A hadvezér fegyverszünetet kötve ne támadjon, de ugyanakkor ne hagyja magát védtelenül, hanem tanúsítson olyan nyugodt magatartást az ellenféllel szemben, mint békében, de legyen szilárdan biztosítva a veszély ellen, mint a háborúban.
Ne legyen szerződésszegő, elsőként ne kövessen el hitszegést, de legyen gyanakvó, hogy észrevegye az ellenfél csalárdságát, mert kifürkészhetetlenek a másik szerződő fél gondolatai. Bennünk pedig legyen meg az eltökéltség, hogy nem követünk el jogsértést, mert jóérzésűek vagyunk, de az ellenségnél gondoljunk a megbízhatatlanságára, mert hiszen gyűlöl bennünket. Erőre és ügyességre vall ugyanis, ha valaki szándékosan nem ad alkalmat az ellenségnek, hogy megszeghesse a szerződést, amikor pedig az azt szeretné.

Mindazok mármost, akik az istenekre bízzák a bosszút azért, ami kárt szenvedtek, jámborul gondolkodnak ugyan, de nem cselekszenek biztonságuknak megfeleljen. Teljességgel értelmetlen dolog ugyanis abban a reményben hanyagolni el a reánk leselkedő veszélyeket, hogy a szerződésszegők úgyis igazságosan megbűnhődnek majd, mintha bizony a saját biztonságunk és az ellenség pusztulása egy időben állana elő.
Lehetőség van rá viszont, hogy saját helyzetünk biztosítása mellett tapasztalatból kiismerjük az ellenség hitszegő szándékát. Mert ezzel az ügyes fogással saját magunk nem fogunk kárt vallani azoktól, akik gonoszát terveznek, az ellenség pedig hitszegő módon fog eljárni, ha ezt megkísérli és bizonyítékot szolgáltat rá, hogy azt végre is hajtotta volna, ha módjában állott volna.