logo

IX Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Augustus katonai reformjai - A császári hadsereg születése.

Riválisai legyőzését követően Octavianus a Római Birodalom egyedüli urává vált. Kr. e. 31 és 27 között a szenátussal kötött kompromisszum eredményeként alakult ki az új politikai rendszer, a principatus, amely jogilag a princeps (Caesar - császár) és szenátus közötti hatalommegosztást jelentette. Az actiumi győzelem után Augustus egyedül maradt a római politikai porondon. Az ezt kővető időszakban alakította ki a principatus rendszerét, ami a történelem legburkoltabb monarchiája volt. A hatalom megszerzését nagyrészt a hadseregnek köszönhette és a hatalom megtartása is többnyire attól függött.
Cassius Dio Római történelem c. művében leírja Augustus és két tanácsadója, Agrippa és Maecenas beszélgetését a római államrenddel, közte a római hadsereg megszervezésének kérdésével kapcsolatban. Agrippa ebben a valószínűleg fiktív beszélgetésben a régi, köztársaságkori polgári hadsereg mellett érvel, míg Maecenas egy professzionális hadsereg felállítását támogatja, több érvvel alátámasztva azt. Augustus végül Maecenas tanácsát fogadta meg.

A professzionális, állandó hadsereg megszervezésének három fő oka volt. Az első politikai jellegű volt, a polgárháborúkban megszerzett politikai hatalom megtartása. Augustusnak az ősi szokások szerint az actiumi győzelem után Rómába kellett volna vezetnie seregét és azt vagy leszerelni, vagy a szenátusnak átadni. Ebben az esetben Augustus kiszolgáltatta volna magát a szenátusnak és könnyen félresöpörhetővé vált volna.
Ugyanakkor a hadsereg átadása újabb politikai villongásokat, sőt újabb polgárháborút eredményezett volna. A szenátusban ugyanis sok ellensége volt Augustusnak, még akkor is, ha az egész polgárháborút a köztársaság helyreállítása (restitutio res publica) jelszava alatt vívta meg.

A második ok katonai jellegű volt. A köztársaság utolsó pár évében, a polgárháború alatt, illetve Augustus uralkodása alatt a Római Birodalom területe hatalmas méretűre dagadt. A Rajnától a Szaharáig, Hispániától a Fekete-tenger partvidékéig Róma volt az egész Mediterráneum ura. Ilyen hatalmas terület felett nem lehetett fenntartani az ellenőrzést a régi rendszerű polgári hadsereggel.
Az újonnan hódoltatott provinciák, mint például Gallia, folyamatos katonai jelenlétet követeltek meg. Egyrészt a lázongások lehetősége miatt, másrészt a provincia megszervezéséhez is hadseregre volt szükség, és természetesen a határvédelmi feladatokat is csak az állandó hadsereg tudta ellátni ezeken a területeken.
A harmadik ok gazdasági jellegű volt. Az actiumi győzelem után csaknem hatvan legio állt Augustus rendelkezésére. Ebben az időben egy katona leszerelése és letelepítése 3000 denarius vagy az ennek megfelelő földterület volt. A körülbelül ötven legio leszerelése hatalmas összegeket emésztett volna fel. A huszonnyolc legio megtartásával Augustus ezt az összeget mérsékelni tudta.

A római polgárokra kivetett két új adófajta pedig valamennyire biztosította az állandó zsoldfizetés lehetőségét. Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy olcsóbb volt megtartani és fizetni a legiókat, mint leszerelni őket. A két új adófajta az 5%-os örökösödési adó és az 1 %-os forgalmi adó volt. Ezek bevételei az újonnan létrehozott katonai kincstárba (aerarium militiare) kerültek és ebből fedezték a veteránok leszerelésének költségeit.

Az állandó római hadsereg valamilyen formában már Marius óta létezett, hiszen az ő korától kezdve a katonák általában hosszú időre szerződtek. A hadjáratok befejezését követően a legionáriusokat visszavezényelték Rómába, ahol a legiót feloszlatták, a veteránokat leszerelték, a harcképes személyeket pedig vagy azonnal más, éppen hadba induló legióba sorozták be, vagy tartalékban várták az újabb hadjáratot. Ezzel tulajdonképpen ezekből a katonákból kialakult az állandó hadsereg egy magja, amely igen jelentős számú személyt foglalt, magába.
A hadsereg keretei nem voltak állandóak, a legionáriusok viszont többnyire már nem csak egy hadjáratot szolgáltak végig, hanem akár több éven keresztül is katonai szolgálatot láttak el. A kereteket azonban természetesen Augustus állandósította, az állandó, professzionális hadsereg megteremtése az ő nevéhez fűződik. Actium után egy-egy legio már mindig ugyanazt a számot és nevet viselte, és csak kivételes alkalmakkor, nagy vereség, gyávaság vagy lázadás esetén oszlatták fel őket. Ennek kezdetei is korábbra nyúlnak vissza, hiszen több legio már Iulius Caesar gall háborújától kezdve folyamatosan létezett.
A katonáskodás tehát Augustus korától kezdve hivatássá vált, a 16-20-25 évre szerződött katonák szolgálatukért cserébe évenkénti zsoldot kaptak az államtól, szolgálati éveik leteltével pedig megkapták a honesta missió-t, a tisztes elbocsátást, amely vagy földbirtokot jelentett, vagy pénzbeli végkielégítést.

A katonák több kiváltságot is kaptak, hogy a katonai pályát ezzel is vonzóvá tegyék. A katonai szolgálat során szerzett javakat (peculium castrense) megtarthatták és ezek fölött szabadon rendelkezhettek (testamentum militare). Ezzel a katonai szolgálatot választó fiúk felszabadultak a tradicionális patria potestas alól és önálló jogalanyokká váltak.
A katonai szolgálat ezzel olyan vonzó pályává vált, amely a hadjáratokban és a mindennapi katonai élet során vállalt veszélyekért cserében anyagi és jogi függetlenséget adott, és ez a szolgálat leteltével a biztos megélhetést és a legmagasabb társadalmi megbecsülést hozta magával. A katonai szolgálatot vállaló ugyanakkor jogilag korlátozta is magát, hiszen Augustus-tól kezdve rendelet tiltotta a katonák szolgálat alatti házasodását, sőt a hadseregbe belépő ifjaknak a már meglévő házasságukat is fel kellett bontaniuk. A törvény csak a házasságra vonatkozott, az élettársi és az ágyasi viszonyt nem tiltotta.

A Kr. u. 3. sz. elején Septimius Severus császár engedélyezte a katonák szabad házasodását. A katonák házasodási tilalma azért jelentett súlyos problémát, mert a törvényes házasságon kívüli kapcsolatokból született gyermekek nem örökölhették sem apjuk polgárjogát, sem vagyonukat.
Ugyanakkor feltételezhetjük, hogy ennek a rendeletnek volt egy olyan hátsó szándéka, hogy a polgárjoggal nem rendelkező gyermekek ezzel arra kényszerüljenek, hogy a hadseregbe belépve - a katonai szolgálatért cserébe - szerezzenek római polgárjogot, ezzel pedig a rendelet tulajdonképpen a hadsereg utánpótlását biztosította.

A klasszikus felosztás szerint Augustus korától kezdve a római hadsereg három, egymástól jól elkülöníthető részre oszlott: a provinciákban állomásozó elit egységekre, a legiókra, a Római városi csapatokra, valamint a segédcsapatokra (auxilia), amelyek szintén a provinciákban állomásoztak és egyaránt foglaltak magukba lovas és gyalogos egységeket, valamint a nagyobb tengeri flottákat és a kisebb folyami flotillákat.


***

A szakirodalomban általánosan hangoztatott adat, hogy Actium után csaknem hatvan legio állt fegyverben a Római Birodalom különböző pontjain. Ez a szám elfogadható, ugyanakkor valószínűsíthető, hogy ezek nagy része nem teljes létszámra feltöltött egység volt, hanem csupán a keretei léteztek, amelyeket a szembenálló felek folyamatosan töltöttek fel a készülődő összecsapásra.
Az mindenesetre tény, hogy ekkora létszámú hadsereg fenntartása messze meghaladta a birodalom teherbíró képességét, ezért Octavianus mindössze 28 legiót tartott meg, a többit feloszlatta. Valószínű, hogy a feloszlatásnál nem a lojalitás szempontja játszott vezető szerepet, hogy tudniillik csupán a saját, mellette harcoló legióit tartotta meg, hanem stratégiai szempontok is szerepet játszottak, vagyis átvett olyan legiókat, amelyek korábban az ellenfelei oldalán álltak, viszont ütőképességük, állomáshelyük és az ott szerzett tapasztalatuk, helyismeretük miatt szükség volt rájuk. A katonai szempontok mellett nyilván szerepet játszott a győztes kötelező „kegyessége" a legyőzöttekkel szemben.

A 28 megtartott legio a korábbi számozását megtartotta, az összevonások révén így I-től XXII-ig számozták az egységeket, négy szám kétszer (legio IV Macedonica - legio IV Scythica; legio V Alaudae - legio V Macedonica; legio VI Ferrata - legio VI Victrix és legio X Gemina - legio X Fretensis) egy pedig háromszor (legio III Augusta - legio III Cyreanaica - legio III Gallica) fordult elő.
A legiók az Augustus-kori birodalom stratégiai súlypontjait szállták meg, Tacitus Annales-éből származik az első ismert leírás a csapatok elhelyezkedéséről, Kr. u. 23-ban Tiberius császár uralkodása alatt. Ekkor 8 legio a Rajna mentén állomásozott, 3 Hispániában, 2 Moesiában, 2 Pannoniában, 2 Dalmatiában, 2 Africa provinciában, 2 Egyiptomban, 4 pedig Syriában. (3 legio, a legio XVII, XVIII, XIX megsemmisült a Varus-féle teutoburgi vereségben Kr. u. 9-ben, és ezeket nem pótolták.)

A legiók fél évszázaddal korábbi, Augustus-kori állomáshelyére csak következtetni tudunk, ami biztosnak látszik, az az, hogy Augustus alatt három legio állomásozott Egyiptomban és mindössze egy Africa provinciában. A tacitusi leírásra visszatérve: jól látható, hogy a Kr. u. 1. század első felében a birodalom stratégiai védelme elsősorban az európai területekre koncentrált.
A rajnai-dunai fronton 14 legio állomásozott, és ezeknek stratégiai tartalékot jelentett a 3 hispaniai legio is. Az ázsiai határokat ugyanakkor csupán a 4 syriai legio védte. A legiók természetesen ebben az időben nem csupán határvédelmi szerepet játszottak (Európában a germánok, illetve az ekkoriban egyre jelentősebb veszélyt jelentő szarmaták, Ázsiában a párthusok ellen), hanem biztosították a nemrég meghódított területeket, valamint jelentős szerepet játszottak azok romanizációjában.

A császárkori hadsereg legfontosabb egysége továbbra is a legio volt, a római hadászat elsősorban rájuk épült. A legiókat továbbra is 10 cohorsba osztották be, a létszám azonban a köztársaság kori 3600-4200 főről 4800-6000 főre emelkedett. A hatszáz fős cohorsok 3-3 manipulusból, ezek pedig egyenként 2-2 centuriából álltak.
A legkisebb egység a contubernium volt, ebből tíz alkotott egy centuriát (a contubernium a tábor egy körletében lakó katonák elnevezése volt, amely alapvetően egy nyolcszemélyes katonai sátor legénységét jelentette).

A centuria és a manipulus a császárkorban már szinte kizárólag adminisztratív egység volt, pl. a zsoldfizetés egysége, 8 önálló taktikai feladatot nem látott el. A legio első cohorsa eltérő szervezettel rendelkezett. Mivel az ütközetben ők alkották az első sorokat, ezért létszámuk a többi cohors kétszerese volt. Elnevezése cohors prima volt, de a dupla létszám mellett cohors milliariá-nak is nevezték.
A cohors centuriái létszámát kettőzték meg, amelyek így 160-200 főből álltak. Skóciában állt egy ilyen tábor, amelyet Pinnata Castrának vagy Victoriának neveztek (ma neve Inchtuthil). A terület régészeti feltárása során pontosabban ismerjük az cohors primák Vegetius és Hyginus által leírt szervezetét.

A legio csatarendje a köztársaság-kori triplex acies, vagyis a három vonalas hadrend maradt, amelyet Vegetius írt le részletesen. Az első cohors a jobbszárnyon foglalt helyet, mellette állt fel a második, harmadik, negyedik illetve ötödik cohors. Vegetius azt írja, hogy az első sorban álló páratlan cohorsokba, vagyis az első, a harmadik és az ötödikbe a legkiválóbb katonákat osztották be, hiszen az első cohors volt a hadrend jobbszárnya, a harmadika közepe, az ötödik pedig a balszárnya.
Az első cohors mögött állt a hatodik cohors, ezt követte sorrendben a hetedik, nyolcadik kilencedik és tizedik cohors, az első sorban állóknak megfelelően. A tapasztalatlanabb katonákat tehát a kettes, a négyes, a hetes, és a kilences cohorsokba állították. Vegetius azt is leírja, hogy a katonák három láb (90 cm) távolságra álltak egymástól, illetve a sorok között hat láb (180 cm) távolság volt.

A legiókhoz 120 fő lovasság is tartozott (equites legionis), amelynek tagjai - a gyalogos legionariusokhoz hasonlóan - szintén csak római polgárok lehettek. Az ő feladatuk általában nem a harc volt, hanem futárszolgálatot láttak el a vezérkar illetve az egységparancsnokok között, valamint a parancsnok és a tisztikar kísérői voltak. Ezenkívül minden legióban szolgált egy műszaki alakulat, akiknek a feladata elsősorban hidak építése és a tábor megerősítése volt.


Forrás: Forisek Péter - Arrianos-tanulmányok