logo

IX Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A római menetoszlop és hadrend Arrianos és más ókori szerzők leírása alapján .

Arrianos hadserege négy fő részből állt: a legionarius nehézgyalogságból, a lovasságból, a segédcsapatok gyalogságából és a szövetséges csapatokból. A sereg magját a két legio, a XV Apollinaris és a XII Fulminata alkotta. Az előbbiből a teljes legio részt vett a hadműveletekben, Arrianos a XV legio parancsnokát, Vettius Valenset is megnevezi.
A XII Fulminatá-nak csak egy része vett részt a hadjáraton, a legio másik része valószínűleg a legio állomáshelyén, Melitenében maradt, hogy a tartomány déli határának védelméről gondoskodjon. Valószínűleg ezért nem említi Arrianos a XII Fulminata parancsnokát, csak az aquilát és ajelen levő tribunusokat.

A menetoszlopot a numerus exploratorum nyitotta meg, amelynek felderítő feladata volt. Az exploratores-t eredetileg a legionarius vagy auxiliaris lovas egységekből válogatták, és elsődleges feladatuk az ellenség összetételének, mozgásának és táborának kikémlelése volt. A császárkortól kezdve a legiók tisztikarának személyes védelmét is ellátták.
Az első nagyobb egységet a lovascsapatok alkották: cohors III Raetorum equitata, ala II Ulpia Auriana, cohors Ityraeorum, cohors I Raetorum equitata, cohors III Augusta Cyrenaica sagittariorum equitata és az ala I Augusta Gemina Colonorum. Ezeket az egységeket a legutolsó egység parancsnoka, Démétrios irányította.
A két miliaria lovas egységet nem rendelték közös parancsnokság alá, mivel ezek nagyobb létszámuk miatt ön-magukban is ütőképes egységek voltak. Az ala quingenaria Hyginus szerint 16, az ala miliaria 24 turmából áll, Arrianos szerint az ala quingenaria 512 lovasból állt. Ha Arrianos és Hyginus adatait egyaránt elfogadjuk, akkor az ala quingenaria egy-egy turmája 32 lovasból állt.
Feliratos források körülbelül ugyanezt a létszámot támasztják alá. Az Ma Commagenorum egy Kr. u. 1. század első feléből származó felirata 434 lovast és 12 decuriót említ, az Ala Veterana Gallica egy turmá-ját leíró papiruszon pedig 30 ember és az egység decuriójának neve szerepel.

A cohors III Ulpia Petraeorum miliaria sagittariorum equitata parancsnoka az egyik decurio, míg a cohors I Germanorum miliaria a praefectus castrorum. Bár az ala miliaria elnevezése arra utal, hogy ennek létszáma az ala quingenaria kétszerese, ennek (azonban) ellentmond Hyginus állítása, aki szerint az ala miliaria 24 turmából áll, vagyis a turmák száma nem a quingenaria 16 turmájának kétszerese.
Egyes vélemények szerint az ala quingenaria és miliaria turmáinak létszáma különbözött egymástól: a miliaria nagyobb létszámú turmái miatt ezen egységek létszáma pontosan a quingenaria alák kétszerese volt. Ez az elképzelés azonban téves, hiszen ez olyan következetlenség lett volna, ami nem volt jellemző a rómaiakra, ugyanakkor az egyes katonai egységek elnevezései nem feltétlenül jelentik az egység tényleges létszámát.
Ezek alapján valószínűbbnek tűnik, hogy a miliaria elnevezés csupán arra utal, hogy ezeknek az egységeknek nagyobb volt a létszáma, így kiemelt szerepet töltöttek be.l" Mindezek alapján az ala quingenaria létszáma 768 (24 x 32) fő volt.

A lovasság után következtek a gyalogos segédcsapatok, amelyeket szintén egy-egy tiszt parancsnoksága alatt vontak össze.

A cohors I Italica voluntariorum civium Romanorum, a kyrénéi különítmény, amely valószínűleg egy gyalogos íjász, vagy lovas egység volt, a cohors I Bosporanorum miliaria sagittariorum equitata és a cohors I Numidarum sagittariorum equitata. Arrianos három parancsnokot is megemlít, Pulchert, az itáliai egységét, Lamproklést, a bosporosi, és Verust, a numida cohors vezetőjét. A gyalogság menetoszlopának két oldalán lovasok vonultak egyes oszlopban, hogy egy oldaltámadás esetén védelmet nyújtsanak.

A gyalogos cohorsok között is voltak különbségek. Ezek a legiókhoz hasonlóan centuriákból álltak, amelyek egyenként 80 főt foglaltak magukba. A cohors quingenaria hat 80 fős centuriából állt, így 480 fős volt, a cohors miliaria tíz centuriából, vagyis 800 fős volt. Különleges szerepet töltöttek be a cohors equitatá-k, amelyek a gyalogos egységek mellett lovas turmákat is magukban foglaltak. A legvalószínűbb az, hogy ezekben az előbbiekhez hasonló létszámú gyalogos szolgált, amelyekhez a cohors equitata quingenariá-ban 120, a cohors equitata miliariá-ban 240 lovas csatlakozott.

A segédcsapatok gyalogságát az equites singulares és a legionarius lovasság követte, őket pedig a hajítógépek. Ezek mögött következett a két legio, a hadjáraton teljes létszámban részt vevő legio XV Apollinaris Vettius Valens, és a legio XII Fulminata vexillatiója egy tribunus parancsnoksága alatt.
A XV legio hadijelvényét a legatus, a helyettese, a tribunusok és az első cohors centuriói vették körül, őket és a hadi jelvényt gyalogos dárdavetők védték. Az nem világos, hogy ezeket a dárdavetőket (görögül akontistai) a segédcsapatokból válogatták-e ki, vagy a legio elitegységét alkotó antesignani egysége voltak, akik meneteléskor és csatában a legio első sorában álltak, és dárdáikkal a legio csatarendjének kialakítását, vagy a visszavonulást fedezték. Van olyan elképzelés, amely az akontistai-t a csatarendben a 100 lonchophoroi-val azonosítja.

A legionariusokat a szövetségesek egységei (symmachiarii) követték, a trapezusi nehézfegyverzetű hopliták, valamint a kolchisi és rhiziosi lándzsások és az kis-armeniai könnyű fegyverzetű gyalogosok. Utánuk vonultak az apuliai gyalogosok is, a parancsnokuk, Secundinus vezette az összes szövetséges egységet. Az apuliaiakat követte a sereg málhája, majd a menetoszlopot az ala I Ulpia Dacorum zárta le.

A sereg oldalát; két lovas egység, az ala II Gallorum és az itáliai lovasok biztosították. Az itáliaiak a cohors I Italica voluntariorum mellé rendelt lovasok lehettek, amely gyalogos egység volt. A menetoszlop leírásából hiányoznak a csatarend leírásakor felsorolt armeniai szövetséges csapatok, amelyeket Vasakés és Arbélos vezetett. Ezek az egységek útközben, nyilvánvalóan a római sereg armeniai bevonulásakor csatlakoztak Arrianos seregéhez.

Arrianos seregének létszámát nehéz megállapítani, mivel egyrészt maga is írja, hogy nem minden egység vett részt teljes létszámmal a hadjáraton, másrészt tudjuk, hogy nem minden egység volt feltöltve mindig a teljes létszámra.
A legionarius gyalogság 7-8000 főre tehető, mivel a legio XV Apollinaris teljes létszámmal vett részt, a legio XII Fulminata vexillatiója viszont maximum az összes cohors fele lehetett, mivel a csatarendben csak a bal szárnyat alkották.
Az auxiliáris erők (alák, cohorsok és cohors equitaták) létszáma körülbelül 8000 fő volt: 5 ala quingenaria, 3 cohors miliaria, 3 cohors quingenaria equitata és szintén 3 cohors miliaria equitata (ez teljes létszámmal számolva összesen 7900 fő).

A római menetoszlopról több leírás is ránk maradt a különféle történelmi korokból. A Polybios által leírt menetoszlop egy consuli sereget ír le, amely két legióból és segédcsapatokból áll. Minden egység málhája közvetlenül az egység után következik, az elrendezésnek az a célja, hogy elkerüljék egy hosszú málha-menet kialakulását, amely kettévágná a hadsereg menetoszlopát. Ugyanakkor a menetoszlopot úgy állítják össze, hogy az bármikor hadrendbe tudjon állni.
Walbank szerint a triariusok vonultak középen, két oldalról a szárnyakon a hastati, illetve a principes egységekkel, így ha menetoszlopból közvetlenül kellett csatarendbe állni, akkor hastati és a principes egységek a csatarend élére, a triarii pedig a csatarend végére állhatott fel, vagyis abban a csatarendben, ami a hagyományos triplex aciesre jellemző.

A gall háborúk történetének leírásában Caesar is megemlíti néha serege menetoszlopát, a legtöbbet a nerviusok elleni felvonulásról tudunk. A belgites kérnek félretájékoztatták a nerviusokat, mivel azt mondták, hogy a menetoszlop élén vonuló legióktól leszakadt a többi egység és a málha. A nerviusok ezért csapdát állítottak Caesarnak, a valóságban azonban az történt, hogy a menetoszlopban haladó első hat legió nem szorosan zárt rendben vonult, mögöttük vonult a málhájuk, és ezektől némileg leszakadva a menetet záró két újonc legio. Caesar serege azonban a nerviusok támadását követően köny-nyen csatarendbe állt és legyőzte őket.

A legrészletesebb leírás a római menetoszlopról Josephus Flaviusnál maradt fent, aki kétszer is leírja a római hadsereg felvonulását, először Vespasianus bevonulását Galileába, majd Titusét Samariába.

Vespasianus (Jos. Flav. BJ. III. 115-126.; Révay József ford.):
„Most Vespasianus elhatározta, hogy maga is betör Gali-leába, és ezért megindult Ptolemaisból, miután a hadsereget római szokás szerint menetoszlopokba állította. Ugyanis elől indította el a könnyű fegyverzetű segédcsapatokat és az íjászokat; ezeknek az volt a feladatuk, hogy a váratlan ellenséges támadást visszaverjék, és a lesállásra alkalmas gyanús erdőségeket átkutassák. Ezek után a római nehéz fegyverzetűek, lovasok és gyalogosok szakasza következett, és utánuk minden századból tíz ember, akik málhájukon kívül a táborhely kijelölésére szükséges műszereket is vitték.
Utánuk következtek az útépítők, akiknek feladata volt a kisebb dombok lehordása, a hadiút hepehupás szakaszainak elegyengetése, az útba eső bozót eltávolítása, hogy a hadsereget a nehéz menetelés ki ne fárassza. Ezekhez csatlakozott az alvezérek és a fővezér málhája nagyszámú lovasság fedezete alatt, és utána lovagolt maga a fővezér, válogatott gyalogság, lovasság és lándzsások kíséretében.
Most következtek a legiókhoz különlegesen beosztott lovasok, minden legióban 120, aztán az öszvérek az ostromtornyokkal és az ostromgépekkel; azután jöttek a tábornokok, a zászlóaljparancsnokok és ezredesek, válogatott legénység élén. Ezek után vitték a hadijelvényeket; középütt volt a sas, amely a rómaiaknál minden legio élén jár. Mint a legerősebb madár és a madarak királya az ő szemükben az uralom jelképe, és meggyőződésük szerint, bármiféle ellenség ellen harcolnak, a győzelem záloga is. A szent jelvények után következtek a kürtösök, és akkor jött a hadsereg zöme, hatos sorokban, egy-egy százados vezetésével, akinek hagyományos feladata a rend fenntartása.
Minden legió málhája, a katonákéval együtt, amelyet teherhordó és igavonó állatok vittek, közvetlenül a gyalogság után következett, és valamennyi legió után menetelt a zsoldos sereg, ezt pedig biztonság okáért követte az utóvéd, amely könnyű és nehéz fegyverzetűekből és nagyszámú lovasságból állt."


Titus (Jos. Flav. BJ. V. 47-50.; Révay József ford.):
„Midőn Titus bevonult az ellenséges országrészbe, csapatai élén a királyi és az egyéb segédcsapatok meneteltek. Ezek után következtek az útépítők és a táborépítő mérnökök, aztán a tisztek málhája; ennek erős fegyveres fedezete mögött jött maga a fővezér, lándzsások és egyéb válogatott legénység kíséretében.
Aztán következett az egyes legiókhoz tartozó lovasság, utánuk pedig a hadigépek; ezek után jöttek az ezredesek a válogatott szakaszok élén és a zászlóaljak parancsnokaikkal, majd a kürtösök, utánuk a hadijelvények, középütt a sas, és csak akkor következett a hadsereg zöme, hatos tagozásban. Minden legióhoz csatlakozott a szállítócsapata, amely a málhát vitte. Legvégén meneteltek a zsoldosok és az utóvéd, amely ezekre vigyázott. Ebben a jellegzetes római hadrendben vonult Titus a hadseregével keresztül Samaritisen... "


Az eddigiek alapján megállapíthatjuk, hogy a római hadsereg menetoszlopának két alapvető formája a topográfiai viszonyoktól függött. A keskeny menetoszlop, amelyben az oszlopot nem védték két oldalról segédcsapatok (ilyenek Caesar és Titus menetoszlopai), illetve a széles menetoszlop, amelyben a felvonuló sereg két oldalán segédcsapatok vonulnak (Arrianos menetoszlopa).
A keskeny menetoszlopot tagolt domborzatú útvonalon alkalmazták, míg a széleset síkságokon. Ha a római hadsereg saját vagy szövetséges területen vonult át, akkor hosszan elnyúló keskeny menetoszlopot is alkalmazhattak, hiszen a sereget nem fenyegette támadás. Ellenséges területen való átvonuláskor azonban a domborzati viszonyok mellett az is cél volt, hogy védjék a menetoszlop egységét, illetve támadás esetén a lehető leggyorsabban hadrendbe állhasson a sereg. Ezen utóbbi esetben Gilliver szerint a menetoszlop vagy egy vonuló triplex acies, vagy agmen quadratum volt. A triplex acies Polybios korához hasonlóan fejlődött fel csatarendbe. Az agmen quadratum egyszerre volt támadó és védekező alakzat.

A római hadművészetet összegző Vegetius is hosszasan foglalkozik a menetelés rendjével a kiképzésről szóló fejezetben. Az újoncoknak teljes menetfelszereléssel öt órán át 20.000 lépést kellett végezniük, teljes lépésben (erőltetett menetben) ugyanannyi idő alatt 24.000 lépést. A lovasoknak is hasonló távot kellett megtenniük azzal a különbséggel, hogy nekik a menet közben gyakorlatokat is kellett végrehajtaniuk.
A menetgyakorlatokat havonta háromszor végezték a seregben. A menetgyakorlatok célja ugyanaz volt, mint a modern hadseregekben: rászoktatni az újoncokat a katonai fegyelemre. A hadvezérek dolga volt az, hogy a menetoszlop mellett oda-vissza lovagolva ellenőrizzék, hogy a katonák ne hagyják el a helyüket, hogy minden katona a saját málháját cipelje és hogy minden egyes katona és egység szigorúan a menetelés szabályai szerint mozogjon. A menetelésnél, akárcsak a csatarend-ben, az egyes egységek jelvényeinek kiemelten fontos szerepe volt az irányításban.

Az előbb ismertetett menetelési formációk közül Arrianos menetoszlopát leginkább a legrészletesebben ismerttel, Vespasianus és Titus bevonulásának leírásával érdemes összevetni. Több hasonlóságot is megállapíthatunk.
A menetoszlopot a könnyűlovasság és az íjászok válogatott felderítő egységei vezették, utánuk olyan nehézfegyverzetű egységek következtek, amelyek váratlan támadás esetén védelmi állást építhetntek ki. Mivel Vespasianus ellenséges területre nyomult be, ezért a menetoszlop elején a menettábor kiépítésére kiválogatott egységek, valamint műszaki alakulatok vonultak. Ugyancsak itt voltak a könnyűfegyverzetű segédcsapatok és az íjászok (BJ III. 6. 1-2.), míg Titusnál a királyok és a szövetséges csapatok mentek elővédbe (BJ V. 2. 1.)
A könnyűfegyverzetű íjászok, parittyások, dárdások gyorsan mozogtak, könnyedén felvették a harcot a szintén könnyűfegyverzetű zsidó felkelőkkel. Vespasianus körülbelül 15.000 embert küldött előre (serege egynegyedét, miután összesen 60.000 katonája volt), míg Titus körülbelül a serege felét. Az erős elővéddel a rómaiak egy esetleges csapdát akartak elkerülni.

Josephus nem említi az oldalvédet, amely Arrianosnál szerepel és más szerzőknél is.13; A szárnyak biztosításának hiánya volt az oka Cestius Gallus vereségének is. Arrianos nem említ meg műszaki egységeket a menetoszlopában, amelyek előkészítették az utat, mivel az ő serege római, illetve szövetséges területeken vonult fel. Vespasianusnál ezt követően jön a törzskar, valamint maga a hadvezér a testőrségével és a legionarius lovassággal. Ez után a centrumban a hajítógépek, amelyeket a hadvezérhez hasonlóan a legbiztonságosabb ponton helyeztek el, majd az egyes legiók tisztikara és a legiók hatos sorokban.
A nehézgyalogság biztosítására ismét szövetséges csapatok következtek, valamint a hátvédként szolgáló egységek. Azt is láthattuk, hogy az egyes leírásokban más a málha elhelyezése. Ezzel az volt a legnagyobb probléma, hogy akadályozhatta a mögötte állók gyors előrevonulását és a támadás esetén a katonáknak védeni kellett. Cestius Gallus nem adott elegendő őrséget a málha mellé, így az egész, Jeruzsálem ostromára szánt nehézfegyverzet a zsidó felkelők kezébe került.

Arrianos menetoszlopának különlegessége az volt, hogy egy oldalirányú támadás kivédésére a lovasság egy részét a menetelő gyalogság két oldalán helyezte el egysoros vonalban, így váratlan rajtaütés esetén ezek a lovasok biztosították a gyalogságot, amíg az a támadók felé fordulva hadrendbe nem állt. Szintén egyedi Arrianos menetoszlopában, hogy az élen az íjászegységek lovagoltak, amelyek feladata szintén a támadó ellenség távoltartása lett volna folyamatos nyílzáporral, amíg a gyalogság hadrendbe áll. Ugyanilyen szerepet töltenek be a dárdások is (akontistai), akik a legió hadijelvényét védték.
Arrianoséhoz szinte teljesen hasonló menetoszlopot ír le Héródianos, amelyet Maximinus Thrax alkalmazott, amikor benyomult Itáliába. Serege négyszög alakban vonult, a málhát középen, a legbiztonságosabb helyen helyezték el. Két oldalt a nehézlovasság vonult, dárdások és íjászok kíséretében, az elővédet egy germán szövetséges segédcsapat alkotta. A két oldalon vonuló csapatoknak az volt a feladata, hogy feltartsák az ellenséges támadást, míg a legionariusok hadrendbe álltak.
A germán szövetségesek látták el a felderítést, valamint támadás esetén ők is védekeztek, amíg a legionariusok hadrendbe álltak. Vagyis Maximinusnál is a felderítő szerepet betöltő lovas egységek vezették fel a sereget, a vonuló egységek oldalát pedig gyorsan mozgó lovasság, valamint a „tűzerőt" biztosító íjász és a dárdás egységek alkották.

Kérdés az, hogy mekkora lehetett Arrianos menetoszlopa. Gilliver alapján az alábbi ábrát vázolhatjuk fel. A menetben részt egységeket teljes létszámúnak számoljuk, a legio XII Fulminata vexillatióját 2000 fősnek, a provinciális haderőét 800 fősnek. A málhának sem számítunk nagy helyet a menetoszlopban, mivel a leírás alapján Arrianos nem tervezett táborépítést, ezért valószínű, hogy a sereg egy korábban felépített menettáborban hagyta a málha egy részét.
A gyalogság valószínűleg négyes, a lovasság hármas oszlopokban vonult egymás mellett, Gilliver minden egyes gyalogsági sorra 0,75 méter számol, a lovasságira 2,7 métert. Az egyes egységeket minimum öt méteres közök választották el, ezért száz métert hozzáadott a menetoszlop hosszúságához.

Az Arrianos által leírt csatarendről a következőket állapíthatjuk meg. A római csatarend alapvetően a nehézfegyverzetű katonákból álló legiókra épült. A gyalogos és lovas segédcsapatok a szárnyakon foglaltak helyet. A csatában az előrenyomuló legionariusok előbb pilum záport zúdítottak az ellenséges csatasorra, majd kardot rántva kézitusát kezdeményeztek, amelynek során a lövedékektől keletkezett réseken próbáltak áttörni. Arrianos serege négyes menetoszlopban vonult fel, a csatában pedig a csapatok nyolc soros mélységű hadrendet alakítottak ki.
Az arrianosi csatarend nemcsak ebben különbözik a hagyományos római csatarendtől. Mivel az ellenséges sereg lovasokból áll, ezért kiemelt szerepet kapnak a római és szövetséges lovasalakulatok, illetve az íjász és dárdás egységek. Amint Arrianos serege megérkezett a csatatérre, a lovasság négyszögben körbevette a gyalogságot, amely így a lovasok védelmében biztonságban hadrendbe állhatott.
A csatában Arrianos elgondolása az volt, hogy serege lehetőleg magaslati helyzetet foglaljon el, így az alánok taktikai hátrányba kerülnek. Arrianos a szárnyak elnyújtásával egy esetleges bekerítő hadműveletet is meg akart akadályozni. A csatarend első soraiban álló nehézgyalogosoknak lándzsáikat előre szegezve kellett feltartóztatniuk az alánok lovasrohamát, míg a mögöttük lévő csatasorokban álló dárdások feladata az volt, hogy heves dárdahajigálással zavart okozzanak az alánok között, és felbomlasszák csatarendjüket.

Arrianos azt parancsolja, hogy az első nyolc sor zárt csatarendben álljon fel. Az első négy sorban a lándzsások (kontophoroi) álltak, a következő négy sorban a dárdavetők (lonchophoroi), a kilencedik sorban pedig az íjászok. Kérdéses, hogy ebben a csatarendben mekkora távolság volt egy-egy sor között, illetve Arrianos mit értett zárt csatarend alatt. Vegetius szerint a római csatarend többnyire három vagy hat soros volt. Ezzel szemben Arrianos serege nyolc soros mélységben állt fel.
Vegetius szerint a csatarend egyes sorai között hat láb (kb. 180 cm) távolság volt. Arrianosnál a második sornak bizonyára az volt a feladata, hogy az első sort támogassa, illetve az alán roham közben elesett első sorban álló katonák helyére lépjen. Ugyanakkor a dárdahajításhoz nem volt elegendő a Vegetius által említett 180 cm távolság, hiszen ehhez nekifutásra, illetve lendületre volt szüksége a hajítónak, amihez a fenti távolság kevés lett volna, így mindenképpen megsértette volna az előtte állókat dobás közben. Elképzelhető egy olyan felállás is, amelyben az első négy sor között kis távolság volt, hiszen ezeknek kellett feltartóztatniuk a lovasrohamot, az ötödik sortól kezdve viszont nagyobb térközök voltak a pilumok elhajításához.

Campbell és Bosworth elképzelése szerint a római hadsereg az alán lovastaktika miatt védekezésből állt fel a görög phalanx-taktikához hasonló csatarendben. Wheeler elképzelése szerint viszont Arrianos zárt csatarendje a korai császárkor sajátossága volt, amikor a római hadvezérek (elsősorban a keleti fronton) a görög phalanxtaktikához tértek vissza. Ez utóbbi elképzeléssel kapcsolatban több probléma is felmerül, azonban a szerző további cikkeiben újabb érveket hozott fel elképzelése mellett, így szerinte igen valószínűnek látszik, hogy a császárkori legiókat a phalanx-harcászatra is kiképezték.
Arrianos csatarendjében a segédcsapatok kapnak támadó fel adatot, a legionarius nehézgyalogság csupán védekező szerepet játszik a csata első fázisában, az alánok megfutamodása esetén pedig az üldözést végző lovasság után kell nyomulniuk zárt hadrendben.

A római hadvezér ezzel akarta elkerülni azt, hogy serege az alánok „színlelt visszavonulás taktikájának essen áldozatul. Lovasságának csak egyik fele üldözhette az ellenséget, megakadályozva, hogy az ismét csatarendbe álljon, vagy visszaforduljon.
Nem tudjuk, hogy Arrianos serege megütközött-e végül az alánokkal. A nehézlovas alánok ellen felvázolt csatarendje azonban alkalmasnak látszik arra, hogy az alapvetően gyalogsági taktikára építő római hadvezetés sikeresen szembeszálljon ellenfelével.


Forrás: Forisek Péter - Arrianos-tanulmányok