A háborúra pedig, úgy gondolom, különös körültekintéssel kell az okokat előteremteni és mindenki számára világossá kell válni, hogy igaz ügyért harcolnak. Mert így az istenek is bajtársként jóindulatúan a harcolók mellé állnak és az emberek is odaadóbban szállnak szembe a veszélyekkel. Ha ugyanis úgy látják, hogy nem ők kezdik az ellenségeskedést, hanem csak megtorolják azt, jó lelkiismerettel lévén, latba vetik minden bátorságukat, mert azok, akiknek szilárd hite az, hogy az istenséget haragra indítja az igazságtalanul indított háború, éppen ennél az előítéletüknél fogva már előre félnek, még ha az ellenség részéről nem is várható veszély.
Ezért a hadvezérnek elsőben is beszédében és-követségek útján ki kell nyilvánítania: mi a határozott célja és mi az, amiből nem enged, úgyhogy ezzel az ellenségről elkerülhetetlenül az a vélemény alakuljon ki, hogy nem ismeri el a jogos igényeket, s hogy ő nem szívesen alkalmaz erőszakot, mintha szomjazna a harcra; tanúul híván az istenséget, hogy nem az ő meggondolatlanságából történik, hogy szenvednek a katonák, akiket nem érhet szemrehányás, amiért támadnak s hogy ő nem törekszik előszeretettel minden módon szerencsétlenséget v zúdítani az ellenfélre.

Tudnia kell, hogy nemcsak a házakat és erődítményeket kell szilárd alapozással ellátni, mert ha ez gyenge, a fölépítmény is összeomlik, hanem a háború indításához is erős alátámasztást kell teremteni és csak akkor gyakorolni erőszakot, ha azt szilárdan megalapozta. Mert ha vállalkozásaik gyengén állnak, mindazok, akik magukra veszik a háború nehéz terhét, gyorsan összeroppannak és kárt vallanak.
Amiként a jó hajóskapitány meg a kikötőben helyezi jó karba hajóját és ott végez el mindent, azután pedig a sorsra kell bíznia magát, éppúgy szégyenletes és veszélyes úgy lépni fel, mint aki háborút kezdeményez, úgy hogy szárazon is, vizen is felvonultatja seregét, és azután, ha az ellenséggel szemközt találja magát, visszavonul. Mindenki kigúnyolja ugyanis esztelenségét és hebehurgyaságát, gyengeségét megvetik, ellenségei pedig, mindazok, akik valaha is lennének, még akkor is, ha nem szenvedne k kárt, jogosan meggyűlölik, mint az olyanokat, akikből nem hiányzott ugyan a szándék, csak nem voltak képesek azt keresztülvinni.

A szövetséges földjén átvonulva a hadvezér adjon parancsot csapatainak, hogy kíméljék a vidéket; hogy ne fosztogassanak és ne garázdálkodjanak. Mert minden fegyverben levő tömeg kíméletlen, ha történetesen rászabadul, hogy valami erőszakot gyakoroljon s a kívánatos dolgok közeli látása azután erőszakoskodásra csábítja a nyugtalanokat. Márpedig csekély okok is elidegenítik vagy egyenesen ellenségekké teszik a szövetségeseket.
Az ellenség területét azonban pusztítsa, égesse és fosztogassa, mert a vagyoni veszteség és a termékek hiánya megrövidíti a háborút, mint ahogy a bőség táplálja. Előbb mindenesetre tárja fel, hogy mit szándékozik tenni, mert gyakran a közelgő csapások várása is - mielőtt egyáltalán elszenvednék azokat - kikényszeríti, hogy veszélyben lévén megígérjék azt, amit azelőtt nem akartak megcselekedni.
Mihelyt azonban elszenvedték a csapást, úgy fognak vélekedni, hogy ennél rosszabb már nem jöhet s ezért már nem törődnek az elkövetkezőkkel. Ha az ellenséges országban hosszabb időre szándékszik tábort ütni, a környéken csak annyit és csak olyant pusztítson el, amire neki magának nem lesz szüksége. Amire pedig a megmaradt dolgok közül fegyverbarátainak lesz szüksége, azt kímélje.