Arról, hogy a harc közepette örvendetes híreket kiáltson az alárendeltek felé, melyek legyenek bár hamisak, de mindazáltal hasznosak

Olykor ellovagolva kiáltsa oda övéinek, ha történetesen a jobbszárnyon van: „Embereink a balszárnyon legyőzték az ellenség jobbszárnyát!”, ha pedig a balszárnyon, mondja azt, hogy győzött a saját jobbszárnyuk, akár valóban így történt, akár nem: mert bizony álhírrel is kell élni, amikor „nagy csetepaté kerekedett”.
Hasonlóképpen kiáltson hátra akkor is, amikor az ellenséges hadvezér nagy távolságban áll, akár az arcvonal valamelyik szárnyán, akár a közepén tartózkodva, hogy: ,,Megölték az ellenség vezérét”, vagy: „a királyát!”, vagy bárki is legyen. Ezt pedig olyképpen kell odakiáltani, hogy egyúttal az ellenség is meghallja. Saját emberei ugyanis, hallván, hogy az övéik ügye jól áll, újra nekibátorodnak és elszántságuk megkétszereződik, míg az ellenfél, övéinek vereségéről értesülve, lélekben összeomlik, úgyannyira, hogy az ilyesféle vakhír hallatára nyomban futásnak ered. Ilyenformán gyakran egyszerre kell félrevezetni a mieinket az ellenséggel együtt; az egyiknek jobb, a másiknak rosszabb hírt koholva.