beszéddel kapcsolatosak, bár nem vonom meg a grammatikusoktól, de minthogy előttem állnak még a szónok feladatai, megőrzöm a nagyobb munka számára.

33. Visszatér azonban az a gondolat, hogy lesznek egyesek, akik azokról a dolgokról, melyeket elmondtunk, azt gondolják, hogy azok túlságosan jelentéktelenek, és akadályozzák azokat, akik valami nagyobb dolgot tesznek. Magam sem gondolom azt, hogy le kellene szállni egészen a legapróbb tépelődésekig és az ostoba szőrszálhasogatásig, sőt úgy hiszem, hogy ezek tönkreteszik és szétzúzzák a tehetségeket.

34. De semmi sem fog a grammatikából kárt okozni, csak ami fölösleges. Vajon kisebb szónok-e M. Tullius azért, mert egy személyben volt ennek a művészetnek a leggondosabb képviselője, és fia esetében, ahogy leveleiből kitűnik, a helyes beszéd szigorú követelője is Vagy megtörték-e Caesar erejét az analógiáról kiadott könyvei?

35. Vagy kevésbé ragyogó Messala azért, mert teljes könyvecskéket szentelt nemcsak egyes szavaknak, hanem egyes betűknek is? Ezek a tudományok nem hátráltatják azokat, akik keresztülmennek rajtuk, csak azokat, akik megakadnak rajtuk.



Krupp József fordítása