logo

IX Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A mű keletkezésének körülményei, sajátos jellege és felépítése

1. Miután húszévnyi nevelői munka eredményeképpen elnyertem a nyugalmat, amikor néhány barátom arra kért, hogy írjak valamit a szónoklás elméletéről, bizony sokáig ellenálltam, mert jól tudtam, hogy mindkét nyelv4 leghíresebb írói sok igen kiváló művet hagytak az utókorra, melyek ezzel a témával kapcsolatosak.

2. De attól az érvtől, amelyről én azt hittem, hogy mentegetőzésemet eredményesebbé teszi, ők még inkább föllelkesedtek, tudniillik a régiek különböző és néha egymásnak ellentmondó nézetei között nehéz a választás, ennélfogva úgy látták, hogy ha az új dolgok kitalálásának feladatát nem is, a régiekről való ítéletalkotásét bizonyosan joggal bízzák rám.

3. Jóllehet nem annyira az önbizalom vett rá arra, hogy elvégezzem, amire kértek, hanem inkább a visszautasítás szégyene, mégis amikor az anyag jobban körvonalazódott, önként vállaltam nagyobb terhet, mint amekkorára kértek, részint hogy tökéletesebb engedelmességgel szerezzek érdemeket legjobb barátaimnál, részint hogy ne a szokott úton induljak el, s ne ragadjak le mások lábanyomán.

4. Mert a többiek, akik a szónoklás művészetéről írásban értekeztek, többnyire úgy kezdtek neki, mintha a tudomány minden területén tökéletesen képzett embereken az ékesszólással az utolsó simítást végeznék el; akár azért, mert megvetették azokat a tárgyakat, amelyeket korábban tanulunk, mintha jelentéktelenek volnának; akár azért, mert úgy vélték, hogy az nem tartozik az ő kötelességükhöz, minthogy a szaktárgyak feladatai föl vannak osztva; akár azért — s ez áll legközelebb az igazsághoz —, mert nem remélték, hogy bármiféle hasznot hajt tehetségük olyan területeken, amelyek jóllehet szükségesek, mégis távol vannak attól, hogy kérkedni lehetne velük, ahogyan az erődítményeknek is csak a csúcsai látszanak, alapjaik viszont rejtve vannak.

5. Jómagam, minthogy úgy hiszem, hogy semmi sem idegen a szónoki művészettől, ami nélkül — valljuk be — nem válhatik valaki szónokká, és semmilyen dolognak a csúcsára sem lehet eljutni, csak ha megelőzik a kezdetek, nem fogok vonakodni leereszkedni azokhoz a kisebb dolgokhoz, amelyeket ha megtagadsz, nincs helye a nagyobbaknak; éppen úgy, mintha rám bíznának valakit, hogy neveljem szónokká, kisgyermekkorától kezdeném el alakítani hajlamait.

6. Ezt a művet, Marcellus Vitorius, neked ajánljuk, minthogy tudjuk, hogy egyrészt a legjobb barátunk vagy, másrészt rendkívüli szeretettel lelkesedsz az irodalomért. De nemcsak emiatt ítéltük úgy, hogy ez a mű lesz kölcsönös szeretetünk legméltóbb záloga, bár ez is nagy dolog, hanem mert úgy véltük, hogy Getád neveléséhez, akinek fiatal életkora a tehetségnek már nyilvánvaló fényét mutatja, nem lesznek haszontalanok e könyvek, melyek reményünk szerint a szónoklásnak mintegy a bölcsőjétől egészen a csúcsáig el fognak vezetni mindazon művészeteken keresztül, amelyek a leendő szónoknak hasznosak lehetnek.

7. Annál is inkább, mert két könyv a szónoki művészetről már közkézen forog a nevem alatt, bár nem én adtam ki őket, és nem is e célból készültek. Az egyik előadásomat, amelyet két napon keresztül tartottam, azok a rabszolgák írták le, akiket ezzel megbíztak; a másikat pedig, amelyik bizony több napon át tartott, jó szándékú ifjak jegyezték le, már amennyire követni tudták; de minthogy túlságosan szerettek, elhamarkodottan érdemesítették kiadásra és terjesztették.

8. Ezért jelen művemben is tárgyalom majd ugyanezen kérdések egy részét, de sok mindent megváltoztatok, s még többet hozzáadok, és az egészet jobban megszerkesztem és kidolgozom, már amennyire tehetségemből futja.

9. Tökéletes szónokot nevelünk, aki nem lehet más, csak derék férfi, ezért nemcsak a kiváló szónoki képességet követeljük meg tőle, hanem a lélek minden erényét is.

10. Nem ismerném el ugyanis, hogy a helyes és becsületes élet elvét, ahogy egyesek gondolták, a filozófusoknak kell átengedni. Hiszen az a férfi, aki igazán a közösségnek él, a köz- és magánügyek intézésére alkalmasabb. Aki képes arra, hogy a városokat határozatokkal igazgassa, törvényekkel megszilárdítsa és ítéletekkel javítsa, valójában nem lehet más, mint a szónok.

11. Ezért, jóllehet bevallom, hogy használni fogok bizonyos dolgokat, melyeket a filozófusok könyvei tartalmaznak, mégis joggal és a valóságnak megfelelően állíthatom, hogy az én munkámhoz tartoznak, és sajátosan a szónoki művészetre vonatkoznak.

12. Vajon, ha igen gyakran kell értekezni az igazságról, a bátorságról, a mértékletességről és a többi erényről, olyannyira, hogy alig van olyan ügy, amelyben nem merülne föl valamilyen kérdés ezek közül, és mindezeket leleményességgel és ékesszólással kell kifejteni, akkor kétségbe fogják-e vonni, hogy mindenütt, ahol a tehetség erejére és a szónoklás bőségére van szükség, ott különösképpen nagy szerepe van a szónoki tevékenységnek?

13. Ezek, ahogy Cicero igen világosan kimutatja, egyrészt természetük szerint is össze voltak kapcsolva, másrészt feladatuk révén is össze voltak kötve, úgyhogy ugyanazokat tartották bölcseknek, akiket ékesszólóknak. Ezután részekre bomlott a tudomány, és a restségé oda vezetett, hogy úgy tűnt, mintha több művészet volna. Mert mihelyt a nyelv először kezdett haszonforrássá válni, és szokássá vált, hogy az ékesszólás javait rosszra használják, az erkölcsök iránti gondot lerázták magukról azok, akiket ékesszólónak tartottak.

14. Az pedig, miután már nem foglalkoztak vele, mintegy prédájává vált a gyengébb tehetségeknek. Ennélfogva egyesek megvetvén a helyes beszéd fáradságát a lelkek alakítására és az élet törvényeinek megállapítására tértek vissza, és ha fel lehetne osztani, a jobbik részt tartották meg; mégis a legönteltebb nevet követelték maguknak, hogy egyedül őket nevezzék bölcsességre törekvőknek. Ezt sem a legnagyobb hadvezérek, sem azok nem merték soha maguknak követelni, akik a legnagyobb dolgok és az egész állam igazgatásában a legdicsőségesebb módon vettek részt: ugyanis inkább megtenni akarták a legjobb dolgokat, mint megígérni.

15. De könnyen megengedem, hogy a bölcsesség régi tanárai közül sokan becsületes dolgokat írtak elő, és amint előírták, meg is élték: a mi időnkben azonban ez alatt a név alatt legtöbbjükben a legnagyobb hibák rejteztek. Ugyanis nem erényben és fáradozásokkal törekedtek arra, hogy filozófusnak tartsák őket, hanem arcukkal, szigorúságukkal és a többiekétől eltérő megjelenésükkel leplezték a lehető legrosszabb erkölcseiket."

16. Azokkal a dolgokkal pedig, melyeket a filozófia sajátjának ítélnek, lépten-nyomon mindnyájan foglalkozunk. Hiszen ki az, aki nem beszél az igazságosról, a méltányosról és a jóról, hacsak nem a leghitványabb férfiú? Ki az — még a földművesek közül is —, aki nem tesz föl valamiféle kérdést a természet jelenségeivel kapcsolatosan? Mert a szavak jelentésének és különbségének közösnek kell lennie mindazok számára, akiknek gondjuk van a beszédre.

17. De ezeket a szónok fogja a legjobban tudni és előadni. Ha ő valaha tökéletes lett volna, az erényre vonatkozó előírásokat nem a filozófusok iskoláitól követelnék. Most azokhoz a szerzőkhöz kell visszatérnünk, akik a szónoki művészetnek, ahogy mondtam, elhanyagolt részét, a mindenképpen jobbikat, elfoglalták, és miként sajátunkat, vissza kell követelnünk. Nem azért, hogy az ő felfedezéseiket használjuk, hanem hogy megmutassuk, hogy ők használták a másokét."

18. Tehát legyen a szónok olyan férfiú, akit a valóságnak megfelelően bölcsnek lehet nevezni, nemcsak erkölcseiben tökéletes — mert ez az én véleményem szerint nem elegendő, jóllehet vannak, akik ezzel nem értenek egyet —, hanem a tudományban is és a szónoklás egész képességében.

19. Ilyen talán eddig még senki sem volt egészen, de azért mi még törhetünk a legmagasabbra. A régiek közül a legtöbben ezt tették, mert bár úgy gondolták, hogy még egyetlen bölccsel sem találkoztak, mégis tanították a bölcsesség előírásait.

20. Mert bizony jelent valamit a tökéletes bölcsesség, és az emberi tehetség természete nem tiltja, hogy elérjünk hozzá, Ami ha nem is történik meg, mégis magasabbra fognak jutni azok, akik a csúcsra törnek, mint akik már előre elveszítvén a reményüket arra, hogy eljussanak oda, ahová akarnak, lent maradnak.

21. Annál is inkább elnézést kell kérnem azért, ha még az apróbb részleteket sem mellőzöm abból, ami szükségszerűen ahhoz a tárgyhoz tartozik, melyről írok. Mert az első könyv azokat a dolgokat fogja tartalmazni, amelyek megelőzik a rétor munkáját. A másodikban fogjuk tárgyalni a rétornál megtanulandó alapismereteket, és azokat a kérdéseket, amelyeket magának a retorikának a lényegéről szoktak feltenni.

22. Továbbá öt könyvet szentelünk majd a feltárásnak — mert ehhez csatoljuk az elrendezést is —, négyet a stílusnak, mert hozzá kapcsoljuk az emlékezést és az előadásmódot is. Egy jön majd még ezekhez, amelyben magáról a szónokról kell képet alkotnunk: hogy milyenek legyenek erkölcsei, elvei a peres ügyek elvállalásában, tanulmányozásában és lebonyolításában, milyen legyen a stílusa, mikor fejezze be a peres ügyek vitelét, utána mivel foglalkozzék, ebben fogjuk tárgyalni, amennyire csekély tehetségünkből futja.

23. Mindezekhez járul majd, ahogy az egyes témák megkövetelik, a kifejtésnek az a módja, amely nemcsak azon dolgok ismeretével lelkesíti a tanulókat, amelyeknek egyesek a művészet kizárólagos nevét adták, és hogy úgy mondjam, a retorika hatáskörét értelmezi, hanem képes táplálni a beszédkészséget és növelni az ékesszólás erejét is.

24. Mert a legtöbbször a szűk szakmai részek a túlzott pontosságra való törekvés révén megtörik és elpusztítják mindazt, ami a szónoklatban nemesebb, a tehetség összes nedvét elszívják, és felfedik a csontvázat, amelynek egyrészt léteznie kell, mégpedig saját idegei által egybetartva, másrészt a testnek el kell takarnia.

25. Ezért mi nem a szokásos tömör foglalatot írtuk le ebben a tizenkét könyvben, ahogyan a legtöbben, hanem röviden mindazt bemutatjuk, amit hasznosnak ítélünk a szónok neveléséhez. Ha ugyanis mindazt előadnánk, amit minden egyes kérdésről mondani lehet, nem tudnánk befejezni munkánkat.

26. Mindenekelőtt mégis hangsúlyoznunk kell, hogy semmit sem érnek az előírások és az eljárások, ha nem támogatja őket a természet. Ezért annak, akiből hiányzik a tehetség, nem használnak jobban az efféle írások, mint a földművelésről szólók a terméketlen földeknek.

27. Ugyanakkor kinek-kinek vannak más előnyös tulajdonságai, a hang, az erős tüdő, az egészség, az állhatatosság, a jó megjelenés. Ha ezek szerények, bizonyos következetességel növelhetők, de nemritkán olyannyira hiányoznak, hogy még a tehetség és a tanulás javait is tönkreteszik. Ahogyan önmagában a tehetség és a tanulás sem ér el semmit tapasztalt tanító, kitartó igyekezet, valamint az írás, az olvasás és a szónoklás sok és folyamatos gyakorlása nélkül.


Krupp József fordítása