logo

XVIII Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Quintilianus, az európai humanizmus nevelője

Quintilianus saját korának pedagógiáját kívánta megreformálni azzal, hogy átvette és továbbfejlesztette az aranykori kultúra nagy ideológusától, Cicerótól a tökéletes szellemi ember, a tökéletes szónok eszményét. Erről így vall a 12. könyv előszavában: „Úgy tűnik, egyedül M. Tulliust látjuk e mérhetetlen térségű vizeken, aki maga is, ámbár elég nagy és jól felszerelt hajóval szállt a tengerre, bevonja vitorláit, az evezőit visszafogja, és megelégszik azzal, hogy csak azt a stílusnemet írja le, amelyet a tökéletes szónoknak használnia kell.
Vakmerőségünk azonban megpróbálja még jellemmel is felruházni, és kijelölni feladatait is. Így előttem járót nem követhetek, mégis egyre messzebb kell mennem, amerre a témám vezet. Mert hát helyeselhető, ha tisztességes dolgokra vágyakozunk, és nem féktelen merészség megkísérelni azt, amiért elnézést remélhetünk" (12 Praef 4). Ugyanezen könyv első fejezetét rögtön azzal indítja, hogy megmagyarázza, miért csak becsületes ember lehet szónok: „Számunkra tehát a szónok, akit nevelünk, és akit Cato így határoz meg, „derék és beszédben jártas férfi," mindenképpen legyen az, amit ő első helyen említ, és ami természettől fogva fontosabb és jelentősebb: derék férfi. Nemcsak azért, mert ha a szólás erejével a gonoszságot vértezzük fel, semmi sem veszélyesebb a köz- és magánügyekben az ékesszólásnál, mi magunk pedig, akik megpróbálunk erőnk szerint hozzáadni valamit a szónoki tehetséghez, a legrosszabbat tesszük az emberiségnek, ha egy útonállót látunk el ezekkel a fegyverekkel, nem pedig egy katonát" (12, 1, 1).

Quintilianus szerint a tökéletes szónoknak fel kell vérteznie magát a hét szabad művészet tárgyaival: grammatikával, retorikával, logikával, aritmetikával, geometriával, csillagászattal és zenével, tehát a humán és a természettudományos műveltséggel egyaránt. Ám e képzési programban első helyen a grammatika és a retorika áll: az igazság föltárásának és közvetítésének eszközei. Ezért van az, hogy az emberi művelődés nagy korszakaiban a legnagyobb koponyák szinte rajongtak Quintilianus nevelési eszményeiért.

A középkori kultúra és irodalom aranykorában, amikor a Nyugat előtérbe került a Kelettel szemben, Ioannes Saresberiensis (John of Salisbury), Thomas Becket titkára, majd a világhírű chartres-i iskola vezetője, Quintilianus tekintélyével így védelmezi a grammatikát:
„Azok, akik tegnap még kisfiúk voltak, s ma már tanárok, tegnap még fenekest kaptak, ma pedig már stólába öltözve katedrán oktatnak, azt bizonygatják, hogy a nyelvtan művelői azért dicsérik a nyelvtant, mert a többi tudományhoz nem értenek. Hát hallgassák meg türelmes lélekkel, hogyan magasztalja Quintilianus a nyelvtant a Szónoklattan című művében, s ha szavai megnyerik tetszésüket, irgalmazzanak az ártatlan nyelvészeknek: Ne vesse meg senki a nyelvtan elemeit, mint valami jelentéktelen apróságokat. Nem azért, mintha oly nagy munkába kerülne megkülönböztetni a magánhangzókat a mássalhangzóktól, s ezeket ismét félhangzókra és némákra osztani, hanem mert azok előtt, akik úgy közelítik meg, mintha szentélybe lépnének, a valóság oly sok finomsága feltárul, mely nemcsak a gyermeki elméket élesíti, hanem a legmagasabb képzettség és tudomány tárgya is lehet."

Petrarca (1304-1374), akinek ugyanúgy, mint Ioannes Saresberiensisnek, csak egy csonka Institutio oratoria-kódex volt a birtokában, magasztaló levelet írt Quintilianus halotti szelleméhez. E levélben kifejezésre juttatja legfőbb vágyát: egy teljes és sértetlen Quintilianus-kódexet látni és megérinteni.
Petrarca kívánsága csak 1416-ban teljesült. Poggio Bracciolini (1380-1459), aki a pápai udvar hivatalnokaként részt vett a konstanzi zsinaton, amelynek szüneteit arra használta fel, hogy antik művek kéziratait kutassa fel, Szentgallenben egy teljes példányra akadt. 53 nap alatt lemásolta, és humanista barátainak ujjongása közepette terjesztette Itáliában. Pompázatos díszkiadásokat készített belőle, amelyek méregdrágán tüstént elkeltek. Ezzel is felhívta az olvasók figyelmét arra, hogy kincset tartanak a kezükben. Az első nyomtatott kiadást, az editio princepset Campanus készítette el 1470-ben, s ezzel megkez-dődöt az Institutio oratoria diadalútja.

Az európai kultúra nagy alakjai dicséretekkel halmozták el. Luther Spalatinhoz írt levelében ezt írja: „Quintilianus egyedül az, aki a legkiválóbb ifjakat, sőt férfiakat neveli. Mindenek előtt arra kérlek, hogy őt sohase hagyd el.

...Én bizony Quintilianust szinte minden szerzővel szemben előnyben részesítem, hiszen ő egyszerre tanította és példát mutatott az ékesszólásra. Azaz a legszerencsésebben tanít: szóval és tettel." Erasmus pedig így nyilatkozik róla: „Ezekről a dolgokról ő írt a leggondosabban, olyannyira, hogy utána ugyanazokról a dolgokról írni egyenesen esztelenségnek tűnik."
A humanisták nevelésében Quintilianus ettől kezdve olyan fontos szerepet játszott, hogy Lipcsében a 15. század első felében az ékesszólás tanárát Quintiliani professornak nevezték. A 19. században pedig Jules Gabriel Janin (1804-1874), író és kritikus, a francia akadémia tagja arra emlékeztette kortársait, hogy a francia egyetem és a francia akadémia szellemi atyja Quintilianus."

Most pedig néhány szót az új fordítás elkészítésének krónikájáról. Arisztotelész Rétorikájának és a C. Herenniusnak ajánlott retorika tolmácsolása után régtől fogva tervbe vettem Quintilianus nagy művének lefordítását is. Azonban e sok adattal és mély gondolatokkal telezsúfolt munka méltó megértéséhez, értelmezéséhez sok háttérismeretre kellett szert tenni. Egy ideig csak olvasgattam, kutatgattam Quintilianus szövegét, többször szemináriumi foglalkozásokat tartottam egy-egy könyvéről az ELTE Latin Nyelvi és Irodalmi Tanszékén. Végül 2001 őszi félévétől rendszeresen műfordítói szemináriumot hirdettem Quintilianusból, amelyre sokan jelentkeztek.
Az elkészült kisebb részeket közösen megvitattuk. A sok hallgató közül többen hozzájárultak értékes munkájukkal ahhoz, hogy az Institutio oratoria a jelen formájában megjelenhessen. Kedves kötelességemnek teszek eleget, amikor név szerint is köszönetet mondok jelentős hozzájárulásukért a következő tanítványaimnak: Görgöly Zsófia (4. könyv), Körmendi Tamás, Krupp József (5. könyv), Beregszászi Magdolna, Menyhárt Gergely, Krajcsovicz Edit (6. könyv), Pácz Laura, Szombath Katalin (12. könyv).
Fordításaikból sok jó megoldást felhasználtam a végleges változat kialakításában. Köszönet illeti azokat is, akik egy-egy könyvet önállóan, igényesen és hitelesen lefordítottak: Krupp József (1. könyv), Polgár Anikó és Csehy Zoltán (2. könyv), Kopeczky Rita (3. könyv), Gonda Attila (7. könyv), Simon L. Zoltán (10. könyv) és Tordai Éva (11. könyv). Természetesen ez utóbbi fordítók munkáját is átnéztem, igyekeztem a terminológiát egységesíteni, már amennyire ez lehetséges, hiszen az antik retorikákban sem alakult ki egységes terminológia; s az esetleg előforduló hibákért vállalom a felelősséget.

Ami pedig műfordítói elveinket illeti, igyekeztünk az eredetinek gondolatait híven és magyarosan visszaadni úgy, hogy amennyire lehetséges, Quintilianus bonyolult, olykor mégis szófukar stílusát is megőrizzük. Az egyes könyvek stílusa és hangneme az eredetiben sem egységes éppen az egyes könyvek tematikai különbségei miatt. Vannak nagyon-nagyon szakmai könyvei teletömve példákkal, például az 1. könyvnek a grammatikát tárgyaló része, a 7. könyvnek a bonyolult jogi felosztásokat vizsgáló részletei, a 8. és 9. könyv a szóképekkel és az alakzatokkal stb. De vannak oldottabb, elvi jellegű fejtegetésekkel szárnyaló könyvei, mint például a 2., a 3. és a 10. könyv.
A görög szavakat és tulajdonneveket az akadémiai helyesírás szerint közöltük, kivéve a lábjegyzetek rövidítéseit, amennyiben ott a görög szerzők és műveik rövidítését — a kiadói tudományos gyakorlatnak megfelelően — latinos formában adtuk meg. A görög terminusokat és szókapcsolatokat görög betűkkel csak a lábjegyzetekben közöltük, ahol ezt a tudományos hitelesség igényelte.



Adamik Tamás