logo

XV Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A helyes beszéd alapelvei

1. Másra kell figyelemmel lenniük azoknak, akik beszélnek, és másra azoknak, akik írnak. A beszédet az értelem, a régiség, a tekintély és a megszokás határozza meg. Az értelmet különösképpen az analógia, olykor pedig az etimológia szolgáltatja. A régiséget valamiféle fenség, és — azt is mondhatnám — vallásos tisztelet ajánlja.

2. A tekintélyt a szónokoknál vagy a történetíróknál szokták keresni. A költőket ugyanis fölmenti a verselés kényszere, kivéve akkor, ha két lehetőség közül az egyiket választják, bár verselés szempontjából mindkettő megfelel; például: imo de stirpe recisum, aeriae quo congressere palumbes, silice in nuda és hasonlók. Mivel az ékesszólásban legkiválóbb férfiúk ítélete helyettesíti az értelmet, akár egy hiba is tiszteletre méltó lehet, ha jelentős elődöket követ az ember.

3. A szokás pedig a szónoklás legbiztosabb tanítója, és pontosan úgy kell élni a nyelvszokással, mint a pénzérmével, mely magán viseli a közösség bélyegét.


Értelem: analógia

Mindezek éles ítéletet igényelnek, különösképpen az analógia, melyet proportiónak neveztek el azok, akik pontosabban fordították le görögből latinra.

4. Ennek az a lényege, hogy azt, ami kétséges, valami hasonlóra vezeti vissza, ami nem kérdéses, és a bizonytalanságot biztossal bizonyítja. Ez kétféle módon történik: hasonlók összehasonlítása révén, főleg az utolsó szótagokban, ezért azt mondják, hogy azok a szavak, melyek egy szótagból állnak, nem vizsgálhatóak ezen a módon. Másrészt pedig kicsinyítéssel is történhetik.

5. A névszók estében az összehasonlítás vagy a nemre, vagy a ragozásra vonatkozik. A nemre, mint például ha megkérdeznék, hogy a funis (kötél) hímnemű vagy nőnemű, hasonló hozzá a panis (kenyér). A ragozásra, mint például, ha kétséges volna, hogy azt kell-e mondani, hogy hac domu, vagy azt, hogy hac domo (ebből a házból), és domuumot vagy domorumot (házaké), hasonló a domus (ház), anus (anyóka) és a manus (kéz).

6. A kicsinyítés csak a nemet fedi föl, mint például, hogy ne távolodjam el ettől a példától, hogy a funis (kötél) hímnemű, azt a funiculus (kötelecske) mutatja meg.

7. Ugyanez a módja az összehasonlításnak az igék esetében is. Például ha valaki a régieket követve a ferveret rövid középső szótaggal mondaná, megfeddenék, hogy hibásan beszél, mert minden ige, mely kijelentő módban e és o betűkre végződik, ha főnévi igenevében e betű kerül középső szótagjára, az mindig hosszú: prandeo (reggelizem), pendeo (függök), spondeo (ígérek) — prandere (reggelizni), pendere (függni), spondere (ígérni).

8. De amelyekben csak o van, jóllehet főnévi igenevükben ugyanarra a betűre végződnek, rövidek: lego (olvasok), dico (mondok), curro (futok) — legere (olvasni), dicere (mondani), currere (futni), mégha Luciliusnál a következőt olvashatjuk is: fervit aqua et fervet: fervit nunc, fervet ad annum (forr a víz és forrni fog, forr most, és egész évben forrni fog).

9. De eme igen művelt ember engedelmével legyen szabad megjegyeznem: ha azt gondolja, hogy a fervit (forr) a currithoz (fut) és a legithez (olvas) hasonló, akkor a fervót (forrok) is úgy fogja mondani, mint a legót (olvasok) és a currót (futok), ezt azonban mi még nem hallottuk. „De ez nem helyes összehasonlítás, ugyanis a fervit a servithez (szolgálok) hasonlít." Ha valaki ezt az analógiát követi, ferviret (forrni) kell mondania a servire (szolgálni) mintájára.

10. Olykor az alapalakot is levezetett alakokból találjuk meg. Emlékszem, hogy megcáfoltam azokat, akik kifogásolták, hogy ezt az igealakot használom: pepigi (megállapítottam). Mert bár bevallották, hogy a legnagyobb szerzők így mondták, azonban azt mondták, hogy az ésszerűség nem engedi meg ezt, mivel az alapalak, a paciscor (megegyezem) passzív alakú, múlt ideje pactus sum (megegyeztem).

11. Mi a szónokok és történetírók tekintélyén kívül az analógiát is figyelembe vettük. Mert minthogy a tizenkét táblán azt olvastuk, hogy ni ita pagunt (ha nem így állapodnak meg), a caduntot (esnek) ehhez hasonlónak találtuk, ezért világossá vált, hogy az alapalak, mégha a korral el is évült, a pago, mint a cado (esem), és ezért nem volt kétséges, hogy olyan formán mondjuk azt, hogy pepigi, mint a cecidit (estem).

12. De emlékezzünk arra, hogy nem minden szó esetében lehet érvényesíteni az analógia elvét, minthogy sok helyen még önmagával is ellentmondásban van. A tudósok bizonyos eseteket kétségkívül próbálnak megmenteni. Így bár ismeretes, hogy mennyire különbözik egymástól esetüket és számukat tekintve a lepus (nyúl) és a lupus (farkas), melyek alapalakjukban hasonlóak, ők azt válaszolják erre, hogy nem egyformák, mert a lepus közös nemű, a lupus pedig hímnemű, noha Varro abban a könyvben, melyben Róma városának kezdeteit meséli el, egy lupus femináról (farkas asszony) beszél, Enniust és Fabius Pictort követve.

13. Ugyanők, amikor megkérdezik őket, hogy az apernek (vadkan) miért apri a birtokos esete, és a paternek (apa) miért patris, azt állítják, hogy amaz önálló névszó, ez pedig valamihez viszonyul. Továbbá, mivel mindkettő a görögből származik, ahhoz az érvhez fordulnak, hogy a patrosz miatt van a patris, a kapru miatt pedig az apri.

14. De azt hogy fogják kimagyarázni, hogy bár az egyes szám alanyesetben -us-ra végződő nőnemű névszóknak sohasem -ris szótagra végződik a birtokos esete, a Venusnak mégis Veneris. Hasonlóképpen azt, hogy bár az -es betűkre végződő szavaknak különböző végződései vannak birtokos esetben, de sohasem végződnek -ris szótagra, a Ceres mégis arra kényszerít, hogy Cererist (Ceresé) mondjunk.

15. És mit kezdjünk azzal, hogy olyan névszóknak, melyeknek teljesen azonos az alapalakjuk, különböző származékaik vannak? Hiszen az Albából lesz az Albanus és az Albensis (albai) is, és így a volo (akarok; repülök), volui (akartam) és volavi (repültem). Mert azt, hogy azok az igék, melyek első személyben o betűre végződnek, múlt időben különböző módokon képződnek, maga az analógia tanúsítja, így például: cado cecidi, spondeo spopondi, pingo pinxi (befestek, befestettem), lego legi, pono posui (rakok, raktam), frango fregi (török, törtem), laudo laudavi (dicsérek, dicsértem).

16. Mert nem úgy volt ám, hogy amikor először megformálódtak az emberek, akkor az Analógia leszállt az égből, és átadta nekik a beszéd mintáját, hanem fölfedezték azt, miután beszéltek, és észrevették, hogy beszéd közben melyik szó mire végződik. Így tehát nem az értelmen, hanem a mintán alapszik, nem törvénye van a beszédnek, hanem megfigyelt gyakorlata, úgyhogy magát az analógiát semmi más nem hozta létre, mint a nyelvszokás.

17. Egyesek azonban olyan makacs és terhes eltökéltséggel ragaszkodnak hozzá, hogy audacitert mondanak inkább, mint audactert (bátran), jóllehet minden szónok ez utóbbit használja, és emicavitot, nem emicuitot (elővillant), coniret, nem coiret (találkozik). Ezeknek megengednénk azt is, hogy ezt mondják: audivisse, scivisse, tribunale (tribunusi emelvény) ésfaciliter (könnyen);legyen náluk frugalis is, ne pedig frugi (takarékos), hiszen másként hogyan jön létre a frugalitas (takarékosság)?

18. Ezek a centum milia nummumról (százezer pénzérme) és a fedem deumról (az istenek hűsége) azt állítanák, hogy kétszeres szolecizmus, mivel egyrészt az esetet, másrészt pedig a számot is megváltoztatják. Mi ugyanis nem tudtuk ezt, és nem engedelmeskedtünk a nyelvszokásnak és az illőségnek, miként abban a számtalan esetben, melyeket Cicero az Oratorban — mint mindig — nagyszerűen tárgyal.

19. De Augustus is, Gaius Caesarhoz írott leveleiben, helyteleníti, hogy calidumot mond, a caldum helyett, nem mintha az nem volna latin szó, hanem mert fontoskodó és, ahogy ő maga is görög szóval írja, periergon.

20. Egyesek azt gondolják, hogy ez csak orthoepeia, amit én a legkevésbé sem zárok ki. Hiszen van-e fontosabb, mint a helyes beszéd? Bizony nincs, ezért úgy vélem, hogy ragaszkodni kell hozzá, amennyire lehet, és sokáig ellen kell állni azoknak is, akik változtatnak. De az elavult és kihalt szavakat megtartani, ez bizony valamiféle önteltség és a kicsiny dolgokkal való ízléstelen kérkedés jele.

21. Mert igen művelt férfiú az, aki aspiráció nélkül és hosszú második szótaggal üdvözöl (avērenek kell ugyanis mondani), és inkább azt mondja, hogy calefacere (melegíteni), mint amit mi mondunk, és azt, hogy conservavisse, és ehhez még hozzáteheti azt, hogy face (tedd), dice (mondd) és hasonlókat. Helyes ez az út, ki tagadná?

22. De van egy könnyebb és kitaposottabb út is. De semmi sem aggaszt jobban, mint az, hogy a ragozott esetektől ösztönözve veszik maguknak a bátorságot, hogy az alanyesetet ne megismerjék, hanem megváltoztassák, amikor például az ebur (elefántcsont) és a robur (erő), melyeket a legnagyobb szerzők így mondtak és írtak, második szótagjuk betűjét o-ra változtatják, minthogy roboris és eboris lesz belőlük, a sulpur (kén) és a guttur (gége) viszont megőrzik az u betűt birtokos esetükben: ezért vezetett a iecur (máj) és a femur (comb) is vitákhoz.

23. Ez nem kevésbé önkényes, mint ha a sulpur és guttur szavak birtokos esetében a középső szótagba egy o betűt helyeznének, mivel ez van az eborisban és roborisban is. Ahogyan Antonius Gnipho, aki bár elismeri, hogy alanyesetük robur, ebur, sőt marmur (márvány), de a többes számukat így akarja képezni: ebura, robura és marmura.

24. Mert ha figyelnének a betűk rokonságára, abból megtudnák, hogy a roburból roboris lesz, amiképpen a milesből (katona), limesből (mezsgye) militis, limitis, a iudexből (bíró), vindexből (bosszuló) iudicis, vindicis, és amiket föntebb már érintettem.

25. Mit kezdjünk azzal, hogy, mint említettem, hasonló alapalakok ragozott formájukban igencsak különböző alakokba kerülnek. Miként a Virgo (szűz), Juno és fusus (orsó) és lusus (játék), cuspis (hajítódárda) és puppis (hajótat), és ezer másik példa. Az is megesik, hogy egyes szavak többes számban nem használatosak, mások viszont egyes számban nem, némely szónak hiányoznak az esetei, mások az alanyeset után teljesen megváltoznak, mint a Iuppiter.

26. Ez az igékkel is megesik, mint például a feróval (visz), melynek nincs praeteritum perfectuma, és hiányoznak az azt követő alakjai is. És nem számít sokat, hogy egyáltalán nincsenek meg ezek az alakok, vagy nagyon rossz a hangzásuk. Mert mi lesz a progeniesszel (ivadék) egyes számú birtokos esetben, mi lesz a spesszel (remény) többes számban? Hogyan fogja a quire (képesnek lenni) és az urgere (sürgetni) szenvedő múlt idejét vagy participiumait képezni?

27. Minek beszéljek a többi dologról, amikor az is bizonytalan, hogy a senatusnak senatus vagy senati a birtokos esete? Ezért úgy látom, hogy nagyon bájosan mondják azt, hogy más dolog latinul, és más grammatikusul beszélni. De az analógiáról már túl sokat beszéltünk.


Etimológia

28. Az etimológiát, mely a szavak eredetét keresi, Cicero notatiónak nevezte, mivel Arisztotelésznél a szümbolon nevet találjuk erre, ami annyit tesz, nota (jel). Mert a szó szószerinti fordításától, vagyis a veriloquiumtól (igazmondás) maga Cicero is, aki megalkotta, visszaborzad. Vannak, akik inkább a szó jelentését figyelembe véve originatiónak (eredeztetés) nevezik.

29. Olykor szükségszerű a használata, valahányszor a dolog, amire rákérdeznek, értelmezésre szorul, mint pédául amikor M. Caelius azt akarja bizonyítani, hogy ő homo frugi (derék ember), nem azért, mintha mértékletes volna — mert ezt még nem is hazudhatta —, hanem mivel sokaknak hasznos volt, vagyis fructuosus (gyümölcsöző, jövedelmező), és innen ered a frugalitas (takarékosság, derekasság) szó. Ezért az etimológiának a meghatározásokban" van kijelölve a helye.

30. Néha megpróbálja a barbarizmusokat is elválasztani a helyes alakoktól, mint például amikor az a kérdés, hogy Szicíliát Triquetrának vagy Triquedrának kell-e nevezni, meridiest vagy medidiest kell-e monda-ni, és másokat, melyek a szokásnak engedelmeskednek.

31. Nagyon sok tudást igényel, akár a görögből származó szavakat vizsgáljuk, amiből a legtöbb van, különösen az aiol nyelvjárásból, melyhez a mi nyelvünk a leginkább hasonlít, akár az emberek, helyek, népek és városok nevét a régi történelemmel kapcsolatos ismereteinkből kutatjuk: honnan a Brutusok, Publicolák, Pythicusok? Honnan a Latium, Italia, Beneventum elnevezés? Mi a magyarázata a Capitolium, a Quirinalis domb és Argiletum megnevezésének?

32. Azok már kisebb dolgok, amikkel az e téren serénykedő tanulók leginkább fáradoznak, amikor a kicsit megváltoztatott szavakat változatosan és sokféleképpen vezetik vissza igazi alakjukhoz azáltal, hogy betűket vagy szótagokat rövidítenek vagy nyújtanak meg, hozzáadnak vagy elvesznek, illetve megváltoztatnak. Eközben kificamodott tehetségük olykor a legotrombább tévedésekbe esik. Fogadjuk hát el, hogy a consul a consulere (rendelkezik, határoz) vagy a iudicare (ítél) szóból származik. A régiek ugyanis a consulere igét ezen értelemben is használták; mostanáig megmaradt a következő kifejezésben: rogat boni consulas, azaz bonum iudices (arra kér, hogy jónak ítéld).

33. A senatusnak az életkor adhatta a nevét, mert a szenátorokat atyáknak (patres) nevezik, és ilyen a rex, rector (király, vezető), valamint igen sok más, amelyhez nem fér kétség. Nem vitatnám el a tegulától (tetőcserép), a regulától (szabály) és ezekhez hasonlóktól sem ezt a magyarázatot. A classis (hajóhad) a calareból (összehív), a lepus (nyúl) a levipesből (könnyűlábú), a vulpes (róka) pedig a volipesből (röpkelábú) lehet.

34. Engedjük-e meg azt is, hogy egyes szavakat az ellentétjükből vezessenek le, mint a lucust (berek), mivel árnyéktól homályos lévén kevéssé fénylik (luceat), vagy a ludust (iskola), mivel igencsak távol áll a játéktól (lusus), és Dist, mivel a legkevésbé sem gazdag (dives)? Azt is, hogy az ember (homo) onnan nyerte a nevét, hogy a földből (humo) született, mintha nem volna valójában minden élőlénynek ugyanaz az eredete, vagy mert az első halandók előbb adtak volna nevet a földnek, mint maguknak? És azt, hogy a verba (szavak) a megütött (verberato) levegőről?

35. Folytassuk! Így el fogunk jutni egészen odáig, hogy azt higgyük, hogy a stella (csillag) a fény csöppje (stilla), amely etimológia híres szerzőjét embertelen lenne megneveznem művem azon részében, melyben a feddést gyakorlom.

36. Akik pedig ilyen dolgokat írtak meg könyvekben, saját nevüket adták műveikhez, és úgy tűnik, hogy Gavius szellemesen magyarázta a cae-libest (nőtlenek) caelitesnek (mennyeiek), minthogy mentesek a legsúlyosabb tehertől, és ezt egy görög érvvel támasztotta alá, ugyanis azt állítja, hogy az éitheoit is ugyanazon oknál fogva hívják így. Modestus sem marad le mögötte találékonyságában, hiszen azt mondja, hogy mivel Saturnus kivágta Caelus nemzőszervét, ezzel a névvel illetik azokat, akiknek nincs feleségük. Aelius" szerint a pituita (nyálka, nátha) a petat vitamból vezethető le, mert a nátha követelheti az életet.

37. De kivel szemben ne lennénk elnézőek Varro után? Ő meg akarta győzni Cicerót arról — ugyanis hozzá ír —, hogy az ager (szántóföld) elnevezés onnan ered, hogy rajta csinálnak (agatur) valamit, a graguli (csókák) onnan, hogy csapatostul repülnek, jóllehet az előbbi nyilvánvalóan a görögből ered, az utóbbi pedig a madarak hangjáról.

38. De Varro olyan jelentősnek tekintette ezt a szóforgatást, hogy a merulát (rigó), mivel egyedül repül, mintegy mera volansnak (magában repülő) lehetne elnevezni. Egyesek nem haboztak egy elnevezés okát teljesen az etimológia körébe sorolni, így a külsőből levezetett neveket, mint, ahogy már említettem, a Longusokat (hosszú) és a Rufusokat (vörös), valamint a hangutánzókat, mint a sterteret (horkolni) és a murmuraret (morogni), a képzett szavakat is, például a velocitasról (gyorsaság) mondják azt, hogy velox (gyors). Es sok ezekhez hasonló összetett szó, melyek kétségkívül máshonnan erednek, de nem szorulnak rá az etimológia művészetére, mert erre a grammatikában csak a kétséges esetekben van szükség.


Régiség

39. Azoknak a szavaknak, melyeket a régi korból újra elővesznek, nemcsak nagy támogatói vannak, hanem a beszédbe valamiféle fenséget és kellemességet is visznek, mert a régi kor tekintélye is megvan bennük, és mivel használatuk szünetelt, olyan kedveltségre is szert tesznek, mely hasonló ahhoz, ami az új dolgokat szokta övezni.

40. De szükség van mértéktartásra, hogy ne legyenek gyakoriak, és ne is legyenek nyilvánvalók, hiszen semmi sem bosszantóbb a keresettségnél, és ne a legkorábbi és már elfeledett korokból vegyék elő őket, mint amilyen a topper (gyorsan), az antegerio (nagyon), az exanclare (kimeríteni) és a prosapia (nemzetség), valamint a Salius-papok dalai, melyeket maguk a papok sem értenek eléggé.

41. De a vallásos tisztelet nem engedi, hogy ezeket megváltoztassuk, és úgy kell használni őket, ahogy szentesítve vannak. Ellenben egy szónoklat, melynek legfőbb erénye a világosság, mennyire hibás volna, ha tolmácsra szorulna! Tehát amiképpen az új szavak közül azok lesznek a legjobbak, melyek a legöregebbek, úgy a régiek közül azok, melyek a legújabbak.


Tekintély

2. Hasonló az elv az auctoritasszal (tekintély) kapcsolatban is. Mert bár úgy tűnhet, hogy semmi vétket sem követ el az, aki olyan szavakat használ, melyeket a legnagyobb szerzők hagyományoztak, azonban nemcsak annak van nagy jelentősége, hogy mit mondtak, hanem annak is, hogy mit tanácsoltak. Ugyanis a mi korunkban senki sem viselné el azt, hogy tuburchinabundus (falánk) vagy lurchinabundus (ínyenc), noha Cato a szerzőjük, és azt sem, hogy hi lodices (ezek a terítők), ámbár Pollio helyesnek tartotta, sem azt, hogy gladiola (kardocska), jóllehet Messala mondta, sem azt, hogy parricidatus (apagyilkos), ami Caelius esetében alig elviselhetőnek tűnik, és Calvus sem győzne meg engem a colli (nyakak) helyességéről. Ezeket a szavakat ma már ők maguk sem mondanák.


Nyelvszokás

43. Hátra van tehát a consuetudo (nyelvhasználat, nyelvszokás), mert majdhogynem nevetséges volna előnyben részesíteni azt a beszédet, amelyen beszéltek, azzal szemben, amelyen beszélnek. De mi más is a régi nyelv, mint régi nyelvhasználat? De ehhez ítélő erőre van szükség, és először meg kell határozni, hogy mi az, amit nyelvhasználatnak nevezünk.

44. Ha arról kapja a nevét, amit a többség tesz, akkor igen veszélyes utasítást fog adni nemcsak a szónoklásnak, hanem, ami nagyobb dolog, az életnek is. Honnan van ugyanis annyi jó, hogy a többségnek az tetszik, ami helyes? Tehát ahogyan az, hogy szőrtelenítjük magunkat, lépcsőzetesen nyírjuk a hajunkat, és fürdőkben tivornyázunk, jóllehet divatossá lett a társadalomban, nem lesz szokássá, mivel ezek egyike sem mentes az elmarasztalástól — de a szokásaink szerint fürdünk, nyiratkozunk és lakomázunk —, úgy a beszéd terén is, ha valami sokak körében hibásan terjedt el, nem szabad majd normaként elfogadni.

45. Nem szólok arról, hogyan beszélnek mindenfelé a tanulatlanok, de tapasztaljuk, hogy gyakran a színházak és a cirkusz egész közönsége barbár módra üvöltözik. Tehát nyelvhasználatnak fogom nevezni a tanult emberek megegyezését, ahogyan életmódnak a derék emberek megegyezését.



Krupp József fordítása