logo

IX Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Arrianos taktikai értekezése

Arrianos a Kr. u. 2. század első felében élő politikus, hadvezér és történetíró is írt egy taktikai értekezést. Művében összekötötte a saját kora iránti érdeklődését a múlt bemutatásával. Hadvezérként olyan mesterségbeli tudással rendelkezett, amelyet minden művénél felhasználhatott, különösen a taktikai értekezésnél és az alánok elleni csatarendnél. Ez a tudás emeli művét az antik hadászat egyik legfontosabb forrásává, hiszen pontosan értette nemcsak saját kora, hanem a korábbi idők hadseregeinek működését is.
A Taktikai értekezés alapvetően fő részből áll: az első fele a hellenisztikus phalanxról szól (1-32. caputok), a második fele pedig saját korának lovasságáról (33-44. caput). A korábban említett kézikönyvek közül Asklépiodotos és Ailianos szövege sokban hasonlít egymásra, Ailianos és Arrianos taktikai értekezésében pedig számos szövegszerű egyezést is találhatunk. Már a szöveget kiadó Hermann Köchly megállapította, hogy Ailianos és Arrianos műve első 32 caputjának ugyanaz a taktikai értekezés volt a forrása, amelyet a két szerző valószínűleg egyszerűen kivonatolt.

Kézenfekvő feltevés lenne, hogy a később élt Arrianos egyszerűen átírta Ailianos értekezését, ezt azonban több kutató is cáfolta és inkább azt valószínűsítették, hogy mindketten ugyanazt a művet használták forrásként. Ailianos és Arrianos is megemlíti Poseidóniost, akinek taktikai értekezése elveszett.» Arrianos szomorúan állapítja meg művében, hogy a korábban írt taktikai művek ma már nem használhatók, mert szakértőknek (vagyis katonai dolgokban jártas embereknek) íródtak, így a legegyszerűbb kifejezések és fogalmak sem találhatók meg bennük, ezért van szükség az ő művére.
Itt valószínűleg arra gondolt, hogy az ő korára már feledésbe merültek a klasszikus és a hellénisztikus kori görög hadművészet alapvető katonai fogalmai. Az nyilvánvaló, hogy Poseidónios, aki nem volt gyakorló katona, hanem filozófus volt, szintén forrásokat használt műve megírásához.» A Sudából tudjuk, hogy Poseidónios folytatni akarta Polybios történeti munkáját," amelyet kiválóan ismert. Mint azt láthattuk, Polybiosnak is volt egy taktikai értekezése, amely azonban elveszett, így elképzelhető, hogy Poseidónios ezt a művet használta fel saját értekezése megírásához.

Több kutató is egyetért abban, hogy a Taktika és Arrianos egy másik műve, az Ektaxis kata Alanon szorosan kapcsolódik egymáshoz. Ez utóbbi mű az alánok 134-es támadása során született és Arrianos parancsait tartalmazza a római hadsereg menetoszlopának összeállításához, valamint a csatarendhez egy esetleges csatában. Wheeler szerint Arrianos sikeresen visszaverte az alánok támadását, azonban a rendelkezésünkre álló forrásokban nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy történt-e csata a rómaiak és az alánok között.
Az biztos, hogy a Taktika egy évvel az alán betörést követően keletkezett, hiszen ezt maga Arrianos írja a Taktika végén. Stadter szerint nem véletlen, hogy a Taktika és az Ektaxis kata Alanón egymás után kerültek a Codex Laurentianusba. Szerinte ezeket a szövegeket már Arrianos is együtt közölte, hogy a taktikai művében leírt elméleti fejtegetéseket saját gyakorlati tapasztalatával szemléltesse. Ennek tulajdonítható az Ektaxis sajátos nyelvi stílusa is, amely így egy gyakorlati katonai szövegként, mintegy mintaparancsként értelmezhető. Ugyanakkor Arria-nos nem tudott elszakadni antikvárius énjétől, ezért került bele a műbe például a kontophoroi jelentésének bemutatása.

Elképzelhető, hogy a Taktika Hadrianus császár vicennali-ájára készült, erre azonban csak közvetett bizonyítékaink vannak. A mű bevezetője elveszett, ezért nem tudjuk, hogy Arrianos kinek ajánlotta.
A korszakban keletkezett más taktikai értekezések közül Ailianosé kifejezetten Traianus császárnak készült, négy másik, Frontinus, Hyginus, Hérón és Onosandros művei azonban nem az éppen uralkodó császárnak készültek. Ugyanakkor Arrianos a mű végén Terpandrost idézi, mivel szerinte az idézett rész nagyon jól illik Hadrianus császárhoz, hiszen nagy gondot fordított a katonai kiképzésre, a hellén kultúrára és a jogra.

A szakirodalomban rendkívül eltérő vélekedések vannak a Taktika célját illetően. Schwartz a Pauly lexikonban írt Arrianos címszavában úgy tekinti a művet, hogy az a cappadociai helytartó hivatalos beszámolója volt a császárnak az általa bevezetett lovassági reformok végrehajtásáról, amelyet azonban Hadrianus antikvárius érdeklődése miatt kiegészített a korábbi időszak hadművészetének (konkrétan a hellenisztikus phalanx) bemutatásával.
Davies szerint Arrianos a császár utasítására írt egy művet a korabeli lovassági reformokról, míg vele ellentétben Bosworth szerint Arrianus saját maga készítette művét a kor antikvárius érdeklődői számára. Többen arra hívják fel a figyelmet, hogy Arrianos saját korabeli utalásai azt is jelenthetik, hogy esetleg egy gyakorlati kézikönyvnek szánta. Azt is magától Arrianostól tudjuk, hogy korábban már írt egy, a római taktikáról szóló értekezést (Takt. 32). Az átvezető szöveg mellett erre utalhat az is, hogy a Taktika 11. caputjában leírt alakzat a római testudo megfelelője lehet.

A Taktika történeti áttekintését Arrianos a következő szavakkal fejezi be (32. 3.):

„Azért mutattam be rövid és kielégítő módon ezeket a dolgokat a régi görög és a makedón csatarendről, mivel sokaknak nincs tudomása róluk. Most pedig áttérek a lovassági gyakorlatokra, amelyekkel a római lovasok gyakorlatoznak, mivel a gyalogságukról már korábban értekeztem azon tanulmányomban, amelyet magának az uralkodónak írtam. Ez lesz taktikai művem befejezése."

Az ezt követő 33. caputban Arrianos dícséri a rómaiakat, mert képesek arra, hogy a jó dolgokat átvegyék más népektől. Ezt annak alátámasztására írja, hogy számos lovassági szakkifejezés kelta nyelven van és a mai napig ezeket használják a rómaiak. Ugyanígy számos fegyverzetet, amelyet másoktól vettek át „már rómainak neveznek, mivel leginkább a rómaiak használják azokat" (Takt. 33. 3.).
De nemcsak a hadászatot és a fegyverzetet vették át más népektől, hanem pl. kultuszokat is (példaként említi a phryg Rhea istennő kultuszát Pessinusból és a törvényeik egy részét is (itt azt a hagyományt említi, amely szerint a XII táblás törvények egy részét az athéniaktől vették át).

Arrianos a felvonulásokon és az ünnepi alkalmakkor használt lovassági díszruhát is bemutatja. A katonák vasból vagy aranyozott bronzból készült sisakot viselnek, amely minden oldalról takarja a fejüket és még elől is egy fém arcvédő van hozzáillesztve, amelyen a szemnek vannak nyílások, hogy viselője kilásson. A sisakon sárga tollforgót viselnek, amely Arrianos szerint emeli a látvány szépségét.
A lovasok nem a hagyományos lovassági pajzsot viselik, hanem egy ennél kisebb színes pajzsot. Mellvértet nem viselnek, helyette vörös, világoskék, vagy más színű kimmér tunikát hordanak és egy bő nadrágot is. A lovak is páncélozva vannak, de csak a fejükön, az oldalukon nem. A lovasok fegyvere egy dárda, amelynek nincsen vas végződése, ezért valószínűleg csak egy gyakorlófegyver.

Arrianos ír a késő császárkori lovasság jellegzetes hadijelvényéről a dracó-ról is. Arrianos szkíta jelvénynek nevezi (skythika sémeia), leírása szerint egy hosszú póznára szerelt sárkányfej, amelyhez egy hosszú színesre festett szövetzsákot illesztettek.
Amikor a lovas rohamra indul, a fej nyílásán át beáramló levegő félelmetes sípoló hangot ad. A draco szkíta eredetével kapcsolatban Kiechle a régészeti leletek teljes hiányát hozza fel ellenérvként, szerinte a hadijelvény inkább thrák eredetű, erre olyan régészeti leleteket is felsorol, amelyek megelőzték a szkíták és a thrákok kapcsolatát. Kiechle véleményét többen nem osztják, hiszen a szkíták nagyon jelentős hatást gyakoroltak a thrákokra és a régészeti leletekből nem következik egyértelműen az, hogy a thrákok alkalmazták először a dracót és a szkíták tőlük vették volna át.
Webster a római hadseregről szóló alapvető kézikönyvében Arrianosra hivatkozva szintén azt írja, hogy a szkítáktól terjedt e1, de van olyan elképzelés, hogy szarmata vagy párthus eredetű volt. Az mindeneste tény, hogy a római hadsereg a 2. századig nem használta a dracó-t, Arrianos az első római, aki ír róla. A Traianus oszlopon a rómaiak nem használják, csak a dák lovasok, elképzelhető, hogy a jelvényt Hadrianus vezette be lovassági reformjai részeként.

Az eddigieket összegezve megállapíthatjuk, hogy Arrianos taktikai értekezése az antik taktikai irodalom sajátos alkotása. A mű részben a korábbi értekezéseket másolva nem saját kora, hanem a korábbi időszak taktikáját mutatja be, így ebből a szempontból antikvárius műnek tekinthető. A taktikai értekezés második fele ugyanakkor Arrianos saját alkotása, amelyben bemutatja a római lovasságot és annak taktikáját, így saját kora egyik legfontosabb katonai újításának állít emléket.


Forrás: Forisek Péter - Arrianos-tanulmányok