logo

XV Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Grammatika .

Hangok

1. Azon gyermek esetében, aki elsajátította az írás és az olvasás képességét, első helye a grammatikusoknak van. Nincs különbség a tekintetben, hogy a görög vagy a latin nyelvről beszélek, jóllehet úgy látom, az a jó, ha a görög az első.

2. Mindkettőnek ugyanaz az útja. Ez az elnevezés tehát, jóllehet a legrövidebben két részre osztják, a helyes beszéd tudományára és a költők magyarázására, többet rejt magában, mint amennyit látszólag ígér.

3. Mert a helyesírás is kapcsolatban áll beszéddel, mert a magyarázatot megelőzi a helyes fölolvasás, és mindezzel együtt jár a kritika. Ezt olyan szigorúan művelték a régi grammatikusok, hogy nemcsak a verssorokat jelölték meg mintegy censori vesszejükkel, és nemcsak hogy vették maguknak a bátorságot, hogy a könyveket, melyekről úgy ítélték meg, hogy nem a helyes címmel vannak ellátva, mint valamiféle elcserélt gyerekeket, kitagadják a családból, hanem még azt is megtették, hogy egyes szerzőket bevettek a kánonba, másokat pedig teljesen kizártak onnan.

4. Nem elég költőket olvasni, át kell vizsgálni az írók minden fajtáját, nemcsak az ismeretek miatt, hanem a szavak végett is, melyek gyakran a szerzőktől nyerik létjogosultságukat. Továbbá: zene nélkül a grammatika sem lehet tökéletes, minthogy a metrumokról és a ritmusokról is beszélnie kell. Ha nem ismerné a csillagok tanát, a költőket sem értené meg, akik, hogy a többiről ne is beszéljek, oly sokszor élnek a csillagjegyek keletkezésének és pusztulásának képével időpontok megjelöléseként. Nem lehet járatlan a filozófiában sem, egyrészt azért, mert majdnem minden versben rengeteg olyan hely van, mely természettudományos kérdések igen elmélyült finomságaira utal, másrészt pedig a görögök esetében Empedoklész, a latinok esetében Varro és Lucretius miatt, akik filozófiai tanaikat versben fogalmazták meg.

5. Ékesszólásra is szükség van, nem átlagos szintűre, hogy mindazon dolgokról, melyeket bemutattunk, megfelelően és áradóan beszéljen. Annál kevésbé lehet megbocsátani azoknak, akik e tudományt jelentéktelennek és terméketlennek csúfolják. Ha ez nem rak erős alapot a jövendő szónok alá, mindaz, amit ráépítesz, összeomlik. Nélkülözhetetlen a fiataloknak, kellemes az öregeknek, édes társa a magánosoknak, és egyetlen az összes stúdium között, mely több munkát igényel, mint magamutogatást.

6. Ne vesse meg tehát senki a nyelvtan elemeit, mint valami jelentéktelen apróságokat. Nem azért, mintha oly nagy munkába kerülne megkülönböztetni a magánhangzókat a mássalhangzóktól, s ezeket ismét félhangzókra és némákra osztani, hanem mert azok előtt, akik úgy közelednek feléje, mintha szentélybe lépnének, a valóság oly sok finomsága feltárul, mely nemcsak a gyermeki elméket élesíti, hanem a legmagasabb képzettség és tudomány tárgya is lehet.

7. Vajon alkalmas mindenkinek a füle arra, hogy a betűk hangzását megvizsgálja? Herculesre, nem jobban, mint a húrokét! De legalábbis minden grammatikus leereszkedik oly apróságok vizsgálatára, hogy vajon hiányzik-e nekünk valamely szükséges betű, nem amikor görögül írunk (akkor ugyanis kettőt tőlük kölcsönzünk), hanem a latin esetében.

8. Amiképpen a következő szavakban hiányzik az aiol digamma: servus (szolga), vulgus (nép), valamiféle u és i közötti hang van — ugyanis nem úgy mondjuk az optumumot (legjobb), mint az opimumot (gazdag) —, és a here (tegnap) szóban igazából nem is e, nem is i hallatszik.

9. Vagy fordítva: vajon egyesek fölöslegesek-e, kivéve a hehezet jelét, mely ha szükséges, akkor ellentétes jel is kell neki; így a k, mely csak bizonyos szavakban használatos; a q, amelyhez hatását és alakját tekintve is a görög koppa hasonlít — eltekintve attól, hogy mi egy kissé ferdén írjuk —, amely csak mint számnév használatos; végül pedig a mi utolsó betűnk, melyet éppannyira nélkülözni tudnánk, mint amennyire a pszít sem hiányoljuk.

10. Ugyancsak a magánhangzók esetében a grammatikusnak arra is ügyelnie kell, hogy vajon a gyakorlat egyeseket mássalhangzónak tekintett-e. Ugyanis a iamot (már) úgy írják, mint az etiamot (is), a quost (akiket), mint a tuost (tieidet). De amelyeket mint magánhangzókat kapcsolnak össze, azok vagy egy hosszút alkotnak, ahogy a régiek írták, akik a megkettőzést hosszúságjelként használták, vagy pedig kettőt; hacsak nem gondolja valaki azt, hogy három magánhangzóból is létrejön egy szótag, ha az egyik nem a mássalhangzók szerepét tölti be.

11. Meg fogja kérdezni azt is, hogy miért csak két magánhangzóra jellemző, hogy egymásba kapcsolódnak, miközben a mássalhangzók közül egyik sem képes erre, csak úgy, hogy a másikat megtöri. Márpedig az i betű saját magához társul — a coniicit (összedobál) ugyanis ebből van: iacit (dob) —, és az u is, ahogy ma írjuk: uulgus, seruus. Legyen tisztában azzal, hogy Cicero is úgy látta jónak, hogy az aiio Maiiamquet kettőzött i-vel írják. Ha ez így van, az i-t is úgy fogják kötni, mint egy mássalhangzót.

12. Ezért tanulja meg a gyermek, hogy mi a betűk sajátos, mi a közös tulajdonsága, melyik melyekkel rokon. Ne csodálkozzék, hogy miért lesz a scamnumból (zsámoly) scabillum (fatalp), vagy a pinnusból — úgy mint „éles" — az a bárd, melynek mindkét oldalról éle van, bipennis (kétélű). Nehogy azok hibájába essék, akik mivel azt hiszik, hogy ez a név két pennaból (szárnytoll) ered, madarak tolláról beszélnek.

13. Ne csak azokat a változásokat ismerje, melyeket a névszóragozás vagy az elöljárószó okoz, mint a secat secuit (vág, vágott), cadit excidit (esik, kiesik), caedit excidit (vág, kivág), calcat exculcat (tapos, kitapos) — és a lavan-doból (mosás) lautus (mosott) lesz, abból pedig tovább inlotus (mosatlan) és ezer más —, hanem azokat is, melyek az idő során az alanyesetben következtek be. Mert amiképpen a Valesii Fusii Valerii Furii-vé változott, úgy az arbos, labos, vapos (fa, munka, gőz), és volt clamos (kiabálás), lases (lárok) és asa (oltár) is.

14. És éppen az s betű, amely ezekből a szavakból ki lett zárva, bizonyos szavakban másik betű helyére lépett. Ugyanis mertaret (elsüllyeszteni) és pultaret (lökni) mondtak, sőt fordeumot (árpa) és faedost (kecskebakokat), minthogy a nevezetes helyett egy hasonló betűt használtak: ugyanis a görögök a maguk részéről az f-et hehezetesen szokták ejteni, amiképpen Cicero a Fundanius érdekében mondott beszédében kineveti a tanút, mert nem tudja kimondani a név első betűjét.

15. De egykor b-t is raktunk mások helyére, innen vannak a Burrus, Bruges és a Balaena szavak. Ugyanez a betű csinált a duellumból bellumot (háború), ezért merik egyesek a Dueliit Beliinek nevezni.

16. Mi a helyzet a stlocusszal (hely) és a stlitesszel (viszályok)? Mi van a t betűnek a d-vel való rokonságával? Ezért nem csoda, ha városunk régi épületeiben és híres templomaiban azt olvassuk: Alexanter, Cassantra. Mi van az o és az u kölcsönös fölcserélésével? Úgy, hogy Hecobát,ó5 nutrix Culcidist66 és Pulixenát írtak, de hogy ne csak görög szavakban legyen megmutatva: dederont (adtak) és probaveront (helyeseltek). Így az Odüsszeusz név, melyet az aiolban Olüsszeusszá tettek, Ulixesre változott.

17. Valóban? Hát nem volt e is az i helyén: Menerva (Minerva), leber (szabad), magester (tanító) és Deiove Victore, nem Diovi Victori? De elég nekem, ha csak utalok e jelenségekre, ugyanis nem tanítok, hanem emlékeztetem azokat, akik majd tanítani fognak. Ezután a szótagok felé fordul a figyelem, melyekről a helyesírás tárgyalása során fogok néhány dolgot megjegyezni.


Szófajok

Máris meg fogja látni, akire tartozik, hogy hány szófaj van, és melyek ezek, jóllehet a számukat illetően eltérnek a vélemények.

18. A régiek ugyanis, közöttük Arisztotelész is és Theodektész, csak az igéket, a névszókat és a kötőszavakat különböztették meg, tudniillik mert úgy ítélték meg, hogy az igékben van a beszéd ereje, a névszókban az anyaga — hiszen más az, amit beszélünk, és más, amiről beszélünk —, a kötőszókban pedig azok összekapcsolása. Tudom, hogy ezeket a legtöbben coniunctióknak nevezik, de úgy látom, hogy a convinctio a találóbb fordítása a szündeszmosznak.

19. Lassanként a filozófusok és kiváltképp a sztoikusok növelték a szófajok számát; először a kötőszavakhoz hozzákapcsolták a névelőket," majd az elöljárószókat; a névszókhoz a közneveket, azután a névmást, végül az igével keveredő melléknévi igenevet; magukhoz az igékhez pedig a határozószókat. A mi nyelvünknek nincs szüksége névelőkre, ezért más szófajokhoz sorolják őket, de a fentiekhez hozzájön még az indulatszó.

20. Mások, legalábbis a jelentős szerzők közül, nyolc szófajt különböztettek meg, így Arisztarkhosz és a mi korunkben Palaemon, akik a névszóhoz hozzávették a tulajdonnevet" mintegy annak alfaját; azok pedig, akik megkülönböztetik a névszót és a tulajdonnevet, kilencet. Nemkevésbé voltak olyanok, akik magát a vocabulumot is megkülönböztették az appellatiótól, mondván hogy a vocabulum olyan testet jelöl, mely látás és tapintás útján érzékelhető, mint a domus, lectus (ház, ágy), az appellatio pedig olyant, melyből az egyik vagy mindkettő hiányzik, mint a ventus, caelum, deus, virtus (szél, ég, isten, erény). Hozzávették a nyomatékosítószót is, mint az eheu (oh!) és a származékszót, mint a fasciatim (kötegenként). Ezekkel én nem értek egyet.

21. Hogy a proszégoriát vocabulumnak vagy appellatiónak kell-e nevezni, és a névszó alá kell-e besorolni, minthogy kicsi a jelentősége, mindenkinek a szabad döntésére bízom.

22. A gyerekek legelőször a névszó- és az igeragozást ismerjék meg, hiszen másként nem képesek eljutni az ezután következő dolgok megértéséhez. Fölösleges is volna erre figyelmeztetni, ha a becsvágyukból fakadó sietségben sokan nem a későbbi dolgokkal kezdenének, és miközben inkább azt akarják, hogy diákjaik tetszetősebb dolgokban fitogtassák tudásukat, a rövidebb utat követve lemaradnak.

23. De aki eleget is tanult, és meg is akarja tanítani, amit tanult — olykor ez hiányzik —, az nem fog megelégedni azzal, hogy a névszók esetében megtanítja a három nemet, és azokat, melyeknek két vagy mindhárom nemben azonos alakjuk van.

24. Nem gondolnám mindjárt lelkiismeretesnek azt, aki megmutatja a keverteket, melyeket epikoinának hívnak; ezekben mindkét nem azonos alakban jelenik meg, vagy alakilag nőneműek lévén férfiakat, vagy alakilag semleges neműek lévén nőket jelölnek, mint a Murena és a Glycerium.

25. A serény és alapos tanító meg fogja vizsgálni a nevek eredetét: melyek azok, melyeket testi tulajdonság alapján alkottak meg, mint a Rufusokat, a Longusokat — ide tartoznak mások is, melyek rejtettebbek, mint a Sulla, Burrus, Galba, Plautus, Pansa, Scaurus és ilyenek; melyek származnak a születési körülményekből — mint az Agrippa, az Opiter, a Cordus és a Postumus —, vagy a születést követő eseményekből, mint a Vopiscus. A Cotta, Scipio, Laenas és Seranus nevek különböző okokra vezethetők vissza.

26. A neveket visszavezetheted a nemzetségi hovatartozásra, valamint a szülőföldre és sok más dologra is. A rabszolgák körében már nem használatos az olyan név, melyet az úr nevéből vezettek le, mint a Marcipores, Publipores Kérdezze meg azt is, elképzelhető-e a görögöknél hatodik, nálunk pedig hetedik eset. Hiszen amikor azt mondom: dárdával keresztüldöftem, akkor nem tulajdonképpeni ablativust használok, és ha ugyanezt görögül mondanám, nem dativust.

27. De ki annyira járatlan az igék területén, hogy ne ismerné a nemeket, a módokat, a személyeket és a számokat? Azok majdhogynem az írástanulás anyagát képezik, és alaptudásnak tekinthetők. Egyeseket azok fogják megzavarni, melyeket nem lehet ragozni. Hiszen némelyik szóról nem lehet eldönteni, hogy participium, ige vagy névszó, mivel más helyen más értékben szerepel, mint a tectum (tető, befedett) és a sapiens (bölcs, ízlelő).

28. Vannak igék, melyek névszókra hasonlítanak, mint a fraudator (csaló, be kell őt csapni), nutritor (tápláló, táplálni kell őt). Az itur in antiquam silvam (megy az ember a régi erdőbe) vajon nem egy sajátos eset? Mert meg tudod mondani, hogy ki hajtja végre a cselekvést? Ehhez hasonló a fletur (az ember sír, sírva van). Más a -tur ebben: panditur interea domus omnipotentis Olympi (eközben kinyílik a mindenható Olümposz palotája); más ebben: ut totis usque adeo turbatur agris (amint az összes földön mindenütt zavargás van). Van egy harmadik mód is, például: urbs habitatur (lakják a várost), campus curritur (befutják a mezőt) és mare navigatur (behajózzák a tengert).

29. A pransus (miután ettem) és a potus (miután ittam) is mást jelent, mint amit az alakja mutat. Mi van azzal, hogy sok ige nem ragozódik az egész ragozási sorban? Egyesek megváltoznak, mint a fero (viszek) a múlt időben, egyesek csak harmadik személyben használatosak, mint a licet (szabad), piget (bosszant), egyesekkel valami hasonló történik, mint a névszókkal, melyek átmennek adverbiumba. Mert amilyen a noctu (éjjel) és a diu (nappal), olyan a dictu (mondásra nézve) és a factu (megtevésre nézve). Ezek ugyanis bár participiálisak, mégsem olyanok, mint a dicto (a mondottnak) vagy a facto (a megtettnek).



Krupp József fordítása